Ibusárba ragadva

2015. 05. 13. 14:11

Ott van ebben a történetben ez az egész Kárpát-medence összes isten háta mögötti sáros települése, koszos kis állomásaival, elkeseredett embereivel, műveletlenségükkel, giccses álmaikkal, operettel vigasztalódó lányaival és asszonyaival, bús magyarságukkal és kilátástalan életükkel. Ezt mutatta meg Szabó K. István rendező Parti Nagy Lajos darabja, az Ibusár nagyváradi előadásban, amelyről a szerző néhány éve azt mondta: „Nem is a darab, legföljebb a játszása, ami érdekel”. Simon Judit kritikája.

 

Nagyváradi Szigligeti Társulat Parti Nagy Lajos – Darvas Ferenc: Ibusár Zenés-táncos huszerett

Rendező: Szabó K. István Díszlet- és jelmeztervező: Florina Bellinda Vasilatos Zenei koordinátor: Dombi Dávid Koreográfus: Dimény Levente  

 

 

Ibusár vasútállomásán jegypénztáros Sárbogárdi Jolán. Sár. Parti Nagy Lajos nyelvzsonglőr. Ibusárból nézve Püspökládány is nagyon messze van, valahol az álom és valóság határán. Jolán (Tóth Tünde) a sáros valóságból menekül képzeletbeli, csillogó operett-világába, ahol Amália hercegnőt hős huszárok veszik körül, amelyben Anyuska (Csíky Ibolya) elegáns gyám, s a szerelmes, durva Vargányai Gusztáv állomásfőnök (Kardos M. Róbert), Bajkhállóy Richard gonosz nemes úr, mi több ellenség, és Kleisermann Mihály a ladányi jegykezelő (Szotyori József), Jolán szerelme gáláns huszár. Egyszerre röhejes és szívszorító történet az Ibusár, Parti Nagy nyelvi játékain nagyon lehet nevetni, a fellengzős, magyartalan mondatokról a nagyképű, ám műveletlen politikusok jutnak az eszembe, olyan ígéretekkel, hogy „keblek világítják majd meg a bús magyar hon egét”.


Jolán pedig a szebb világban reménykedő kisember, aki hinni akarja ezt a világos eget és az operett számára a kultúra csúcsa.

 

Talán látott egyet a városban, vagy a tévében. Jolán a koszos állomáson lakik, szolgálati lakásban az anyukájával, aki csupa szeretetből tesz meg mindent azért, hogy lánya vele maradjon, és nem veszi észre, de nem is különösebben érdekli, hogy a gyermeke mélységesen boldogtalan. Volt neki egy szerelme, Mihály, de őt elüldözte anyuska, elköltözött messze, Ladányba. Anyuska ugyanis azt szeretné, ha lánya az állomásfőnökhöz, a faragatlan, ám szerelmes Vargányihoz menne nőül, akitől Jolán szó szerint irtózik.
Jolán írni kezd egy operettet, azt reméli, felfedezik, pontosabban azt hazudja magának, hogy reméli. Egyre több időt tölt az álomvilágában, míg végül konkrétan és jelképesen bezárja magát álom és valóság közé, ahonnan nincs menekvés.
Szabó K. István rendezésében az Ibusár egyaránt emberi és társadalmi korrajz. A vastag pénztári rácsok, a piros székek, az apró ház, a kiterített ruhák, az ajtó nélküli piszoár, az ócska vezeték, a vasúti sín, amely nem vezet sehová, ez az apró részletekig kidolgozott díszlet lehet akárhol a Kárpát-medencében. Éppen Magyarországon van, a ottani MÁV jelzés a zenei alap, de a rendező ügyel arra, hogy mi is meglássuk magunkat, hogy tudatosuljon: mi sem vagyunk jobbak ezeknél az embereknél. Az előadás elején és végén megjelenik a szmokingba öltözött zenei koordinátor, (Dombi Dávid nagyon erős színpadi jelenség), és karmesteri mozdulatokkal beinti a nézőket. Kezdődik a játék, melynek mi is részesei vagyunk, a mi valóságunkkal és mi álmainkkal.
Az előadásban nagyszerűen keveredik a két sík, szinte észrevétlenül váltják egymást a valóságos és képzeletbeli jelenetek. Egyik és másik is aprólékosan kidolgozott. Nevetséges, de szomorú is a kontraszt a szmokingos zenészek, pompás képzeletbeli ruhák és az állomás lakóinak elhanyagolt, kétes tisztaságú öltözete között. Az operettben mindig szól a zene, Jolán képzelt alakjai is csak énekelve, táncolva jelenhetnek meg. Az élő zene, Dimény Levente kitűnő „operettes” koreográfiája ennek a művilágnak a paródiája.
Szabó K. István tragikomédiát állít színpadra Parti Nagy darabjából. Felszínre hozza a személyes drámákat, hangsúlyt fektet a szereplők közötti viszonyokra, és nem utolsó sorban megmutatja, mit jelent az operett.
Ezért váltak fontos szereplőkké a huszárok (Rácz Sándor, Brugós Sándor Csaba, Kacsó Bálint) és a mindig nagyszerű Dobos Imre Istensegitsy szerepében. Mert, amikor az élet elviselhetetlen, a képzeletbe lehet menekülni. Lehet nagyot álmodni, de valóság annál kisszerűbb lesz.

