„Amikor az ember nincs es ezen a világon”

DR. BALÁZS LAJOS tanár, a Sapientia Egyetem csíkszeredai humán tanszékének alapítója, néprajzkutató, a székely paraszti nemi kultúra egyik legavatottabb szakértője. Tasnádi-Sáhy Péter eme hatalmas tudásanyag gyöngyszemei után kutatott kérdéseivel.

Nevével találkozhatunk szakértőként a nemrég bemutatott, idősek testi-lelki szerelemhez kötődő viszonyáról szóló Szerelempatak stáblistáján, de a film forgatási idejét képező három évnél mintha kicsit régebb óta foglalkozna a székely falusi élet kutatásával…

Valóban, egyetemista korom óta foglalkoztat, hogyan is szerveződik a társadalom. Ebbéli kíváncsiságomban negyven éve kutatom Csíkszentdomokoson az emberi élet sorsfordulóit: a születést, a házasságkötést és a halált. Hosszas munkálkodás után arra jutottam, hogy ezek nem állnak össze képpé a nemiség fogalomkörének figyelembevétele nélkül. Ez az a kötőanyag, amely nélkül sem a születést, sem a házasságot, sem a halált nem érthetjük meg. Viszont az ön Szerelempatakról írt cikkének első mondatával (A szerelem nem korfüggő, se lelki, se testi értelemben. – a szerk.) vitatkozva, azt gondolom, a szerelem igenis korfüggő. Én pontosan ennek az ívét igyekszem megrajzolni Amikor az ember nincs es ezen a világon - Paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs Csíkszentdomokoson című könyvemben.

Kezdjük az ív elején, a gyermekkorral. Az Ön által vizsgált közegben miként kezelik a kisgyermekek nemiséggel kapcsolatos kíváncsiságát, illetve ez a kíváncsiság kielégülhet-e, és ha igen, akkor miképpen?

Ez egyetemes emberi jelenség, ami az általam vizsgált zárt közegben is megjelenik, jóllehet egyedi módon. A paraszti társadalom e vetületében is nagy szerepet játszik a természeti környezet. A gyermek látja, mi történik a növényvilágban, és még inkább látja, mi történik közvetlenül az udvaron. Látja, ahogy a kakas lenyomja a tyúkot, ahogy a tehenet vagy a lovat viszik pároztatni. Utóbbitól, ha lehetett, távol tartották, de ha a szükség úgy hozta, akkor odatették hajtani. Az biztos, hogy önkéntelenül találkozott a jelenséggel, és felkeltette az érdeklődését. Ha rákérdezett a szülőknél a látottakra, jellemzően elintézték annyival: „azért, hogy kicsi bárány legyen”. Ha az emberi vonatkozásokra is átkötött volna, akkor falba ütközött: „olyat kapsz a szájadra, hogy a fogad lenyeled”.
Ettől az érdeklődés fennmaradt, és a gyermek talált módot annak kielégítésére. Egész a közelmúltig három, olykor négy generáció is egy szobában lakott, amiből az egyik jellemzően fiatal házaspár volt. A gyermek pedig hallgatózott, ha tehette, leskelődött is. Teszem hozzá, nem egyedül. Mert ezen a ponton az idősek nemisége erős párhuzamot mutat a gyermekével, bár más a motiváció. Az idősek azt akarták megtudni, főleg a házasság első heteiben, hogy „mennek-e a fiatalok Gyergyóba”. Merthogy a gyergyói vonat Domonkos fele a hágón ritmikusan dohogva, prüszkölve kaptatott. Érthető-e? A paraszti nemi kultúrában a nyelvezet metaforákból épül fel, nincs vulgaritás. Szóval az öregek is hallgatóztak, és a szívük szakadt meg, hogy ők már nem csinálhatják. Ez az időskori erotikának egy fontos szelete.
A gyermekre visszatérve, ő viszont hallgatózott, leskelődött, jóllehet úgy tett, mintha nem hallana-látna semmit. Megfigyelte, hogy a szülők együtt mennek etetni az állatokat vagy félrehúzódtak szénacsinálásnál, és utánuk osont. A tapasztalatait megosztotta a kortársaival, így az egyéni tudásból közösségi tudás lett. S akkor az iskolában mondta az egyik fiú a másiknak: „nézd meg, szőrös-e a karja, mert akkor ott is igen…” E tapasztalatok fontos megjelenési formái a latrina költészet és a rajzok. Az iskolaigazgató évente legalább kétszer kellett meszeltesse a vécéket. Nem is beszélve arról, hogy a fiúk és a lányok mellékhelységei egymás mellett voltak, és az elválasztó falakat rendszerint bicska hegyével átfúrták…

