A közmédia vállalja a fejfájást

2011. 07. 26. 13:06Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) a rádiós bizottság tagjává választotta Önt. Milyen előnyökkel jár ez a státus az ön által vezetett intézmény számára?

Rómában, az EBU rádiós bizottságának közgyűlésén lettem tagja az újonnan megalakult rádiós bizottságnak. Minden választás kampányt is jelent. Esetemben ezt nehezítette a rádiós berkekben való viszonylagos ismeretlenségem, de könnyítette szakmai önéletrajzom. Nagy eséllyel indultam a román közszolgálati rádió elnökeként, hiszen az EBU elsősorban közszolgálati médiaszövetséget jelent, és én egy nem kis ország nagyocska rádiójának a vezetőjeként indultam a versenyben. Gondom volt arra, hogy ezt a kampány során többször is kiemeljem. Ez a tagság nem jár konkrét előnyökkel a rádió mindennapjait tekintve. Jár viszont kezdeményezési lehetőségekkel, amelyek minden tag számára adottak, de ha az ember nincs benne egy ilyen bizottságban, nehezebben hallják meg a szavát, különösképpen ha kelet-közép- vagy délkelet-európai.

Mondana egy példát?

Sok helyen felmerül a közszolgálati média átalakításának, átszervezésének a kérdése. Ezek általában politikafüggő döntések, akár a televízió vagy rádió műsoráról, akár a finanszírozás megváltoztatásáról beszélünk. Amióta az EBU (köz)gyűléseit látogatom, többször felszólaltam és hangoztattam, hogy bár ezek a trendek léteznek, és a különböző kormányok és vezetők igyekeznek megoldásokat találni a létező rendszerekhez képest – ami olykor sikerül, olykor nem –, nálunk sajátos a helyzet: amióta tizenvalahány éve a két társaság, a televízió és rádió jogilag és vagyonilag is különvált, megvan a reális lehetősége annak, hogy ha az egyik elcsúszik is, a másik megmaradhat függetlennek, kiegyensúlyozottnak. Erre Romániában az utóbbi esztendőkben többször volt példa.

Végül is változott valami?

Bár néhány dél- és kelet-közép-európai ország képviselőjével ellene szavaztunk, a sok lúd disznót győz elve alapján a nyugati országok akarata érvényesült: összevonták az eddig külön rádiós, illetve televíziós és new media osztályt, létrehozva egy nagy közös szerkezeti egységet. Attól tartok, hogy egyrészt gyengül majd a rádió súlya, másrészt a mi sajátos demokráciánk politikai személyiségei ezt a döntést akár érvként használhatják arra, hogy ismét elindítsák a román közszolgálati rádió és televízió összevonási kísérleteit, vagy arra, hogy eltöröljék a rádiódíjat. Utóbbit elég szerencsétlenül nevezik „adónak”, hiszen ezt a közszolgálati média kínálatához való hozzáférés feltételeként kellene feltüntetni, és el kellene jutni oda, mint az északi államokban, hogy az állampolgárok versengjenek, hogy abba a 98 százalékba tartozzanak, akik rendszeresen fizetik ezt a hozzájárulást. Beszélgettem a bizottság vezetőjével és a rádió szakosztály igazgatójával, elmondtam, hogy a szeptemberi közgyűlésünkre konkrét javaslattal jövök. Az általában szinte egyik percről a másikra bekövetkező politikai döntések elé néző mindenkori közszolgálati rádiónak vagy televíziónak mindig legyen egy fehér vagy fekete könyve, vagy egy fehér és egy fekete könyve. Ez tartalmazná, hogy mit jelent külön, mit jelent összevontan létezni, illetve mit jelent a költségvetés terhére a politikum kénye-kedve szerint finanszírozott közszolgálati médiában dolgozni, vagy milyen előnyökkel jár javarészt állampolgári hozzájárulásokból, valóban az állampolgárral való szerződés keretei között működni. Ennek a javaslatnak az árnyalása, hogy keressük az EBU szintjén a választ arra: mit jelent 2011-ben az, amit a törvény rádiókészüléknek nevez. Erről minden állampolgárnak az a szép vagy csúnya, barna vagy fekete doboz jut eszébe, amelyet a nagymama minden vasárnap gombcsavargatások közepette faggatott arról, mi is történik a világban. Csakhogy a világ ma már teljesen más, és a rádiókészülék akár az ember fogsorába is beépíthető, hogy ne soroljam az autót, az internetet, a mobiltelefont.

