Shakespeare, ahogy ma tetszhet

2011. 02. 01. 13:36    
„E kies hazában mutass nekem / Egy oly nagy ravaszt, mint Shakespeare William!” – énekelte vagy harminc évvel ezelőtt Cseh Tamás. Tény, vannak ravaszdiak, de egyik sem ér fel ezzel a Shakespeare Williammel. Benne mindig lehet bízni, ha éppen szólni akar valamiről a színházi ember. Mert ő megmondja, csak meg kell érteni és értetni, hogy miről beszél. S még belekötni sem lehet, végül is a legnagyobb színházi klasszikus. Mert tartani lehet tőle, hogy belekötős idők jönnek, jó erre figyelmeztetni az embereket. Erre kéznél van a mindig kortárs William Shakespeare. Jó figyelmeztetni az értelmiséget is, hogy nem lehet távol maradni, nem szabad kivonulni és várni a jobb időket, mert nem biztos, hogy a visszatérés beváltja a reményeket, és az sem, hogy cselekvés nélkül eljönnek a jobb idők.

Ahogy tetszik, dalokkal

Koltai M. Gábor magyarországi rendező az Ahogy tetszik című színművet választotta arra, hogy megfogalmazza a ma kérdéseit, kétkedéseit a máról. Csak sugallja a válaszokat, de markánsan megfogalmazza a kételyeket, a félelmeket.
Nem írja, íratja át a szöveget, az előadást Szabó Lőrinc immár klasszikus fordításában játssza a temesvári Csiky Gergely Színház társulata, semmi szövegaktualizálás, kiszólás, prózásítás. Annyi történt, hogy dalokat „helyezett be” az előadásba a rendező. Aktuális ez a darab úgy, ahogy meg van írva, csak el kell tudni olvasni. Koltai M. nemcsak elolvasni tudta Shakespeare-t, hanem mondanivalója is van általa, amit remekül megfogalmazott színházi nyelven. Olyannyira tiszta ez a nyelv, hogy az előadás éppen arról szól, ami a térségünkben történik. S ha véletlenül valaki nem venné észre, mi is történik, akkor ez az előadás megmutatja, felveti a kérdéseket.
Az Ahogy tetszik története ismert, első látásra „csak” szép mese, száműzött hercegről, szerelmesekről, és happy enddel végződik. Első látásra, mert többszöri elolvasás után sokkal többről szól: felelősségről, és arról, hogy folytatódhat-e a mese a valóságban, és a heppy end sem teljesen biztos.
A rendező kérdései is e körül forognak. Mi az értelmiség szerepe egy parancsuralom felé menetelő társadalomban? A hatalmaskodók elől elmenekülni, elbújni kell, vagy ott maradni és kiállni az értékekért? A kultúra, a műveltség elég-e a szembeszálláshoz? Vagy megy az is azokkal, akik művelik? Feladni vagy küzdeni? Visszasírni, megpróbálni visszahozni a flower powert, kommunában élni, vagy ott maradni a városban, és „visszahódítani”, élhetőbbé tenni azt? Szabadnak maradni, vagy behódolni? Álruhát ölteni, vagy vállalni önmagunkat, az értékeinket?
Lefordítva: kiköltözni falura, elbújni a világtól a könyvekkel, a konyakos üveggel, a szűk baráti körrel, vagy újból és újból megküzdeni az értékek, értékrendek megmentéséért, a szabadságért, a demokráciáért, a szóért és a jólétért? Külföldre menni ösztöndíjjal és onnan üzengetni, vagy otthon szólni, ha kell, kiáltani? Kell-e a kompromisszum, és meddig lehet elmenni a kiegyezésben? Elbújni a világ elől, vagy kiállni a világ elé? Lehet-e a flower power célravezető a mai merkantilis világban? Mivel a világból nem lehet kiiratkozni, vissza kell térni, és mi lesz akkor? Képesek lesznek a félre- és kivonultak helyrehozni azt, ami elromlott? Fel tudják venni a ritmust, elhitetni, hogy ők jobbak és érdemes bízni bennük?

Vándorút a színpadképben

A válaszokat nekem, a nézőnek kell megfogalmaznom, aki ez esetben nemcsak néző vagyok, hanem részese is a világnak. Részese az előadásnak. Bennem is meg kell fogalmazódjanak a kérdések, abban a pillanatban, hogy ott vagyok a játékosok között. Annyival nehezebb a helyzetem, hogy döntenem kell, és magamban kell ezt tennem. Részese vagyok szó szerint a játéknak. Az előadás úgy kezdődik, hogy állok sokadmagammal a színpadon, körülvesszük a csúszós lejtőben végződő emelvényt. Mert csúszós a hatalom, s aki lecsúszik, annak nehéz visszamászni, a kínlódás pedig megalázó. Mit lehet tenni, hogy ne csússzon el a gondolkodó, a hatalomba nem mindenáron kapaszkodó? Ez esetben elvonul, lecammog a hátsó lépcsőn, barátaival, a velük együtt gondolkodókkal, és azokkal, akiknek amúgy sincs maradásuk. A lányok, a fiú, majd a nagyobbik fiú, akinek elege lesz a parancsuralomból. Egyenesen a hatalomból vonul ki. Újabb kérdés: azért teszi, mert átlátja, hogy nem tarthat sokáig, vagy mert látja, hogy értelmetlen? Ez később történik.
Egyelőre vonulunk mi is a színpadról kifelé, az erdőbe, át a patakon. Rozsdás kisbusz, könyvekkel megtámasztott ágy, csordogáló víz, kimustrált fotel és tévé, azaz erdő tele szeméttel, vagy szegénytelep a város szélén. Ide vonul az „ellenzék”, és itt találnak egymásra a szerelmesek. Több pár is boldogságra lel, persze számos viszontagság és félreértés után. Csakhogy ez a boldogság nem felhőtlen, mert nem biztos, hogy érvényesek a mesevilág kapcsolatai a másik, a valódi világban.

