Euró vagy Unió?
2015. 07. 30. 23:10Segíti vagy hátráltatja az európai közösség megerősödését az euróövezet? Partnerei vagy ellenfelei egymásnak a tagállamok? Az euró ellenzői vagy támogatói palástolják a régivágású nacionalizmust? RÓNA PÉTER közgazdásszal Parászka Boróka beszélgetett.
Róna Péter neve 2010-ben lehetséges kormányfő-jelöltként is felvetődött (Fotó: Bajomi Bálint, greenfo.hu)
Ön meglehetősen különutas véleményt képviselt a görög válsággal kapcsolatban magyar nyelvterületen, úgy vélte, ennek a krízisnek a megoldása az eurózóna hibáinak kiiktatásától függ. Milyen volt az eurózóna helyzete a görögökkel történt megállapodás előtt, és hogy látja most?
A kezdetektől fogva, még a kétezres évek elejétől azt az álláspontot képviseltem, hogy az euró bevezetése elhamarkodott döntés volt. Az euró nem szolgálja a felzárkózást, nem integratív eszköz, hanem – ahogy egy másik elmélet mondja – a korona a már integrált gazdaságok fölött.
Miért nem integratív?
Azért, mert a különböző fejlettségű gazdaságok számára az azonos valuta bevezetése hátrányos helyzetbe hozza a gyengébbeket, és előnyösebb helyzetbe az erősebbeket. Ugyanis az erősebb gazdaságok számára ugyanaz a fizetőeszköz alulértékelt, a gyengébbek számára pedig túlértékelt. Ebből az következik, hogy az alulértékelés révén az erősebb gazdaságok további exportelőnyökhöz jutnak a gyengébbekkel szemben, és a gyengébbek pedig további hátrányba jutnak nem csak az export, de az import oldalon is, hiszen a számukra erősebb valuta azt jelenti, hogy az ő honi, helybeli termelőik, szolgáltatóik egy olyan árszinten kell versenyezzenek, amely számukra hátrányos.
Az, hogy az eurózóna létrejött, és Görögország tagjává válhatott, már a kezdetekkor sem volt egyértelmű, vita nélküli helyzet. Mi volt az ára ennek a csatlakozásnak, és miért volt erre szükség?
Itt a közös valuta kapcsán két folyamat érvényesül: az egyik, amit már elmondtam, hogy az erősebbek további előnyökre tesznek szert a gyengébbekkel szemben, a másik pedig az, hogy az euró bevezetésével a kamatok azonos szintre kerültek a fejlettebbek és a kevésbé fejlettek számára. Tehát a korábbi 6-8-10 százalékos görög kamatszinttel szemben a görögök most már ugyanannyiért tudtak kölcsönöket felvenni, mint a németek. Ennek az lett a következménye, hogy Görögországba beáramlott egy óriási mennyiségű kölcsön-tőke, ami nem feltétlenül került gazdaságilag megalapozott felhasználásra. Az Európai Unió szabad tőkeáramlást előíró szabályai miatt a görög állam ennek a beáramlásnak nem tudott gátat vetni. Ugyanez történt Spanyolországban. A beáramló nagy mennyiségű tőke a görög inflációhoz vezetett, ami az árak emelkedését eredményezte. Az emelkedő árak miatt a görög gazdaság elvesztette a versenyképességét. A görög áruk kifele menet egyre drágábbá váltak, az import pedig egyre olcsóbb lett. Borult ennek következtében a külkereskedelmi mérleg – óriási mértékben. Ismétlem: ugyanez történt a spanyolok és a portugálok esetében. A kialakult költségvetési hiány Görögországot további kölcsönök felvételére kényszerítette.
Európa mellett és ellen tüntetők Athénben a referendum előtt
Mennyire járult hozzá a helyzet romlásához a sajátos görög gazdasági környezet, az államháztartás struktúrája, jellege?
Minden gazdasági jelenség számtalan forrásból táplálkozik. Az egyik problémája a közgazdaságtannak éppen az, hogy nehéz izolálni, megkülönböztetni a különböző tényezőket, és azok arányát.
