Testvérdráma, gagyira kapcsolva

2015. 05. 01. 19:40

Forgách András darabjait azért lehet szeretni, mert emberekről szólnak, akikkel együtt lehetünk, jelen esetben a presszóban, s mind valamilyen tragikomikus magándrámát rejtegetnek. Victor Ioan Frunză pedig olyan rendező, aki szereti és ki tudja bontani ezeket. Úgy mutatja meg őket, hogy magunkra ismerünk, mintha a presszóban ülnénk egy másik asztalnál. Forgách András A kulcs című színművét, Cheia címen, Anamaria Pop nagyszerű fordításában a nagyváradi Regina Maria Színház játssza. SIMON JUDIT kritikája.

 

Nagyváradi Regina Maria Színház – Iosif Vulcan Társulat, Forgách András: Cheia (A kulcs)

Fordította: Anamaria Pop, Rendező: Victor Ioan Frunză, Dramaturg: Budaházi Attila, Díszlet- és jelmeztervező: Adriana Grand

Fotók: Adriana Grand

 

A nagyváradi előadás presszója olyan középkategóriás lehet, ennivalót is kapni, de főleg italokat, nem túl drágán. A pult mögötti fala üvegből vagy, látni az utcát és a járókelőket. Benn a szokványos pult, mellette a bárszékek és az elmaradhatatlan tévé. A készüléket egy zenecsatornára állították, amelyből ömlik a magyar gagyi. Zámbó Jimmy tolja végig az előadás alatt. Az utca, az emberek szürkék, a tévé harsány színekben villog.

A két testvér ebben a presszóban fut össze. Az idősebbik (Daniel Vulcu) csupa drága holmit visel, jómódú vállalkozó, feleséggel, gyerekkel. Öccse (Pavel Sirghi) farmerben, kapucnis pólóban, topisan érkezik. Olyan értelmiségi fajta, talán drámaíró, de nem a sikeresebbek közül. Ül a bárszéken és rendel mindenfélét. Az idősebbik igazi nagyképű kekec, akinek semmi sem elég jó. Rég nem látták egymást, dialógusuk majdnem abszurd, holott a találkozó oka egyszerű: a báty elkéri öccse lakáskulcsát, hogy légyottra vigye a szeretőjét. Eddig is volt kulcsa, de elvesztette, kellene másik. Az öcs először hezitál, nem szívesen adná, épp mostanság határozta el, hogy leszokik a hazudozásról, és akkor bátran nézhet sógornője szemébe. A következő találkozáskor egy nap, egy hónap vagy egy év múlva, nem tudni, nem is fontos, a bátyjának már nem kell kulcs. Később derült ki, megtalálta.

A testvérek beszélgetése közben be-belép a pincér (Petre Ghimbăsan), aki mintha mindent tudna erről a két emberről, sőt, még annál is többet. Ahogy beleszól a beszélgetésbe, rezzenéstelen arccal, elfojtva minden érzelmet, olyan, mint a sors – fordulóponton érkezik, vagy fordulópontot okoz.

A testvérek beszélgetése rengeteg sérelmet és frusztrációt sejtet. Az idősebb ragaszkodik a gazdag ember státushoz, igyekszik megfelelni mindig és mindenhol, munkahelyen és családban, de menekül mindenhonnan. A szerelmi kicsapongás is inkább menekülés, vagy bizonyítási vágy, hogy ő nemcsak sikeres üzletember, de „igazi” férfi is.

A fiatalabb férfi nyugodt, érzékelhető rajta az olyan ember szabadsága, aki már rég nem akar megfelelni, nem harcol a pénzért, a státusért, talán a sikerről is lemondott, céljai sincsenek. A szabadság nemtörődömsége, vagy a nemtörődömség szabadsága jellemzi, az „ahogy lesz, úgy lesz” életforma.

A báty, mintha irigyelné öccse szabadságát, lezserségét, nemtörődömségét, bátorságát, hogy úgy mer élni, ahogy akar. Tőmondatokban beszélnek, de értik egymást. Ez a két férfi összetartozik, sok mindent megéltek együtt.

