Mohács: még két hetet kellett volna várni
2016. 04. 02. 22:31A mohácsi csatáról szóló beszélgetésük harmadik részéban B. Szabó János történész muzeológust Szilágyi Aladár a két sereg méreteiről, állapotáról, valamint a sokat vitatott késlekedésekről kérdezte.
B. Szabó János történész, muzeológus. Szeptember előtt nem lehetett ütőképes sereget kiállítani
II. Lajos király Csehország uralkodója is volt. A pápai pénzen toborzott cseh hadak mellett, mennyire számíthatott cseh alattvalói támogatására?
A cseh országgyűlés összeült, megígérték neki a segélyt, kivetették az adót, fölszerelték a hadsereget, és a csehek körülbelül Székesfehérvárig jutottak a csata napján. Ez a 8-10 ezer fő nagyon komoly segítség lett volna, ha időben megérkezik…
Apropó, késedelem. Ha már szóba jött, hadd beszéljük át Szapolyai János késlekedését meg a horvátokét is!
A horvát „késedelem”, az egy mese, bármennyire kellemetlen ezzel szembesülni. Ugyanis… Horvátország egy másik ország volt. Perszonálunióban állt Magyarországgal, de nem lehetett egyetlen egy horvátot se arra kötelezni, hogy az országát elhagyva, messzire elkalandozzék. Bőven volt nekik maguknak bajuk a törökökkel, a Száván erről nem nagyon kellett nekik katonáskodniuk. Az történetesen igaz, hogy a magyar hadsereg egyik főparancsnokának egy tapasztalt horvát zsoldostisztet választottak, aki egy horvát gróf volt, Frangepán Kristóf, de ő nem a horvát hadakkal igyekezett Mohács felé, hanem a saját katonáival. Ez is egy olyan forrás, ami már feledésbe merült, pedig már az 1860-as években publikálták: ő a csata napján Zágrábban volt, ami akkor nem Horvátországhoz tartozott, hanem Szlavóniához, és így a Magyar Királyság része volt.
És Zágrábtól Mohácsig legalább négynapi járóföld volt az út egy lovascsapat számára…
Nem csak ez volt a baj, hanem az is, hogy csupán 450 lovas volt vele. Tehát az a segélycsapat, amelyik az ő vezetése alatt nem jutott el Mohácsig, nem a horvát hadsereg volt. Később Istvánffy Miklós azt írja történeti munkáiban, hogy „Frangepán tízezer horváttal jön”. De nem volt sehol tízezer horvát, úton volt viszont körülbelül tízezer cseh, akikről senki sem szeret írni, pedig ők voltak a legfontosabb hiányzó katonák a csatából (képünkön cseh lovas és gyalogos katona). Ha ők odaértek volna, az nagyon komoly erőt jelentett volna a magyar oldalon.
Ami Szapolyait illeti, ő körülbelül félannyi távolságra tartózkodott Szeged alatt. Az ő szerepével kapcsolatban sok ellentmondásos szöveget olvastam, arról nem is beszélve, hogy később az osztrák politika igyekezett minél jobban befeketíteni őt…
Így van. Viszont rá vonatkozóan nagyon a forrásadottságok, hiszen az erdélyi levéltárakban fönnmaradt több olyan parancs, amit Szapolyai vajdaként küldött az erdélyi hadsereg mozgósítására, s ezekből látszik, melyek voltak a kitűzött helyek és kitűzött időpontok. Két dolgot kell ezzel a kérdéssel kapcsolatban tudni: egyrészt az erdélyi vajda nem hagyhatta el Erdélyt, amíg nem bizonyosodott meg arról, hogy a török nem fogja megtámadni. Ez azt jelentette, hogy a törököknek valahol másutt kellett Magyarországot megtámadniuk, mire fölmerülhetett, hogy a vajda elhagyhatja Erdélyt. A másik probléma az volt, amire korábban utaltam, hogy aratás előtt Magyarországon nem lehetett komoly hadsereget fölállítani. És ez így volt Erdélyben is, innen sem lehetett hamarabb elindulni a katonákkal, mintsem túl lettek volna az aratáson. Az világosan látszik a parancsokból, hogy hiába hívta a vajda táborba az erdélyi hadakat. Újabb és újabb parancslevelek vannak, egyre későbbi időpontokra. Tehát nem volt könnyű mozgósítani. A harmadik kérdés, hogy óriási számokat „szokás” a Szapolyai hadához kapcsolni, hogy mekkora haderőt hozhatott volna ő Erdélyből. Teljesen kizárt a dolog,
az erdélyi hadsereget nem lehetett kihozni Erdélyből!