Azért kérdezem ezt, mert a magyar sajtóban két álláspont vált elterjedtté: az egyik szerint a görög gazdaságot a dologtalan, túlköltekező görög tücsök tette tönkre. A bürokrácia, a rossz államháztartás, meg a korrupció vezetett a válsághoz. E szerint a forgatókönyv szerint egy erős megszorító csomag korrigálhatja a hibákat. A másik álláspont alapján – amelyet az imént összefoglalt – az eurózóna strukturális hibái vezettek a kialakult helyzethez. Hogy közelíthető a két magyarázat? Romániában végrehajtották a megszorító intézkedéseket az elvárások szerint, a várt, stabil gazdasági növekedés mégsem következett be.
Vannak olyan gazdaságok, amelyek esetében a megszorító intézkedések képesek a várt eredményekkel járni. Ilyenek a balti országok. Ezek az országok, ahol mindez sikerre vezet, jelentős export piaccal rendelkeznek. A GDP nagy része esetükben a külkereskedelemből származik. Görögország esetében ez nem érvényes. Görögország külkereskedelmi hányada a GDP-hez viszonyítva az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban. A megszorító intézkedések nem tudják azt a külkereskedelmi versenyképességet visszahozni, amelyet egyébként a görögök elveszítettek. Mert időközben a volt exportpiacaik régen a múlté váltak. Ezeket visszanyerni szinte lehetetlen feladat. A másik probléma, hogy a görög versenyképesség romlása az elmúlt években óriási mértéket öltött. Elérte a 30-35 százalékot. Tehát a görögök számára az euró ebben az arányban túlértékelt. Ezt a túlértékelést kétféleképpen lehet korrigálni: egyrészt a megszorító csomagok által. Alacsonyabb bérekkel, kisebb szociális kiadásokkal az összköltségek csökkennek, az árak is – miközben nő a versenyképesség. A másik eszköz az lenne, hogy leértékeljük a fizetőeszközt. Nyilvánvaló, hogy az eurót nem lehet leértékelni az euróval szemben. A második megoldás csak akkor lenne lehetséges, ha a görögök kilépnének az eurózónából. Most már elég kevés olyan szakértő van, aki el tudná képzelni a görög válság megoldását az euróövezet elhagyása nélkül. Sajnálatos módon a görög közvélemény nem akar erről hallani, de látható, hogy a görög vezetés már tisztán látja. Varufakisz is jól látta, bár nem tudta vállalni nyíltan. Abban reménykedett, hogy Németország és a tárgyalók Görögországot kiszorítják az euróövezetből, és ez a kérdés így oldódik meg. A németek, a magországok számára – bármennyire is ezt a véleményt hangoztatják a vezető német közgazdászok – ez nem támogatható. A németek nem akarják Görögországot kiengedni, és felvállalni azt a veszélyt, hogy ennek következtében az euró megerősödik.
Milyen következménnyel jár a jelenlegi helyzet Görögország jövőjét és az euróövezetet érintően?
Mint mondtam, az euró bevezetése egy kolosszális történelmi hiba volt, az euró szétveri az Európai Uniót, ami egyébként egy sikeres próbálkozás lehetett volna az euró bevezetése nélkül. Az euró egy olyan problémasort halmozott fel, amely nem megoldható. A magországok és a periféria országai közötti fejlettségi különbség olyan mértékű, hogy a közös valuta bevezetése ezt csak tovább erősítheti. Ez a mechanizmus működik most. Ennek következtében egész Európa fejlődését visszaveti. Most már 15 éve a világ leglassabban növekedő régiója vagyunk, tényleg gyatra számokat produkál az Unió összességében. Még a németek is viszonylag gyengén muzsikálnak, az Amerikai Egyesült Államok sokkal jobban szerepel. Kanada, Nagy-Britannia is jobban teljesít. Tehát az euróövezet katasztrofális állapotban van, növekedésének a gátja maga az euró.
Mi lehet az alternatíva, hogy lehet felállni ebből a helyzetből?