Jó szerencsét várva

Szűkösen élnek a száműzetésben, a vezetőjükkel, a herceggel (Kardos M. Róbert) egyetemben, aki nem sokat tesz az állapotok megváltoztatásáért. Mintha az egész társaság megbékélt volna ezzel az állapottal, néha elfilozofálgatnak az élet dolgain.
A zseniális színpadkép, a díszletek, a hatalmas háttérkép alapján csak egyetlen válasz lehetséges: visszamenni, cselekedni, ez a gondolkodók, az értékőrzők feladata.
Koltai M. ardenneki erdőjében nem idilli a környezet, ősz van, hideg, nyirkos idő. Az éhség felülírja a filozófiát, Jacques (Balázs Attila) bebizonyítja. Õ mégis ott marad, akkor is, amikor a többiek visszatérnek, mert nem biztos, hogy minden olyan egyszerű és szép lesz, amint azt a száműzetésben elképzelték.
Kesernyés a szerelmesek egymásra találása is, hiszen csellel lesték ki egymás érzelmeit. Vajon a jó szándék felülírhatja az alakoskodást? Erkölcsös Rosalindáé (Magyari Etelka), amikor álruhában próbálja kifürkészni Orlando (Kiss Attila) érzelmeit?
Szóval ott ülünk a nagy semmi közepén és várjuk a jó szerencsét, és az – ajaj, ravasz ez a Shakespeare William – el is jő, olvassa a száműzött herceg, hogy megbukott a zsarnok, mehetnek haza jó világot teremteni.
Gyönyörű képek, remek ötletek, mozgalmas, szellemes játék jellemzi az előadást. Sziporkázó ötlet, hogy a színészek maguk zenélnek, énekelnek – szerencse, hogy többségük jól játszik valamilyen hangszeren. Koltai M. minden gondolatsort végigvisz és lezár, nincsenek üresjáratok, fölösleges bonyolítások, minden a mondanivalót szolgálja. Okos, művelt, tehetséges ember, aki ilyen produkciót állít színpadra. Véleménye van a világról, és nem hajlandó elvonulni, kiáll, és világgá kiáltja mondandóját, ezzel az elgondolkodtató és egyben szórakoztató előadással.

Nagyok alakítanak

Ismét osztogattam a magándíjamat, szerencsére ez nem tárgyiasított, csak taps és dicséret, így nem fogy el. Lényegében az Ahogy tetszik összes szereplője megérdemelné a díjat, de ezúttal csak a jónál is jobbakról szólok. Részint azért, mert a papírlap véges, részint azért, mert ők ebben a produkcióban a szó legnemesebb értelmében zseniális bohócok.
A hölggyel illik kezdeni, adom tehát a képzeletbeli díjamat Magyari Etelkának. Rosalindája egyszerre komoly és játékos, kislány és nő, csalfa és őszinte, szűzies és kacér. Öröm volt nézni a csupa érzelem és játékosság művésznőt, akinek minden hangja, mozdulata, tekintete külön jelentést nyert. S a szépek között a legszebb: a fürdés jelenete, a megtisztulás áhítata, a nőiség ébredése, a szerelem megtestesülése.
Kardos M. Róbert a két hercegként egyaránt hiteles. Elhiszem neki, hogy zsarnok, és azt is, hogy száműzött értelmiségi, aki csendre vágyik, és kivonul a világból. Elhiszem a csalódottságát, a bölcsességét, de a cselekvőképtelenségét is. Kardos ökonomikus játékával ismét megmutatta, hogy erős és különleges egyéniség a színpadon.
Balázs Attila Jacque-ja az állandóan kétkedő, cinikus és szellemes. Nem bízik a szép szavakban, a gyomor parancsának hisz inkább. A művész szellemes játéka, könnyedsége, gesztusrendszere, arcjátéka teszi hitelessé ezt a figurát, élő emberré, napjaink művelt emberévé.
Bandi András Zsolt (Próbakő) alakítására is kettősség jellemző: vidám játékossága mögött ott a gondolkodó, a világot ismerő és látó férfi. Játékából kiderül: szereti a barátait, de néha kételkedik képességeikben. Kissé magányos, mint a clownok általában.
László Pecka Péter udvaroncként és pásztorként egyaránt hiteles. Szellemes, játékos, emberi.
A terjedelem miatt vagyok kénytelen abbahagyni a további díjak osztását, ugyanis, mint említettem, az előadás minden szereplője megérdemli az elismerést.


William Shakespeare:
Ahogy tetszik

Fordította Szabó Lőrinc
Rendező: Koltai M. Gábor
Dramaturg: Sediánszky Nóra
Díszlet- és jelmeztervező: Kalmár Bence
Az előadásban elhangzó dalok:
Balaton együttes: Elmúlik (Tudom, hogy tudod), szöveg: Kozma György
Sziámi: Száz bolha, szöveg: Müller Péter Sziámi
Balaton együttes: Kész az egész, szöveg: Víg Mihály
Európa Kiadó: Romolj meg!, szöveg: Menyhárt Jenő



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!