Bogdan Hossu: Lépésnyire az anarchiától

2011. 09. 13. 11:06Idén mintha kevésbé hallatnák hangjukat a szakszervezetek, pedig határozottabb fellépésre bőven adódna indokuk. Legutóbb is erőtlenül reagáltak, amikor nyilvánosságra került a kormány újabb megszorításokat tartalmazó költségvetési stratégiája. Gyengélkednének a hazai szakszervezetek?

Ezt inkább az újságírók érzékelik így. Ne feledjük: a sajtó hajlamos a hatóságok által közölt adatok tükrében megítélni egy utcai tiltakozó megmozdulás erejét. A csendőrség rendszerint kevesebb résztvevőről számol be, mint ahányan a tüntetéseinkre valójában eljönnek. Így történt ez az április 16-i bukaresti tiltakozó akciónk alkalmával is. Akkor a csendőrség 25-30 ezer résztvevőt jelentett, holott – s ezt a külföldi meghívottjaink is igazolták – legalább 60-70 ezren voltunk a parlament előtti téren. Ennél súlyosabb ügy az, hogy a jelenlegi hatalom mindent elkövet az ellehetetlenítésünkre.

Milyen ellehetetlenítési kísérletekre gondol?

Például a vagyonosodást vizsgáló hatóság, az ANI szakszervezeti vezetők elleni hadjáratára. Vagy a számviteli törvényre. A jogszabály előírásai szerint a nonprofit szervezeteknek, így a szakszervezeteknek is éves pénzügyi beszámolót kell készíteniük, ami plusz költségeket, rengeteg bürokráciát jelent. Emellett az új munkatörvénykönyv korlátozza a kis- és középvállalatok érdekvédelmét, cégenként legkevesebb tizenöt ember kell a szakszervezet megalakításához. Ez abszurdum. Szintén ez a törvény megfoszt egyik legfontosabb eszközünktől: a kollektív munkaszerződés intézményétől. Ezek a szerződések lehetővé tették, hogy az alkalmazottaknak többé-kevésbé ugyanazokat a jogokat tudjuk kiharcolni. Most az országos kollektív szerződés megszűnt, az ágazati kollektív szerződések pedig csak formálisan léteznek. Nem utolsósorban azt is el kell ismernem, hogy a szakszervezetek átpolitizálására tett, húsz éve tartó kísérletnek kezdenek megmutatkozni az eredményei. Nem tett jót a hazai szakszervezeti mozgalomnak, hogy egyes vezetői politikai szerepet is vállaltak.


Milyen szintű most az alkalmazottak szervezettsége? Vonzó még a szakszervezeti tagság?

Távol állunk a kilencvenes évek 85 százalékos szakszervezetesedési szintjétől. Mára az alkalmazottaknak 45 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek. A bizalomvesztés kétségkívül érzékelhető, és ezen el kellene gondolkozniuk a szakszervezeti vezetőknek.

Nem járult hozzá az alkalmazottak bizalomvesztéséhez, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a szakszervezeti vezetőkkel szembeni korrupciós vádak?

Hozzájárult, de ne feledje a hatalomnak azt az igyekezetét, hogy minél látványosabban csapjon le a korrupcióval gyanúsított szakszervezeti vezetőkre. Miközben erőszakos bűncselekményekkel vádolt potenciális bűnözők szabadlábon védekezhetnek, Marius Petcut, a CNSLR Frãtia elnökét harmincnapos vizsgálati fogságba helyezték. Nem állítom, hogy Petcu ártatlan, de visszás körülmények között tárgyalják az ügyét.

A közvélemény-kutatások szerint a Petcu-ügy után húsz százalékra csökkent a szakszervezetekbe vetett bizalom. Az arány a politikusok bizalmi indexéig süllyedt…

Igen, de ne feledje, ezek a felmérések nem az alkalmazottak körében, hanem a teljes populációból vett mintán mérik az intézmények iránti bizalmat. Ha tehát a 18 milliós felnőtt korú lakosság húsz százaléka bízik a szakszervezetekben, azt jelenti, hogy 3,6 millió ember bízik bennünk, ami megközelíti az alkalmazottak számát. Ha így olvassuk az adatokat, ez már nem rossz arány.

