Szatmáron a Csókos asszony

2016. 12. 19. 14:09

Zerkovitz Béla és Szilágyi László klasszikusnak számító operettjével, a Csókos asszonnyal búcsúztatja a 2016-os naptári évet a szatmárnémeti Harag György Társulat.

 

Bessenyei Gedő István társulatigazgató a bemutatót beharangozó sajtóbeszélgetésen elmondta, örömteli dolognak számít, hogy az idén ősszel átadott, felújított színházépület első nagyszínpadi operett-előadásra már a bemutatót megelőző két héttel szinte minden jegy elfogyott. „A 30-ai, és a 31-ei előadásra is elkelt majdnem az összes belépő, így január folyamán a bérletes előadások mellett mindenképpen lesznek még bérletszünetesek is, legközelebb január 8-án 19 órától" – részletezte az igazgató.

Bessenyei István rendező kifejtette, a frissen fejújított klasszicista stílusú színházépület újra birtokba vétele megkívánta az igényes operett színrevitelét. „A Csókos asszony történetét és zenei anyagát tekintve nagyon közel áll az épület jellegéhez és igazodik a társulat hagyományaihoz is. A játék milyenségét tekintve kicsit másképp viszonyultunk a darabhoz, mint a korábbi években, hiszen ezt a klasszikus műfajt folyamatosan igazítani kell a modern kor elvárásaihoz. Például a koreográfia tekintetében is frissített Bordás Attila, aki rendezői diplomát szerezve kicsit az én szemszögömből is tud közelíteni az előadáshoz" – fogalmazott a szilveszteri produkció rendezője. Bessenyei szerint a koreográfia igazán színházi jellegű, és nem a revü műfaj felé közelít.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!