A Szovjetunió lebegtette az erdélyi kérdést
2014. 01. 12. 20:50Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, a Boc-kormány idején Románia Országos Levéltárának igazgatóhelyettese Észak-Erdély 1944 végén, 1945 elején címmel tartott előadását a Szacsvay Akadámián. Szilágyi Aladár a régió szovjet közigazgatásának idején némileg reálisnak tűnő autonómiatörekvésekről beszélgetett a Román Kulturális Intézet (ICR) elnökhelyettesévé választott nagyváradi főlevéltárossal.
A közlései gazdag lajstromát végig
nézve látom, hogy már pályája elején főleg az 1944-45-os évekre fókuszált…
Igen. Ezt a korszakot nem lehetett úgy megérteni, hogy ne értsem meg, mi történt 1918-19-ben. Főleg az 1970-es, 80-as években jelentek meg olyan visszaemlékezések, amelyek a második világháborút követő korszakra reflektáltak. Tulajdonképpen, hogy megértsem a történteket, az egész „rövid” 20. századot végig kellett olvasnom. Ennek az egyik, számomra fontos témája az erdélyi kérdés rendezése. Bekövetkezett a szovjet katonai közigazgatás, és ismét felmerült a kérdés: kié lesz Erdély? Magyarországé lesz, vagy visszajön a román közigazgatás? Az értelmezés érdekében meg kellett nézni, hogy a nagyhatalmak hogyan gondolták az erdélyi kérdés rendezését. Tudjuk, hogy az erdélyi magyaroknak semmi esélyük nem volt, sokszor még rálátásuk sem az eseményekre. Végül is a térségben domináns nagyhatalom, a Szovjetunió döntött Erdély jövőjéről. Ennek ellenére az erdélyi magyarság vezetői még sem mondtak le arról, hogy megpróbálják a kezükbe venni a népük sorsát.
A magyar államvezetést, társadalmat mennyire érte „váratlanul” az augusztus 23-i román királypuccs? Nem hittek az előjeleknek? Ha jól tudom, az erdélyi magyar politikusok ezt követően személyesen megkeresték Horthy Miklóst…
Valóban, Vita Sándor és Teleki Béla személyesen felmegy Horthyhoz. Közlik vele: hogy ha Magyarország nem lép, akkor az erdélyi magyarságnak egyedül kell cselekednie. Azt is szorgalmazzák, hogy igenis, föl kell venni a kapcsolatot a baloldallal, hiszen egyértelmű, hogy ha a Szovjetunió fogja ezt a területet felszabadítani, megszállni, akkor nem csak katonai jelenlétüket, hanem az általuk létrehozott politikai rendszert is hozzák magukkal. Mivel ezeken a tárgyalásokon nem sikerült áttörést elérni, haza térve elkészítenek egy memorandumot, amelyet szeptember 13-án Teleki Géza, Teleki Pálnak a fia ad át Horthynak, kemény szavak kíséretében. Ebben a memorandumban, amelyet negyven egyházi és világi értelmiségi ír alá, sürgetik egy fegyverszüneti egyezmény megkötését: le kell ülni tárgyalni, mert bár milyen hősiesen is harcolnak a magyar katonák, ezt a háborút mi már elveszítettük. Egy bekezdéssel lejjebb pedig azt írják: le kell ülni olyan politikai erőkkel is tárgyalni, amelyeknek a szavát eddig nem hallgattuk meg, de most nekik nagy szerepük lesz. Ezeket a baloldali erőket is be kell vonni a fegyverszüneti tárgyalásokba. A szociáldemokraták azért fontosak, mert jelentős részük soha nem mondott le Erdély területi rendezése esetében egy föderatív, svájci típusú kantonális államrendszerről, a Kommunista Párt pedig mindig jelezte, hogy a nemzetiségi jogokat biztosítani kell.
A szovjet hadsereg – mögötte vagy mellette a román hadsereggel – ellenállhatatlanul haladt előre, a helyzet a front mögött abszolút képlékennyé vált. Bihar megye magyar főispánja például magyar nyelvű kinevezéseket küldött ki, a románok viszont természetesnek vették, hogy a front mögött bevonuljanak Észak-Erdélybe a saját közigazgatásukkal. Ez egyelőre nem jött össze nekik. Miért nem?
