TESZT 6. Önmagunkkal szembesítők

2016. 05. 29. 21:20

Társadalmi drámák, lázadó előadások, valamint a nézőket vodkával és narancslével jutalmazó produkció szerepelt a TESZT utolsó előtti napjának programjában. Simon Judit temesvári fesztiválnaplója.

 

Belgrádi és újvidéki társulatok közös produkciója, a Dogville

 

Lars von Trier Dogville című filmjére alapozta előadását Kokan Mladenovic. A rendezőt jól ismerik Temesváron, ő állította színpadra a Csiky Gergely színház nagysikerű Kolduspera előadását. A belgrádi Mikser Ház és az újvidéki Ifjúsági Kulturális Központ közös produkciója kemény, mellbevágó, egyenes. A rendező megtartja Lars von Trier filmjének történetét, amit zenével, dalszövegekkel egészít ki. A kirekesztés, a minden másság elutasítása, a bezárkózásnak a drámája ez, a dalszövegek pedig direkt módon kimondják mindazokat a társadalmi, családi és politikai anomáliákat, melyek alig élhetővé teszik az országot. A szerbek magukat ismerhetik fel, de Dogville, a város lakóinak, vezetőinek mentalitása Közép-Kelet-Európa, a térség, melyben mindannyian élünk: románok, magyarok, szerbek, horvátok és lehet folytatni a sort. Elbújunk a közösség mögé, eltolunk magunktól minden egyéni felelősséget. Az idegent, a bántalmazottat tesszük felelőssé a bántalmazásért, minden igyekezete ellenére sem engedjük beilleszkedni, zárt társadalmaink részese lenni. Joga van lázadni, joga van bosszút állni a kitaszított, megalázott egyénnek? – teszi fel a kérdést az előadás.

A Dogville drámai, önmagunkkal szembesítő produkció három remek színésszel és egy lázadó, az igazságosságot szenvedélyesen kereső rendezővel.

 

Jelenet a Schilling rendezte A harag napjából

 

Schilling Árpád A harag napja című előadást hozta el a TESZT-re, amely a Krétakör Alapítvány, a Trafó Kortárs Művészetek Háza és az athéni Onassis Cultural Center közös produkciója. A forgatókönyvet Zabeszinszkij Éva, Schilling Árpád és társulat jegyzi, a dalszöveget Závada Péter írta.

Az előadást Sándor Mária története inspirálta, de nem a budapesti nővérről szól, annak ellenére, hogy Erzsi, a darabbeli ápolónő azt teszi, amit Sándor Mária tett: nyilvánosan szót emel a magyarországi egészségügyben uralkodó tarthatatlan állapotok ellen. Szót emel a egészségügyben dolgozókért és a betegekért. Schilling számára nem a személy érdekes, hanem az egyén kiszolgáltatottsága, a társadalmi érdektelenség. Erzsi protestál, a hatalom kitünteti, majd megszűnteti a munkahelyét. Elmegy takarítónőnek egy újgazdaghoz, magánélete romokban, s akik ünnepelték a bátorságát, ügyesen kihátrálnak mögüle. Egyedül, elesetten, magányosan a halálba menekül. Egyik momentumban a színészek, mintegy kilépnek a szerepükből, s „civilként” beszélik meg, mikor legyen vége az előadásnak, mert végül is színházban vagyunk. Csakhogy a színház akkor ér valamit, ha azt mutatja meg, hogy hol és miként élünk.

Schilling előadása szépen megkomponált, nagyszerű színészi alakításokkal, de nem hoz semmi meglepőt. Az első jelenet után már tudom a további történéseket, inkább azt figyelem, hogyan jut el a rendező és partnerei a végkifejlethez. Bennem az a kérdés is felmerül, hogy az egyén feláldozhatja-e saját, családja biztonságát a társadalmi felelősségvállalás oltárán? Milyen és mennyi kompromisszumot lehet kötni a magunk és családunk biztonságának érdekében?

Az előadás mindenképpen szembenézésre kényszerít önmagunkkal és embertársainkkal. Noha a történet magyarországi, de a volt szocialista tábor melyik országában nem küzdünk ugyanezekkel a kérdésekkel? Aki tudja a választ, emelje fel a kezét.

Gyűlnek a fogadalmak, fogy a vodka az interaktív előadáson

 

A brüsszeli Random Scream társulat két tagja, Davis Freeman és Jerry Killick interaktív produkciója is a figyelemfelkeltést célozta meg, humoros, játékos formában. A hívószavak: globalizáció, túlfogyasztás, globális felmelegedés, túlnépesedés. Az előadás címe 7 Promises, azaz Hét fogadalom. Aki fogadalmat tesz, egyet vagy többet, annyi kitűzőt és annyi fél deci vodkát kap, ahányszor odaírja a nevét az adott fogadalmat tartalmazó papírra. Bocsánat, narancslé is volt, de az nem fogyott annyira. A két színész beszél és beszél, mi nézők pedig tesszük egyre-másra a fogadalmakat. Én kettőt fogadtam: egy kerek napig, azaz 24 órán át nem vásárolok semmit, illetve, hogy már nem lesz gyerekem. Hát a koromnál fogva utóbbi már úgyis lehetetlen. Volt, aki megfogadta, hogy egy ideig csak hazai termelőtől vásárol, mások, hogy egy hónapig nem esznek húst, megint mások, hogy egy napig egy szót sem szólnak, egy csoport azt fogadta meg, hogy egy éven át nem ül repülőgépre. A két előadó is egyre-másra teszi a fogadalmakat. Ha valaki mind a hét fogadalmat aláírta volna és utána lenyeli a vodkát, merev részegen távozik, de ilyent nem láttam. A végén viszont szinte a összes néző fenn van a színpadon a közös koccintásra – újabb adag vodkával – és ünneplésre, hogy lám, mennyire törődünk a bolygónkkal. S ahogy nézem magunkat, az jut az eszembe, hogy milyen könnyű minket manipulálni. Hiszen fiatal lányok, asszonyok, férfiak is aláírták, hogy soha nem vállalnak gyermeket. Persze ez csak játék, senki nem ellenőrzi a fogadalmak betartását, de mégis. Egy prédikátor és egy cirkuszi kikiáltó rávesz minket, hogy azt tegyük, amit ők akarnak. Persze, ők színészek és játszanak. De azért nem árt elgondolkodni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!