A hülyítés és a leegyszerűsítés nem azonos fogalmak

December végén úgy tűnt, hogy a magyarországi ellenzék kezdeményező, vezető ereje a Lehet Más a Politika, ám az új év első heteiben lemondások, visszalépések jelezték a párt belső problémáit. Az LMP-ben zajló változásokról JÁVOR BENEDEK frakcióvezetőt Tasnádi-Sáhy Péter kérdezte.

Január másodikán tüntetést szerveztek az Opera elé, erre „kormánypárti civilek” százezres békemenetben vonulnak végig az Andrássy úton. Mik az ügy tanulságai?

Több is van. Egyrészt fontos látni, hogy a kormánypárti menetet nagyrészt ötven fölöttiek alkották. A Fidesz korábban nagyon jó volt abban, hogy a húsz-harminc éveseket meg tudta fogni, de ez a korosztály most kicsúszott alóluk. Szociológiailag átalakulóban van a bázisuk, amelyik nem mellesleg éppen jobbról előzi őket. Miközben Orbán Viktor békülni készül Brüsszellel, a támogatói nyíltan tüntetnek az EU és az IMF ellen. Persze Orbánnak tetszene, ha ebbe az irányba szabadon lehetne menni, de mindig megretten. Valójában ő egy tökéletesen pragmatikus politikus, alapvetően a hatalom megragadása és megtartása érdekli, csakhogy a szavazói nem biztos, hogy tudják követni azokat a cikkcakkokat, amiket végrehajt. Azt látta, hogy ez a jobbszélre kihúzódás népszerűséget hozhat, és ezzel felkorbácsolt egy folyamatot, aminek a logikus véghezvitelére viszont nem vállalkozik.

Van út abba az irányba?

Az országnak nincs, de a választóknak igen, ők gondolatilag végigvihetik és igényelhetik azt, amit Orbán elindított, hogy ki kell lépni az Unióból, meg kell tagadni az államadósság visszafizetését.

Ez igaz a választókra, de a kormány láthatóan újra az EU felé fordult, és próbálja jelentéktelenként kommunikálni azokat a módosításokat, amiket kénytelen véghezvinni.

Az elmúlt másfél évben a Fidesz jónéhányszor fordított 180 fokkal a kommunikációján. Először ugye kiment Orbán azzal Brüsszelbe, hogy elengedik a hiányt 7,5 százalékra, és majd ebből gazdaságot fognak élénkíteni, ez volt az eredeti Matolcsy-program, aztán úgy jött haza, hogy itt egy nagy ellenség van, az államadósság, azt mindenáron csökkenteni kell. Mostanra már senki sem látja át, melyik kommunikációs elem melyik heti kormányprogramhoz illeszkedik, ezért egymással ellentétes, egymást kioltó intézkedések halmaza az, amit a kormány maga mögött tudhat. Van egy államadósság-csökkentő pálya, ami iszonyatos megszorításokkal jár, miközben az egykulcsos adó még az eredeti logika irányába mutat. E kettőből csak az a gazdasági katasztrófa sülhetett ki, ami mára nyilvánvalóvá is vált, és aminek a tűzoltását most el kell végezni. Meg kell állapodni az EU-val meg az IMF-fel, mert nem finanszírozható az ország tavasztól, ha ez nem történik meg. De hogy ezen az úton végigmennek-e, vagy csak a piacokat nyugtatják, és majd egyszer csak ismét a szabadságharcos logika kerül előtérbe, azt nem lehet tudni.

Beszéljünk most az LMP-ről: cikkeztek mindenféléről, többek között elfáradt frakcióról. Hogy értékeli a Parlamentben eddig eltöltött időt?