Amikor a Szovjetunió elkezd foglalkozni azzal, hogy a jövő békerendezése hogyan fog kinézni, az úgynevezett Litvinov bizottságban fölvetődik az erdélyi kérdés is. A második bécsi döntést teljesen elvetik, fölvetnek azonban két nagyon fontos dolgot, hogy kompenzációként Erdélyt odaadják Romániának, mert a Szovjetunió Besszarábiát és Észak-Bukovinát követeli magának, de fölvetik az önálló Erdély ötletét is. Hogy miért? Mint egy nyomásgyakorló eszközként tartanák fönt a független Erdélyt. Románia 1944. augusztus 23-án kilép a háborúból, a fegyverszüneti egyezményt csak szeptember 12-én írják alá. Addig közel 200 ezer román katona kerül orosz hadifogságba. Tovább is úgy tekintenek Romániára, mint egy ellenséges országra. A szövetséges hadsereg státuszt soha nem kapja meg Románia, annak ellenére, hogy átállt. Az oroszok augusztus 23. után is úgy viselkednek, mint egy ellenséges ország területén. Romániában ennek ellenére a király, a polgári pártok és a katonaság támogatásával egy olyan kormány szerveződik, amely nem felel meg a szovjet félnek, amelyben a kommunista pártnak alig van szava. 44 októberében a szovjetek rájönnek arra, hogy ez számukra nem jó, mert egy sokkal gyorsabb szovjetizálást képzeltek el. Tehát a román belpolitikai nem felelt meg a szovjeteknek, és azért, hogy a román politikai, katonai vezetést és a királyt rábírják arra, hogy végre egy olyan kormány kerüljön hatalomra, amelyben a baloldal képviseli a többséget, ezt az erdélyi kérdés lebegtetésével érik el. 1944 októberében a szocdem Titel Petrescu és a kommunista Lucreþiu Pãtrãºcanu kilép a koalícióból. Kormányválság van. 44. október 18-án Visinszkij külügyi népbiztos-helyettes Romániával tárgyal. Már október 30-án, Nagyváradon a román csendőrparancsnokkal közlik, hogy egy Moszkvából érkezett katonai ukáz szerint Észak-Erdély területéről ki kell utasítani a román közigazgatást… Bukarestben nem értik, hogy mi történik. Nagyjából ugyanez zajlik le minden egyes erdélyi megyében. Kolozsvárra, például hiába vonul be október 14. körül a román csendőrség, már 18-án kiutasítják őket. Amikor a miniszterelnök, Sãnãtescu tábornok sérelmezi ezeket az intézkedéseket, Visinszkij letagadja, hogy a kiutasítási rendeletről tudomása volna. Végül a szovjet vezetés alatt álló Szövetségi Ellenőrző Bizottság egy átiratban hivatalosan is értesíti – ultimátum szerűen – a bukaresti kormányt, hogy Észak-Erdély területéről 48 órán belül a román közigazgatásnak ki kell vonulnia. Vissza kell vonni az önvédelmi szerveket is, ellenben a vasúti és a távközlési alkalmazottaknak helyben kell maradniuk, a hadműveleti célok biztosítása érdekében. Felvetődik, hogy az erdélyi magyarság, a korabeli erdélyi magyar baloldal hogyan fogta föl ezt? Nem is sejtették, hogy mekkora hatalmi játékba kerültek, a Szovjetunió nyomást akar gyakorolni a román kormányra, hogy még nagyobb gazdasági potenciállal, még nagyobb katonai erővel vegyen részt a háborúban, és a belpolitikai helyzet a szovjetek számára kedvezően alakuljon. Az észak-erdélyi baloldal ezt nem érti, csak azt, hogy 44 októberétől a szovjetek az ő kezükbe adják át a közigazgatást. Tudunk az úgynevezett Maniu-gárdák rémtetteiről, az atrocitások sorozatáról. Arról is hogy az úgynevezett voluntárok, önkéntesek nem a rendet, a nyugalmat tartották fent, hanem jobbára fosztogattak, és elkezdődött a bosszúállás. Az erdélyi magyar baloldal eljuttatja a szovjet vezetésnek a tragikus eseményekről szóló jelentéseit, és úgy értelmezi a román közigazgatás kiutasítására vontakozó szovjet döntést, hogy lám, az erdélyi magyarság érdekében történik mindez. Az erdélyi magyar baloldali sajtó azt hozza le, hogy a Szovjetunió a kisebbségi jogok biztosításának a híve, ezt a román közigazgatás kiutasításával is bizonyítják. A szovjet katonai közigazgatás alatt többnyelvű polgári közigazgatás működik. A szovjet katonai parancsnokok Észak-Erdély szerte kiadnak olyan iratokat, amelyek egy nagyon fontos dolgot tartalmaznak: a magyar jogszabályok – a rasszista törvények kivételével – továbbra is érvényben vannak. Ez megint egy nagyon „jó” jel. A közigazgatás két vagy akár három nyelvű. Nagyjából a helyeket, a vezető pozíciókat az arányosság elve alapján osztják meg, figyelembe veszik, hogy az adott területen a nemzetiségek számaránya hogyan áll. Márton Áron az egyik levelében írja, hogy a lakosság egy része, annak ellenére, hogy kifosztották, a szovjetekre úgy tekint, mint valami felszabadítókra.