Ez borzasztó nehéz. Az egyik álláspont az, hogy a németeknek, illetve a németeknek-hollandoknak-osztrákoknak és a finneknek, az úgynevezett magországoknak kellene kilépni az euróövezetből, és létrehozni egy számukra kielégítő közös valutát. Hagyni kellene a perifériát és a többi euró-országot, hogy folytassák a létező euróval. Ha ez megtörténne, Németország komoly versenyképesség veszteséget szenvedne el. A németek ezt nagyon jól tudják. Ha Németország holnap kilépne az euróövezetből, akkor az eurót követő német fizetőeszköz a jelenlegihez viszonyítva legalább harminc százalékkal felértékelődne. Egy ilyen mértékű felértékelés nyomán az exportlehetőségek beszűkülnének. Ugyanakkor a helyzet nem tartható fenn, hiszen a periféria szenved. A megszorító intézkedések, amelyeket egyes országok – beleértve Romániát – bevezettek, nem lesznek képesek a konvergenciapályára visszavinni ezeket az országokat. Ideig-óráig valamiféle versenyképességi közeledés elképzelhető, de alapjában véve ezek a szigorítások az alapproblémára – az eltérő szintű fejlettségre – nem adnak megfelelő választ. Ha közös valutáról van szó. Románia esetében ez nem áll. De azok számára, akik közös valutával operálnak, a megszorító intézkedések csak korlátozott eredményeket tudnak produkálni.
Egyre távolodik egymástól a periféria és Európa magja, hova vezet ez, feloldható-e az így körvonalazó szembenállás?
Meggyőződésem, hogy az euró bevezetése nélkül az Európai Unió tagországai valós felzárkózást tapasztalhattak volna. Az a szétválás, amit észlelünk a periféria és a magországok között, legalábbis ilyen mértékben, nem következett volna be. A szétválás elsősorban az euróval magyarázható. Amíg az euró érvényben van, ebben a szerkezetben, nincs megoldás. Én nem tudok ilyenről.
És ha nem lesz érvényben? Van reális akaratot, hogy ez a struktúra változzon?
Én úgy észlelem vezető német közgazdászokkal folytatott beszélgetéseim alapján, hogy szakmai oldalon most már elég elterjedt az a nézőpont, hogy az euró bevezetése hiba. A helyzetet valamilyen formában orvosolni kellene. A meghatározó elképzelés a kétsebességű Európa, mely szerint a periféria országainak ki kell válniuk, a magországok meg folytassák az euróval – akkor majd valahogy elleszünk.
Ebből nem az következik, hogy tovább sivatagosodik a periféria, tovább nő a szakadék, amit éppen el szeretnénk kerülni?
Nem, mert a periféria országai szempontjából az euró legnagyobb átka az, hogy nincs független monetáris politikai lehetőség. Nem tudnak leértékelni, és nem tudnak olyan kamatpolitikát folytatni, ami megfelelne az adott ország aktuális körülményeinek. 2012-ben a spanyol gazdaság éppen kezdett levegőhöz jutni, amikor német nyomásra az Európai Központi Bank kamatot emelt. Ez óriási tragédia volt a spanyolok számára, mert a kamatemeléssel agyonverték az alig éledező gazdaságot. A németek féltek az inflációs trendek jelentkezésétől, s volt annyi erejük, hogy az Európai Központi Bank ennek megfelelően cselekedett. Ez a baj, hogy az Európai Központi Bank a magországok szempontjai szerint állapítja meg a monetáris politikáját. Ha a magországok attól tartank, hogy inflációs veszély fenyeget, akkor kamatot emelnek, éppen akkor, amikor a többi országnak kamatcsökkentésre lenne szüksége. És fordítva. Hiába volt jelentős az inflációs nyomás 2008 előtt, 2006-ban, 2003-ban Spanyolország, Portugália, Olaszország és Görögország esetében. Hiába volt szükség arra, hogy kamatot emeljen az Európai Központi Bank – nem ez történt. Mert akkor a német gazdaság padlón volt, és nekik nem kamatemelésre, hanem alacsony kamatra volt szükségük. Tehát a megfelelő kamatpolitikai eszköz nélkül a periféria országai az inflációs nyomást nem tudták kezelni.
