Akinek egy császár tartozott

2015. 06. 19. 11:19

Ha valaki még nem tudná, a zilah-ligeti református templom ólomüveg ablakait nem akárki készítette, hiszen az idén 92 éves HÉVÉZI ENDRE képzőművész-polihisztor már abesszin kopt katedrálist is dekorált. A Zilahra látogató kalandos életű művésszel Tasnádi-Sáhy Péter beszélgetett.

 

 

 

A képre kattintva galéria nyílik.

 

Bandi bácsi, ha jól tudom, az Ön pályája izgalmasan indult, hiszen először építésznek tanult, kivitték Németországba, aztán Dániába került, végül Londonban kötött ki. Mesélne nekem erről az időszakról?

 

Amikor az oroszok Budapest alá értek, a Műszaki Egyetem két utolsó évfolyamát kivitték Németországba, hogy az „új Európát” építsék. Több állomás után én Halle an der Saale-ban kötöttem ki, ott lettem tanársegéd az egyetemen, először az újkori építészet történetét tanítottam, aztán az kikopott a programból, így a tervezéssel bajlódtam. Ez most egészen jól hangzik, de akkoriban tanársegéd lett mindenki, aki tudta, a ceruza melyik végével lehet rajzolni. Ott elvoltunk egy ideig, míg végül sok száz cigaretta árán sikerült feljutni egy Dániába menő vonatra, ahol a Vöröskereszt vett pártfogásba. Németország után a menekülttábor igazi felüdülés volt, etettek-itattak, még némi pénzt is kaptunk, amit mindenféle hiábavalóságra költhettünk. A táborban sok dolgunk nem akadt, nyilván jutott mindenre idő, így folytattam a festést, merthogy Magyarországon már próbálkoztam vele, és a képeim meglehetősen jól fogytak.

 

Milyen képeket festett?

 

Eleinte portrékat. Először monokróm képeket, aztán színeseket is, végül kikötöttem az olajnál, mert akkor ott az ment igazán. Egyszer aztán új mozi épült Silkeborgban, ahol éltem, és megkértek, dekoráljam ki a falat, sok száz négyzetmétert. Nem is értem, hogy 22 éves kölökként hogyan mertem hozzáfogni. Később megnéztem újra – ma már ez egy gyülekezeti terem – elég jól sikerült munka lett, akkor még ügyesebb voltam, mint manapság. Aztán egy templomba kellett oltárkép, azt is elvállaltam, később az előtt a kép előtt nősültem.

 

A feleségét Dániában ismerte meg?

 

Igen, Silkeborgban, ő volt a kántor lánya, könyvtáros kisasszonyként dolgozott. Elvettem feleségül és eljött velem Angliába.

 

Hogyan kerültek Angliába?

 

Azt hallottam, hogy ott nagyobb a pezsgés a képzőművészetben, jobb pályát lehet befutni. Az áttelepülés feltétele az volt, hogy fizikai munkát kell vállalni egy évre. Egy kerámiagyárban alkalmaztak agyaghordásra, de hozzávetőleg két hét után az igazgatónak mutattam néhány tervet, és áttett a tervezési részlegre. Már Dániában tanulmányoztam a kerámiakészítést, úgyhogy nagyjából tudtam, miről is van szó. Itt megnyertem egy pályázatot, amivel New Yorkba kerültem néhány hétre. Ez 1947-ben történt, Amerika csodálatos volt abban az időben.

 

 

Említette már a festészetet, most pedig a kerámiát, arról viszont nem beszélt, miként tanulta ki ezek fortélyait?

 

Mindent, amit tudok, zománcot, kerámiát, festészetet, ólomüveget, magamtól tanultam meg. Elmentem a könyvtárba, elolvastam a fellelhető könyveket, aztán nekiálltam. A korongozás azt hiszem az egyetlen, amit nem lehet könyvből megtanulni, azt nem is sajátítottam el (nevet).

 

Londonban főállásban a képzőművészettel foglalkozott?

 

Volt ugye egy építész diplomám, amit az ottani építész kamara nem ismert el, az egyetem viszont igen, így be tudtam iratkozni magiszteri képzésre, a háború után nem volt tolongás. A professzoromnak tetszettek a dekorációs dolgaim, ő templomépítészettel foglalkozott, és adott nekem munkákat. Időközben az építésügyi minisztériumban helyezkedtem el, az ottani munkám mellett csináltam ezeket. Az egyik legnagyobb ilyen megrendelésem az etiópiai Debra Libanos kopt dómtemplom számára készített mozaikjaim és ablakaim voltak. Az ólomüveget emiatt a munka miatt tanultam ki, egy nagyon okos kis könyvből. Árat is úgy tudtam adni, hogy megkérdeztem egy ismerősömet. (nevet)
A katedrálist az olaszok lerombolták, mivel az volt a nemzeti érzelem központja, így visszatértekor Hailé Szelasszié megígérte, hogy helyreállíttatja. A császár is többször eljött megnézni a munkát, mindig megkérdezte, milyen különleges jutalmat kérek a szolgálataimért. Nem szóltam semmit, pedig kellett volna, mert így az utolsó részlettel is adósok maradtak. Sőt, nemrég egy barátom arra járt, és az idegenvezető azt mondta, egy abesszin ember csinálta a munkát. Ezzel kapcsolatban volt több kiállításom is, szóval igazolható, hogy az én művem látható ott.

 

A vallásos témák egyébként is érdeklik?

 

Nem mondanám magam különösebben vallásosnak, de ezekben a témákban mégis van valami plusz. Ezeken kívül a tájkép és az absztrakt érdekel még.

 

A képre kattintva galéria nyílik.

Hogyan került kapcsolatba a zilah-ligeti templommal, eredetileg tudtommal Szatmárnémetibe, a Makovecz Imre tervezte Rákóczi Kollégiumba kerültek volna Ön által készített ólomablakok?

 

Igen, oda gondoltam először üvegeket készíteni, de abból az én életemben már nem lesz semmi. Aztán értesültem, hogy épül ez a templom, és a tiszteletes úr mondta, tegyünk be pár ablakot. Azóta több készült az évek alatt, szegedi diákok segítségével, sőt ma már egy egészfalas életfa mozaik fogadja az óvodásokat minden reggel. Most is azért jöttem el, hogy egyben lássam, mert otthon az én padlómon sosem fért ki egészben, bár én készítettem, de eddig csak részleteiben láttam.

 

Manapság dolgozik még?

 

Igen, festek, illetve kapok dekoratív munkákat is. A feleségem 25 évvel ezelőtt agyvérzést kapott, tolószékbe kényszerült, őt 20 éven keresztül, haláláig ápoltam, ezért némileg kiestem a körforgásból, de mostanában megint elég sokan keresnek. Képeket is vesznek időnként. Most lesz majd egy kiállításom Dél-Londonban, van rengeteg elkészült anyagom, de szeretnék készíteni egy pár újat, lehetőleg szilágysági motívumokkal.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!