Az Új Magyar Szónak azt nyilatkozta, hogy Európa-szerte átalakulóban van a közszolgálati média. Honnan hová tartanak a közmédiumok, s miben mutatkozik ez az átalakulás a román rádióban?

A jövőt mindenképpen a hibrid rendszerek és a mobil technológia jelenti. Ez tény, akár tetszik, akár nem. Ennek az átalakulásnak vannak előnyei és hátrányai. Én most elidőznék egy kicsit a hátrányoknál. Egy vitán arról beszéltek jeles szakemberek, hogy a new media nagyon hasznos, előnyös, de van egy nagy negatívuma is, ha úgy szerkesztődik, és a tartalom szinte kötelező módon úgy alakul, hogy egyaránt működhessen minden hordozón: tévében, rádióban, honlapon vagy az írott sajtóban, akkor a mindennek való megfelelés a specifikumot tünteti el. Eltűnik mindaz a sajátosság, amely az írott sajtót egyedien fontossá tette. Ugyancsak csorbul az a sajátos kifejezésmód, amely a rádiózást megtartotta. Másként fogalmaz egy rádiós újságíró, másként egy televíziós, és másként gondolkodik és fogalmaz az írott sajtóban dolgozó újságíró. Ezek az izgalmas kihívásai az átalakuló médiavilágnak, amelyekről sok szó esik, de még mindig nem elég, például az EBU-ban. A mai felgyorsult világban megpróbálom néha megállítani a magam szintjén ezt a rohanást, és kicsit elgondolkodni. Az EBU-ban is hajszolják a ráhangolódást a technika új vívmányaira, de ritkán sikerül mindenkinek megállni és elmélyülni a kérdésben.

Közelebbről, konkrétabban?

A román közszolgálati rádió Európában az elsők között indított kifejezetten internetes rádióadást. Nem mondható tehát, hogy ultrakonzervatívok lennénk, hogy nem akarunk nyitni, nem érdekelnek a kortárs kifejezési eszközök. Azonban épp ez a tapasztalat vezet arra bennünket, hogy csínján bánjunk a dolgokkal, és azt keressük, hogy a rádió rádió maradjon, megőrizve kifejezéstárát, személyiségét. A legizgalmasabb a digitális műsorszórás, ami nálunk még gyerekcipőben jár. Ezzel kapcsolatban olyasmit közölhetek, ami talán az Erdélyi Riportban jelenik meg először. A napokban a CNA pozitívan válaszolt arra a kérésemre, hogy a Radio 3net, a valamikori harmadik csatorna (a volt RadioTineret) – amely izgalmas kínálatú volt, főleg a szocializmus idején – visszakerüljön a „száműzetésből”, a kizárólagos on-line, internetes működésből, ha nem is a legklasszikusabb éteri hordozó szintjére, de a digitális rádiózás kortárs, jövőbe mutató formájában. Azt szeretném, ha ez az új őszi műsorrács beindulásáig, szeptember derekára megtörténne. Persze Európa-szerte a hibrid rádió sok helyen már realitás. Én nem akarom most elárulni a titkos terveimet, de a nagy útkeresések és önvizsgálatok közben ismét megállnék egy kicsit, és azt mondanám, úgy vélem, megtaláltam valamit. Azt, ami 2011-re és még jó néhány évre, talán évtizedre, megőrizheti a rádiót annak, ami: ez az autózás, pontosabban a vezetés. Mondják, hogy az autóvezetésnek is látszik már az alkonya, hiszen előbb-utóbb repülni fogunk – és én készülök rá, nemsokára levizsgázom nemcsak vitorlás, hanem motoros repülésből is –, de ahogy a dolgokat látom, a repülés sem fogja egyhamar lehetővé tenni, hogy a pilóta repülés közben tévézzen vagy internetezzen. Ameddig viszont az emberek autóznak, motoroznak, bicikliznek, addig a rádió marad a leginkább használható tájékozódási, szórakozási eszköz. Következésképpen a román közszolgálati rádiót arra kell ráhangolni, hogy az épülő autópályák, a létező országutak és megyei utak mentén a lehető legjobb lefedettséget biztosítsuk. Ismétlem, nemcsak a száguldozó autósok, de a szántó-vető traktorosok, a biciklizők és nem utolsósorban a motorkerékpározók számára is a rádiózás a legstabilabb, legkevésbé zavaró tájékozódási forma.

