Tavasz a színházban, Nemlahával, Honthyról

2016. 04. 12. 22:43

Véget ért A Holnap után fesztivál. A harmadik napon Érdi Tamás, világhírű zongoraművész koncertezett, az ötödiken Kőrösi Csaba színművész verses műsora zárta a rendezvénysorozatot. A negyedik napon a Szigligeti Társulat mutatta be a Hol van az a nyár című zenés játékot, amit megelőzően Sorbán Attila író, a fesztivál ötletgazdája Nemlaha Györggyel az előadás szerzőjével beszélgetett. Simon Judit szubjektív beszámolójának második része.

 

Sorbán Attila fagatta az ismert televíziós, színházi szakembert, az ezúttal szerzőként a szülővárosába hazalátogató Nemlaha Györgyöt

 

Amit Nemlaha György nem tud az operettről és a zenés színházról, azt nem is érdemes – mondta egyszer egy közös barátunk. Kiderült ez a Sorbán Attilával folytatott beszélgetésből is. Nemlaha nagyváradi születésű újságíró, kritikus, a Magyar Távirati Irodánál kezdte budapesti pályafutását, majd rövid idő után a Magyar Televízió szórakoztató műsorok szerkesztőségéhez került, és onnan vonult nyugdíjba. Nem önszántából, hanem mert akkor éppen négyszáz munkatársat bocsátottak el szinte egyik óráról a másikra.

Nemlaha viszont csak a szépre emlékezik, a nagyszerű zenés műsorokra és kabarékra, amikor a magyar színjátszás legendás művészeivel dolgozott. Ruttkai Éva, Psota Irén, Tőröcsik Mari, Garas Dezső, Bodrogi Gyula, Hernádi Judit, Verebes István csak néhány a sok legendás név közül.

Vetített részletek segítségével belepillanthattunk néhány általa szerkesztett produkcióba. Szó volt arról, hogyan készültek a szórakoztató műsorok, amikor a nagyszerű prózai színészek is szívesen fakadtak dalra, és arról is, hogy az illetékes elvtársak egykor hogyan engedélyeztek egy-egy rázósabb poént, vagy jelenetet.

Nemlaha kérdésre válaszolva mondta el, hogy nyugdíjasként sincs ideje pihenni, franciából fordít színdarabokat, különböző színházak hívják műsort szerkeszteni, dramaturgi feladatokat ellátni, és ő megy boldogan, hiszen – teszem hozzá – rajta valahogy nem fog az idő. Bizonyára a humor tartja fiatalon.

Beszélgettek továbbá a tánc- és popzenéről, az operettről, a primadonnákról és szubrettekről, és persze Honthy Hannáról, akiről a Hol van az a nyár előadás szól. „Honthyt mindenki utálta, csak a közönség szerette” – mondta, nem kis derűt keltve Nemlaha, aki biztosította a hallgatóságot, hogy az előadás hűen követi az „utolsó nagy primadonna” életútját, az elhangzó dalok pedig Honthy nagysikerű slágerei.

A Nemlaha-féle Honthy-előadás szereplői, középen a dívát alakító Molnár Júlia

 

Honthy Hanna – Molnár Júlia

Ünnepelt primadonnának ismerjük, sőt annak ismerték szüleink és nagyszüleink is Honthy Hannát, aki Hügel Hajnalka néven látta meg a nagyvilágot, de már dívaként olyan ügyesen kozmetikázta az életrajzát, hogy komoly kutatómunkát igényelt feltérképezni, miképpen vált primadonnává. Tehetséges volt, tudta, mit kell azért tenni, hogy a közönség a szívébe zárja. Ugyanakkor az élete korántsem volt olyan szép és bájos, mint az operett szerepei, amelyeket játszott. Önző volt, irigy, soha senkinek nem segített még a legnehezebb korszakokban sem. A zeneszerzőkön, szövegírókon sem, akiknek a sikereit köszönhette. Ő volt a díva, a primadonna, akinek Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Lajtai Lajos, Erdélyi Mihály írt operettet. A színpad, a zenés álomvilág volt az élete. Jól tudott férjhez menni, mint az operettbeli szegény lányok, és éppen úgy elfelejtette, honnan érkezett a siker, a pompa világába, mint legendás szerepe Cili, alias Pitykés Maca.

A váradiak előadása nyomon követi Honthy életének és pályájának fontos momentumait. A szerző és rendező játékra invitálja a nézőket, mely játék során felhangzik negyvenhat operettsláger.

Molnár Júliának nagyon jól áll ez a szerep. Hol cseléd, hol díva, de leginkább díva. Molnár nem hasonlít „a Honthyhoz”, de gyönyörű toalettjeiben, bájos gesztusaival, huncut tekintetével igazi primadonna. Kovács Levente nagyszerű humorral, jó ízléssel karikírozza az operettfigurákat, néha a direktorokat is. Kiss Csaba kedves, huncut kópé.

A szövegkönyv azon túl, hogy szellemes, „az utolsó nagy primadonna” történetét úgy meséli el, hogy közben szembe jönnek velünk a történelem tragikus pillanatai. S bizony, vannak pillanatok, amikor nincs is kedvem nevetni. Mégis mosolygok, mert ezen a játékon igazán lehet. A rendezés ötletes, a színészek felszabadultan, örömmel komédiáznak. Külön dicséretet érdemel a zenei szerkesztés és a zenekar.

Mindent összevetve: a Hol van az a nyár bemutatóján jól éreztem magam. Kell ennél több egy szép tavaszi estén?

 

 

Nagyváradi Szigligeti Színház

Hol van az a nyár?

zenés játék két részben

 

Rendező: Schlanger András

Szerző: Nemlaha György

Zenei vezető: Ari Nagy Sándor

Koreográfus: Székely Melinda, Dimény Levente

Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos

Zenészek: Dombi Dávid, Székely István, Levi Nicolae

Játsszák: Molnár Júlia, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente

Táncosok: Balla Imola, Szőcs Anna



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!