Gyűlöletföldrajz zenei aláfestéssel

2015. 10. 29. 08:43

Ritkán ér populáris műfajt ekkora megtiszteltetés, mint a budapesti Gólem Színház ZS-kategória című előadásában a revüt. A rekeszizmainkat próbára tevő egy óra alatt a zsidó identitást taglalta a legjobb minőségű, mégsem émelygősen komolykodó irodalmi támasztékokkal. Bartha Réka színházi esszéje a kolozsvári vendégjátékról.

 

 

Előre tudhattuk, hogy masszív zsidózásra és némi zenére is számíthatunk, hiszen a produkció műfaji behatárolása éppen e két fogalom körül forgott. Nem egy könnyed kis zenés estre fizettünk be, amelyben esztétikus női lábak terelték el a figyelmet arról a bizonyos „zsé mivoltról” szóló mondandókról. Magyarán: itt nem a revü került túlsúlyba és még a maradék visszafogott könnyedségen belül is megvolt a szórakoztatásnak, szórakozásnak a maga lappangóan, máskor meg nyilvánvalóan ólmos súlya.

Be kellett csatolnunk a biztonsági öveinket, hiszen tömörítve és nyakig tocsogtunk azokban a sztereotípiákban, előítéletekben, szépen csomagolt gyűlölködésekben, amelyeket leginkább a komolynak becézett médiumokból ismerünk – portálok hírhasábjáról, politikailag kedvezőtlen álláspontot cáfoló közleményekből, különböző fórumokról. Első lépésként tehát azt kellett bevallanunk magunknak, hogy mindazokat a cseppet sem hízelgő, kicsit sem lelket simogató szólamokat, amelyeket a Gólem Színház előadásában komikus, olykor szarkasztikus vagy éppen morbid tálalásban fogyaszthattunk, már jól ismerjük máshonnan. Joggal alapozhatott tehát az előadás karikírozott témája – a gyűlölködés – széles népszerűségére. És a „közös élmény” létezését visszaigazolta az olykor harsányan feltörő, máskor meg visszafogott nézőtéri nevetés, vihogás, kacarászás.

 

Rögtön a zsidó témából startolt a produkció a színházi mobiltelefon-használatra való figyelemfelhívó, mégis az előadás első jelenetét képező hangjátékban, amelyet teljes sötétségben hallgathattunk meg elejétől a végéig. Párocska beszélgetett a „bezsidulás” kellemetlenségeiről, vagyis arról, hogy a „gyökerekhez való visszatérésnek” mennyi kényelmetlen hétköznapi vetülete van, de mindenekelőtt a vallásos előírások és tiltások összeegyeztethetetlenek a modern életvitellel. Az ezt követő zenés intróból már a hátrányok szélesebb társadalmi vetületeiről, az identitás címszavakban egyértelműsített külsőségeiről is értesülhettünk, könnyed dallamokkal tarkítva: nagy orr, sok pénz, körülmetélés, tóra, menóra, összeesküvés, széder, peszáh és még Spielberg is… És ha ez még mindig nem lett volna elég bevezetőként, következett egy másik beavatási szertartás is (országos zsidókiejtési verseny) a „zsidó” szó megannyi árnyalatáról, előfordulásának különböző szövegkörnyezeteiről.

A gyűlölködés napi használatú forgatókönyvét mutatta be az előadás talán legjobb, üzenetében is kiforrott jelenete, amelyben a Kurucz Igazság Pártjának eminens, de a „félreérthető megfogalmazás” bűnébe esett náci tagja érkezik kupálódni, javulni cigány párttársa otthonába. Kettejük barátkozása eleinte a zsidók fikázásában ölt testet, aztán társul hozzájuk a falu zsidó lakója, így hármasuk már a nők megvetésére tér át ugyanazzal a könnyedséggel, és amikor a házigazda gyergyói felesége is csatlakozik hozzájuk negyedikként, akkor már kénytelen-kelletlen a melegek kerülnek terítékre. A jelenetvég maga a kegyetlen keresztbe gyűlölködés káosza, amelyben egyikük sem ússza meg a rá felaggatható jelzőket. Ebben csúcsosodik ki a náci átnevelési program, mintegy jelzéseként annak, hogy nem egy bizonyos helyen, egyénben keresendő a gyűlöletet, hanem mindenben, akárkiben.

A gyűlölködés sem lehet megfelelően up to date, ha kizárólag a klasszikus témákat követi – tudhattuk meg egy másik jelenetből, amely kilátásba helyezte a „gyűlöletgazdaság” új keletű nyersanyagát: a túl sok előjoggal rendelkező delfineket, az adófizetők pénzén szaporodó pandákat, a túlméretezett ortográfiai figyelemben részesülő zöld-foki-szigetieket, a nem jó helyre hugyozó eszkimókat, a dicstelenül kihalt avarokat, illetve az idősebb nemzedék munkahelyeire törő, számító óvodásokat. Ezek jelenthetik a még kanalizálatlan ellenérzések jövőjét.