Azzal a céllal mentünk a Parlamentbe 2010-ben, hogy meghaladjuk az elmúlt húsz év kétosztatú politikáját, megújítsuk a politika eszköztárát és nyelvezetét, megszüntessük a hideg-polgárháborút, megtaláljuk a közös nevezőt, elismerve, hogy mind a két oldalnak létjogosultsága van. Mindezt azért, hogy Magyarországot egy olyan irányba lehessen fordítani, ami a 21. század nagy feladataira is megoldást kínál, ideértve az ökológiai krízist, amiről itthon az utóbbi másfél évben gyakorlatilag nem lehetett szót ejteni, jóllehet ez számunkra is a következő évtizedek egyik nagy kérdése. Ezeket a célkitűzéseket lehetetlenné vált végrehajtani, mivel a kormány az elmúlt másfél évben folytatott, az ellenzék döntéshozatalból való tartós kirekesztésére törekvő politikája a naivitás pecsétjét nyomta mindarra, amit mi megvalósítani próbáltunk. Kiderült, hogy a magyar politikát még mindig nagymértékben a gyűlölet, a másik oldal teljes sarokbaszórításának szándéka mozgatja. Hiába szervez békemenetet az elmúlt tíz év egyik legjobban uszító újságírója, attól nem lesz béke. A rendszerváltáskor szerzett kezdeti előnyünket folyamatosan felőrlő folyamatokat, a gazdaságot és a politikát átszövő korrupciós hálókat nem sikerült felszámolni. Nem jobb a helyzet, mint a 90-es években, ma is egy olyan korrupt rendszerben élünk, amelynek az árnya rávetül az egész magyar közigazgatásra. Gyakorlatilag Simicska Lajos nevez ki minisztereket, például a legtöbb pénzt kezelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium élére. Az új miniszternek azonkívül, hogy gyakorlatilag kesztyűbábként lehet használni– amit a gazdasági hátországot képviselő Nyerges Attila politikai főtanácsadóként való kinevezésével lényegében a kormány is elismert – nem sok érve van arra, hogy miniszter legyen. A másik része a problémánknak, hogy egy hároméves, új párt vagyunk, rengeteg olyan vita van, amit még le kell folytatni.

Eddig 13 tagú választmány vezette a pártot, most pedig van egy olyan tervezet, hogy áttérnének társelnöki rendszerre. Próbálnak „arcosodni”? Mi lesz a bázisdemokratikus alapelvekkel?

Azt látjuk, hogy a bázisdemokrácia sem működik megfelelően létrehozott döntéshozatali rendszerek nélkül. Az, hogy bármilyen döntést bármikor bárhonnan kezdeményezve újra lehet gondolni, a legelemibb döntéseket is végig kell futtatni az egész tagságon, nagyban nehezíti a hatékony fellépést. Azt viszont fenn kell tartani, hogy a tagság bele tudjon szólni az LMP politizálásának az alakításába. A jelenlegi kormányzó párt ezeket kigyomlálta a saját működéséből, és tökéletesen hierarchizált rendszert hozott létre; amit most nagyban, az ország irányításában is megvalósítani igyekeznek. Nem gondoljuk, hogy ez kívánatos lenne. Keressük a hatékony működés lehetőségeit a bázisdemokrácia fenntartása mellett, és ebben szó van a társelnöki rendszer bevezetéséről is. Valamint nem titkolt cél, hogy megalakulásunk óta próbálunk nagyobb teret biztosítani a nőknek a politikában, ezért a kongresszuson olyan döntéseket hoztunk, amelyek biztosítják intenzívebb részvételüket a párt testületeiben. Már az előző választásokon az országos lista összeállításánál érvényesült egy kvóta, ami a tagságban meglévő férfi-nő arányt hivatott megjeleníteni. Jelenleg a parlamenti képviselőknek csak 9%-a nő, ami nagyjából az arab országokéval azonos szint.

Azt mondta az ATV-nek adott interjúban, hogy Schiffer András frakcióvezető elhamarkodottan mondott le…

András a lemondásakor a párton belül zajló együttműködési politikára vonatkozó vitára hivatkozott, pontosabban arra, hogy az általa képviselt álláspont kisebbségbe került. Ez a vita valóban zajlott, de messze nem annyira polarizált formában, mint azt a sajtó beállítja. Az LMP együttműködési stratégiájának meghatározására egyetlen testület jogosult, a kongresszus. Tehát az előtt, hogy ez a vita a megfelelő helyen lezajlott volna, se pró, se kontra állítások nem fogalmazhatók meg az eredményével kapcsolatban. Emellett a 2014-es választásokról 2012 januárjában beszélni egészen sci-fi-szerű, ennél sokkal fontosabb, hogy mi az a program, amihez a választók támogatását kérjük. A hétvégén végül a kongresszus egyértelmű döntéseket hozott a szövetségi stratégiáról, és a kialakult irány nem áll távol András elképzeléseitől sem.

