Hogyan lettem magyar? – románul
 

Hogyan lettem magyar? – románul

2016. 10. 21. 13:05

Néhány soros értesítést kaptunk Berekfürdőről, szerkesztőségünk barátjától, Horváth Andor nyugdíjas, de nyugalomba nem vonult kolozsvári egyetemi tanártól, melyben a miniszterséget is viselt jeles esszéíró, műfordító, lapszerkesztő közli: könyvet írt román nyelven, Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar (Névjegykártya. Melyben a szerző elbeszéli, hogyan lett magyar) címmel. A távinterjút Szilágyi Aladár készítette.

 

Horváth Andor esszéíró, szerkesztő, egyetemi oktató   Fotó: Kultúra és piac konferencia, forrás Transindex.ro

Az IDEA könyvkiadó Panopticon sorozatában megjelent művet október 26-án, 16 órakor mutatják be a Deák Ferenc u. 15 szám alatti Bookcorner könyvüzletben, Kolozsváron.

 

Hogyan született meg a könyv: egy előre kidolgozott koncepció eredménye, melyben egymásra épültek a részszövegek, avagy az évek során, különböző indíttatások alapján megírt, de egymással rezonáló rokonszövegek szervesültek egységes egésszé?

 

Igen, a könyv valóban egy előzetes elgondolás alapján született meg. Kidolgozása arra a felismerésre épült, hogy a magam magyar volta – nevezzük bár öntudatnak vagy műveltségnek – döntő mértékben a magyar irodalommal való megismerkedésnek köszönhető. Vagyis annak a folyamatnak, amelynek helyszíne az iskola. Persze, amikor irodalmat mondok, abba kisebb-nagyobb mértékben beleértem a történelmet is, hiszen az irodalmi művek megértése elválaszthatatlan a történelem ismeretétől.

 

Bár a kérdésben szinte a válasz is benne van: miért érezted kellőnek és helyénvalónak, hogy a magad „magyar” identitásproblémáit a „román” olvasóval is megoszd és megértesd?

 

Nem az volt a célom, hogy magamról beszéljek. Ebben az értelemben a könyv alcíme („a szerző elbeszéli, hogyan lett magyar”), jóllehet nem megtévesztő, inkább amolyan becsalogató fogás. Arra kívántam vele utalni, hogy a könyv lapjain arra talál választ az olvasó, hogyan lesz valaki – műveltségét tekintve – magyarrá, más szóval mit jelent magyarnak lenni, mit jelent saját kultúránk szellemében emberré válni.

 

Ha jól sejtem, az előzetest indító három alapkérdés – kik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk? – megválaszolása végett a gyermekkorodból indulsz ki, abból a kolozsvári-tordai értelmiségi családi környezetből, mely alapvetően járult hozzá személyiséged kialakulásához. Kérlek, vázold fel olvasóink számára is, hogy honnan vétettél?

 

Szívesen megteszem, noha saját személyem és családom alig-alig jelenik meg a könyv szövegében. A szüleim valóban Tordáról kerültek át Kolozsvárra 1940-ben, a bécsi döntés után. Én már ott születtem 1944-ben, ott gyermekeskedtem, és ott végeztem tanulmányaimat. Az a tény, hogy kezdettől fogva voltak román játszótársaim és barátaim, természetesen belejátszott tudatom, gondolkodásom alakulásába. A könyv megírásának szándéka azonban egész eddigi élettapasztalatom terméke. Nyilvánvalóan szerepet játszott benne az is, hogy több mint húsz évet töltöttem Bukarestben, és rájöttem arra, még azok is rendkívül keveset tudnak a magyar kultúráról, akik egyébként jóindulattal viseltetnek irántunk.

 

Az anyanyelv öntudatra ébredésednek, magadra eszmélésednek az eszköze, közege, célja, s az irodalom, „a művészi fikció csodálatos világa” – ahogy fogalmaztál –, és egyáltalán „az iskola”, mint olyan, milyen természetű és milyen tartalmú impulzusokat kínált számodra kamasz- s ifjúkorodban, amikor Platón barlangjából előmerészkedtél az ideák birodalmába?

