Hír plusz komment, március 11.

2016. 03. 11. 13:20

Vona Gábor egy lapinterjúban idézte fel újra tavalyi találkozását Simicska Lajossal (fotó). Még november végén egy korrupcióról szóló konferencia szünetében csevegtek az oligarchával, aki szavai szerint „emberi és szimpatikus volt”. A Jobbik elnöke szerint azóta nincs köztük kapcsolat, ugyanakkor meglepte, hogy akkor mennyire nyíltan és őszintén beszélgettek, igaz, amiket Simicska elmondott neki, abban rémisztő dolgok voltak.

Őszintén elrémisztő és szimpatikusan igaz. Vagy mi. (Sz. L.)

Azt még tisztázni kell: eszkimó, avagy polinéz, netán maláj hagyomány szerint nem csak paroláztak, hanem az orrukat is egymáshoz dörgölték, s amíg Simicska „rémisztő” dolgokat sugdosott Vona fülébe, utóbbi nem vonakodott azt dudorászni, hogy „én is pisze, te is pisze.” (Sz. A.)

Zsák a foltját. (S. J.)

Mit mondott neki Simicska? Azt, hogy „Vona Gábor”. (P. B.)

 

Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója (fotó) szerint a romániai nemzetbiztonságot veszélyezteti az alkotmánybíróságnak az a döntése, hogy a bíróságok a folyamatban lévő ügyeknél ezentúl nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak. Valójába a döntés azt kifogásolta, hogy a lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségen kívül eddig „más, erre szakosodott állami szervek” is végezhették.

Félő, hogy időnként leginkább a különféle szolgálatok veszélyeztetik leginkább – ha nem is a nemzetbiztonságot – de az állampolgárok biztonságérzetét. (Sz. L.)

Hellvig meg se nyikkant, ki sem nyitotta a csőrét, a lehallgatásipar sajtja mégis kiesett a szájából. (Sz. A.)

Lassan már a több a titkosszolgálat, mint a nem titkos. (S. J.)

Felbukkantak a hazai büntetőügyekben más bizonyítékok is, mint lehallgatási jegyzőkönyvek? Itt nincs is más szolgálat, csak titkos. (P. B.)

 

Tárgyalóasztalhoz ülnek Pozsonyban jövő hétfőn a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd küldöttei, hogy a parlamenti választások után a szlovákiai magyar politika jövőjéről egyeztessenek. Egy hete a magyar szavazatokért küzdő két párt közül csak a Bugár Béla (fotó, Berényi József lemondott MKP-elnök társaságában) vezette Most-Híd jutott be a parlamentbe, a voksok 6,5 százalékát megszerezve. Az MKP a voksok 4,04 százalékát kapta meg, és harmadízben marad ki a törvényhozásból.

Utólagos okoskodás: nem lett volna jobb valamikor az ősszel leülni ahhoz az asztalhoz? (Sz. L.)

Vajon mit mondhatnak, mit ajánlhatnak volt pártja képviselői Bugár Bélának? Mentegetőznek, magyarázkodnak, egyeztetnek? Remélhetőleg nem tesznek egymás szemére hányást. (Sz. A.)

Megbeszélik, hogy majd megtárgyalják, hogy később eldöntsék, mikor alakítsanak egy közös bizottságot. (S. J.)

Megfontolandó recept Erdélyben is: először kicsináljuk egymást, s ha már kölcsönösen esélytelenek leszünk, közösen nyalogatjuk a sebeinket. (P. B.)

 

Valósággá válhat a Hyperloop, a SpaceX-ről és a Tesláról elhíresült Elon Musk ötlete, méghozzá Bécs, Pozsony és Budapest között. A szerelvények rakétákhoz méltó, 1200 kilométer per órás sebességgel közlekednének. A projekt vezetői szerint a Hyperloop a Pozsony-Bécs távolságot 8, a Pozsony-Budapest távolságot 10 perc alatt tenné meg.

Költséghatékony megoldás: nincs szükség a kapszulában vécére. (Sz. L.)

Ha majd Pozsonyba megyek huzamosabb riportútra, helyben fogyasztom el a früstököt – pozsonyi kiflivel, ebédelni Bécsbe ugrom át – egy bécsi szelet erejéig, este pedig valahol Budapesten Esterházy-rostélyossal zárom a napot. (Sz. A.)

Hajrá! (S. J.)

Ahogy a politikai folyamatok haladnak, a közlekedési sebesség gyorsítása helyett annak lassítására lesz szükség. Visszasírjuk még a lovaskocsit. (P. B.)

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!