Megrendült a középosztály helyzete

2012. 01. 11. 11:27A szegénység megközelítésének két útja van. Melyiken jár?

Én strukturalistának vallom magam. Eszerint a szegénységet a társadalmi berendezkedés okozza, társadalmi tény. Magam sem mondom, hogy az egyén soha semmilyen körülmények között nem felelős a kialakult helyzetéért. De elsősorban a társadalmi szerkezet, a gazdasági állapot az, ami szegénységet generál. Számos okot lehet említeni, ilyen például a gazdasági szerkezetváltozás, amely miatt rövid időn belül egy sor szakma megszűnt az utóbbi időben, és világszerte társadalmi rétegek váltak „fölöslegessé”. Így elsősorban a társadalomnak kell tennie a szegénység ellen azzal, hogy munkahelyeket teremt, vállalkozási lehetőségeket generál, hiszen maga a társadalom okozta a problémát. A másik, a kulturalista megközelítés szerint a szegénység az egyén önhibájából következik be, ezért kizárólag saját magának kell tennie azért, hogy javuljon a helyzete.

A román állam jelenleg melyik nézetet követi?

Romániában 2001 után nem is tematizálták igazán a szegénység kérdését, a gazdasági növekedés idején mintha elfelejtették volna a jelenséget. A válság beálltával ismét napirendre került a szociális háló, a segélyezés kérdése. Úgy látom, főleg a kulturalista diskurzusok erősödtek fel, az áldozatokat okolják a kialakult helyzetért. A mindenkori társadalom egyébként a segélyezés szempontjából érdemes és érdemtelen csoportokra osztja fel a szegényeket: az első kategóriába tartoznak a betegek, munkaképtelenek, a másikra meg azt szokták mondani, menjen el dolgozni – a kulturális normarendszer szerint őket nem kellene támogatni. Az látszik ma, hogy az érdemtelen szegény fogalmát már kiterjesztik azokra is, akiket eddig segélyre érdemesnek tartottak.

Milyennek látja a romániai szociális hálót most?

Korábban a redisztributív rendszerek működtetésében kizárólag az állam vállalt szerepet a szociális háló fenntartásában, egyrészt a kommunista örökség, másrészt az átmenet nehézségei miatt. E jogosítványokból az állam kénytelen átadni – és szívesen át is adna belőlük – más intézményeknek. Jó lenne, ha erőteljesebben emelnék be a segélyezésbe az egyházakat, a gazdasági szféra részéről a mecenatúra intézményét – ami nem nagyon létezik ma – és az alapítványi-közösségi segélyezés rendszerét, hogy a terheket elosszák. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, és az egyház, mint fontos intézmény, milyen mértékben lesz hajlandó elmenni ebbe az irányba, az nehéz kérdés. Egy biztos, a cél ez, hiszen a szegények száma növekszik, arányuk jelenleg Romániában tíz százalék.

Hogyan lehet meghatározni, ki a szegény?

Több eszköz van. Az egyik értelmében abszolút szegény az, aki naponta négy PPP dollárnál kevesebből él. Ez a dollár virtuális, ugyanis az értéke országonként változik a helyi vásárlóerő, bérezés, költségek figyelembevételével. Romániában például jelenleg 2,1 lej körül van. Az extrém szegény ennél kevesebből él. A harmadik világban kevesebb mint egy PPP dollárból él meg durván kilencszázmillió ember – az elmúlt évtizedekben a számuk csökkent, a relatív szegényeké azonban nem. Délkelet-Ázsia, Dél-Amerika gazdagodott, Afrika viszont leszakadó kontinens.

Milyen rétegeik léteznek a szegényeknek?

Beszélhetünk azokról, akik az elmúlt húsz évben is szegények voltak, elsősorban falun élő, idős, magányos emberek, de a sokgyerekesek, lakás nélküliek és a roma etnikumúak is ide tartoznak (utóbbiak 84-85 százaléka szegény Romániában). A dolgozó szegények képezték a válság előtt a szegények bő hányadát, pillanatnyilag mellettük megjelent egy teljesen újszerű réteg, amely ki van téve a leszegényedés rémének: a korábbi nyertesek egy része, a pillanatnyi „adósok”. Ez nem jelent nagy népességet, félmillió körüli háztartásról van szó, elsősorban városi fiatalokról, középkorúakról beszélünk; sajnos ez a réteg azonban folyamatosan növekszik. Õk azok, akik a középosztályból szakadnak le, ez pedig egy rendkívül érdekes jelenség, hiszen a modern társadalom ezen a rétegen áll vagy bukik. Visszaút egyébként létezik számukra, de hogy mi fog történni, arra nem tudok válaszolni. Ha a válság nem okoz összeomlást a pénzpiacokon, az euró megmarad, akkor egyesek ki tudnak majd lábalni a bajból. De nem mindannyian.

Beszélhetünk olyan rétegről, amely biztonságban érezheti magát ma?

Nem létezik biztos pont. Az osztályhoz tartozás nem garancia, a társadalom bármely lépcsőfokát – nyilván eltérő mértékben – egyformán érintheti a válság. Ha megnézzük a Románia leggazdagabb embereit rangsoroló Forbes-listát, akkor látványos „kiesésekről” beszélhetünk. A modernitás korában jóval kisebb volt a valószínűsége annak, hogy egy középosztálybeli radikálisan lecsússzon, a mai globalizált kockázat-társadalomban ez már senkire sem érvényes. Csak egy példa: nemrég olvashattuk, hogy egy sikeres színész elment pincérnek, mert nem tudta eltartani a családját. Nem egyedi eset. Erről szól a kockázat-társadalom. Benne élünk, nem csak a szociológiai könyvekben létezik.Az elmúlt húsz évben emelkedett az életszínvonal, mégis sokan panaszkodnak.

