Frunză menedékhelye a Csíki Játékszínben

2015. 05. 05. 14:24

Bárki szorulhat a társadalom perifériájára – elég egy rossz döntés, fájdalomból eredő meggondolatlan cselekedet – és már nincs visszaút, csak illúzió. Victor Ioan Frunză a Csíki Játékszínnel színpadra állított Éjjeli menedékhelyben a közöttünk élő lecsúszottak, hajléktalanok életútját, hétköznapjait, lelki világát próbálja megértetni velünk. Bárki megölhetné hirtelen haragból azt a személyt, aki kioltotta szeretett húga életét. Bárki fojthatja alkoholba az önbizalomhiányát és veszítheti el a memóriáját, ami a karrierjébe kerül. Egyesek beleszületnek ebbe a világba, és a társadalmi rend már nem engedélyez emberhez méltó életet. A kérdés, hogy e közegben meg lehet-e őrizni a morális tartást. SZILÁGYI KATALIN kritikája.

 

Csíkszeredai Csíki Játékszín Gogol: Éjjeli menedékhely

Fordította: Morcsányi Géza, dramaturg: Budaházi Attila, rendező: Victor Ioan Frunză, díszlet- és jelmez: Adriana Grand         

 

 

Annak ellenére, hogy Gorkij színművét sokáig a „kapitalizmus kíméletlen kritikájaként” tartották számon, ezt a tartalmat leválasztva ma is érvényes, aktuális gondolatokra találunk a monológfoszlányok és dialógusok között, amihez a rendező által választott Morcsányi Géza fordítás is nagyban hozzájárul. 

A változatlanságot sugalló lassú tempó, a hagyományos dramaturgiai szerkezetre felépített cselekményt felváltó töredezettség, a mindvégig párhuzamosan futó sorsok képesek fenntartani az érdeklődésünket egy állandó valóság képzetét éreztetve. Nem véletlen, hogy az Éjjeli menedékhely csak jól felépített, apró részletekig kidolgozott karakterekkel, hiteles alakításokkal működhet. Ez a legtöbb színésznek sikerül is, akkor sem esnek ki a szerepükből, amikor egy közös térben párhuzamos cselekmények zajlanak. Az egyik jól kidolgozott jelenetben három történet fut párhuzamosan: a színpad egyik felén Luka (Fülöp Zoltán) vigasztalja kegyes hazugságaival a haldokló Annát (Fekete Bernadetta), a tér közepén a börtönviselt Szatyin (Kozma Attila) kártyázik néhány sorstársával, a háttérben pedig zajlik a már napi rendszerességgel kialakult dámázás. A kis társaságokban zajló beszélgetések anélkül váltják egymást, hogy bármilyen erőltetett figyelemterelő eszközt alkalmazna a rendező, a dialógusfoszlányok, valamelyik jelenet hangsúlyozásával tereli a figyelmünket az adott pillanatra. A háttérben dámázó hajléktalanok között ugyan nincs párbeszéd, de mindvégig erős a jelenlétük, a társaik felé irányuló apró reakcióik, a szálló állandó hangulatát mutatják. A rendezőnek sikerül azt az érzetet kelteni, hogy egy olyan valóság hátterébe tekinthetünk be, amit napközben nem látunk meg a mellettünk elhaladó hajléktalanokon.

 

Szerethető ártatlanok

   Fotók: Adriana Grand

Frunză úgy építette fel a hajléktalan szálló karaktereit, hogy mindegyik embertípust a rossz körülmények ártatlan áldozataként jeleníti meg, mindenkinek megértjük tettét, és empátiával viszonyulunk kilátástalan sorsukhoz. Olvasatában mindenkinek igaza van a maga helyzetében, és senkit nem hibáztathatunk bűneiért. Klescst (Vass Csaba), a szorgalmas lakatost ugyan a szállás többi lakója elítéli, amiért veri, és betegségbe kergeti feleségét, de nem hisszük el bűnösségét. Egy elkeseredett, megtört, a sorsa elől a munkába menekülő embert látunk, aki bár nem viszi ki sétálni feleségét, sőt rá se néz, amikor az fuldokolva köhög mellette, mégis ott ül, ott dolgozik az asszony fejénél, és fokozottan próbál csak a munkájára koncentrálni. Ismerjük ezt a típust, magába zárkózik, nem akarja elfogadni az igazságot, ezért kényszeríti magát, hogy ne is figyeljen rá. Az asszony halála megrázza, a színpad távoli pontjától követi az utolsó lélegzetvételeit, és ő az egyetlen, aki körül érezhetően megfagy a levegő, miközben a többiek abba sem hagyják a dámázást. Ő az, aki talán soha nem mondta ki, de biztosan mindig szerette a feleségét. A sikkasztásért ült báró (Bende Sándor) bár többször is próbál lekezelő lenni a többiekkel, a szívünk szakad meg érte, amikor végignézzük – az egyébként szintén egyik legjobban kidolgozott jelenetben –, a játékot az italos üveggel, látjuk, érezzük a benne lezajló folyamatot, hogy mennyire meg kell alázkodnia egy korty alkoholért. A karakterek közül érdemes még kiemelni az egyik legjobban szerethető, kiábrándult, de még nem reményvesztett, szenvedélyes, forrófejű, erős igazságérzetű, sokoldalú figurát, Vaszkát, Puskás László alakításában. A fiatal színész pályafutása során a Semmi mellett, talán ebben az előadásában tudott legjobban azonosulni szerepével. Szatyint, a lecsúszott filozófust alakító Kozma Attila az élet értelméről tartott eszmefuttatásait kifejtő jelenet vitte a prímet. Egyedül a Natasát alakító Bokor Andreának, a Csíki Játékszín egyik új tagjának nem sikerült belakni ezt a világot és hiteles alakítást nyújtani. Talán ezért is van dupla szereposztás erre a karakterre Czikó Juliánnával. 

 

A betoppanó úristen

Az állóvízben – vagy inkább mocsárban – tengődő hajléktalanok gondolatait és vitáit Luka (Fülöp Zoltán) betoppanása kavarja fel. Ez a múlt nélküli figura, minden színpadi adaptációban a rendező olvasatának függvényében jelenik meg. Victor Ioan Frunză túl didaktikusan, szinte istenként jeleníti meg az öreg vándort. Öltözéke egy kopott palást, melyen Máriát, a kis Jézust, angyalokat ábrázoló szentképek vannak. A bibliai képeken ábrázolt Mózes tökéletes utánzataként, törvényhozóként jön be a színpadra egy halotti leplet terít magára, ami alatt lesben kucorog, hogy megakadályozza Vaszka gyilkosságát. Ha valaki még mindig nem értené az egyértelmű jelzéseket, a rendező szóban is ráerősít: amikor a késsel a kezében hirtelen megijesztett fiú rákérdez az öregre: „ki vagy”, ő is csak annyit mond: „úristen”, majd folytatja a megkezdett mondatot. Gorkij Luka-ját nem kell bemutatni senkinek, mindenkivel szóba áll, mindenkinek mutat egy kiutat a nyomorból, és ha csak hamis illúziókat is kelt, elindít egy beszélgetést az igazság – hazugság kérdéséről, az erkölcsök, a morál fontosságáról, a jóról és a rosszról, az emberségről, életről, halálról, hogy hogyan lehet, és hogyan kell élni, illetve hogyan lehet, vagy hogyan kell meghalni.

Az előadás rengeteg, az egyén számára fontos problémát vet fel olyan sűrítve, hogy érdemes akár többször is megnézni.

        

 

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!