Ha már átalakulásról van szó… Magyarországon összevonták, kormányellenőrzés alá vonták a közszolgálati médiát. Hogyan vélekedik a történtekről?

Magyarország a közmédia szempontjából ma amolyan kísérleti nyúl. Tudjuk, hogy a klasszikus hordozók – magnószalagok, kazetták, kis- és nagylemezek – nem olyan időtállóak, kikezdi őket az idő vasfoga. Ehhez képest a modern technika azt mondja, most mindent digitalizálunk, számsorokba fordítunk, és CD-n vagy merevlemezen őrizzük a számokba fojtott tartalmat, ezzel biztosítottnak látszik a jövő. Igen ám, de ezek a klasszikus hordozók hatvan-nyolcvan év óta még mindig működnek, és átmenthetők. Viszont senki nem tudja, mennyi a CD élettartama, vagy meddig és hogyan őrizhető meg a digitális hanganyag egy számítógép „raktárában”. Nem élték még túl a klasszikus hordozókat. Valahogy így vagyunk ezzel a magyarországi kísérlettel is. Az eddigi szerveződésnek láttuk az előnyeit és a hátrányait. Ennek az újnak egyelőre csak a hátrányait látni. Magyarországon a közszolgálati média háza táján nagy kérdőjelek vannak, senki nem tudja, ki mihez nyúljon, ki kihez tartozik. Egyelőre annyi látszik, hogy jeles szakemberekről tömegesen mond le az új struktúra. Azt, hogy a politikum mennyire tudatosan vagy véletlenszerűen érte el ezt az eredményt, nem nekem tisztem megítélni, azt sem, hogy mi a célja. Én azt tudom, hogy nagyon nem szeretném, ha Romániában hasonló fordulatot vennének a dolgok, és jó lenne, ha nemcsak a közszolgálati média, de mindenki kellőképpen odafigyelne a magyar példára, tudatosítaná a veszélyeket a romániai kezdeményezők, illetve döntéshozók soraiban is.

Beleértve az elbocsátásokat is?

Beleértve az elbocsátásokat is.

Nálunk ismét arról folyik a vita, hogy kell-e médiatörvény. Ön szerint szükséges a médiát szabályozó törvény? Ha nem, miért, ha igen, milyen?

Romániában az elektronikus sajtó nagyon leszabályozott, az írott sajtó szinte egyáltalán. Létezik audiovizuális törvény, és körülötte a különböző hatóságok által kiadott rendeletek. Mégis az írott sajtó szintjén – nem beszélünk most a bulvárlapokról – sokkal civilizáltabb a hangvétel, a megközelítés, a témák tárgyalása, az objektivitás mind a helyi, mind az országos lapokban. Eközben a kereskedelmi televíziózás vagy rádiózás területén dzsungeltörvények uralkodnak, és olyan szakmaiatlan, de a jóérzést és jóhiszeműséget messze túllépő jelenségeknek vagyunk tanúi naponta, amelyek a sok törvény mellett megmagyarázhatatlanok. Ha törvények vannak, akkor ez miért lehet így, vagy ha így is lehet, akkor miért vannak törvények? Mindehhez képest még egy törvény? Mit és hogyan szabályozzon? Nem a törvények számában látom tehát a megoldást, hanem a rendszer átgondolásában, valamint ezen és mindenen túl az emberi jóérzésben, hozzáállásban és szakmaiságban, a szakma írott és íratlan szabályainak betartásában. Nehéz, bonyolult és még hosszú éveket igénylő kérdés, de ismétlem: nem növelném a törvények számát.