Róna Péter (1942, Miskolc) jogász, közgazdász. Családjával az 1956-os forradalom leverése után emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. Középiskoláit Washingtonban végezte. A Pennsylvaniai Egyetem gazdaságtörténeti szakán kezdte el egyetemi tanulmányait, ahol 1964-ben diplomázott. Az Oxfordi Egyetemen 1966-ban szerzett jogi diplomát. Később egy ügyvédi iroda, egy minisztérium munkatársa volt, majd a brit bankszektorban dolgozott. 1986 és 1990 között a J. Henry Schroders bank elnök-vezérigazgatója. 1990 és 2004 között a NABI buszgyártó cég magyarországi leányvállalatának alapító elnöke, valamint az Első Magyar Alap elnök-vezérigazgatója.
2008-ban tanácsadóként részt vett az IMF-fel és az EU-val folytatott hiteltárgyalásokon. 2011-ben a Lehet Más a Politika (LMP) pártalapítványa, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának társelnöke lett. 2012 novemberében lemondott társelnöki posztjáról, de 2013 februárjában visszatért tisztségébe. 2013 októberében a párt programtanácsának elnöke lett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar nemzetközi jogi tanszék óraadója volt 2004 és 2010 között. 2006-ban címzetes egyetemi tanárrá avatták. Váltakozva él Magyarországon és az Egyesült Királyságban.
Életéről 2012-ben jelent meg Andrassew Iván könyve Miskolctól Oxfordig címmel a Noran Libro kiadó gondozásában. A műből, megjelenése előtt az Erdélyi Riport közölt részletet, míg 2009 őszén Domján Levente kérdéseire válaszolva adott interjút a GDP hibáiról és az új mérési módszert kidolgozó Stiglitz-bizottság jelentéséről. (Forrás: Wikipédia)
Hogy van az, hogy az Európai Unió egységét tartjuk fontosnak, közben a széttartó gazdasági fejlődés mellett érvel? Ez a kettő hogy egyeztethető össze? Mitől lesz egységes az Unió, ha szétválasztjuk a perifériát és a magországokat? Azt állítja, ha jól értem, hogy az egységes fizetőeszköz palástja alatt a nemzetállamok gazdaságai versenyeznek egymással és szereznek olyan előnyöket, amely az Európai Uniót gyengítették?
Nem így fogalmaznám ezt meg. Van benne valami, de ennél fontosabb dologról van szó, bizonyos értelemben. Arról van szó, hogy a maastrichti feltételek, amelyek létrehozták az eurót – ez a költségvetési hiány, az infláció, az eladósodás mértéke stb. – kivétel nélkül pénzügyi mutatók. Az euróövezeti mutatók között nincs egyetlen reálgazdasági sem. Nincs szó beruházásokról, foglalkoztatásról, munkanélküliségről, GDP-növekedésről. Ezek nem részei az euróhoz fűződő kritériumoknak. Ha ilyen megközelítésben próbáljuk létrehozni a fizetőeszközt, úgy, hogy az azokat kormányzó, meghatározó kritériumok kizárólag pénzügyiek, és nincs közük a reálgazdasági folyamatokhoz, akkor nem lesz konvergencia. Mondok egy történelmi példát erre. A németek 1833-ban vezették be a Zollsvereint, a vámuniót. 1871-ben, tehát majdnem negyven évvel később vezették be a német márkát. Addig az volt a cél, hogy a különböző, Németország egyesülésében részt vevő fejedelemségek közötti kereskedelmi, tehát a reálgazdasági folyamatok integrálódjanak. A jogrendszer, az intézmények egyaránt. Erre jutott akkor 38 év, egy olyan országban, amely ugyanazt a nyelvet beszélte. Az Európai Unió nem ezt tette, ahogy létrejött a szövetség, elkezdték az eurót tervezni, és röpke néhány év után be is vezették. Ez óriási hiba. A nemzetállamokat hagyni kellett volna, hogy az Európai Unió keretein belül a természetes integrációs gazdasági folyamatok révén megerősödjenek. Mielőtt a közös valutát bevezették volna.
