Manapság a szabadság látszatában élünk

2011. 09. 19. 10:40A múlt rendszerrel kapcsolatos kérdésekről doktori értekezésében is írt, a sajtópropaganda rituális elemeit viszont nem részletezte. Később cikke jelent meg a témában, s ebben azt fejtegette, hogy a néptömegek korábbi hitének, meggyőződéseinek „leváltását” tűzték ki célul…

A kommunista hatalom éppen arra alapozott, hogy az embereknek alapvető szükségletük a jövőre vonatkozó transzcendens hit. Ilyen értelemben a negyvenes évek végén bekövetkezett hatalomátvétel során a hagyományos istenhitet igyekeztek leváltani a tökéletes kommunista társadalomba vetett hittel. Az ideológiában is jelen vannak a vallásos elemek. Ilyen például a marxista történetírás alapján átírt történelem, amely egyfajta eredetmítoszként működött, és igazolta a kommunista pártok vezető szerepét, a hatalomátvétel jogosságát. Maga a történelem egy nagyszabású metafizikai tervként működött, és az ideológia a vallásokhoz hasonló ígéreteket tartalmazott, mivel cáfolhatatlan irányt szabott az egész emberiség fejlődésének. Benne rejlett a világ erkölcsi rendjébe vetett hit és a tökéletesség elérésének lehetőségéről szóló elképzelés. Fontos volt az „ígéret földjének” hangoztatása, azaz egy utópisztikus kép a kommunista társadalomról, amely egy meghatározatlan jövőben valósággá fog válni. Megjelent az ideológiában a Jó és Rossz harca is, egy leegyszerűsített világkép, amely a szocialista és a kapitalista tábor közötti ellentétet jelképezte. A mesterségesen teremtett valóság fontos elemeivé váltak a megtervezett rituális események, ünnepek, különféle alkalmakra szervezett tömeggyűlések, amelyek a rendszerbe vetett hit közvetlen átélését szolgálták és egyfajta hűségrítussá alakultak. A különféle kulturális és sportrendezvények, mint például a „Megéneklünk, Románia!” fesztivál vagy a „Daciada” sportversenyek sorozata homogén társadalmi struktúrába integrálta az egyént, és minimálisra csökkentette a privát szférát.

Arról sokszor esik szó a könyvben, hogy miként működött a cenzúra és a propaganda, de homály fedi az emberek válaszát minderre. Mennyire lehetett eltitkolni a valóságot, mennyire és meddig hitt a lakosság a sajtóban megjelenteknek?

A kommunista ideológia a háború utáni időszakban, tekintettel a háború borzalmaira, meglehetősen vonzónak számított, és sokan őszintén hittek abban, hogy megvalósítható a tökéletes társadalom. A ráébredés fokozatosan következett be. A magyarországi forradalom után már nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista rendszerek elnyomáson alapulnak. Azonban minden totalitárius rendszernek kell legyen egyfajta koherenciája, ha pedig repedés keletkezik benne, akkor bukásra van ítélve. Így a sajtónak folyamatosan fenn kellett tartania azt a világképet, amit a negyvenes évek végén meghirdettek. Emlékszem, a propaganda annyira hatékonyan működött, hogy a nyolcvanas évek elején gyermekként még elhittem, hogy az imperialista amerikaiak a gonoszok, akik háborút akarnak kirobbantani, és ellenségei a békének. Az évtizedek során egyre nagyobb szakadék jött létre a propaganda által terjesztett világkép és a tényleges valóság között. A nyolcvanas években az emberek már egyfajta kettős gondolkodás rabjai voltak, viszont nem beszélhettek arról, amit ténylegesen gondolnak. Arról, hogy a boltok üresek, télen alig van fűtés, és csak nagyon kevesen utazhatnak külföldre… Tulajdonképpen az alternatív tájékoztatási eszközök tartották a lelket az emberekben; ilyen volt a Szabad Európa Rádió, amely müncheni szerkesztőségéből nyíltan bírálta a kommunista diktatúrákat. Habár egyes időszakokban a hatalom különféle módszerekkel zavarta a SZER adásait, ezek a rendszer bukásáig mégis hallhatók voltak Romániában. Innen értesültünk először az 1989-es temesvári eseményekről…

El sem tudom képzelni, hogy miért olvasott volna valaki újságot abban az időszakban…

Az emberek nem is olvastak, csak ha kötelező volt, például a pártgyűléseken vagy az iskolában, a politikai nevelés órákon. A nyolcvanas évek végére alig lehetett megjelentetni egy valamirevaló szöveget, mert megszabták, hogy hány oldalt kell a propagandára fordítani.

Engem az foglalkoztat, hogy az írók, újságírók hogyan élték meg mindezt. Írtak az asztalfióknak is, vagy ki lehetett egyezni a cenzorokkal?