Az MSZP-vel és a DK-val kötendő együttműködés kapcsán felmerül a kérdés: vállalható-e az LMP számára a 2002 és 2010 közötti kormányzás öröksége?

Szerintem nem, mivel részben annak a nyolc évnek a tagadására jöttünk létre. 2006 ősze után nem lehet a magyar politikát normális mederben folyónak tekinteni. És ha ezzel nem nézünk szembe, akkor le lehet váltani a kormányt, de azt a politikai kultúrát, ami a Fidesz kétharmados győzelmét előidézte, nem. Ilyen értelemben Gyurcsány Ferenccel nehéz lenne együttműködni, az LMP-ben nincs olyan szándék, hogy a volt miniszterelnököt a keblünkre öleljük. Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy egy olyan Szocialista Párttal együttműködjünk, amely nem áll neki a rejtelmes pártfinanszírozási ügyek kisöprésének, és nem néz szembe saját felelősségével a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatban. Egy ilyen párttal az LMP-nek nincs boltolnivalója.

Egy friss közleményben azt mondják, hogy az LMP-nek önálló pólusképző erővé kell válnia. Ez azt jelenti, hogy azzal állnak szóba, aki beáll a programjuk mögé?

Nem kell hogy bárki is beálljon mögénk. Arról van szó, hogy létezik egy olyan morális minimum, ami nélkül nincs értelme arról beszélni, hogy vissza tudjuk-e állítani a demokrácia hitelét és a köztársaságot. Egyébként is az a fontos, hogy mit akarnak a választók. Ha együttműködést kezdeményezünk valakivel vagy valakikkel, akkor arra hogy reagálnak. Erről kevés információ van. Ami rendelkezésre áll, az azt mutatja, hogy az együttműködésért nem lelkesednek a pártok mögött álló választói bázisok. Másrészt lehet azon sakkozni, hogy az ellenzék mögött felsorakozó választókat egymás mellé lehet-e pakolni, csakhogy ez nem elég, mert együttesen sem haladják meg a Fidesz táborát. Taktikailag hibás azon gondolkodni, hogy ezt a tábort miként tudjuk elosztani, újraszeletelni. Sokkal inkább az a feladat, hogy megpróbáljuk megszólítani a másfél millió választót, akik leszakadtak a Fideszről, és azt a további több milliót, akik a bizonytalanok táborát gazdagítják. Ez eddig nem sikerült sem az MSZP-nek, sem a DK-nak, sem nekünk. Most az abszolút többség nem menne el szavazni. Ennek a rétegnek az elérésére az ellenzéki pártoknak külön-külön van nagyobb esélyük. Tehát mindegyik pártnak nyilvánvalóvá kell tennie, hogy mi az a program, amit meg akar valósítani, és 2013 végéig minél több embert kell felsorakoztatniuk ezek mögött.

Célja az LMP-nek, hogy 2014-re önálló kormányzásra alkalmas politikai erővé váljon? Mert ehhez szükség van önálló miniszterelnök-jelöltre, és olyan arcokra, akiket az emberek ismernek és elfogadnak.

Persze ez cél, és keményen kell építkeznünk ehhez, de nem tehetünk fel mindent erre az egy lapra. Azon kell dolgoznunk, hogy legyen olyan szakértő gárdánk, akikről választóink elhiszik, hogy alkalmasak az állam irányítására, és legyen miniszterelnök-jelöltünk, akit nem kell túl korán megnevezni, hisz a kormány által kialakított médiatúlsúlyban azonnal nekiállnának valamifajta karaktergyilkosságnak.

