A mainstream és az avantgárd között

NAT OSBORN messze nem világsztár, csak egy tehetséges new yorki fiatalember tele ambíciókkal és elég jónak tűnő lehetőségekkel. Európai turnéja során a nagyváradi Moszkva Kávézóba keveredő billentyűs-énekestől Tasnádi-Sáhy Péter próbálta megtudni, hogy az Újvilágban vajon kolbászból van-e a kerítés.

Mivel csak a honlapod alapján tudtam kicsit informálódni rólad, ami messze nem mutat teljes képet, téged kérnélek meg, hogy mesélj kicsit magadról és a Nat Osborn Band születéséről.

A főiskola elvégzése után visszaköltöztem New Yorkba, Brooklynba, és számos, de mindig saját formációval zenéltem együtt, amiket akár a Nat Osborn Band korábbi verzióinak is tekinthetünk. Aztán az évek során egyre jobb zenészekkel találkoztam, illetve magam is fejlődtem, így mai formáit és nevét csak két évvel ezelőtt nyerte el a csapat. Azért mondom, hogy formáit, merthogy otthon, New Yorkban heten játszunk együtt, ha pedig turnézunk – akárcsak az Államokon belül, akkor pedig négyen megyünk.

Az kiderült a szavaidból, hogy főiskolára jártál. Zenét tanultál?

Igen, történelmet és zenét tanultam, de nem jártam konzervatóriumba.

Nagyon sokféle stílust játszotok: jazz, soul, funky, R’n’B. Hogy alakult ki a repertoár?

Mindegyik említett stílust imádom, de nem ez a legfőbb szempont. A legfontosabb az, hogy bármilyen zene születik bennem, azt igyekszem hagyni zavartalanul kiáramlani. Persze aztán ezeket némileg egymáshoz kell szerkeszteni, hogy, mondjuk egy koncert anyaga, koherens legyen, de ez az egyetlen korlát.
A stílusok keveredése egyébként is természetes: naponta rengeteg féle zene jut el az emberhez, amik aztán összemosódnak benne, ebből a masszából kell kikevernie a saját világát.

A honlapod tanúsága szerint sokfelé jártál és zenéltél a világban, többek között Budapesten is. Mesélnél erről?

Mielőtt végleg letelepedtem New Yorkban és a zenének szenteltem magam, nagyon sokat utaztam az Egyesült Államokon belül és kívül is. Ez már csak azért is jó, mert sokféle emberrel, kultúrával találkoztam, amiket – jóllehet megmaradtam amerikainak – de magamba tudtam építeni. Budapestre először a gitárosunkkal mentem. Három-négy évvel ezelőtt utcazenéltünk ott, de természetesen nem hivatalosan, profi zenészekként.

New York államnak 25 millió lakosa van, több mint Romániának, New York Cityben pedig 8 millióan élnek, majdnem annyian, mint Magyarországon. Hogy lehet valamirevaló reputációt építeni ekkora tolongásban?

Nagyon nehezen. Azt hiszem, New Yorkba a legtöbben azért mennek, hogy felmérjék: elég jók-e. Természetesen először mindenki nagyobbrészt elutasítással szembesül, de ezek után fel kell állni és dolgozni rajta, hogy még jobb legyél.
Azt is hozzá kell tenni, hogy a legtöbb New York-i zenész először kicsit elmegy a városból és máshol épít karriert, és már valamivel a zsebében tér vissza.
Én még mindig azt gondolom, hogy New York a világ kulturális központja, ahol nagyon nehéz zenésznek lenni. Nagyon drága a megélhetés, sok a jó zenész, ennek köszönhetően a fizetés pedig relatíve kevés. Rengeteg remek zenei projekt fut egymással párhuzamosan, de természetesen ezeket mind figyelni kell, mert mindegyikből el lehet lesni valamit.

Gondolom, azért csak van valamiféle bevett út. Megvannak a klubok, ahová ha bekerül egy banda, akkor sínen van?

Igen, ez nagyjából így van. Annyira azért nem látszik tisztán, mert rengeteg a klub és rengeteg a banda. De van pár hely, ahová ha bekerül egy zenekar, akkor elmondhatja magáról, hogy vitte valamire New Yorkban.