Határon innenről nézve a produkció egyértelmű értéke az, hogy senkit és semmit nem kímél. Főként szélesebb keletkezési közegének alapvetően doktriner és emiatt előregyártott elemekből álló, merev gondolkodását, habitusait nem. Ennek a közegnek a kritikája rajzolódott ki szemléletesen az előadásban, például a szépen felépített két messiás-jelenetben, amikor is ugyanazt a világmegváltóként bemutatkozó figurát – Braunfinger Mózest – két teljesen különböző megközelítésben, de alapjában véve ugyanazzal a hevülettel, kísértetiesen hasonlatos eszközökkel szedte ízeire az úgynevezett baloldali, illetve jobboldali tévéadó műsorvezetője. Ez a csupán külsőségeiben különböző, de lényegénél fogva egyívású messiás-kiforgató stratégia Kolozsváron tökéletesen érthető, kitapintható volt. Nézőtéri reakciók adták rá hangos áldásukat. És nem is lett volna hiteles ebben a környezetben, ha a kétpólusú társadalomkritikának nálunk is oly ismerős bármelyik oldala hiányzott volna. A zsidó téma és jelleg itt szinte nem is volt fontos, olvasatunkban sokkal inkább az egy bármilyen adott témához való erőltetetten beprogramozott hozzáállás vette át az értelmezés terepét.

Az előadás könnyedén és sziporkázva használja a jelen különböző népszerű helyzeteit, kereteit arra, hogy kritikus üzeneteit eljuttassa a köztudatba (aki ettől az előadástól ideológiai alapon tartja távol magát, az nagyobbat alig tévedhet, mert itt nincs ilyen megközelítés). Monológban, betétdalban és beszélgető-show paródiájaként is működik az a jókora, vaskos fricska, amelyben a „zsidózás” csak apropó egy jóval nagyobb társadalomébresztő pofonra.

 

A ZS-kategóriában két olyan jelenet is van, amely az identitás felszíneire, de mélyrétegeire is reflektál. Egyfelől egy nevetségesen összeeszkábált eredetmítoszt, másfelől meg egy sztereotípiákból táplálkozó közösségképet kezd ki. Közös bennük a mértéktelen elnagyoltság, és ebben a túlméretezettségben a két perspektíva találkozik. Az egyikben egy tudós professzor bizonyítja be azt néhány „megkérdőjelezhetetlen” érvvel, hogy a zsidók is magyarok („és ez eléggé meg fogja reccsenteni a magabiztosságukat”), a másikban pedig egy vérfarkas helyett „vérzsidóvá” váló náci bizonygatja a rabbinak azt, mennyire életbevágó számára zsidóvá válni, hiszen kellőképpen utálja és ostorozza önmagát ahhoz, hogy igazi zsidóként helytálljon. A két jelenet évtizedek alatt felgyülemlett előítéletek színét és fonákját ábrázolja komikus fényben: hogyan látja a világ a zsidókat és hogyan látják a zsidók önmagukat. Mindkettő többszörösen megszűrt, eltorzult perspektívát használ, amely felszínre hozza az egymásba fonódó terhes szemléleteket. Ezek összessége eredményezi a zsidóságról alkotott oda-vissza hamis képet. Az előadás nyíltan nem vállalja magára – nem is ez a dolga – ezeknek a göröngyöknek az elsimítását, de kellően sok érvet szolgáltat arra, hogy egyfajta tisztulási folyamatot elindítson egyfelől és másfelől is.

A produkcióban a színészi játék – akár a díszlet és a jelmez – még revüszerűségében is kellően visszafogott ahhoz, hogy a színpadon a szöveg diadalmaskodjon. A mondandó győzelmét szolgáló slusszpoén pedig az, hogy a sztereotípiákat firtató, a diszkrimináció sokszínűségét és sokrétűségét bevillantó szöveg nem egyetlen ember színházi szemléletét dicséri. Dragomán György, Litkai Gergely, Lombos El Marci, Szabó Borbála, Szálinger Balázs, Székely Csaba és Vinnai András hozzájárulása az előadásban mindvégig megmarad a beazonosíthatatlanság homályában, így mellbevágó az, ahogy (a dramaturgi munkának köszönhetően is) mindannyian az egységes és árnyaltan cinikus világkép megrajzolásának szolgálatába helyezik írói rátermettségüket, hozzáértésüket.

 

Budapesti Gólem Színház

ZS-kategória

Szereplők: Bán Bálint, Gergely Katalin, Huzella Júlia, Janklovics Péter, Kálid Artúr, Kerekes Viktória

Rendező: Borgula András

Rendezőasszisztens: Kern Dóra

Dramaturg: Németh Virág

Díszlet: Borgula András

Jelmez: Juristovszky Sosa

Koreográfus: Kelemen Katalin

Zenei vezető: Lombos El Marci

Hangszerelés, stúdiómunkák: Juhász Attila,

Műszaki vezető: Fábián Gábor Zoltán

Produkciós vezető: Marcsa Barbara

A vendégjátékot a hazai közönség a Kolozsvári Magyar Zsidó Napokon tekinthette meg 2015. október 10-én, a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!