Az erdélyi rendeknek a kiváltságai arra vonatkoztak, hogy a székelyeknek fejenként kellett felkelniük, ha támadás érte a tartományt. Erdélyen belül, az országrész védelmében kellett hadba szállniuk. Ilyen szempontból Magyarország, az „külföldnek minősült¨ ebben az esetben. II. Ulászló alatt készült is egy kiváltságlevél, ami megszabta, mennyi székelynek kell hadba vonulni, ha a tartomány belsejében kell hadakozni, mennyi székelyt vihet magával a király, ha Havasalföldre megy háborúzni, mennyit, ha Moldvába és mennyit akkor, hogyha Magyarországra. Utóbbi mindössze 500 fő – töredéke a székelységnek, amit Magyarországra lehetett küldeni. Ha vajda nagyon megerőltette magát, és nagyon ráparancsolt mindenkire, akkor – mivel azért Szapolyainak volt egy habitusa, hatalma, hogy ráparancsoljon az alattvalóira – azért több ezer embert össze tudott szedni. Én a mai napig nem tudnám megmondani, hogy ötezer vagy tizenötezer ember volt vele. De hogy 40 ezer nem volt, az biztos. Neki sem lehetett nagyobb hadserege, mint a királynak.
Azt is olvastam, hogy Szapolyai (képünkön) azért is késlekedett, mert egymásnak ellentmondó utasításokat kapott, zavaros utasításokat kapott volna?
Hát igen… Volt egyébként olyan terv, amit a havasalföldi vajda vetett föl, hogy támadják hátba a fölvonuló szultáni hadat Bulgáriában. A királyi udvarban úgy ítélték meg, ez egy jó ötlet, és azt az utasítást küldték Szapolyainak. Csakhogy a törökök kiszimatolták a dolgot, és túszul kérték a havaselvi vajda gyerekeit, innentől kezdve „lekerült a napirendről”, hogy a havasalföldi vajda magyar oldalon harcolna a törökök ellen. Ezt Szapolyai is tudta, megírta Budára, hogy ezt már nem lehet megtenni, és akkor parancsot kért: ha nem támadják meg Bulgáriát, akkor mi legyen, induljon Magyarországra, vagy ne induljon? Oda-vissza jártak a futárok Erdély meg a királyi tábor között, végül valóban eljutott hozzá egy futár azzal az utasítással, hogy induljon, de a mozgósítási időpontokat látva, ha hamarabb mondják neki, hogy menjen Magyarországra, akkor se tudott volna hamarabb elindulni. Megnéztem, hogy a korábbi években hogyan mozgott az erdélyi hadsereg. 1514-ben is kijött Erélyből, meg 1521-ben is, de szeptember közepe előtt soha nem értek el a hadszíntérre.
Mindettől függetlenül, általában a mozgósítások alkalmával mindig akadtak „gikszerek”, nem?
Maga a „rendszer volt a gikszer”, az, amit mindenki tudott a királyi udvarban: szeptember közepe előtt nem lehet akkora hadsereget összehozni, amelyikkel a biztos siker reményében meg lehetne ütközni a törökökkel. És ki lehet számolni: szeptember közepére odaértek volna a csehek is, megjöttek volna az erdélyiek is, megérkezik Frangepán Kristóf is, csak éppenséggel a törökök nem adtak ennyi időt 1526-ban.
Az mennyire reális adat, hogy Perényi Ferenc, a csatában elesett, ifjú váradi püspök – aki, amúgy hadakozás helyett szívesebben tanult volna Itáliában, értékes könyvtára is volt – háromezer emberrel ment volna Mohács alá?
Én nem találkoztam még ezzel a számmal… Neki, mint püspöknek egy négyszáz fős bandériumot kellett volna kiállítania. Hogy ki mindenki csatlakozott hozzá, és hányan voltak, azt nem tudom megítélni. A térségből, akár mehettek is volna ennyien. Csak azért nem hiszem, hogy ez történt, mert – megint csak a Szapolyai-dokumentumokból lehet tudni, hogy a vajda járt például Debrecenben, 1526 nyarán. S innen, a saját birtokairól is begyűjtötte a csapatokat, tehát nem gondolom, hogy Biharból mindenki inkább a püspökkel ment volna hadba, hiszen bőven voltak, akik a Szapolyai-tábort erősítették ebből a térségből.