Létezik tehát a szegénységnek egy szubjektív megítélése is?

Mindenki elhelyezi magát egy virtuális skálán, számos szemponttól függ azonban, hogy valaki hogyan ítéli meg az anyagi helyzetét. Az életmód, az anyagi javakkal való rendelkezés mértéke szempontjából a népesség jelentős része ma sokkal jobban áll, mint a nyolcvanas évek végén. A szegénység-standardok viszont időben változnak, mások az elvárások, így az emberek azt érzik, hogy szegényebbek, mert nem tudnak megengedni maguknak egy nyaralást, vagy kevesebbet fogyasztanak. Akadnak olyan helyzetek is, amikor az emberek, bár szegénységben élnek, a közösség többi tagjához hasonló az anyagi helyzetük, így nem helyezik magukat a skála aljára.

Milyen hatásai vannak a szegénységnek az egyénre és a társadalomra?

Rengeteg negatív következménnyel kell számolni: több lesz a konfliktus a gyerekekkel, a házastárssal, élettárssal; a szomszédokkal is megváltozik a viszony, le kell mondani a korábbi életmódról, ugyanakkor meg kell tanulni alkalmazkodni az új állapothoz, ami nem könnyű feladat. Össztársadalmi szinten a szegénység terjedésével csökken a fennálló rendszerbe vetett bizalom, de növekszik a társadalom rétegei közti feszültség, ami nyílt konfliktushoz is vezethet. A társadalomnak érdeke mérsékelni a szegénységet, mert ha az elharapózik, súlyos esetek is előfordulhatnak: erőszakra, lázadásokra kerülhet sor, ez történt például legutóbb Nagy-Britanniában, Franciaországban.

Van szerepe a médiának abban, hogy ki hogyan ítéli meg a maga anyagi helyzetét?

A média magas standardokat állít fel. Jó példa rá, hogy míg Románia városi népességének 93 százaléka tömbházban lakik, a televízióban vetített reklámok mindig kertes lakóházban játszódnak. Ennek lehet serkentő hatása is, sok embert arra ösztönözhet, hogy jobb anyagi helyzetet teremtsen magának, abban az esetben viszont, amikor minden igyekezet ellenére sem lehet ezt teljesíteni, kiábrándultságot, frusztrációt okozhat. Generálhatja az alternatív boldogulási eszközök választását, illegális tevékenységek rendszere alakulhat ki.

Lehet-e sajátos jellemzőkről beszélni az erdélyi magyarság esetében?

Ugyanazokkal a problémákkal küzd a magyar, mint a többség. A négydolláros szegénységi rátát tekintve a közepes és nagy városokban a magyar népesség egy picivel jobb helyzetben van, mint a román, de ez nem jelentős különbség. Tény, hogy az erdélyi magyarság átlagosan magasabb arányban él városon, mint a román, a jobb helyzet tehát a városi léttel magyarázható, nem az etnikai hovatartozással. Ha valakik etnikai okokból rossz helyzetben vannak, azok a romák; esélyük sincs a felzárkózásra, hiszen már az iskolából kimarad a többségük.

A népszámlálás már ismert adatai szerint egy évtized alatt kisvárosnyi lakost veszítettek az erdélyi nagyvárosok. Lehet-e tudni, hogy milyen anyagi helyzetű emberek költöztek el?

Bekövetkezett a gazdasági szerkezet radikális átalakulása. A munkaerőpiac kettészakadt: egy high-teches szektor jött létre, valamint a szolgáltatásoké, megszűnt azonban az ipar a nyugati világban. Nálunk is. Adatokat gyártunk, vagy a pénzt tesszük-vesszük, szolgáltatásokat adunk, de a hagyományos fizikai munka visszaszorult, a hagyományos ipar keletre költözött, lásd a Nokia esetét. A népszámláláskor jól látszik az, hogy a nagyvárosi lét magasabb költségekkel jár, sokaknak nem kedvez, így egyesek kényszerből elköltöznek, a lakást eladva pedig a különbségből egy ideig megélnek. Hogyha megnézzük Tordának vagy Szászfenesnek az alakulását, azt látjuk, hogy elsősorban Kolozsvár bocsátotta ki azt a vesztesnek mutató réteget, amelyik lakástulajdonos volt, az iparban dolgozott, de a helyzete leromlott később – Torda esete – vagy pedig ellenkezőleg, azért „menekült el” a városból, mert az zajos, zsúfolt, szennyezett. A szuburbanizációról beszélek, ami a tehetősebbek városból való kiköltözését jelenti.

Melyik stratégiát javasolná a romániai magyarságnak: gazdagodjanak, de ne sokasodjanak, vagy fordítva?

Egy adott életkor után a gazdasági gyarapodás gyermekvállalást generál, a tehetősebb családoknál norma lehet az, hogy akár három gyermeket vállalnak. Az biztos, hogy a karrierépítés, a gyarapodásért való munka kitolja mind a házasságkötés, mind az első gyerek születésének időpontját, az anyagi jólétnek azonban egyéni és társadalmi szempontból is kedvező hatása van. A magyarok jól akarnak élni, arra várnak, hogy átlagos vagy a fölötti életmódot folytathassanak, de azt is szeretnék, hogy reprodukálják magukat. Én azt javaslom: gyarapodjanak, mert ez előbb-utóbb sokasodáshoz is vezet.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!