A romániai közszolgálati televízió általában kiszolgálja a mindenkori hatalmat. Mi a titka annak, hogy a rádiónak nem szükséges behódolnia?

Nem szeretnék ilyen újságírói provokációra felelni. A televízióról beszéljen az intézmény elnöke vagy a vezetőtanács valamelyik tagja. Én a rádióról beszélhetek. A rádiónak az elmúlt nyolcvan évben szerencséje volt: a kistestvér, a televízió közben kinőtte magát, és ő került a mindenkori politikum érdeklődésének homlokterébe. Ez sokkal nagyobb szabadságot biztosít a rádió számára. A rádiózás a televíziózáshoz képest abban is különbözik, hogy a rádiós, az egyén másképpen nyilvánul meg. Más erőket szabadít fel, más eszközöket igényel, ha csak hallatszik valami, ahhoz képest, ami látszik is. Talán emiatt a rádiós emberek másképpen alakulnak a szakma gyakorlása során, mint a televíziósok. Mindenkinek megvannak a maga ideológiai szimpátiái és antipátiái, politikai nézetei, ettől vagyunk társadalmi lények; de úgy tapasztalom, hogy a rádiósokban erősebb a késztetés, hogy különválasszák az egyéni indíttatásokat a szakmai szempontoktól, amelyek őket közszolgálati rádióssá teszik, mint a televízióban dolgozók. A mi történetünkben is voltak olyan évek 1990 után, amikor a közszolgálati rádió igencsak elkötelezett volt ilyen-olyan irányban. Az utóbbi néhány esztendőben viszont hangsúlyos lépéseket tett a kiegyensúlyozottság irányában. Innen kezdve könnyű dolgom van, hiszen „csak” arra kell vigyáznom, hogy ha előre nem is mindig sikerül menni, legalább ne történjen visszalépés.

Közelednek a választások, amikor a médiának, a közszolgálatinak is, megnő a jelentősége. Érezhető már valamilyen politikai nyomás?

Politikai nyomás volt, van és lesz. Egyesek érzik, mások nem. Egyeseknek van antennájuk erre, másoknak nincs. Nyomás és nyomás között persze különbséget kell tenni, lásd Pascal. Amit én nyomásnak definiálnék, azt nem tapasztaltam az elmúlt egy évben. Lehet, hogy van, de az én manométereim nem érzékelik. Lehet, hogy lesz az elkövetkező egy évben, és lehet, akkor én is érzékelni fogom. Majd akkor meglátjuk, mit teszünk. Tény, hogy minden média életében a választási év sarokpont. Egyesek számára eurómilliókat, mások számára hatalmas kihívást, fejfájást jelent. A fejfájás általában a közszolgálati média velejárója, a pénz pedig a kereskedelmi média reszortja. Nem könnyű versenyhelyzetben részrehajlásmentesen egyensúlyt biztosítani. Amíg nekünk az a dolgunk, hogy tájékoztassunk, addig a fejfájást is vállalnunk kell. Ez rendben van, maradjon is így.

Egy éve vezeti a közrádiót. Mit sikerült megvalósítania a beiktatásakor tett ígéretekből?

Egy éve és néhány napja kerültünk tizenhárman az intézmény élére a vezetőtanácsba, azonkívül én kaptam egy más szerepkört is. Amikor az egy évet elütötte az óra, vezetői tanácsülésünk volt, s kisebb mérleget is vontunk. Ha a munkánk lényegét akarnám összefoglalni, azt mondanám, hogy a folytonosság és a megújulás dialektikájának jegyében dolgoztunk, menet közben pedig mind nagyobb hangsúly került az utóbbira; ha a változásokat kellene kiemelnem, elsősorban az új stílus, a koherencia és igényesség meghonosítását emelném ki; konkrét eredményeink felsorolása, félő, terjengőssé tenne. Röviden: meggyőződésem, hogy amit kitűztünk, azt (túl)teljesítettük.