 

Találkozó a lakásban

 

Remek színváltozás vezet az ifjabb testvér rendetlen legénylakásába, ahol a báty randevúzik egy nagyon fiatal lánnyal (Georgia Caprarin), akit nyilvánvalóan nem az eszéért szeretnek a férfiak. Meg sem lepődünk, hogy a celebeket utánzó kisasszony a fiatalabbik testvér nője (volt), ez a másik pasi nem olyan kedves, de pénze van. A fiatalabbik érkezik egy nagyon fiatal fiú prostituálttal (George Dometi), nem tudja, hogy a lakás foglalt. Akkor buli van, semmi gond, rendelnek pizzát. Megérkezik az idősebb fiú elegáns és boldogtalan felesége (Corina Cernea), aki mindent elnéz a férjének, csak hogy maga mellett tartsa, mert hát a gyerekek. A lekezelő mosoly mögött ott a mély asszonyi szomorúság. Neki sem túl magas a morális szintje, egyszerűen nem akarja észrevenni, hogy a tanítványa, a prosti, a tolvaj kissrác, mit keres a lakásban. Úgy tesz, mintha elhinné, hogy csak a szomszéd gyerekhez ugrott fel, aki ugye nem itt lakik, de mégis hozzá jött.

 

Érkeznek a két testvér szülei, az anya (Marlena Prigoreanu), aki senkit nem lát, csak a férjét, csak ő a fontos, aki grillcsirkét hoz a kisfiának, és az agyalágyult apa (Ion Abrudan), akinek mindig ünnepnap van, ha kijön a kórházból. Abrudan szinte szavak és mozdulatok nélkül tudja megmutatni az érzéketlen, néha kegyetlen apát. Jön az agresszív és hisztérikus futár is (Alin Stanciu), hozza a pizzát és egész elrontott életét. Ő ismeri a lányt és a kissrácot, előbbinek durván teszi a szépet, utóbbit megveri. A lakásban, a színpadon teljes a felfordulás. E pontosan koreografált zűrzavarban éppen arra figyelünk, amit a rendező fontosnak vélt kiemelni a jelenetekben. A gegek, a nevetések közepette dráma körvonalazódik, egy család drámája. Az apjuk, aki betegen mindentől retteg, valamikor felső vezető lehetett, talán csalta is a feleségét, keményen bánhatott fiaival, amiért ennyire gyűlölik.. 

Az idősebbik szó szerint dobja ki a házból, a fiatalabb megkísérli a megbocsátást, de kevés sikerrel. A család tagjainak nincs neve. Mert ezek most ők, de lehetne bármelyik család, a szomszédé, a kollégáé, vagy akár az én családom is. Senki sem boldog a lakásba gyűlt menazsériából,

mindenki csak élni próbál, túlélni a napot, a hetet, az évet,

noha semmi másra nem számíthatnak.

 

Meglepetések játéka

 

Mondom, emberekről szól a történet, szó nem esik társadalomról vagy politikáról, a tévében Zámbó Jimmy nyomja, mégis ott van abban a rendetlen szobában az egész társadalmi káosz.

A végére mindenki elmegy, s a teljesen szétzilált lakásban ott marad a két testvér. Bármi is történjék, ők összetartoznak.

Daniel Vulcu és Pavel Sirghi kiváló alakítása nyomán rajzolódik ki a fivérek összekapaszkodása, szövetsége, védekezése a szülőkkel, a többiekkel szemben. Vulcu enervált nagyképűséggel, Sirghi a belső szabadsággal próbálja túlélni az életét. Erős alakítások, nagyszerű váltásokkal, őszinte játékkal. A két különböző karakterű színész úgy építi fel a két különböző karakterű figurát, hogy az előadás első pillanatától az utolsóig tudnak meglepetést okozni.

A dramaturg munkáját dicséri, hogy

e figurák nagyszerűen élnek a román színpadon,

úgy érezzük, mindez itt, nálunk történik, mert bizony a tévék és az életek errefelé is a gagyira vannak kapcsolva.

 

  

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!