Utóbbi példák alapján úgy tűnik, az aktív érdeklődés inkább a fiúkra volt jellemző, jól érzékelem?

Én ezt nem mondanám. Van olyan adatközlőm, nő, aki elmondta: gyerekként sietett reggel, hogy ő engedje ki a tyúkokat a pajtából, mert megfigyelte, hogy a kakas ilyenkor aktív. Képes volt a földre lefeküdni, hogy lássa, mi történik. Megnézte milyen a kakasé, a disznóé, a bikáé…

A Szerelempatakban is előkerül, hogy a lányok kora kamaszkorban elkerültek cselédnek városra. Ezek a vertikális helyzetek milyen hatással voltak a nemiségre?

A cselédleány esete tipikus jelenség volt a paraszti kultúrában, hisz a Székelyföldről rengetegen mentek Kolozsvárra, Budapestre, később Bukarestbe, Galacra szolgálónak. A cselédlány sorsát sok esetben a gazda vagy az úrfi pecsételte meg. Bár statisztika nem készült, de saját számításaim alapján sokan tértek haza terhesen, és nagyon érdekes, a születendő gyermeket jellemzően olyan névre keresztelték, ami még nincs a faluban. Így lehetett csíkszentdomokosi gyermek Adolf, meg Ottó. Ezeket egytől egyig cselédlányok gyermekei kapták, és nem is váltak elfogadottá a faluban.

Akkor ezek már a keresztelés pillanatában bélyeggé is váltak, hisz a fura keresztnév utalt a fogantatás kétes körülményeire.

Egyfelől igen, de nem gondolták ezt így végig. A paraszti nemiség egészét, és ez talán az eddig elmondottakból is kiderül, átlengi a szégyen és a félelem. Ez már onnan indult, hogy a leánygyermeket azzal engedték el a vasárnap délutáni táncba: aztán nehogy szégyent hozz a fejemre. Azt viszont sosem mondták el, hogy ez pontosan miből áll, ezért a szégyenérzet általánossá vált, a definíció hiánya pedig félelmet szült. Sem látni, sem hallani, sem csinálni nem szabadott. Ezt sem a közösségi, sem az egyházi erkölcs nem engedte.
Lehet, éppen ebből következően is a paraszti kultúrában az aktus maga mindig a pillanat műve, és azzal el is tűnik. A filmben is előkerül, a könyvemben pedig számtalan adatközlő nő elmondja, hogy sosem élvezte a testi szerelmet, de nem is éli meg a mindennapi élet részeként. Mint ahogy az egyik hölgy vallja a könyv címéül is választott mondatot, amikor arról kérdezem, mi a nemiség: „mikor az ember nincs es ezen a világon.”

A szégyen és félelem említése, illetve a nemiségből lelt élvezet hiánya felveti a kérdést, mennyire beszélhetünk szerelmi házasságokról?

Azt mondanám, is-is. De ennél fontosabb megállapítás, hogy a szerelem, mint általános emberi érzés nem volt elsődleges házassági szempont, jóllehet kora gyermekkortól kezdve készítették a fiatalokat a házasságra, mint a nemi élet megélésének egyedüli intézményes keretére. Ennek is köszönhető, hogy a 20. század elejéig 13-14 évesen mentek férjhez a leánykák, és 16-17 évesen nősültek a legénykék: az ébredő és felgyűlő vágyat csak így lehetett kezelni. Ehhez hozzájárult az is, hogy a gyerek sorsát, főleg ahol több lány is volt, mielőbb elrendezzék. Ennek aztán egyenes hatása volt a magas gyermekszám, ami mára főleg az oktatási rendszernek, és a kései párválasztásnak köszönhetően, az ellentettjére váltott.