Mennyire tudjuk pontosan, hány magyarból, illetve más, a magyarokhoz csatlakozott katonából állt Tomori hada az egyik oldalon, illetve mekkora lehetett a szultán hadereje?
Elég jól ismertek a számok, és tökéletesen egybevágnak. A turkológusok is végeztek referenciakutatásokat, és úgy tűnik, a magyar oldalon elég jól tájékozottak voltak a török erőkről, Tomori azt mondta, a szultánnak körülbelül 60 ezer jól válogatott katonája van a táborban. Ez egybevág a török levéltári dokumentumokból kikövetkeztetett számokkal. Plusz még azokon túl, a segéderők, mindenféle kiszolgáló személyzet, szolgák. De hát maga a 60 ezer is borzasztóan nagy, Európában nem volt egyetlen hatalom sem, amely képes lett volna 60 ezer katonát elküldeni egy hadjáratra, egyetlen helyre, egy csatába. A magyar oldalon is – hála Brodaricsnak – elég jól ismerjük a számokat, és minden kontrollvizsgálat őt erősíti: körülbelül 26 ezer katona jött össze a csata napjáig, ha az erősítések megérkeztek volna, ez fölmehetett volna 40 ezerre. Annál több semmiképpen nem jöhetett volna össze. De ebből a 26 ezerből körülbelül ezer volt a dunai sajkás, ők a hajókon maradtak, nem vettek részt a csatában, Tehát egy 25 ezer fős magyar hadsereg szállt szembe a törökökkel, amiről azt szokás mondani, hogy kevés, a törökökhöz képest kevés. De európai szempontból nézve semmi okunk nincs a szégyenkezésre, hiszen
a francia királynak sem volt egyszerre, egy helyütt 25-30 ezernél több embere.
Korabeli török csataábrázolás. Mohácsnál hatvanezer török katonával szemben 25 ezer főt számlált a magyar sereg
Ami a haditechnikát, illetve a logisztikát illeti, hogyan lehet összevetni a két tábort?
A török logisztikai rendszer sokkal fejlettebb volt bárkiénél. Erősen központosított, remek államigazgatással, jól szervezett bürokráciával rendelkező nagyhatalom volt. Ezért tudták a kellő ellátást, utánpótlást biztosítani, ezért tudtak 60 ezer embert eltartani, ezért nem halt éhen egy ekkora hadsereg. Európa más részein – ha ilyen nagy számban összegyűlhettek volna – egyszerűen megették volna egymást, meg a lovakat…
És, mint megannyiszor, a vidéket is elpusztították volna…
Az a minimum, de úgy is elpusztult volna, maga a hadsereg is. A törökök körül meg a vidék is épségben maradt, a katonák is megkapták a maguk napi fejadagját.
Keresztény oldalon pontosan a hiányos logisztikai rendszer gátolta a seregméreteket.
Nincs ilyen központosított államigazgatás, nincs a törökökével összemérhető bürokrácia, nincsenek olyan birodalmi hagyományok, mint a török birodalomban. Ott ők a bizánci meg a keleti birodalmak hagyományait viszik tovább államigazgatási szempontból, Európa ekkor még kevésbé fejlett ilyen tekintetben: Az a keserű igazság, hogy amíg ezt a hátrányt az európaiak nem tudják behozni – és ez még közel kétszáz év Mohácshoz képest, a 17. század vége, mire az európai államoknak az apparátusa, az adóigazgatás és minden egyéb fölnő a feladathoz –, addig nem is tudnak ártani a törököknek.
És ami a műszaki, a haditechnikai ellátottságot illeti?