Talán ez is bátorította őket abban, hogy a lappangó autonómia- törekvések, főleg Kolozsvárott felerősödjenek?
Észak-Erdélyben Kolozsváron volt a legerősebb mind a román, mind a magyar baloldal. Kolozsvár akkor fontos politikai és kulturális központ volt. Egyértelmű volt, hogyha valamilyen regionális törekvés indul meg, annak a székhelye Kolozsvár lesz. Az ottani magyar és román baloldal úgy érezte, hogy a hatalom az ő kezükben van, hiszen a szovjet katonai közigazgatás rájuk bízta a hatalom gyakorlását. A Szovjetunió úgy tárgyal velük, mint a közigazgatás tényleges vezetőivel. Egy idő után rájönnek arra, hogy a tizenegy észak-erdélyi megye ne egymástól függetlenül szervezze az életét, legyen egy központi szerv. Az Országos Demokrata Arcvonal észak-erdélyi bizottsága létre hozza az ODA Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testületét. Ennek még nem sikerül erdélyi, regionális kormányzati szervként működnie, véleményező, javaslatételi joga van, Kolozs megye esetében. 1945. február 11 és 15 között üléseznek tíz erdélyi megye képviselői, és megalakítják az ODA végrehajtó bizottságát. Úgy is állítják fel, mint valami kormányzati szervet. Sãnãtescuék nem csak amiatt sírnak, hogy Észak-Erdélyből kiutasítják a román közigazgatást, még az őket felváltó Rãdescu kormány is 45 januárjában panaszkodik amiatt, hogy Moldva, Iaºi. Vaslui megyék területén a szovjet katonai vezetés azt tesz, amit akar, nem engedik, hogy a román csendőrség letelepedjen. Hiába nevezik ki ezen területek élére a prefektust, nem foglalhatja el a helyét, mert a szovjet hadvezetés nem engedi meg. Tehát ezeken a területeken is a román állami szuverenitás nagyon meg van kérdőjelezve, Nem csak Erdély, nem csak Moldva esetében vannak óriási problémák, hanem Tito csapatai megjelentek Temesváron. Petru Grozáék csak 45 nyarán ülnek le tárgyalni Tito embereivel, hogy vonuljanak ki. Tehát Románia nagyon képlékeny helyzetben van, amíg helyre nem áll a román szuverenitás. 1945. március 13-án nagy felvonulást tartanak Kolozsváron, megjelenik Mihály király is, hogy demonstrálja: Erdély a románoké. Végül a román közigazgatás bevezetése se történt olyan egyszerűen. A Groza kormány március hatodikán alakult meg, hetedikén Grozáék küldenek egy táviratot Sztálin marsallnak, hogy be szeretnék vezetni a román adminsiztrációt Észak-Erdélybe, és ami nagyon fontos: biztosítani fogják a kisebbségi jogokat. A választáviratban Sztálin utasítja a román hadvezetést, hogy a román közigazgatás ugyan visszatérhet, de valóban biztosítani kell a nemzetiségi jogokat. És egy szót sem ejt arról, hogy… Erdély román terület. Ezt az akkori erdélyi magyar baloldal megint úgy értelmezi, hogy Sztálin az erdélyi kérdés rendezése közben is odafigyel a nemzetiségi jogokra. Román részről gyakran előkerül vádként, hogy az erdélyi magyarság a baloldali maszk mögé bújva tovább dédelgeti a Szent István-i eszméket, a mai román történészek is ezt állítják, idézve a korabeli román forrásokat, tehát tényként kezelik.