Különböző időszakokban váltakozó szigorral működött a cenzúra. Voltak időszakok, például a 1960-as évek vége, a 70-es évek eleje, amikor még sok mindent meg lehetett jelentetni. De mindenképpen létezett egy nyomás a hatalom részéről, minden korszakban. Ha valaki a propaganda szolgálatába állt, és regényt írt mondjuk a kollektivizálásról, akkor mindenféle kedvezményben részesülhetett. Ez egy paktum volt az író és a hatalom között: magas fizetéssel jutalmazták, lakást kapott, üdülhetett az írószövetség nyaralóiban, de cserében el kellett végeznie a „piszkos munkát”. Voltak olyan írók is, akik ezt pontos számításból tették. A hatalomnak kedvező írás megjelentetése után több esélyük volt, hogy engedélyt kapjanak egy olyan mű kiadásához, amelynek valóban volt művészi értéke. Persze voltak olyan írók is, akik nem voltak hajlandók semmilyen kompromisszumot kötni, sőt nyíltan kiálltak a hatalom ellen, ők nem kaptak publikálási lehetőséget, vagy külföldön jelentették meg műveiket.

Foglalkozzunk a jelennel: ön szerint mi a legnagyobb probléma ma a médiában?

Manapság a szabadság látszatában élünk. Bármit meg lehet írni, de a dolgok súlyának nincs helyes megítélése. Az átlagolvasó nem tud eligazodni az őt elárasztó hírözönben, sokszor egymásnak ellentmondó értékeléseket kap a világról, ezért nem tud kialakítani saját értékrendszert. A múlt rendszerben sokkal egyszerűbb volt az értékítélet, mert csupán két fogalom létezett: az emberek gyűlölték a diktatúrát, és vágyakoztak a szabadságra. Aztán kiderült, hogy szabadnak lenni nem olyan egyszerű, főleg egy olyan társadalomban, mint a mai romániai, ahol nem igazán voltak, és ma sincsenek, viszonyítási pontok, hogy mit jelent a szabadság, és hol vannak a határai. Ami a sajtót illeti: ami igazán fontos lenne, ami lényegében befolyásolja életünket, arról – gazdasági, politikai érdekek vagy csupán pénzügyi meggondolások miatt – manapság sem írnak, vagy ha mégis, akkor annak nincs különösebb következménye. Ehelyett az újságokban szappanoperásított képet mutatnak a világról.

A bulvárra gondol?

Igen, egyfelől erre gondolok. Számos médiaorgánum van Romániában, amelyik elhiteti az átlagolvasóval, hogy a bulvár témái a legfontosabbak. Másfelől már nincs idő például mélyreható tényfeltáró riportokra, mert a hírversenyben minden lapnak helyt kell állni. Az on-line média megjelenése tovább fokozta ezt, manapság a média már valós időben tájékoztat, s ez a felületességnek kedvez. Minél többet szeretnénk megtudni minél rövidebb idő alatt. Léteznek felmérések például arról, hogy mennyi időt hajlandó egy internetező eltölteni egy netes felületen: nem mélyednek bele egy témába, hanem adott idő után továbbklikkelnek.

Egyetemi oktatóként azokkal találkozik nap mint nap, akiknek egy része a média területén fog dolgozni a jövőben. Mit tudnak ők a múlt rendszerről?

Nem igazán értik meg a kommunista időszakot. A mai diákoknak ez már történelem, és a történelem nem mindenkit foglalkoztat. Sokukban olyan kép él az 1989-es eseményekről, mintha egy westernfilmet mesélnének: jött Iliescu, lelőtte Ceauºescut, és ezzel vége lett egy korszaknak, ami már a múlté.

Miért jelentkeznek újságírás szakra ma a hallgatók?

A diákoknak sokféle motivációjuk van, amikor beiratkoznak újságírás szakra. Sok a tehetséges diák, és a tehetségük különféle területeken mutatkozik meg. Vannak az irodalmárok, akik valamilyen oknál fogva nem a bölcsészkart választották; szeretnek írni, jól és fantáziadúsan fogalmaznak, akár jó novellák is kikerülnek a műhelyükből, de nehezen viselik, ha valamely sajtóműfaj korlátai közé szorítják őket. Õk talán az irodalmi lapok, művelődési folyóiratok jövendő munkatársai. Van egy másik kategória, olyan diákok, akik szorgalmasan jegyzetelnek, becsületes tudósítást vagy riportot tudnak előállítani – ők a napilapok szerkesztőinek kedvencei lesznek. Vannak a jó verbális képességűek, akik folyékonyan beszélnek bármiről, erős a lélekjelenlétük, de problémák adódnak, ha egy szöveget le kell írniuk – ők az audiovizuális médiában nyújthatnak jó teljesítményt. Persze, a mai felgyorsult világ sem kedvez a szöveggondozásnak, sok esetben veszem észre, hogy a diákokra hat a mai sms-nyelvezet, de úgy gondolom, hogy a három év alatt a többségük látványos fejlődésen megy keresztül, és minden évfolyamon vannak olyan végzőseink, akik képesek lesznek helytállni a szakmában a legmagasabb szinten.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!