A szakszervezeti tiltakozások az utóbbi időben jobbára tüntetésekre, sztrájkőrségekre korlátozódtak. Ritkán nyúltak a hatásosabb eszközhöz, a munkabeszüntetéshez. Ez nem úgyszintén az erőtlenség jele?

Az utóbbi hatvan évben nem alakult ki a hagyománya ennek a szakszervezeti tiltakozási formának Romániában. Az első 45 évben, a kommunista rezsim idején nem is alakulhatott ki. Az utóbbi tizenöt évben már voltak sztrájkok, ám ritkán olyan ágazatokban – mint a szállítás vagy energiaipar –, ahol a munkabeszüntetés megbénítja az országot és azonnali eredményekhez vezethet. Ezekben az ágazatokban a munkaadó az állam, amely tett arról, hogy a tiltakozások ne fajuljanak el. A közalkalmazotti szférában nem is érdemes sztrájkolni, mert a munkabeszüntetés automatikusan fizetés nélküli szabadságot jelent, s az állam abban érdekelt, hogy minél kevesebb munkanapot kelljen kifizetnie… Ha tehát nem kecsegtet azonnali eredménnyel, nem érdemes sztrájkba fogni. Másfelől nincs sztrájkkultúránk. Amikor, teszem azt, a szakszervezeti vezetők országos munkabeszüntetésekre és utcai megmozdulásokra szólítanak fel, az emberek úgy tesznek, mint a forradalom idején: inkább a televízióban nézik az eseményeket. Nem szívesen vállalják a véleményüket. Nem értik, hogy ha nem fogalmazzák meg álláspontjukat egy adott kérdésben, akkor hallgatólagosan elfogadják a helyzetüket. Nem írnak levelezőlapot a miniszterelnöknek vagy az államfőnek azzal az üzenettel: „alulírott, nem értek egyet ezzel és ezzel az intézkedéssel”. Abban a tévhitben hagyják a politikusokat, hogy jó intézkedéseket hoznak…

Eltelt néhány hónap az új munkatörvénykönyv életbelépésétől. A szakszervezetek sérelmezték, hogy a jogszabály visszaélésekre ad alkalmat a munkaadónak, aki könnyebben bocsáthat el alkalmazottakat. Beigazolódtak a félelmeik?

Hogyne. A multinacionális vállalatok azt hangoztatták: az új munkatörvénykönyv rugalmasabbá teszi a munkaerőpiacot, új állások létrehozását eredményezi. Ennek az ellenkezője történt. A multik a törvény életbelépése óta húszezer embert bocsátottak el. Mi több, a kormányfő több százezer új munkahely létrehozását remélte az új jogszabály alkalmazásától. Mi csak 30-40 ezer új állásról tudunk, pedig a nyáron beindultak a szezonális jellegű alkalmazások a turizmusban és az építőiparban. Jelenleg négymillió nyilvántartott alkalmazott dolgozik Romániában, és szomorú, hogy az új munkaügyi miniszter számára sem prioritás a foglalkoztatáspolitika. Történik ez annak ellenére, hogy mind az EU, mind a Munkaügyi Világszervezet szerint elsőrangú kérdés a munkanélküliség csökkentése. Nálunk nem ebbe az irányba mutatnak a dolgok. Romániában a vállalati menedzserek egyetlen formáját ismerik az átszervezésnek: a leépítéseket.

Egy éve arról beszélt, hogy az országnak technokrata kormányra volna szüksége. Fenntartja ezt az álláspontját?