Több területi stúdiónál hallani, hogy rosszul megy a munkatársak sora, sok a munka, kevés a fizetés, és szinte semmi nem jut fejlesztésre. Eljutottak önhöz is a panaszok?

Szerintem a vezetésnek nem panaszok mentén kell történnie. A panaszok persze – a jogosak is, a kevésbé jogosak is – mindenképpen fontosak. A vezetőnek fel kell térképeznie, hogy mi az, ami megoldandó, azon belül mi az, ami sürgősen megoldandó, mi halasztható, és mi az, ami álprobléma. Mi így közelítettünk a dolgokhoz, ami nem jelenti azt, hogy nem figyelünk oda, mi történik a végrehajtási szinteken, legyen szó a területi stúdiókról vagy a központról. Kézenfekvő példája az érdeklődésnek és a nyitottságnak, hogy mielőtt letelt volna az egy év, a vezetőtanács végigjárt minden területi stúdiót. Erre nem volt példa sem ’90 előtt, amikor és ameddig működtek ilyen stúdiók, sem utána. De ez csak egy lépés volt. Elmentünk megnézni, megszeretni, megismerni és megérteni – de mi történik a megszerzett információkkal? Mire minden stúdióban tett látogatásnak kikerekedik az egy éve, az illetékeseknek jelentést kell készíteniük, hogy a látogatás során felmerült és megbeszélt problémák miként oldódtak meg vagy sem, és miért nem. A fizetésekkel és a fejlesztési kérdésekkel kapcsolatos aggodalmak helyenként jogosak. El kell mondani azonban, hogy a közszolgálati rádióban nem rosszak a jövedelmek. Különbség van a papíron megjelenő bérek és a kifizetett összeg között, hiszen a pótlékok és járulékok az alkalmazottak javára billentik a mérleget. Az, hogy semmi sem jut fejlesztésre, így, ebben a formában nem igaz. Az igaz, hogy a fejlesztések nem feltétlenül az igényeknek és a szükségnek a figyelembevételével történtek. Eleddig. A többit kellő körültekintéssel és megfontoltsággal meg tudjuk oldani.

Mikor lesz hallgatható a közszolgálati rádió magyar adása ultrarövid hullámon? Egyáltalán van-e arról adatuk, hogy hol milyen a hallgatottságuk a magyar nyelvű műsoraiknak?

Nem csak az ultrarövid hullámmal van baj, és nem csak a magyar adással. A közszolgálati rádió Erdély-szerte, Szatmártól Biharig, a Partium egyéb részeitől a Vaskapuig, Brassó környékétől a Székelyföld bizonyos részéig szinte alig hallható. Ez is egyik tanulsága volt a területi látogatásainknak. Feltett szándékom, hogy alapos méréseket végeztessünk a szakemberekkel. Frekvenciapiac kérdése az egész. Gondok vannak, sok az ember, kevés a frekvencia, hogy Madáchot parafrazáljuk. Megoldást a digitális műsorszórás jelent majd, amikor Románia is ráébred, hogy ebben az irányban az eddigieknél nagyobb lépéseket kell tenni. Persze azért vannak szabad frekvenciák, például megkértem a vezetőtanácsi kollégákat is, hogy a maguk szintjen lobbizzanak megoldást keresve a közszolgálati rádió frekvenciagondjaira. Ezen belül a magyar adások ultrarövid hullámon való sugárzása is megoldásra találhat. Felmérést is tervezünk a kolozsvári kollégákkal arról, hogy a különböző területeken a magyar lakosok hogyan vélekednek. Fontos és hasznos információkhoz jutunk így.

