Azt hiszem, nem ismerek lehetetlent

2012. 01. 10. 15:51Nagyon sokszor játszik a kezdetek óta Mozartot, most pedig Lisztet is. Mind a két komponista fiatalon reflektorfénybe került. Nem nehéz párhuzamot vonni az ő karrierjük és az öné között, hiszen ön 8 évesen koncertet adott a Pesti Vigadóban, 15 évesen pedig már a Tavaszi Fesztiválon lépett fel. Önt is csodagyereknek tartották sokan. Hogyan éli meg a gyermekkorától folyamatosan felfelé ívelő pályáját?

Nem is tudom. Úgy kezdődött, hogy a Balatonnál, Vörösberényben van egy házunk, és ott egyszer csak rábukkantam a dédapám öreg zongorájára; ezen rövid idő után a Marseillaise-t már különböző hangnemekben lepötyögtem, hogy miért pont a Marseillaise-t, azt ne kérdezze. Egyszer csak rátaláltam erre a hangszerre, és megszerettem. Mondjuk, a fuvolával is próbálkoztam, meg a hegedűvel, de az nem jött be, a zongora viszont mindig ott volt kéznél. Azért muzsikálok, hogy ez a rohanó világ, amiben mi élünk, kicsit jobb legyen, mert ezek nélkül a zenék nélkül lehet élni, de nem érdemes. Érdekes módon ezt leginkább akkor érzem, amikor egy koncerten, mielőtt belekezdek egy újabb darabba, olyan csönd van, hogy a légy zümmögését is meg lehet hallani. Kistérségi iskolákban tartottam előadást Lisztről, és játszottam is, ott is hihetetlen volt az a pisszenés nélküli csend, ahogy a gyerekek végighallgatták. Nagyon fontos, hogy már korán megszerettessük a gyerekekkel a komolyzenét, mert aztán jön a könnyűzene, ami elsodorja őket rossz irányba, és hát ugye a fiatalok ugyanolyan fogékonyak mind a kettőre. Velem hál' Istennek nagyon hamar megszerettették, és ez nagyon fontos, tulajdonképpen ezért csinálom.

Nagyon sok világhírű zenész, művész kollégája van, akit otthon alig ismernek. Ön azon szerencsések közé tartozik, akik Magyarországon is sikeresek, elismerik, szeretik és foglalkoztatják önt. Minek köszönhető ez?

Elsősorban Vásáry Tamás és Kocsis Zoltán mentorságának, a szüleimnek és tanáraimnak, közülük Becht Erika a mai napig foglalkozik velem. Úgy kerültünk kapcsolatba, hogy egy tévéműsorban édesanyám (É. Szabó Márta televíziós műsorvezető) elmesélte Kocsis Zoltánnak, hogy én különböző hangnemekbe transzponálok, meg mindenfélét lepötyögök. Erre Kocsis Zoltán azt válaszolta, hogy ha annak, amit elmesélt, a fele is igaz, akkor velem igenis foglalkozni kell, és megígérte, hogy megkeresi azt a tanárt, aki a legjobban bánik Magyarországon gyerekekkel. Akkor kaptuk meg Becht Erika elérhetőségét, azóta is együtt dolgozunk vele, a második mamámnak is nevezhetném. A tanáraim, a szüleim és a mentoraim segítsége nélkül most nem tartanék itt.
 
Hogyan ismerkedik meg egy új zeneművel?