 

 Bravúros váltások

 

 

A rendező szerint: Parti Nagy Lajosnál „teste-lelke van a szónak. Áldás és átok a színésznek, mert habár minden szó mögött Valaki van, azt megszemélyesíteni egyáltalán nem könnyű feladat. A Parti Nagy által használt szójátékok, kifejezések sok esetben egészen ismerősen hangzanak. Irodalmi idézetek, szlengek, vaskos káromkodások és közhelyek oly nagyszerű módon keverednek, hogy az összhatás a lehető legtisztábban közvetíti azt a drámai állapotot, hangulati színezetet, amely által a színpadi szituáció egyszerre tud hiteles lenni, ugyanakkor elvonatkoztatható”.

Az Ibusár színészileg azért megpróbáltató, mert a játékban el kell válnia a valóságnak a képzelettől és fordítva, de a szereplő mindkét helyzetben meg kell őrizze személyiségét.

Tóth Tünde (Jolán) hatalmas érzelmi skálát vonultat fel, a játéka olyan őszinte, annyira kifejező és hiteles, hogy hol hahotázok a játékán, hol elszorul a torkom. Bravúrosan vált Jolánból Amáliává és vissza, tökéletesen értelmezi és közvetíti mind a falusi jegypénztáros, mind a képzeletbeli hercegnő eltérő szövegét és személyiségét, ugyanakkor Amáliában mindig ott van Jolán. Tóth vénlány pénztárosa nem csúnya, nem idomtalan, sőt szép és jó alakú, de elhanyagolt és mélységesen boldogtalan. Játékában benne van az egész elrontott élete, az anyáért feláldozott szerelme. Benne vannak a női vágyak, remények és reménytelenségek. Számos Sárbogárdi Jolánt láttam a színpadon, Tóth Tünde Jolánját viszont az utcán is viszontláthatom, sőt a színházban is egy-egy operett-előadás alkalmával, vagy ülni a tévé előtt és valamelyik latin-amerikai sorozat szép, sikeres, gazdag, férjezett szereplőjének álmodni magát.
Csíky Ibolya Anyuskája ott lakik a szomszéd utcában. Bájos bumfordisága az önzés gonoszságát rejti. Szeretetével megfojtja, elszakítja mindenkitől, egyetlen célja, hogy a lánya vele maradjon. Nem akar osztozni a szereteten.  Mindegy, mi történik Jolánnal, táplálja Jolán fantazmagóriáit, úgy tesz, mintha az éjszakai emberkék léteznének, csak egy a fontos, ne viselkedjenek illetlenül. Megerősíti a lányban a hitet, hogy tehetséges, hogy egyszer majd felfigyel rá a „színi világ”. Elriasztja a lány szerelmét, és bátorítja az állomásfőnököt. Csíky játékában az a nagyszerű, hogy első látásra Anyuska buta és tele van szeretettel. Úgy építi fel szerepét, hogy a cselekmény haladtával a kedves mosoly hamissá, az aggódó tekintet fürkészővé válik, a gesztusok határozottabbá.

 

Szánalomra és szeretetre méltón

 

 

A nagyváradi előadásban Anyuska hercegnői gúnyában, boldogan nézi, ahogy Jolán végképpen bezárta magát. Jolán már biztosan megmarad neki.


Kardos M. Róbert Bajkhállóy Richárdja a operettbeli gonosz pompás paródiája, Vargányai Gusztávja pedig bármelyik falusi vasútállomáson beülhet az állomásfőnöki székbe. Kardos annyira hiteles, hogy Vargányain szinte érezni a pálinkával keveredő izzadságszagot, és olyan szerelmes, hogy Jolánért megszegi a szabályzatot is, pedig neki az a bibliája.

Még az uniformis tányérsapkáját is leveszi, sőt meg is fésülködik. Tart Jolántól, nehogy kiderüljön a bulin tanúsított hevessége, de sunyi is, tudja, Anyuskát kell meghódítani. Fogalma sincs, mire vágyik Jolán, tudomást sem vesz arról, hogy lány utálja, hol udvarol, hol fenyeget. Egyszóval mérhetetlenül bunkó. Vargányait is lehet sajnálni. Nem rossz ember ő, csak nem érti, miért nem méltányolja Jolán mindazt, amit tesz, vagy tenni vél érte. Ez az egyszerű lélek arra vágyik, hogy a lány, aki az ő szemében a megtestesült műveltség, szeresse. Fogadja el olyannak, amilyen. Még bocsánatot is tud kérni, még a nadrágját se a lány előtt gombolja be. Kardos nagyszerű játéka nyomán Vargányai is éppen olyan szánalomra és szeretetre méltó figura, mint Jolán.
Szotyori József Talpighy huszárkapitányában a tipikus operetthős paródiáján túl érezhető, hogy ez a képzeletbeli vitéz rejt valamit.  Kleisermann Mihály jegykezelő figurája inspirálja Jolánt, amikor fantáziál. A lány néha keveri a neveket, Amália szíve, Jolán szíve Gusztávra dobban. Szotyori átmenetei is jók, bonviván, amilyennek a karzatról látszik, és nyegle, hányaveti siheder jegykezelő, neki nem fáj az élet.
A színpad elsötétül, majd ismét kijön a karmester és leinti a játékot. Haza lehet menni. Vihetem magammal Jolánt és a többieket, kiléphetek a játékból a valóságba. A barátaim a közép-kelet európai egzisztencia horizontjáról értekeznek, miközben a tévében valamilyen romantikus filmben lesznek boldogok az emberek.    

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!