 

Könyvem nem személyes vallomás, nem azt adom elő benne, hogy engem milyenné formáltak az irodalmi művek, hanem azt próbálom érzékeltetni az olvasóval, hogy milyen élmények érik azt a személyt, aki magyar irodalmi műveken nevelkedik. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy a figyelem magukra a szóba kerülő versekre, regényekre, színművekre terelődik, hozzájuk kapcsolódó rövid kommentárjaim pedig azt emelik ki, hogy mit nyújtanak bárkinek, aki megismerkedik velük, hogyan építik, gazdagítják a jellemet, a tudatot, a gondolkodást, egyszóval a világban való értelmes eligazodást. A könyv felépítése során azt az elgondolást követtem, hogy az irodalom – mint iskolai tananyag, és mint későbbi olvasmány-élmény – lépcsőzetesen haladva, egyre táguló körökben ismerteti meg velünk a világot, s a korai gyermekkor mesei világából fokról-fokra emelkedve vezet be az összetettebb érzelmek, a súlyosabb kérdések, az erkölcsi dilemmák és a történelmi döntések megértésébe.

 

Milyen példákat „hasznosítottál” a magyar irodalomból, melyek voltak azok a művek, amelyek döntően járultak hozzá öntudatos kulturális identitásod kialakulásához?

 

Meglehetősen hosszú azoknak az irodalmi műveknek a listája, amelyekre előadásom támaszkodik. Fő szempontom az volt, hogy érdekesek, célom szempontjából meggyőzőek legyenek. Az első mű, amellyel indítok, a Füstbe ment terv, amely köré a családról szóló további műveket gyűjtöttem egybe. A megszólaltatott szerzők sorát a nagy 20. századi lírikusok – Ady, Babits, József Attila, Radnóti – zárják. Bőségesen éltem a művekből vett idézetek lehetőségével is. A lista terjedelmes, több tucat írót foglal magába, noha irodalmunk gazdagságához mérten igencsak szelektív. Ezzel együtt bízom abban, hogy hiteles tájékozódást kínál a magyar irodalom századaiban, sőt, a magyarázó jegyzetek jóvoltából történelmünk egyes fejezeteiben is.

 

Hogyan „provokálod ki” az érdeklődést, a jobb megértést, az empátiát a „román” olvasókból egy olyan kérdésben, hogy Te hogyan lettél „magyar”? Persze ennek a felvetésnek a fordítottja, a tükörképe is érdekes, magyar-román viszonylatban…

 

Úgy érzem, a válasz szinte egyből benne foglaltatik kérdésedben. A könyv előszavában elmondom: hitem szerint mindenkire nézve érvényes az a kijelentés, hogy világra jövetelünk pillanatában embernek születünk, az pedig, hogy sajátosan az emberiség melyik csoportjába fogunk tartozni, már azon a kultúrán múlik, amely egy nyelv, egy hit, egy hagyomány birtokosává tesz bennünket. Olyan világban élünk, amely erősen előtérbe állította az eltérő identitások megértésének, elfogadásának, párbeszédnek kérdését. Kulturális-etnikai kisebbségként az erdélyi magyarság száz év óta különösen fogékony erre a történelmi kihívásra. A könyvvel az a szándékom, hogy ezt a célt szolgáljam, különös tekintettel a magyarok és a románok közötti viszonyra.

 

Nem utolsó sorban az is izgalmas kérdés, hogy reményeid szerint milyen lesz a könyv recepciója, hogy Horváth Andor mennyire képes az ideák világából a földre visszatérve – a platóni elvárás szerint – a többi embernek is megmutatni a helyes utat, és felvezetni őket a fényre?

 

Erre a kérdésre az olvasók érdeklődése és a kritikusok ítélete adja majd meg a választ. Én csupán annyit mondhatok: a magyar – és nem csak a magyar – irodalom megismerése kora ifjúságom óta azt a meggyőződést ültette el bennem, hogy a szépnek és az igaznak a megpillantása mindenkit felemel, megnemesít.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!