Nem anakronizmus, hogy a nyugati határszélen csak Temesváron van magyar nyelvű adásuk, miközben Szatmárban, Biharban sokkal több potenciális hallgatójuk lenne?

Úgy gondolom, ha magyar adásunk van akár Temesváron, akár máshol, az nem anakronizmus. A Bánságban és a temesvári rádió körzetében sok magyarul beszélő, magyarul értő ember él. Az a fontos, hogy mit kínálunk a magyar adásban, miként lehetne egy bánsági magyar adást tartalom szempontjából integrálni, illetve komplementaritást találni a kolozsvári vagy a marosvásárhelyi magyar adásokkal, hogyan lehetne egy olyan egész, nagy, gazdag és színes képben gondolkodni, amelyet a Románia országhatárain belül élő magyar embereknek a közszolgálati rádió kínálhat. Ez egy nagy szakmai kihívás, és én szigorúan elhárítanám a csíráját is annak, ami Romániában nemzeti sport, a „sã moarã ºi capra vecinului” felfogást. Maradjon meg a bánsági magyar adás, de találjuk meg, hogy a Partiumban, Székelyföldön és Erdély egyéb régióiban is legyen, sőt, a csángókra is oda tudjunk figyelni. Ez az igazi kihívás.

Az EBU közgyűlésén fogadta önöket XIV. Benedek pápa. Nem katolikusként milyen érzés volt találkozni Szent Péter utódával?

Ez életre szóló élmény akár katolikus, akár más vallású az ember. Örülök, hogy alkalom adódott erre, hiszen egy olyan intézménnyel, olyan állammal és annak fejével találkoztunk, amely az emberiség történetében és a kultúrtörténet során nemcsak értékeket mentett és teremtett, hanem sokszor alapvető paradigmaváltásokat is véghezvitt. Nekem reformátusként van egy sajátos meglátásom, ami benne van a reformáció mint világlátás hagyatékában, éspedig az, hogy az életünk és a mindennapjaink a munka mentén és mellett szerveződnek, azáltal jut az ember a hitének egyféle kinyilatkoztatására. Én úgy élek, hogy rengeteget dolgozom, s ha ezt a tételt vesszük, eléggé hívő református ember lehetek, akkor is, ha nem kifejezetten vallásgyakorló. De meg kell mondanom, nem éreztem semmilyen konfliktust reformátusként a castelgandolfói pápai rezidencián, hanem át tudtam magam engedni annak az egyediségnek, ami szerintem mindenkit elragadott, függetlenül attól, hogy katolikus vagy protestáns, ortodox vagy muzulmán az illető. A látogatás során az egyház- és államfő, aki az igencsak magas szintű Vatikáni Rádió feje is, felhívta a figyelmet a média, a közmédia szerepére a 21. században.

Jelenleg  játszik a Bukaresti Operettszínházban. Nem hiányoznak az izgalmas prózai szerepek?

Nem hiányoznak, mert játszom izgalmas szerepeket. Az operettszínházakban, nem csak a bukarestiben, mára már nem kizárólag operetteket játszanak, hanem az operett klasszikusai mellett egyre gyakrabban lassan klasszikussá váló musicaleket is. Én kettőben játszom. A Rómeó és Júlia több mint két éve műsoron van, sok szép előadásom volt Lőrinc barátként. A nemrég bemutatott Rebecca izgalmas kihívás mind zenés szerepben (Frank), mind prózaiban (Julian ezredes). Ezek mellett van egy nehéz, de szép prózai szerepem a szerző, Astor Piazzola és társai által műfajilag operitának titulált táncjátékban, amelyben egy gyönyörű, szerteágazó, metaforákkal telített szöveget kell a zenekar, a táncosok és a szólisták mellett vagy ezekkel versenyezve elmondania a Duende nevű mesélőnek vagy szellemnek. Nagyon örvendek, hogy az idő megadta számomra, hogy minden elfoglaltságom mellett, de nem azok kárára e két új produkcióban is részt vehessek.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!