Hír plusz komment, június 7.

2016. 06. 07. 14:24

Az Egyenlő Bánásmód hatóság igazat adott annak a férfinak, akit 2010 októberében azért rúgtak ki a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól, mert baloldali nézeteket vallott. Felettese a meghallgatáson úgy fogalmazott: „ha valaki baloldali érzelmű, hogyan tudna hivatásosként az esküje alapján szolgálni egy nézeteivel nem egyező rendszert?” Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a hátrányos megkülönböztetés miatt a katasztrófavédelmi igazgatóságot másfél millió forint bírsággal sújtotta.

A főigazgatóságnak azért kell fizetni, mert a főnöknek fogalma sincs, mit jelent hivatásosnak lenni. Vélhetően ő hű a rendszerhez, de nem hivatásos. Melyikük hasznosabb egy katasztrófa esetén? (S.J.)

Mondjuk tény, hogy a férfi csődöt mondott hivatásában, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere nevű katasztrófától nem sikerült megmentenie senkit sem. (tsp)

Valószínűleg attól tartottak, hogy az illető az égő épületek jobb szárnyát kisebb lelkesedéssel oltotta volna. (Sz. L.)

Ezek után az következhet, hogy a főkatasztrofológus az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, azzal az igénnyel, hogy „a nézeteivel egyező rendszer” főkorifeusait is részesítse ugyanolyan bánásmódban, mint őuraságát… (Sz. A.)

 

Majdnem sikerült megdöntenie a gyorshajtás romániai rekordját egy fiatalembernek: 244 km/h-val száguldott Mercedesével hétfőn az A1-es autópályán Arad és Temesvár között, amikor befogta a radar. A csúcstartó a román közlekedési rendőrség szerint az az autós maradt, aki februárban 246 km/h-val közlekedett a Torda és Gyalu közötti sztrádán. A most tetten ért 27 éves sofőrnek 90 napra bevonták a jogosítványát és 1125 lejre bírságolták.

Pedig nagyon tepert, hogy megdöntse. (S.J.)

Iszonyat olcsón megúszta. Csúnya világ jönne, ha a jogosítványokat végleg bevonnák a "képes, de nem alkalmas" sofőröktől. Azt hiszem, nem lenne több forgalmi dugó. (tsp)

Olyan rövidek a romániai sztrádaszakaszok, hogy igazán bele sem lehet melegedni egy kis gyorshajtásba. (Sz. L.)

Nekem is majdnem sikerült megdönteni a romániai gyorsasági rekordot, a hazai útviszonyok mellett Bukarestből Marosvásárhelyre röpke 16 óra alatt el is jutottam. (P. B.)

Az Arad és Temesvár között száguldozó ezüstérmes aranyifjú mentségére szolgáljon, hogy azon a sztrádaszakaszon már több hepe és több hupa termett, mint a Torda és Gyalu közötti sztrádán. (Sz. A.)

 

Hillary Clinton még a mai újabb szuperkedd előtt megszerezte a szükséges számú támogatót ahhoz, hogy a demokrata párt színeiben az Egyesült Államok első női elnökjelöltje lehessen. Ez vasárnapi, Puerto Rico-i előválasztáson aratott győzelmének, valamint az őt támogató szuperdelegátus szám növekedésének köszönhető. A Kaliforniában és további öt államban ezekben az órákban zajló előválasztás sem tét nélküli, hiszen a szuperdelegátusok még meggondolhatják magukat a júliusi pártkonvencióig.

Amerikai ismerősömet idézem: „Mindegy ki lesz az elnök, csak nő legyen és demokrata.” (S.J.)

Azt azért megnézném, ahogy a szuperdelegátusok átállnak a csőszoci Sandershez. (tsp)

Mennyivel nehezebb szegény Trump dolga. Neki sokkal keményebb ellenféllel, saját magával kell megküzdenie. (Sz. L.)

Komoly kihívás lehet, mert azért Amerikára is jellemző, hogy inkább a hülyére szavaz, mint a nőre. (P. B.)

Ha már az 1952-ben önként az Államokhoz társult Puerto Rico is behódolt Hillarynak, nincs sok oka az aggodalomra, hiszen a demokraták által 1980-ban antidemokratikusan kiötlött szuperdelegátusi intézmény tagjai – akárcsak Clintonék – zömmel a régi politikai klikkből toborzódtak. (Sz. A.)

 

Komoly bázisát kezdik képezni a részben vallási alapú konfliktusok elől menekülő muszlimok a különféle keresztény egyházaknak Európában – állítja a Guardian. Vannak helyek, ahol már tömeges keresztelőket is szerveztek. A jelenség német nyelvterületen szembetűnő. A berlini Stieglietz kerület egyik plébániáján a nyáj két év alatt 150-ről majdnem 700-ra nőtt, hála a megtérő muszlimoknak.

Ezek után az egyháznak szavuk sem lehet a bevándorlók ellen. (S.J.)

Na, erre varrjunk gombot. (tsp)

Menni fog az elmagyarosodás is? (Sz. L.)

Eljön még az idő, amikor a katolikus egyház feje egy muzulmán nő lesz. (P. B.)

A II. Vatikáni zsinat 1962-ben frissítette fel a Kr. u. 2. században, felnőttek számára bevezetett, „keresztségre való fölkészítés” intézményét. Kérdés, hogy maguk a „hitújoncok” és az őket befogadó közösség ilyen tömeges aktust megelőzően és követően mennyire veszi komolyan az első szentség áldásait és felelősségét. (Sz. A.)


Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!