Természetesen. És azt is, amit a megszorító intézkedések bejelentésekor kértem az államfőtől: válságkezelő bizottság, „task force” létrehozását a kormány, a szakszervezetek, a munkáltatók és a politikai pártok, illetve különböző intézmények képviselőinek részvételével. Hasonló testületek alakultak a nyugat-európai országokban is. Traian Bãsescu azt válaszolta: rendben, fogalmazzatok meg egy levelet, amelyben találkozóra hívjátok a parlamentbe mindazokat, akiknek szerintetek a bizottságban lenne a helyük. Mi azt mondtuk, ha már a helyszín a parlament, akkor a kezdeményezés induljon a házigazdáktól, azaz a törvényhozóktól, ezért megkértük az államfőt, vegye rá a két házelnököt egy ilyen találkozó összehívására. Kértük, a Cotroceni-palotát ne keverje bele ebbe a történetbe, mert támadásokra ad alkalmat. „Így lesz” – válaszolta Bãsescu. Ehhez képest nem szólt a két házelnöknek, hanem saját kezébe vette az ügyet, és Cotroceni-be invitálta a feleket. Ennek az lett a következménye, hogy az ellenzék el sem fogadta a meghívást, elakadt a „task force” ügye. Továbbra is úgy vélem, ha a politikusoknak nem sikerül túllépniük a sérelmeiken, az ország fokozatosan elsüllyed. Én nem mondom, hogy a kormánynak nem sikerült egyensúlyba hoznia Románia makrogazdasági adatait, de olyan intézkedésekre volna szükség, amelyek növekedési pályára állítják az ország gazdaságát.

Tudna egy-két példát mondani ilyen intézkedésre?

Éppen a napokban szerveztem kerekasztalt illetékesek részvételével a turizmusban rejlő lehetőségekről. Abból indultunk ki, hogy Románia területén található az európai ásványvíz-tartalékok harminc százaléka, ami a gyógyturizmus fellendítésének alapja lehet. Elmaradottak vagyunk ezen a téren, hiszen az idegenforgalom jelenleg nálunk a GDP három százalékát termeli ki, Bulgáriában, Görögországban ez az arány tíz százalék körüli. Az uniós rendelkezések értelmében 2014-től a tagállamok egészségbiztosítóinak fizetniük kell állampolgáraik külföldi, EU-n belüli gyógykezelését. Bűn lenne ezt nem Románia javára fordítani. Ehhez képest alig történik valami az idegenforgalom területén. Azon kevés országok közé tartozunk, amelyekben magas, 24 százalékos az áfa a turizmusban is, ami akadálya a fejlődésnek. Az államnak egy eszköze lehet az ágazat fejlesztésére: a vállalkozásserkentő adópolitika. A kormány megtehetné, hogy alacsony adókkal csábítson befektetőket a romániai idegenforgalomba, mégsem teszi.

Korábban azt mondta: az Alfa Kartell a mindenkori kormány kritikusa, s nem hisznek az ellenzéki pártokban sem, mert azok csak a szavazatszerzés reményében támogatják akcióikat. Milyen most az Alfa Kartell viszonya a pártokkal?

A mi szövetségünk a csendőr szerepét tölti be a mindenkori kormánypártokkal fenntartott viszonyában. A szakszervezetek általában nem politikai ideológiák mentén szerveződnek. Az Alfa Kartellnek vannak demokrata-liberális, liberális, szociáldemokrata, sőt RMDSZ-es tagjai is. Egy politikánk van: a tagság, a munkavállalók érdekeinek védelme. Ideális esetben folyamatos a párbeszéd a kormány, az ellenzék, a munkáltatók és a szakszervezetek között. Nálunk azonban csak mímelik a dialógust. A kormány nem kíváncsi a szakszervezetek és munkáltatók mindennapi életből szerzett tapasztalataira, pragmatikus látásmódjára.

És mi a helyzet a többi szakszervezeti szövetséggel?

Akadnak szakszervezeti vezetők, akik tisztségekért cserében alkut kötöttek a hatalommal vagy valamelyik párttal. Ezek az alkuk zavart keltenek a tagságban és megfosztják az adott szakszervezetet a konstruktív ellenzéki szereptől. A CNSLR Frãtia a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetséggel (UNPR) kötött együttműködési megállapodást, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) előbb a Nagy-Románia Párttal szövetkezett, utána a Szociáldemokrata Párthoz közeledett. Fontos a párbeszéd a pártokkal, de nem jó elkötelezni a szakszervezetet valamelyik alakulat mellett.

Korábban szó esett az Alfa Kartell és az Országos Szakszervezeti Tömb fúziójáról. Napirenden van még a két szövetség egybeolvadása?

Valóban tárgyaltunk róla, és folytatjuk az egyeztetéseket. Nem kizárt, hogy még az idén megtörténik a fúzió.

Milyen most a viszony a nagy szakszervezeti szövetségek vezetői között?

