Ponta meggondolta magát

2015. 07. 14. 16:48

Lemondását is fontolgatta korábban az ellene indult bűnvádi eljárás miatt a miniszterelnök, de elállt ettől a szándékától, mert nem akarta elárulni a szavazóit. Erről Victor Ponta hétfő este beszélt az Antena3 hírtelevízióban. „Ha én lemondok, akkor azoknak a kezére adom az országot, akik korábban tönkretették Romániát. Ez egyértelműen a választóim elárulását jelentette volna” – magyarázta a politikus az előző kormányra utalva. Victor Ponta emlékeztetett arra, hogy a Szociáldemokrata Párt éléről ideiglenesen már visszalépett, és utódlása nem jelentetett problémát: Rovana Plumb munkaügy miniszter szerinte kiválóan ellátja a pártelnöki feladatokat is. Arra a kérdésre, hogy kit javasolna maga helyett miniszterelnöknek, a politikus Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnököt nevesítette, akinek pártja, az ALDE támogatója a kormánynak. Hétfőn egyébként Tăriceanu, illetve az szintén kormányzó Románia Haladásáért Országos Szövetség elnöke, Gabriel Oprea is azt nyilatkozta, hogy továbbra is támogatják Victor Ponta tisztségben maradását. (maszol.ro)

K.L: Emelje fel a kezét, aki elhiszi, hogy sem Tăriceanu, sem Oprea nem akar miniszterelnök lenni. Ha csak pár hónapra is...



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!