Magyarórák Montevideoban

2016. 08. 12. 17:48

Szatmárnémetiben született, Marosvásárhelyen diplomázott, egy ideig Nagyváradon volt a PKE munkatársa. Egy kis portugál kitérő után ma Uruguay fővárosában tanítja magyarra a diaszpóra tagjait és a kultúránk iránt érdeklődő uruguayiakat. Szakács Zsuzsanna szociálpedagógus Montevideoból válaszolt Szűcs László kérdéseire.

Hogyan kerül egy fiatal szatmári szociálpedagógus Uruguayba, hogy ott magyar nyelvet tanítson?

Több meghatározó ponton át vezetett az utam a Kőrösi Csoma Sándor programba, azon belül az Uruguayi Magyar Otthon kötelékébe. Kezdve onnan, hogy erdélyi magyarként megtapasztaltam, milyen kisebbségi közösség tagjaként felnőni, egészen odáig, hogy a szociálpedagógusi pályát és a tanítást választottam hivatásomul, minden apró lépés hozzátett valamit ahhoz, hogy magyar nyelvet taníthatok ma a diaszpórában.

Szeretném kiemelni ezek közül az egyetemi éveket az EMTE Sapientia marosvásárhelyi karán, ahol remek tanárok vezettek be a szociálpedagógia és az ifjúsági munka világába, illetve a szegedi Nagyító Alapítványt, ahol a gyakorlati ifjúsági munka alapjait sajátítottam el hétvégi és nyári tréningek alkalmával.

Az egyetem elvégzése után Nagyváradon kezdtem el dolgozni a Partiumi Keresztény Egyetem ifjúsági referenseként. Értékes tapasztalatokat szereztem ott a közösségépítés és a rendezvényszervezés területén. Hálás vagyok ma is, hogy ott és azokkal a kollégákkal dolgozhattam együtt egy fiatal és tettre kész csapat tagjaként. Két év után azonban úgy éreztem, szeretnék valami mást kipróbálni és külföldi tapasztalatot is szerezni. Jó lehetőségnek tűnt, hogy az ERASMUS+ program részeként működő Európai Önkéntesszolgálat keretén belül tegyem ezt, előbb Portugáliában. Ugyan a fogadószervezetem biztosított számomra portugál nyelvórákat, de így sem volt egyszerű teljesen idegen nyelvű közegben ifjúsági munkásként dolgozni, amely szakmában ugye fontos eszköz a verbális kifejezésmód. Az új nyelv tanulása minden nehézség ellenére hasznosnak bizonyult, hiszen a portugál és a spanyol nyelv hasonlít, így most megkönnyíti a kommunikációt itt Uruguayban is.

Portugáliában egy szakközépiskolai osztállyal dolgoztam együtt hetente két alkalommal. Egy skót kollégámmal együtt szabadidős tevékenységeket szerveztünk nekik, illetve a szakórájukon kísértem őket, ahol jellegzetes portugál sütemények készítését tanulták. A hét többi napján egy családsegítő szolgálatnál vettem részt kisiskolásoknak szóló készségfejlesztő programok összeállításában és levezetésében.

Az ott töltött idő nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most itt Uruguayban könnyebben tudjak helytállni. Hiszen a nyolc hónapnyi portugál nyelvoktatás eredményeként egyszerűbb a spanyol anyanyelvű tanítványaimnak a magyar nyelvtan szabályait érthetőbbé tennem. Amit nem tudok portugálul, azt román nyelvtani kifejezésekkel pótolom, és mivel latin nyelvekről van szó, a legtöbb ilyen kifejezés hasonlít.

Ugyanúgy ide tartozik az is, hogy Portugáliában megismertem és megszoktam a latin emberek habitusát, vérmérsékletét, vagy, hogy nemzetközi környezetben éltem, és nem lepődöm meg olyan könnyen a kulturális különbségeken.

Hogyan jellemezné, kikből állnak a tanítványai, vannak-e közöttük olyanok, akik családi gyökerei magyarok?

Ma ez a közösség és a tanítványaim is többségében olyan emberekből állnak, akiknek a nagyszülei születtek Magyarországon még az első világháború előtt. És a világégés alatt, vagy után hagyták el Európát. Sok olyan történetet mesélnek az itteni magyarok, hogy a nagyszüleik, szüleik, adott pillanatban, a háború után az erős kötődés miatt még megpróbáltak visszamenni Magyarországra, de akkoriban ezt különböző tényezők ellehetetlenítették, így visszajöttek és végleg itt maradtak Uruguayban. Viszont identitásukban erősen jelen van a magyar kötődés, nosztalgiával gondolnak az „óhazára”, ha tehetik, szívesen utaznak Magyarországra látogatóba, nem beszélve arról, hogy aktív magyar néptánc-együttesük, klubjuk, programjaik vannak. Az 1950-es években négy magyar klub is működött Montevideóban, vallási felekezetek és nézetek szerint csoportosultak. Ma ezek közül a felekezettől független Uruguayi Magyar Otthon az egyetlen, amely aktívan működik. Ebben az évben ünnepli fennállásának 80. évét.

Menyi idő alatt, milyen módszerrel, mit lehet megtanítani magyarul? Van-e lehetősége differenciálni az oktatásban?

Nagy vonalakban öt hónap áll a rendelkezésemre, hogy itt tanítsak, hiszen a Kőrösi Csoma Sándor program keretein belül a kiküldetésem január elején ér véget. Ez idő alatt a tanulók előzetes tudásának függvényében lehet haladni.