Kölcsönösen megtűrjük egymást. Másként látunk bizonyos kérdéseket. Rólunk és a BNS-ről azt mondják, „radikálisok” vagyunk, mert több utcai tiltakozó akciót szervezünk. A többi szakszervezeti szövetség passzívabb. Másfelől bizonyos szakszervezeti vezetőkön az önelégültség jeleit látom. Megelégednek azzal, hogy pozícióba kerültek: nem lépnek előre, nem tanulnak új dolgokat. Ez hosszú távon a szakszervezeti mozgalmak gyengüléséhez vezet.

Ilyen körülmények közt milyennek ígérkezik a szakszervezeti ősz? Számíthat a kormány nagyobb megmozdulásokra?

Ezt még az Alfa Kartell nevében sem tudnám megjósolni. Nálunk ezekben a hetekben zajlik a konzultáció a tagsággal. Az ágazati szakszervezetek vezetői sorra járják a vállalatokat, és azt tapasztalják, hogy nő az elégedetlenség, nemcsak az alkalmazottak szintjén, hanem a teljes romániai társadalomban. Az embereket leginkább a biztató perspektívák hiánya ejti kétségbe. Az osztogatásos szavazatvásárlás csak egy időre feledteti a gondokat, az alapproblémák maradnak. Veszélyes, hogy tovább csökken az emberek bizalma a különböző intézményekben az egyházaktól a rendvédelmi szervekig. Ez a tendencia az anarchia irányába mutat, úgy is fogalmazhatnék: egy új forradalom kitöréséhez vezethet. Vagyis az emberek egyre hajlamosabbak arra, hogy ne törvényes eszközökkel, hanem akár utcai erőszakkal harcolják ki jogaikat. Az is veszélyes, ahogyan a kormány leépíti szociális kötelezettségeit, nem hivatalosan megkérdőjelezi a szociális állam intézményét. Arra hivatkozva, hogy az állami szociális rendszer nem hatékony, privatizáció révén a magánszférára hárítanák ezeket a szolgáltatásokat. A kormány megfeledkezik arról, hogy ez többletköltségeket ró az elszegényedett lakosságra. Megfeledkezik arról, hogy 1,8 millió ember a szavatolt minimális jövedelemnél kisebb összegből kénytelen megélni. Ezek a körülmények ellenőrizhetetlen reakciókat váltanak ki a lakosságból. Szakszervezetként az a dolgunk, hogy a demokrácia és jogállam megőrzése érdekében felhívjuk a kormány figyelmét erre a veszélyre. Sajnálattal állapítom meg: a kormány eddig nem volt receptív a jelzéseinkre.


Szakszervezetek – számokban

Jelenleg Romániában öt nagy szakszervezeti szövetség működik, amelyek tagjai a kormány és munkáltatói szövetségek képviselőit is magába foglaló Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak. A legnagyobb a 800 ezres tagságú CNSLR Frãþia, amely negyven országos ágazati szakszervezetet tömörít a közszférából és magánszférából. A legaktívabb szövetség a 600 ezer tagot számláló Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), amely 39 szakszervezet társulásából jött létre. A félmilliós tagságú Alfa Kartell 38, a Romániai Demokratikus Szakszervezetek Szövetsége (CSDR) húsz ágazati szakszervezetből áll. Kilóg a képből a Meridian, amely mindössze 17 szakszervezetet tömörít. A többi szövetség a Meridiant nem tartja reprezentatívnak, szerintük „balesetből” kaphatott helyet a Tanácsban.


Bogdan Hossu, a „bíborosunoka”

Az 58 éves Bogdan Hossu az 1990 utáni romániai szakszervezeti mozgalom egyik legismertebb vezetője. Végzettsége szerint villamosmérnök, a rendszerváltás előtt kilenc évig tudományos kutatóként dolgozott. Már 1990-ben egy országos szakszervezeti szövetség, a Solidaritatea ’90 élére állt, 1992-ben hozta létre az Alfa Kartellt, amelynek azóta elnöke. Jelenleg az Európai Szakszervezetek Konföderációjának is vezetőségi tagja, angolul és franciául folyékonyan beszél. Románia első görög katolikus bíborosának, Iuliu Hossunak a leszármazottja.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!