Közösen választjuk ki a tanárommal. Amikor kicsi voltam, akkor úgy csináltuk, hogy lejátszott belőle egy részt, aztán megkérdezte, hogy én hogyan folytatnám. Aztán ha mondjuk, nem úgy sikerült, akkor megdicsért, hogy így is jó, de maradjunk az eredetinél. Nekem kellett rájönnöm, hogy mit is gondolhatott a zeneszerző. Mindenki csodálkozik, hogyhogy nem felejtem el a darabokat. Hát azért, mert tanulás közben kvázi újra megkomponáltatják velem őket. Amikor egy zongoraversenyt tanulunk, és van két zongora, akkor a tanárom mindig hozzá szokta játszani a zenekari részt is, hogy tudjam a belépést. Amikor a torontói szimfonikusokkal játszottam, egy angol karmester vezényelt, akkor nagyon meg volt rémülve, hogy mi lesz, hogy lesz, de az első próba után azt mondta, nem is kell több, mert a zene segítségével abszolút értjük egymást. Amikor egy bécsi Mozart-zenekarral játszottam Floridában, egy kritikus azt írta, hogy az utolsó tételben olyan gyors tempót vettem, hogy a többiek csak lábujjhegyre állva tudtak követni. De hát ott a szólista irányít. Nagyon szeretek zenekarral játszani, érdekes, hogy a végén ki győz.

Meghallgatja a műveket más zongoraművészek interpretációjában is?

Csak akkor, amikor nagyon tudom már az adott darabot, hogy ne másoljak. Amikor a kottaképet tanuljuk. Ott már nem lehet kitalálni, hogy mint gondolta a szerző, a dinamikák, a jelek adottak, ezt mindig a tanárom mondja el. A zongoraversenyeket például nem is lehet megszerezni Braille-kottában, úgyhogy amikor egy darabot felelevenítünk, a tanárom azt szokta mondani, hogy „én vagyok a kotta”. A speciális kottát úgy kell elképzelni, hogy az ember letapogatja a pontokat az egyik kezével, a másikkal pedig játszik. Nem is nagyon használom, mivel egy évbe telne megtanulni így egy darabot.

Ennyi munka mellett mennyi ideje marad az emberi kapcsolatokra, szabadidőre?

Egy-egy fellépés után rengeteg e-mailt kapok, van, aki azt írta, hogy általam szerette meg a komolyzenét, ez nagyszerű érzés. Nagyon szívesen ápolnám a kapcsolatot ezekkel az emberekkel, de naponta öt-hat órát gyakorolok. Liszt mondta, hogy ha nem gyakorol egy napig, azt észreveszi ő, ha kettőig, akkor a tanára, ha háromig, azt már a közönség is. Én is ehhez tartom magam. Egyébként sokat járok színházba, és édesapám minden este felolvas regényeket. A szüleim elolvasták nekem a klasszikusokat, a hosszabbakat is, mint például a Háború és békét, Homérosztól az Odüsszeiát és az Iliászt, ők az én hangoskönyveim.

Idén, a Liszt-év kapcsán, határon túli turnéra indult. Mit lehet tudni erről a koncertsorozatról?

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásával a Magyar Művelődési Intézet kiírt egy pályázatot, amelyet a Balassi Intézet nyert el erre a kilenc koncertből álló sorozatra, Liszt Ferenc születésének kétszázadik évfordulója alkalmából. Ezek közül már négy meg volt: jártunk a Vajdaságban Szabadkán és Zentán, aztán Horvátországban Pélmonostorban, Szlovéniában Lendván, most ez az ötödik állomás Temesvár, és még lesz Szatmárnémetiben. Aztán megyünk Beregszászra, valamint Szlovákiában még két városba, Lévára és Galántára.

A koncertsorozat két hónapig tart, a temesvári esik legközelebb Liszt Ferenc születésnapjához. Az tudvalevő, hogy Mozart és Chopin a kedvencei közé tartozik, de mit jelent az ön számára Liszt?

Órákig tudnék róla beszélni csak felsőfokban. Csak egy-két dolgot szeretnék kiemelni az életéből. Több mint 1400 művet írt, és ennek csak a töredékét ismerjük. Tanulmányt írt a cigányokról, könyvet írt Chopinről, és a kétkötetes levélgyűjteményéről még nem is beszéltem. Hogy honnan vette az időt mindehhez, arról nekem fogalmam sincs. A műveit interpretálni a közönségnek nagyon nagy öröm számomra.

Hogyan állította össze a koncertsorozat programját?

