Hír plusz komment, május 10.

2016. 05. 10. 15:08

Váratlanul külföldi újságírókat engedtek be az Észak-Koreában kormányzó Koreai Munkapárt napok óta tartó kongresszusára; riporterek egy kis csoportja körülbelül tíz percig nézhette a rendezvényt. A 36 év után először megrendezett pártkongresszusnak eddig a közelébe sem engedték azt a több mint száz külföldi újságírót, akiknek Phenjan engedélyezte, hogy az eseményről tudósítsanak. A legközelebbi pont, ahonnan a helyi őrök által kísért sajtósok az Április 25. palotára rá tudtak látni, egy onnan 200 méterre levő járdaszegély volt. Az újságírók látogatását alapos biztonsági vizsgálatok előzték meg, a mobiltelefonokat és a golyóstollaikat is elvették tőlük. A szabályok között szerepelt, hogy nem tekinthetnek bele a mintegy 3400 delegált jegyzeteibe sem.

Átfogó képet kaphattak az eseményről. (tsp)

Ez már a nyitottság felé vezető út: a kongresszusi teremtől 200 méterre lévő járdaszegélyi szemmeresztgetés után a tudósítók tíz perc erejéig még a terembe is bekukkinthattak!  Igaz, a kollégák potyára tanulták meg a koreai csoszongul írásjelek olvasását, az elvtársak jegyzeteibe egyetlen pillantás se vethettek.(Sz. A.)

De a szemüket nem kötötték be, és nem öntöttek ólmot a fülükbe! Haladó ország! (P. B.)

Szerintem a saját jegyzeteikbe maguk a küldöttek sem mertek belenézni. Meg aztán folyamatos állva tapsolás közben nehéz is jegyzetelni. (Sz. L.)

 

Ludescher István RMDSZ-es alpolgármester, helyi tanácsos vezeti ideiglenesen Nagybányát. Erről döntöttek a helyi tanács rendkívüli ülésén, amelyet azért hívtak össze, hogy új, ideiglenes polgármestert válasszanak a város élére, azt követően, hogy Cătălin Cherecheș korábbi polgármestert korrupció miatt előzetes letartóztatásba helyezték. A másik alpolgármester, Dorel Mureșan visszalépett az RMDSZ-es jelölt javára, így végül Ludescher 18 támogató szavazat mellett kapta meg a tisztséget, amit a júniusi választásig tölthet be.

Látványos változásokhoz némileg kevés idő...(tsp)

Ezt hívják halálugrásnak. Vagy pöcegödörugrásnak, ha a korrupt, rasszista politika által hátrahagyott várost nevén akarjuk nevezni. (P. B.)

Úgy látszik, manapság nem egy kapós munkakör bányai polgármesternek lenni. (Sz. L.)

Dícséretes gesztus Dorel Mureşan részéről, hiszen őurasága alig egy hónapja lett az utóbbi hónapokban erősen megtépázott nagybányai tanács alpolgármestere. Tojáshéjjal a fenekén, bizonyára kényelmetlen lett volna – akár ideiglenesen – a polgármesteri fotőjbe csüccsennie. (Sz. A.)

 

Dacian Cioloș miniszterelnök ideiglenesen átvette az egészségügyi minisztérium vezetését. A miniszterelnök hétfőn délelőttre hívott össze munkacsoportot egy taktikai terv kidolgozására az egészségügyi rendszer javítása céljából. A megbeszélésen részt vettek az egészségügyi államtitkár, a miniszterelnöki hivatal képviselői, a legfontosabb egészségügyi intézmények vezetői, egyetemi tanárok, valamint a civil szervezetek képviselői. A munkacsoport célja, hogy rövid és középtávon megoldásokat találjon az egészségügyben fellelhető problémákra. Rövidtávon a kórházi fertőzések problémájára kell megoldást találniuk. Középtávon a munkacsoport egy reális egészségügyi reformcsomag kidolgozását tűzte ki célul. A kormányfő egyelőre nem nevezett meg új jelöltet a miniszteri posztra, hanem ő maga végzi egy ideig ezt a feladatot is.

Kemény fába vágta a fejszéjét, a rendszer úgy rohad, ahogy van. Rendkívül szigorú szabályok és biztosítékok mellett piaci alapokra kéne helyezni mind az ellátást, mind a biztosítást, rögtön csoda történik, amint a betegből ügyfél lesz. Persze mindehhez kéne egy roppant erős szociális háló is a legszegényebbeknek. Mondjuk ha ez megvalósul, az már nem is Románia. (tsp)

Bizonyára már Dacian Cioloşnak is van tudomása arról, hogy Romániában 1982 óta – tehát 34 esztendeje! – nem alkottak új törvényt a kórházi fertőzések megelőzésének kérdéskörében. Ha országlása hátra lévő idejében foglalkozni kíván a témával, az új jogszabályt az egész ország korrupció, hanyagság, passzivitás stb., stb. elleni fertőtlenítésére is ki kell terjesztenie. (Sz. A.)

Előbb utóbb úgyis minden miniszternek le kell majd mondania minden kormányban ilyen ügyek miatt. Sokkal egyszerűbb lenne, ha egyszemélyes kormányok kerülnének hatalomra. Az éppen aktuális minden-miniszter pontos besorolása a bűnbak, az „ide lőjetek”, „rajta töltsétek ki a dühötöket” kategóriák lennének. (P. B.)

Cioloş alól szűk nyolc hónap alatt lassacskán a fél kabinet kidől, ha ebben az ütemben folytatják. (Sz. L.)

 

Háromszáz közgazdász írta alá azt a levelet, amit az e heti londoni gazdasági világtalálkozón mutatnak be, és ami azt mondja ki: az adóparadicsomok semmiféle előnnyel nem járnak, ezért le kellene rántani ezekről a leplet. Az aláírók között van többek között Thomas Piketty, Angus Deaton 2015-ben Nobel-díjjal kitüntetett közgazdász, Ha-Joon Chang, az University of Cambridge docense, Jeffrey Sachs, a Columbia University’s Earth Institute igazgatója, és Olivier Blanchard, az IMF volt vezető közgazdásza.

Úgy általában nem járnak előnyökkel, a leggazdagabbaknak, illetve a zavarosban halászóknak viszont igen. (tsp)

Földkerekség-szerte 41 adóparadicsomot tartanak nyilván. Ami engem illet: minden cégemet Vanuatu-ban jegyeztettem be. Mert a régente Új-Hebridáknak nevezett szigetcsoporton nincs jövedelemadó, se forrásadó, se nyereségadó, még örökösödési adó sincs. Nekem megéri! (Sz. A.)

Most már csak háromszáz kormányfő kéne ugyanezt aláírja, és rendben lennénk. (P. B.)

De mi lesz ezekkel a szegény offsore-államokkal egyetlen pénzforrásuk nélkül? Megint bélyegeket adnak ki? (Sz. L.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!