A fegyverzet tekintetében az európaiak – egyénileg – többnyire jobb felszereléssel bírnak. Az emberek maguk válogatják, szerzik be a fegyvereket, a gazdagabbak jobb minőségű harci eszközöket vesznek. Az állam nem ad a katonának fegyvert. A törököknél meg van egy állami hadsereg, a katonái az államtól kapják a fegyvereiket, és az változó minőségű, hogy mit kapnak. A tüzérség és a lőfegyverek tekintetében szokás volt azt gondolni, hogy ebben a törökök jobban állnak, de ez leginkább arra vezethető vissza, hogy a török levéltárakat kutatták, a magyar anyaggal meg nem foglalkozott senki. Ilyen szempontból szinte paritás volt a két hadsereg között. A törököknél fönnmaradt egy olyan dokumentum, ami az udvari zsoldos csapatok számára magukkal hozott felszerelést tartalmazza, tételesen. Hogy hány puskát, hány páncélt, hány pajzsot vigyenek magukkal erre a hadjáratra, és innen lehet tudni, hogy a janicsárok négyezer puskát hoztak magukkal. Ezen kívül van egy nagyméretű török tüzérség. A török krónikákból az derül ki, hogy körülbelül háromszáz ágyú van a török seregben. Ezek nagy része kiskaliberű tábor ágyú. Magyar oldalon az említett cseh meg lengyel zsoldosoknak a legnagyobb része szintén puskás, tehát ott van körülbelül háromezer puska a magyar seregben, és a magyar gyalogság nagy része is puskás, úgyhogy simán megvolt a négyezer puska a magyar oldalon is. A magyaroknak kevesebb ágyúja volt. Nyolcvan egynéhány ágyút emlegetnek, de ezek nagyobbak. Viszont az ágyúk mellett volt több száz szakállas puska, ami a puskánál nehezebb fegyver, messzebbre is lő. Európában ezeket várvédelemre is szokás használni. Az ötszáz szakállas, ami a magyar táborban van, a korabeli viszonyok között, egy Bécs vagy Prága nagyságú város védőfelszerelését jelenti, ez óriási tűzerő. Tehát összességében – ha űrméretben vannak is különbségek a lőfegyverek között, de ellátottság tekintetében hasonló volt a két sereg állapota.
Tudtommal még a csata előtti napon is vita volt a magyar vezérkarban: induljunk el, ne induljunk, kezdjük el, ne kezdjük el. Várad ifjú, de óvatos püspöke, Perényi volt az egyike azoknak, aki a kivárás híve volt. Állítólag ő jelentette ki, hogy „akár el is küldhetjük Brodaricsot Rómába, a pápához, hogy a húszezer magyar vértanút szentté avattassa.”
Ez a történet éppen Brodaricsnál (képünkön) olvasható. Perényi okos és humoros ember volt. Kőkemény fekete humor, amint mondott. A haditanácsban megoszlottak a vélemények. A legjobban tájékozott emberek, a király és a környezete a visszavonulást javasolta, mert abban bíztak, ha visszavonulnak, be tudják várni az érkező seregeket.
Arra gondoltak, akár Budáig is visszamenjenek?
Pontosan, ez azt jelentette, hogy akár Budáig is vissza kell menni. Mert nem nagyon volt hol megállni a török előtt, legközelebb Buda lett volna az a hely, ahol össze lehet gyűjteni a magyar hadsereget. Érveltek is emellett a haditanácsban, de volt egy másik csoport a katonák között, olyanok, akik nem akartak ebbe beleegyezni.
Maga Tomori Pál is, nem?
Tomori erős kényszerek hatása alatt nyilatkozott, az ő katonái gyakorlatilag fellázadtak a visszavonulás ellen. Brodarics részletesen leírja, mi történt a haditanácsban. A lázadók megfenyegették a királyt: ha nem kezdik el a törökökkel a harcot, akkor ők a királyi sereget támadják meg. Ez komoly fenyegetés lehetett abban a nagyon veszélyes szituációban. Brodarics beszámolója szerint végül is ez dönti el, hogy a csatát vállalják. Tegyük hozzá,
a visszavonulásnak is nagyon komoly kockázatai lettek volna.
Az, hogy a király és környezete tudta, milyen nagy baj van, és a csatát halogatni kellene, azt egy Brodarics-levélből tudjuk, amit a kancellár a királynénak küldött. Abban feketén-fehéren le van írva, hogy még két hetet kellene várni ahhoz, hogy összejöjjön az a haderő, ami lehetővé teszi a sikeres ellenállást. Ennek a tükröződése az idézett Perényi szöveg: ha húszezer emberrel nekimegyünk a törököknek, akár már most lehet kérni a szentté avatásukat, mert a csatatéren mindenki meg fog halni.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