A hangverseny első részében Liszt-művek hangzanak el, a másodikban pedig Schumann Karneválját játszom, mert tavaly a Chopin-év kicsit háttérbe szorította Schumannt, és ezt az adósságot szeretném rendezni ezzel.

A Liszt-műveket hogyan válogatta ki?

A Sposalizio az egyik kedvencem, és A Villa d'Este szökőkútjai is. Liszt nagyon közel áll a szívemhez.
Nagy koncerttermek mellett több kis településen is játszott idén, gondolok itt Háromszékre, Erdővidékre, ahová a komolyzene ritkán jut el.

Ezek a helyszínek miként kerültek be a programba?

Egy három koncertből álló meghívást kaptam az ottani kastélyokba, és képzelje, Zabolán például maga Liszt is játszott. Egyszer felléptem Tivoliban is, A Villa d'Este szökőkútjait ott játszhattam, ahol a mester komponálta. Mindig különleges élmény azokon a helyszíneken játszani, ahol a mester is megfordult. De az említett kastélyokban nemcsak emiatt volt csodálatos játszani, hanem azért a szeretetért is, amely az ottani emberekből áradt. Ez, azt hiszem, semmihez sem hasonlítható. Temesvárra is nagy örömmel jöttem, 17 év után újra, anno a Magyar Rádió és Televízió Ifjúsági Zenekarával játszottam itt egy Mozart-darabot Vásáry Tamás vezényletével.

Huszonhárom országban lépett fel eddig, Magyarországon is játszott már az összes filharmonikus zenekarral rengeteg helyszínen, így van összehasonlítási alapja. Hogy állunk mi magyarok a komolyzenével a 21. század elején?
 
Amerikában elvittek hat középiskolába, Kodály Marosszéki táncait játszottam, és a végén a fiatalok elkezdték tapsolni a ritmusát. Nagyon megijedtem, mert azt hittem, hogy elbuktam, de csak a tetszésüket fejezték ki vele. Abszolút fel voltak készülve, volt egy prospektus náluk, meg ki volt téve Kodály képe a falra. Magyarországon is sok iskolában jártam, de szívem szerint az összesbe elmennék, mert annyira igénylik a gyerekek a jót. A kérdésére válaszolva, bár ebbe nem szívesen megyek bele, nagyon nem jól állunk, sokkal több énekórára lenne szükség, mint amennyi manapság van. Azt hiszem, tényleg arra van szükség, hogy a gyerekek megtapasztalják azt a csodát, amit a zene ad, hogy megtanulják, mit veszíthetnek, ha elmulasztják.

Nemsokára 32 éves lesz; a világon a legjobbaktól tanult Torontóban, Párizsban; játszott a Carnegie Hallban és számos más híres hangversenyteremben. Hova tovább? Mik a további tervei?

December közepén ismét jövök Romániába, Bukarestben az Enescu filharmonikusokkal fogom játszani Liszt A-dúr zongoraversenyét, velem zárják a Liszt-évet, Camil Marinescu fogja vezényelni, nagyon várom a vele való találkozást. Mást nem tudok mondani, mint hogy nagyon szeretném ezt tovább csinálni, örömöt szerezni a szüleimnek és a közönségnek.

És zeneszerzők terén?

Nagyon szeretném megtanulni Schubert Pisztráng-ötösét, tervezzük Prokofjev Rómeó és Júliáját is, az nagyon érdekel.

A fogyatékkal élők világnapján 2008-ban a New York-i ENSZ-palotában adott koncertet. Tervez még olyan célzott akciókat, amelyekkel Önhöz hasonló helyzetben lévő emberek figyelmét hívja fel arra, hogy nem látó emberként is ilyen csodálatos eredményeket érhet el valaki?

Én azt hiszem tényleg nem ismerek lehetetlent… Igen, ez fontos téma számomra, de a legfontosabb, hogy bármilyen közönségnek, amely előtt föllépek, örömöt és szeretetet adjak, mert a mai világban erre van a legnagyobb szükség.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!