Szőke nő fehér zászlóval

2015. 07. 03. 13:37

Szili Katalin közvetít autonómiaügyben az erdélyi magyar politikai szervezetek között. Cél az, hogy megállapodásra jussanak, és legyen egy autonómiastatútum, amelyet mindenki elfogad, nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József. A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke elmondta: kedden Budapesten tartották a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának ülését, amely az autonómiatervezetek kérdésével is foglalkozik. Az ülésén Szili Katalin miniszterelnöki megbízott ismertette a projektjeit. Kulcsár Terza József szerint kiderült, hogy Szili Katalinnak nehéz dolga lesz, hiszen már ezen az ülésen elkezdődtek az erdélyi és székelyföldi helyzetet tükröző viták. Szili Katalin terve, hogy már a nyár folyamán egy asztalhoz ültesse az erdélyi magyar politikai szervezeteket. Az MPP háromszéki elnöke szerint nem lehet két autonómiastatútum, az autonómia ugyanis az ügyről szól, nem a politikai szervezetekről, ezért addig kell vitázni, míg létrejön a megállapodás. Kulcsár Terza József hozzátette, a KMKF budapesti ülésén felkérte Kalmár Ferenc miniszteri biztost, hogy nyújtsanak támogatást a magyar himnusz éneklésének ügyében. A politikus szerint ha az erdélyi magyarság a himnuszéneklés ügyében nem tud eredményt elérni, az rosszat tenne a többi törekvésnek is. (maszol.ro)

K.L: Ilyenekre szokta mondani a székely atyafi: ezt még megvárom.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!