Lessing Náthánjától Farkasék nappalijáig
 

Lessing Náthánjától Farkasék nappalijáig

2016. 11. 29. 12:09

A kolozsvári Interferenciák fesztivál krónikájának második részében Simon Judit beszámol az előadásról, amelyből díjnyertes film is készült, valamint egy neves rendező közel sem sikerült előadásáról, Sarány Orsolya pedig összefoglalja az előadásokat követő beszélgetéseket.

 

Három nyelven zajlik a stuttgartiak és a szebeniek közös Lessing-előadása. Nem a soknyelvűség tette nehezen érthetővé

 

Náthán nem elég bölcs

Megtörténik néha, hogy egy neves rendező melléfog. Általában nem kell ezért haragudni rá, de az ember lánya kevésbé megbocsátó, ha fesztiválon találkozik a melléfogással, ráadásul várta is.

Lessing utolsó művét, a Bölcs Náthán drámai költeményt a Schauspiel Stuttgart és a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház  koprodukciójában állította színpadra Armin Petras. Az Európa-szerte ismert, Németországban ünnepelt rendező, aki Fritz Kater néven drámákat is ír, sokat markolt, és keveset fogott ezzel a produkcióval. Az előadás úgy kerülhetett az Interferenciák fesztivál programjába, hogy a szervezők csak felvételről látták, és ügyesek lehettek az operatőrök, hogy jónak tűnt. Mindegy, itt volt Kolozsváron a Bölcs Náthán, akiről sokkal inkább kiderült, hogy jó üzletember, mint az, hogy bölcs lenne. Vicces volt, de indokolatlan, hogy a dervis és szolgálólány különszámokkal is szerepeltek. A történet ismert, a lényeg, a három gyűrű, mint a három monoteista vallás egyenrangúsága nem kapott kellő hangsúlyt, volt viszont rengeteg jövés-menés, tevés-vevés, színek és hangok. A színészek anyanyelvükön beszélnek, néha angolul, a közös nyelven, ami nem volt zavaró, úgy tűnt, értik egymást. Csakhogy minden a felszínen mozog, sokkal inkább utal a „divatos” témákra, mintsem az okokat kutatná.

Kétlem, hogy aki nem olvasta Lessing művét, megértette volna, a történeten túl, miről is szól a Bölcs Náthán.

A szakmai beszélgetésen, ahol Tompa Gábor rendező, igazgató és Visky András dramaturg, drámaíró, művészeti vezető faggatja az előző nap előadásainak alkotóit, a résztvevők nem értékelik a produkciókat, hanem a munkafolyamatokról, az alkotók az előadással kapcsolatos elképzeléseiről, gondolatairól folyik aszó.

A Bölcs Náthánnal kapcsolatban az alkotók elmesélték, hogy Schauspiel Stuttgart társulat és a Radu Stanca Nemzeti Színház dupla szégyenként élték meg a stuttgarti bemutatót. A kolozsvári előadást követő reggelen a színészek elmesélték, hogy a premierkor romániai romák sátoroztak a színház környékén. A román társulat számára szégyen volt, hogy így mutatkozik be országuk, de szégyen volt a kritikusoknak is, akik azt hitték, hogy ez is a darab része és kritizálták, holott a Bölcs Náthán pont az elfogadásról, a nyitottságról szól.

A darabban feldolgozott téma nemcsak színházi, hanem civil probléma is. Armin Petras rendező a jelenlegi helyzetekre alapozva készítette elő a darabot, egymás mellé helyezve különböző vallásokat és nyelveket, és megoldást próbált keresni a különbözőségekre.

A színészek számára is kihívás volt elkészíteni ezt a háromnyelvű darabot, hisz nem mindenki beszél németül és románul is az angol mellett. Több romániai színész nem tud németül, úgy kellett alkalmazkodniuk, adaptálódniuk a többiekhez, hogy nem értik, mi történik körülöttük.

 

A két férj Farkasék nappalijában. A karakterek kidolgozásával kezdik

 

Ülünk a nappaliban

Hajdú Szabolcs színész, rendező és felesége Török Illyés Orsolya, valamint Szabó Domokos színészek az alapszereplői az Ernelláék Farkaséknál című előadásnak és filmnek. A többi szereplő – Ernella, Laura, Brúnó változnak. Az előadásban az asszonyt Sárosdi Lilla, a gyerekeket felnőtt színészek játsszák, Háy Anna és Gelányi Imre. A filmben Tankó Erika, valamint a rendező két gyermeke, Lujza és Zsigmond szerepelnek.