Akkor kimondhatjuk, hogy nem feltétlenül szerelmes fiatalok találnak egymásra a házasságban, vagy ha igen, az ő nemiséghez való viszonyukat is átlengi a szégyen és a félem. A filmben is elhangzik az egyik néni szájából, hogy őt a férje sosem látta mezítelenül, de még bugyiban sem.

Ehhez kicsit távolabbról indítanék a szent és a profán ütközésének rendkívül szép példájával. Egyik adatközlőm egy nagyon vallásos asszony, túl van már a hatvanon, meséli, hogy a templomban sokszor elnézi prédikáció közben a csóré vállú angyalkákat, sőt még Máriát is – akit ugye a paraszti reneszánsztól kezdve diszkrét dekoltázzsal, a szép fehérhúsú asszonytestet sejtetve ábrázolnak – és irigykedik. Neki ugye még egy gombot sem szabadott kigombolni, az ingujjat sem szabadott feltűrni, még az ura sem láthatta a maga szépségében, és ez fáj neki. A nők alkatuknál fogva sok érzékszerven keresztül szeretnének a párjukhoz kapcsolódni, de ez ebben a közegben nem realizálódhatott. A férfi a saját feleségét is csak akkor láthatta, ha megleste, amint az a kamrában, bezárt ajtó mögött mosakodott, mert eszébe nem jutott volna másképp.

Volt-e azért kiskapu, ahol a házaspárok, vagy akár nem házas férfiak és nők mégis kiélhették a vágyaikat? Gondolok itt a filmben is emlegetett hengergőzésre…

Hát igen, a lopott szerelem a legédesebb, és ezzel éltek is. Erre nagyon alkalmas helyszín az erdő, mező. Délutáni táncmulatságok alkalmával sokszor oda menekültek. A hengergőzés – amit több helyen is fellelhető, de tán sehol sem annyira teljes formájában, ahogy nekem sikerült felgyűjtenem – a nemiségnek egy különálló rítusa, a középkorú házasemberek egyedi szórakozása, úgy is mondhatnánk: egyfajta alkohol csiholta jókedvben született orgia, karneváli zamatosság. Volt olyan gazda, aki csak azért tartott egyetlen darab juhot, hogy részt vehessen benne. Jellemzően juhnyírás végeztével került rá alkalom, amikor a harmadik napra felmentek az asszonyok is a hegyre. Úgy kezdődött, mint egy tánc. Valaki elkiáltotta magát, hogy „hengergőzzünk!”, mire a férfiember felkért egy asszonyt partnernek, de sohasem a sajátját, sokszor olyat, akit annak idején nem mert megkérni vagy nem kérhetett. Fontos tényező, hogy ilyenkor, 5-10 percre ifjúkori vágyak teljesültek be. Tehát a férfi felkéri a nőt, mire az a földre ereszkedik, hanyatt dől, ő pedig ráfekszik, pont, mintha aktusra készülnének, s aztán lassan elkezdenek lefele gurulni a domboldalon. Az egyik adatközlőm, férfi, mondta: „alig vártam, hogy odanyúlhassak, de ő es alig várta, hogy odanyúlhassak.” Fontos elmondani, hogy asszonyok erre az alkalomra bugyigót sem húztak...
Ez a szokás a szelepek felengedésének egy ókorig visszanyúló hagyománya, az antik Görögországig sikerült visszakutatnom a nyomait, amely során megismertem a rítus mágikus olvasatát is. A női test a termékenység garanciája. Az állattartó ember abban volt érdekelt, hogy jó fűtermés legyen, ehhez viszont mágiához kellett folyamodni. Mivel a hengergőzés mindig tavasszal, május első napjaiban történt, a női testet végig kellett forgatni a gyepes területen, imitálni kellett vele a megtermékenyítés aktusát, hogy a föld is kapjon kedvet a termékenységre.
Erre utal a rítus folytatása, amikor is az asszonyok elkiáltják magukat, hogy „gatyavizit”. A férfiak erre sorba állnak, letolják a nadrágjukat, s az asszonyok pedig megnézik a gatyájukat, hogy volt-e eredménye a hengergőzésnek, magjuk fakadt-e, garanciát adva a föld megtermékenyítésének. A felhevült állapot eredményét látva aztán mindenki kacagott.