A módszertan mennyiben változik? Mennek az utcára? Merthogy a december 23-ai akcióból és az Opera előtti megmozdulásból erre lehet következtetni…

A december 23-ai akcióval fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy éppen számos olyan jogszabály került elfogadásra, az új jegybanktörvénytől kezdve a választási törvényen át a felsőoktatási törvényig, amely érdemben csökkenti a demokrácia minőségét. A másik cél az volt, hogy meghirdessük az Új Ellenállást. Mi komolyan vettük a parlamenti munkát, amit a statisztikák is igazolnak. De szembe kellett néznünk azzal, hogy a kormány a parlamentet gombnyomogató gépezetté változtatta, itt nagyon kis hatékonysággal használhatjuk fel az energiáinkat. Máshová kell helyeznünk a hangsúlyt: az utcai fellépésre, a közvetlen akciókra és az állampolgárokkal való direkt kapcsolatépítésre, amellett hogy továbbra is részt veszünk a Ház működésében.

Az LMP-re jellemző, erősen bővített mondatos kommunikáció mennyire alkalmas arra, hogy tömegek számára is érdekes legyen? Talán be kell szerezni egy dakota közmondásgyűjteményt?

A hülyítés és a leegyszerűsítés nem azonos fogalmak, és az átlagember sokkal értelmesebb annál, mint sokan gondolják. Képes komplex gondolatok befogadására. De tény, hogy nem lehet csupa nyolcsoros mondatban, idegen szavakkal teletűzdelve kommunikálni a tömeggel.

Láthatóan – a március 15-i területfoglalásokból kiindulva – megpróbálják kiszorítani az ellenzékieket a közterekről is…

Igen. Miközben ez egy végtelenül kicsinyes és felesleges játéka a hatalomnak, amivel saját stupiditását és mélyről jövő antidemokratikus hajlamait bizonyítja, erre vidáman lehet építeni egy ellenzéki stratégiát. A december 23-ai akció tervezésekor az volt a legnagyobb aggodalmunk, hogy mi lesz, ha nem törődik velünk senki: az autókat lerakják távolabb és komótosan besétálnak szavazgatni, miközben Lázár János egy nagy bödön teával kijön és elkezdi osztogatni az LMP-s képviselőknek. Aztán arra jutottunk, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert ellenkezik a habitusukkal. A miniszterelnök pszichéjéből ez fakad, csak az erő nyelvéből ért, ilyen módon gyűrte maga alá saját pártját, Magyarországot, és ezt akarta alkalmazni Európában is. Azt gondolja, hogy a nemzetközi politika olyan, mint a felcsúti kocsma, ahol néhány kokival és sallerral mindent el lehet intézni. Egyébként szerintem a felcsúti kocsma sem ilyen, csak annak, aki így viselkedik benne.

A következő választásokra a szavazói tér kinyílik határon túlra is. Mit tudnak majd kezdeni ezzel? Egy friss statisztika szerint Erdélyben még a DK is megelőzi az LMP-t.

Az LMP ökopolitikai programjának szerves része a nemzeti tematika, a határon túli kisebbségek ügyének felkarolása. Itt jegyzem meg, hogy például Tőkés Lászlót az Európai Parlamentben sokáig az EP zöld frakciója fogadta be, amikor a Néppártiak nem vállalták a személyét. A zöldek számára a kisebbségek ügye, a regionalizmus mindig kiemelten fontos téma volt. Az való igaz, hogy nem vagyunk nyitottak a végtelenül leegyszerűsített, népi romantikus elemekkel dúsított nemzetfelfogásra, amiből a Fidesz építkezik. Szerintünk nem az a cél, hogy a hazai belpolitikai harcokhoz szövetségeseket vagy csatlósokat hozzunk létre a határon túl, hanem hogy az ottani közösségek megfogalmazhassák igényeiket, céljaikat, és ezek megvalósításához az anyaország segítséget tudjon nyújtani. Ehhez szoros kapcsolatra van szükség, hogy megérthessük, mik a konfliktusok, mik a közösség túlélésének lényeges pontjai. Én remélem, hogy ha érdemben próbálunk kommunikálni velük, és nem a magyar belpolitika műbalhéit kiterjeszteni rájuk, akkor az LMP által nyújtott választási lehetőség találkozni fog ezen közösségek érdeklődésével. Mi mindegyik Kárpát-medencei magyar közösség politikai szervezeteivel tartjuk a kapcsolatot, és számítunk rájuk, jóllehet még korántsem biztos, hogy a jelenlegi választási törvény nem fog változni attól függően, hogy a Fidesz hogy áll 2013 végén.