Van öt teljesen kezdő csoportom, körülbelül 40 fővel, velük ez alatt a fél év alatt azt szeretném elérni, hogy kezdő szinten bár, de magabiztosan tudjanak egyszerű, hétköznapi témákat érintően kommunikálni. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy minél több szóbeli gyakorlat legyen, hogy a mindennapokban használható párbeszédekkel találkozzanak. Mivel nekik nincs előzetes tudásuk, ezért angol magyarázatokkal és spanyol nyelvű kiegészítéssel tartom az órákat.

A középhaladókkal, akik kicsit beszélnek magyarul, az a cél, hogy a nyelvtani alapokat megismertessem, és a szókincsüket fejlesszem. Számukra az órákat magyar nyelven tartom, csupán alkalmanként fordítva spanyolra, ha ismeretlen kifejezést beszélünk meg.

A haladó csoportba azok a diákok járnak, akik a Balassi Intézet ösztöndíjainak hála, már egy évet eltöltöttek Magyarországon és magabiztosan használják a nyelvet. Az ő esetükben a nyelvtani ismeretek elmélyítése, szókincsfejlesztés és szóbeli kommunikáció gyakorlása a cél.

Az egyik kezdő csoport magyar nyelvórán az uruguayi fővárosban

Van-e az ilyen típusú oktatásnak valamiféle speciális módszertana?

Igen, jelen esetben, mivel a diákjaimnak nem anyanyelve a magyar, ezért, mint idegen nyelvet oktatom, és ez más módszertant igényel.

Miért jelentkeztek a tanítványai? Egyáltalán mit tudnak az ott élő emberek a magyar kultúráról, túl azon, hogy esetleg hallottak Puskás Öcsiről?

A diákok többségének van magyar kötődése: nagyszülők, dédszülők, akiktől sokat hallottak, tanultak a magyar kultúráról. Illetve ott vannak magyar gyökerű hallgatóim uruguayi származású házastársai, akik pedig kíváncsiak a nyelvre. Van néhány diák, főleg fiatalok, akik azért járnak magyarórára, mert az évek óta erős alapokon nyugvó helyi néptánc-oktatás bevonzotta őket ebbe a közösségbe, és egész egyszerűen meg akarják tanulni a barátaik nyelvét.

Ilyen szempontból is kiemelkedő munkát végez az Uruguayi Magyar Otthon, mivel nyitottá tette a programjait, bárki csatlakozhat, illetve a családokat és a gyerekeket is szívesen látják, nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy a gyerekek otthonosan érezzék itt magukat, és már egész kis koruktól különböző tevékenységekbe kapcsolódhatnak be, gyakorlatilag itt nőnek fel. Az identitásuk meghatározó része lesz így a magyar kultúra.

A Tündérkert néptáncegyüttes tagjai egy fellépés után

Milyennek látja Uruguayt, hogyan jellemezné a környezetét, az ottani embereket?

Uruguay nagyon érdekes keveréke a réginek és a modernnek. Izgalmas ezt a mindennapok szintjén megfigyelni. Különös hangulata van Montevideonak, annak ellenére, hogy főváros, mégis lassan, nyugodtan zajlik az élet. Sem metró, sem villamos nem színesíti a városi közlekedést, csak busszal és autóval közlekednek a helyiek. A buszokon pedig a rádióból hangosan szól a zene. Viszont az teljesen természetes, hogy vacsorát vagy taxit telefonos applikációt használva rendeljenek.

Minden apróbb léptékű, az ország teljes lakossága 3 millió körüli, a fővárosban él ebből 1,3 millió fő. Latin nemzethez mérten senkinek a szeme sem rebben, ha félórás késéssel érkezik valaki, viszont ugyanúgy az is természetes, hogy nagyon szívélyesek és kedvesek mindenkivel.

A magyar közösségen belül, hiszen én röbbnyire közöttük forgok, a magyar és a latin kultúra nagyon szerencsés keveredése figyelhető meg. Nagyon szívélyesek, kedvesek és támogatóak az itteniek.

Az Uruguay Magyar Otthon székházát az egyesület tagjai vásárolták még az 1950-es években

Mit lehet csinálni Uruguayban, amikor éppen nem magyart tanít?

A szabadidőm nagy részében is a helyi magyar kolónia tagjaival vagyok együtt. A fiatalok sok programot szerveznek, amelyeken minket, a Kőrösi Csoma Sándor program ösztöndíjasait is szívesen látnak. Legutóbb egy bográcsozáson vettünk részt. Érdekes volt megfigyelni, milyen békében és természetességgel megfér egymás mellett a mezőségi néptánc és a latin bachatta. Ahogy azt is öröm volt látni, hogy ilyen távol Magyarországtól, e fiatalok életének ilyen természetes módon része a néptánc és a magyar kultúra.

Montevideoi látkép. Szívélyes latinos tempó

Hol és hogyan szeretné folytatni, ha majd nem önkéntes lesz, illetve mennyiben segíthet a karrierépítésben a most szerzett tapasztalat?

Azt gondolom, bármilyen tapasztalat legfontosabb hozadéka az új nézőpont és a szélesebb látókör. Ez pedig a különböző kultúrák megértéséhez elengedhetetlen.

Szívesen folytatnám a jelen programban elkezdett munkát, aminek alapja a magyar értékek terjesztése, a későbbiekben a kulturális diplomácia keretein belül. Hiszen sok olyan értékkel rendelkezünk, legyen szó néptáncról vagy felsőoktatásról, amire nyitottan és érdeklődéssel tekintenek külföldön.