Különben, hogy az itteni magyar köztudatban mi minden munkált, annak egy színes epizódja: 45 nyarán – tehát miután visszaállt a román közigazgatás – a Bihar megyei Szalárdról helybeli lakosok levelet küldenek a nemzetközi békeelőkészítő bizottsághoz San Franciscoba, amelyben Erdély függetlenségét kérik…
Ennek sajnos, nem jártunk konkrétan utána, de hasonló kezdeményezésekről tudunk Szilágyban is, illetve van egy ilyen levél, június 24-i keltezéssel Maros megyéből is, ahol a határok megszűntetését kérik, méghozzá a Szovjetunió és Erdély között.
Márton Áron is azt írta egy levelében, hogy a székelyek inkább preferálnák, hogy a Szovjetunióhoz tartozzanak, mint sem Romániához…
Kolozsváron még 45 februárjában, amikor azt a bizonyos Végrehajtó Bizottságot szervezik, kimondják, hogy a politikai döntést a tömegek óhajával kell egyeztetni. Ez úgy zajlik, hogy meghozzák a döntést, és a tömeget a sportpályára terelik, eléneklik az Internacionálét és a magyar himnuszt is, és a tömeg azt kiabálja, hogy „ODA Groza-kormányt – ez alatt Bukarestet értik –, IDE szabadságot.” Így játszottak az Országos Demokrata Arcvonal (ODA) nevének kezdőbetűivel. Az erdélyi magyarság inkább igényelte volna a független Erdélyt, akár a Szovjetunióhoz való csatlakozást is, de Romániához még egyszer nem kívánt tartozni.
A témával kapcsolatos egyik alapvető mű az Ön és Vincze Gábor könyve. Román történészek kevésbé kényeztetik azzal az olvasót, amivel Önök: jelentős apparátust, hatalmas bibliográfiát mellékelnek az eredetileg forrásközlésnek szánt kötethez.
Én 1997-tól kezdtem el ezt a témát kutatni, levéltározgatni, közben tőlem függetlenül Vincze Gábor is gyűjtötte az anyagokat. Dolgozatvezetőm, Gyarmati György tanár úr biztatott, hogy mindenben segítenek, de ők nem ismerik alaposan ezt a korszakot. Menjek föl Budapestre, a Történelemtudományi Intézetbe, a megbízott igazgató, Szász Zoltán is erdélyi származású, biztosan tud segíteni. Kellemes meglepetés volt, hogy ötödéves egyetemista létemre maga az Intézet főigazgatója fogadott. Nagyon fontosnak tartotta az általam kiválasztott témát, és előkerült Vincze Gábornak a neve, vegyem fel vele a kapcsolatot. Éveken keresztül gyűjtöttük az anyagot. Akkoriban ő Szegeden lakott, még nem ment könnyen a kapcsolattartás, hiszen az e-mail épp hogy csak működött, kéziratok tűntek el, újra be kellett gépelni, emiatt húzódott, és csak 2004-ben jelent meg a könyv. A magyar történetírásban nem vagyunk nagyon erősek a 20. századi forráskiadások terén. Mi is ellestük másoktól, hogyan készítik, azóta már vannak – ha nem is kötelező érvényű – szabályok, miként kell kiadni a 20. században keletkezett iratokat. Az, amiben mi eltértünk a magyar történetírástól a forráskiadás esetében: nem szokás százoldalas bevezetőt írni… Először írtunk egy negyven oldalas bevezető tanulmányt, a szakmabelieknek az volt a véleményük, hogy ez nagyon érdekes, ezt tovább kell írni. Lett egy hatvan oldalas kézirat, még nagyobb lett az érdeklődés, még terjedelmesebb lett – ez nyugodtan lehetett volna akár egy önálló könyv is. Bár csak egy forráskiadás bevezetőjének szántuk, a végén szintézis lett belőle. Amit mi elvégeztünk, az voltaképpen csupán egy Kolozsvár központú eseménytörténet. Nagyváradról, Szatmárról is érdemes volna egy-egy ilyet írni, hiszen más-más események jöhetnek elő. És hát kimaradt a Székelyföld is, a székely megyéknek a története sincs igazán megírva erre az időszakra vonatkozóan. Mindebből még egy újabb szintézist lehetne összehozni.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