Milyen ez a természetes integrációs folyamat?
Az, hogy a gazdasági folyamatok a versenynek megfelelő módon kerülnek elhelyezésre, és nem a közös valuta által létrejött természetellenes, csak a valuta által biztosított előnyök révén.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hasonló versenyhelyzetek nem szolgálják minden résztvevő érdekét. Ezért verseny a verseny, van aki nyer, van aki veszít. És így alakult ki a periféria, a vesztes térfél.
Nem, a periféria úgy alakult ki, hogy létrejött az euró. Az euró hozta létre ezt a helyzetet. Ha az Európai Unió hagyta volna, hogy a tagországok integrálódjanak reálgazdasági értelemben – az lett volna az előre vezető. Az, hogy a vámunió létrejött, az nagyon helyes. Rendben van a tőkeáramlás felszabadítása is. Fontos a szabad munkaerőmozgás is. Ezeknek az úgynevezett szabadságoknak a kimenetele az lett volna, hogy az európai piac integrálódik. Ehelyett létrejött a közös valuta, ami nem közös, mert nem tükrözi a különböző gazdasági szereplők valós teljesítményét.
A viták tárgya: a közös európai pénznem. Nem akkor, nem úgy
Ha jól értem, kell közös valuta, de nem most, és nem így.
Így van, de gondoljon bele, akárhogy is fluktuálódik a valutaárfolyam, előbb-utóbb egy fizetőeszköz értékének valahol tükröznie kell a mögötte álló gazdaság teljesítményét. A görög euró mögött a görög gazdaság áll. A német euró mögött a német gazdaság áll. És ez ugyanaz a fizetőeszköz. Az euró nem tükrözi se a görög, se a német gazdaság valós helyzetét. Az euró tükrözheti az Európai Unió általános gazdasági helyzetét, de amikor az egyik ország – adott esetben Németország – az átlag fölött teljesít, a másik ország – Görögország – az átlag alatt teljesít, akkor a közös fizetőeszköz nem tükrözi a teljes valóságot. Ebből számtalan probléma következik, amit nem lehet korrigálni. Nem az van, hogy a németeknek nagyon jól megy, jól teljesítenek – felértékelődik a fizetőeszköz. Normálisan ez következne. Ha a görögök rosszul csinálják, valamiért nem megy a gazdaság: leértékelődik a fizetőeszköz. Mindennek addig kellene tartania, amíg a térség gazdaságai közel nem kerülnek egymáshoz.
Számomra még mindig kérdés, hogy a fenébe kerülnének egymáshoz közel, ha azt mondjuk, hogy oké, engedjük el egymást, oldja meg ki-ki a maga problémáját , aztán ha majd megoldotta, akkor tárgyalunk. Nem arról szólna az Unió, hogy valamiféle kooperáció, kölcsönösség alakul ki a tagállamok között? Egyiknek a szolgáltatóipara, másiknak a feldolgozóipara erős, dobjuk össze, amink van?
Nem, nem erről van szó. A szakirodalom arról beszél, hogy ahhoz, hogy az integrációs folyamatok lendületet kapjanak, az Unió GDP-jének 5-7 százalékára lesz szükség a transzferekhez. A gazdagabb régiókból ilyen forrásátcsoportosításra van szükség a gyengébb régiók számára. Ebből kevesebb, mint 1 százalék volt. Ez elégtelen, de az integrációs folyamatok része a valós reálforrások átcsoportosításának politikája.
Szóval az integrációs politika nem hal el az eurózóna szétesésével? Mit gondol a Juncker-tervről, az a jelenlegi válságon mit tudna enyhíteni?
Valamit hoz, de az euroóövezet problémáját nem oldja meg.
(A beszélgetés rövidebb változata elhangzott a Marosvásárhelyi Rádióban.)
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