A filmben szereplő idősek is évtizedekkel ezelőtti emlékként mesélnek ezekről a dolgokról. Az nem derül ki, mi maradt meg mára az Ön által is rögzített hagyományokból, az általuk mozgatott közösségből?

Ha a hengergőzést nézzük, kimondható, a kollektivizálással, tehát a ’60-as években, a mágikus jelentéstartalom eltűnt, viszont kedvelt erotikus játékként máig megmaradt. A burgonya begyűjtésekor sokáig megszervezték, illetve kirándulások alkalmával gyakran és szívesen sort kerítenek rá napjainkban is.
Általánosságban nemiség tekintetében manapság a generációk konfliktusa tapasztalható. Azzal a fajta szabadossággal, ami a falusi fiatalokra is jellemző, már a negyvenes szüleik generációja sem tud megbékélni, az idősebbek pláne nem. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az idősebbek azt érzik, nem tudják az új generációt kézben tartani, ami a paraszti kultúrának, s azon belül a nemi kultúrának mindig fontos jellemzője volt. A szabadosság közösségbomlasztó tényező. Korábban azt is szigorúan szabályozták, hogy a legény mikor s mi módon mehet be a leányos házba, ma meg 2-3 napra elmennek együtt kirándulni.
A könyvemben is leírom, hogy ilyen szempontból is mekkora fordulatot jelentett ’89. Hatalmas hatása volt ezekre a közösségekre, hogy a televízióban pornófilmeket lehet nézni. Amikor az emberek elkezdtek kijárni idegenbe dolgozni, hoztak szexlapokat. A magyarországi vendégek is hoztak hasonló ajándékokat, lapokat, filmeket, meztelennős gyufásskatulyát. Gondolja meg, mit jelent ez a hallgatózáshoz, fülelőzéshez képest.
Már a rendszerváltás előtt is voltak olyan leleményes emberek, akik beszereztek pornókazettákat és járták velük a felcsíki falvakat. Kibéreltek egy-egy házat, és vetítést tartottak. A szomszédság begyűlt, 100 lejért fejenként – hatalmas összeg akkoriban –, és nézték. A jelenlévő öregek hátat fordítottak, de azért oda-odapillantgattak. Ez a változás még rájuk is hatással van. Az idős ember ugye nehezen tud elaludni, régen mit csinált ilyenkor? Imádkozott, olvasót mondott. Van olyan 70-80 éves adatközlőm, aki bevallotta, hogy most már inkább a tévét kattogtatja, és sokszor keresi a pornófilmeket. Aztán másnap a kapu előtt megbeszéli a szomszédokkal. Megint előjön a társakkal való megosztás, az új információ közösségi tudássá válása, mint a gyerekeknél említettem.
Azért az idősek körében még él a nemiség régi nyelvezete. Az idős asszonyok, miközben beszélgetnek, és a férfiakra terelődik a szó, akiknek mint tudjuk, hamarabb lejár az órájuk, s akkor azt mondja az egyik: „az enyémnek már kezd lejárni a betyársága”, mire a másik: „hát az enyém is kezd leszegényedni ezen a téren”, mire a harmadik: „ó, már az enyém sem csinál bennem nagy kárt”. Ha ezt stilisztikailag elemzem, van ebben az irónia mellett nosztalgia is, merthogy az ember valamikor betyár, gazdag és telhetetlen volt, de már nem az. Valami kezd átalakulni, elveszni. Pontosan e nosztalgikus jelleg miatt a Szerelempatak címet nem tartom megfelelőnek a témához, hisz ebben a korban már inkább csak csermelyről, de még ennél is inkább állóvízről beszélhetünk. Ezeknek az embereknek az emlékezése sokkal inkább olyan már, mint Vajda János Húsz év múlva című versének néhány sora: De néha csöndes éjszakán/ Elálmodozva, egyedül/ Múlt ifjúság tündér taván/ Hattyúi képed fölmerül. Vagy mondhatjuk azt is, hogy ők is, mint a hattyú, lebuknak a múlt tavába, hogy csőrükben egy-egy emlékkel bukkanjanak fel.