Az előadás és a több díjat nyert film között csak a műfaj és helyszín különbözik. A magándrámákat megmutató, a szereplők viszonyait boncolgató színházi, illetve filmes produkció nagyszerűségében azonos. Ülünk Farkasék nappalijában, illetve lakásukban a filmen, ahová betoppannak a külföldi munkáról hazatért, hazamenekült Ernelláék. A két asszony testvér, a viszonylag különböző férjek kedvelik is, nem is egymást. Lényegében semmi rendkívüli nem történik, mégis a feszültség néha a nézőtéren is nehezen viselhető. Magándrámáknak vagyunk szemtanúi, két család életének, problémáinak. A rendező és a szereplők hétköznapi dialógusaikkal, eszköztelen játékukkal lefúrnak a lélek bugyraiba. Ráismerünk szomszédaink, barátaink problémáira, életére és nem utolsó sorban a magunkéra.

A szakmai beszélgetésen Hajdú Szabolcs arról árult el részleteket, miből és hogyan született az Ernelláék Farkaséknál színházi előadása és filmje. Az első kérdés, ami az előadások elkészítése előtt megfogalmazódik benne, hogy mi az, amit ő szívesen látna, milyen jellegű előadás tudna segíteni az embereken, mi lenne az, ami erőt és hitel tud adni. Az előadásait nem a történet kitalálásával, hanem a karakterek kidolgozásával kezdi, majd a kész karakterek generálják a helyzeteket, történeteket. Lefotózzák egymást, nevet adnak a szereplőknek, történeteket építenek mögé, kitalálják a gyerekkorukat, még azt is, milyen autót vezetnek, majd felépítik a viszonyokat közöttük. Ebből születik majd a történet.

A rendező elmondta, a történet célja nem az, hogy kérdéseket fogalmazzon meg, vagy válaszokat adjon, csak bemutatni akarják a problémát, aztán a közönség dolga, hogy mindenki saját kérdéseket és válaszokat fogalmazzon meg a darab után. Nagy azonosulási felületet biztosít a nézőknek, a történet a nagyon személyesből indul, majd tágítják univerzálissá, de csak addig, amíg nem veszít személyes jellegéből. Így, a tágításnak köszönhetően tudja a közönség belehelyezni magát a történetbe, és a személyességnek köszönhetően mozog otthonosan benne. Elmondják azt is, hogy nehéz fenntartani a közönség bizalmát úgy, hogy közben a problémáit, hibáit kritizálják. A bizalomnak és a személyeskedő jellegnek köszönhető, hogy a közönség belátja saját hibáit, elfogadja azokat, szórakozik rajtuk.

Pillanatkép a filmváltozatból. Nagy azonosulási felületet biztosít a nézőknek

 

Az előadásból készített film Hajdú szerint egy teszt volt, harc a független filmkészítés és a Magyar Filmunió között. A filmtervet a Filmunió visszadobta és a számos díj ellenére sem került be az általuk ajánlott 2016-os alkotások közé. A film készítésének költségeit saját zsebből állták, állami támogatást nem kaptak rá, a forgatáson a színészeken kívül egyetemisták dolgoztak. A függetlenségüknek persze ára van, több alkalommal dolgoznak szakmán kívül, hogy fenntartsák önmagukat, de nem riadnak ettől vissza, ha továbbra is így dolgozhatnak.

A színészek szerint Magyarországon ma nincs szakmai szolidaritás, csak kocsmákban és a Facebookon merik kimondani véleményüket, de nem állnak ki és nem is állhatnak ki különböző kérdések mellett. Szerintük a magyar értelmiség körében rettegés van, és nincsenek alternatívák arra, hogy mit lehetne másképp tenni. Hajdú szerint csak a rendszeren kívül lehetsz független, ha a rendszeren belül próbálsz valamit másképp csinálni, az egyszerűen kivet magából. Elmondták, ha például egy színház igazgatója kiállna a menekültek mellett, másnapra megszűnne a színház, vagy az igazgatói székbe olyan ember kerülhetne, aki lehet, nem végezné olyan jól a munkáját, mint az előző, de megfelelne a rendszer elvárásainak.

Az értelmiség fél, esetleg túl kényelmes ahhoz, hogy ki merjen szállni a rendszerből, vagy egyszerűen nem akarja átadni helyét.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!