Egy ismerősöm, hegedűművész, aki New Yorkban tanult, élt és dolgozott, azt mondta, az ottani zenészek, de bármilyen más művészek nagy hangsúlyt fektetnek a marketingre, tulajdonképpen a művészeti képzés során is azt tanítják, hogy valamilyen módon próbálj magadra vagy a művészetedre termékként tekinteni. Ez a mentalitás mifelénk éppen csak elterjedőben van. Felétek tényleg ennyire tudatosak a művészek marketing téren?

Annak kell lenniük, lennünk. Az, hogy jó vagy még csak egy, minimális összetevő a sikerhez. Emellett fontos, hogy tudjál valami eredetit nyújtani, a művészi teljesítményen felül is egyéniség legyél, és végül mindezt persze el kell tudnod adni. Ha bármelyik is hiányzik, akkor tökéletesen esélytelen vagy, és persze még ezek sem jelentenek garanciát. Mint már mondtam, mindig tanulni kell a versenytársaktól, akár marketing terén is. Például egy jól vagy rosszul megválasztott logón is rengeteg minden múlhat. Ha a másiké jobb, rá kell jönni miért, és tanulni belőle.

Szóval nem lehet csak úgy bevenni a várost…

Esély sincs rá, évek kemény munkájával lehet lépkedni előre. Néhányan a barátaim közül, akikkel felnőttem, elég jó karriert építenek, szerepelnek tévében, rádióban, de mindegyik el kellett menjen hozzá máshová. A komolyzene vagy a Broadway tisztább út, de a könnyűzenében nagyon kemény a helyzet.

Hogyan kerültetek most Európába? Azt tudom, hogy a váradit megelőző este az A38-ban léptetek fel Budapesten, ami elég menő koncerthelyszín. Miként jött össze?

Először is imádom Európát, kultúrát, az embereket, a kaját, mindent. Éppen ezért régi nagy álmom, hogy az öreg kontinensen turnézzunk. A már említett gitárosunk élt Krakkóban egy ideig, ott ismerte meg a dobosunkat is, akinek vannak kapcsolatai errefelé.

Mik a turné állomásai?

Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Ausztria, Csehország, és onnan megyünk haza.

Milyen élmény, hogy beteljesült az álom. Jó hangulatban telik a turné?

Oh igen, nagyszerűen mulatunk. Már kialakultak a kis rituálék is. Egy kisbusszal utazunk, és útközben egyik koncerthelyszínről a másik felé döcögve is folyton zenélünk. Már megvan, hogy mely dalokat énekeljük érkezéskor, melyikeket közvetlenül távozáskor. Néhány új dalba is belevágtunk. Nagyon inspiráló új helyeken járni. Például Romániában sosem jártam ezelőtt, hatalmas élmény.

Mik a terveitek?

Miután hazamentünk, szeretnénk befejezni egy CD-t, ami a terveink szerint nyár végén, kora ősszel kerülne a publikum elé. Emellett az új dalok elég ígéretesek ahhoz, hogy a következő anyagon kezdjünk el gondolkozni, úgyhogy feltehetően rögtön belevágunk, amint ezt befejeztük.

Megéri lemezt csinálni?

Hát az biztos, hogy nem olcsó mulatság. Én viszont nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert épült körénk egy csapat, akik hisznek bennünk, és az anyagi forrásokat is biztosítják ahhoz, hogy a lehető legjobb minőségben készüljön el a lemezünk. Az előző kicsit több mint egy éve jött ki, szóval itt az ideje megint jelentkezni valamivel. Ehhez persze kellenek megint klipek is, szóval nem fogunk unatkozni. Aztán jó lenne az új anyagokkal is visszatérni ide. Én mondjuk szívem szerint végigturnéznám az egész világot. Elmennék Dél-Amerikába, Japánba is, de meglátjuk, hogy fog összejönni.

Hogyan pozícionálod a zenéteket, lehettek vele világsztárok?

Azt mondanám, hogy nem mainstream, de nem is avantgárd, valahol a kettő között lehetünk. A legjobb lenne kikötni valami nagyon eredeti popzenénél. Nem gondolom, hogy valaha is Rihanna után játszanának majd, de mindenképpen jó lenne eljuttatni a zenénket az emberek otthonába. Szóval cél bekerülni az országos rádiók adásába, ha nem is a TOP40-es listára. De a legfontosabb tényleg az, hogy azt csinálhassuk, amit szeretünk, és az embereknek örömet okozzunk vele.