Édes Anna, regény a színpadon

2014. 12. 28. 14:36

Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényét igyekezett színpadra állítani Lendvai Zoltán a Csíki Játékszínben. A rendező mindezt úgy tette, hogy mindvégig hűséges maradt az irodalmi szöveghez. A csíkszeredai társulat előadását Szilágyi Katalin elemzi.

 

Csíkszeredai Csíki Játékszín, Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Színpadra alkalmazta és rendezte: Lendvai Zoltán, Díszlet- és jelmeztervező: Sántha Borcsa

 

Az előadás alcíme: Regény a színpadon, mintegy jelzi, hogy a színházi alkotók szinte szóról szóra jelenítik meg Kosztolányi művét. A díszlet főeleme egy félig felnyitott könyvborító körvonalaira emlékeztet, a jelenetek nagyrészt ebben a keretben játszódnak. Lendvai a szöveg mellett a szereplők és a helyszínek korhűségére törekedett, mintegy szemléltette a regényben leírt lakást a zongorán díszelgő virággal, az „ijesztően idegen” ovális asztallal, Vizyék (Bartalis Gabriella és Veress Albert) otthonát. Hiteles tér, melyben mindössze néhány bútordarab (egy asztal, egy kanapé, egy szekrény és egy kályha) segítségével felidézhetjük nagyszüleink gyerekkorunkban elmesélt első világháborús történeteit, amikor még sokan Budapesten szolgáltak. A tárgyak elengedhetetlenül olvadnak bele az előadásba, válnak dramaturgiailag is építő elemeivé. Szinte életre kelve „hívja harcba” a tudatlan fiatal szolgálólányt a villanykapcsoló és a villanykörte, a telefon, és nagy erőkkel nyomja el a zöld fal a fehér kályhával, a már említett idegen asztal vagy a hatalmas ruhásszekrény. A rendező jól működő megoldással váltogatja Vizyék otthonának lakrészeit: a tér központjában elhelyezett ajtó mozgatásával hatalmas, rengeteg szobából álló, emeletes úriház jelenik meg a színpadon, túlzsúfolt díszlet vagy a vontatottság érzetét keltő színterek váltakozása nélkül. Ennek ellenére néha vontatott az előadás, végtelennek tűnő monológok törik meg a ritmusát.

 

Szubjektív unalom

 

Egy regény színpadra alkalmazása nagy kihívás, főként, ha tudatosan ragaszkodunk a szöveghűséghez.

Lendvai a regény leíró részeit narrátorral (Keresztes Szabolcs) mondatja el, aki a cselekmény részeként, szinte folyamatosan jelen van a színpadon.

A rendező látvánnyal, iróniával próbálja felpörgetni a jeleneteket, azonban a történelmi hátteret ismertető, az aktuális politikai problémákat boncolgató narrátor monológja néhány perc után követhetetlenné válik, akárcsak az „ellenzékként” megjelenő Moviszter doktoré, az előadás gerincét is képező úr-szolga viszonyról. Bár „nagy igazságok” és kulcsfontosságú információk hangzanak el (talán ezért is ragaszkodott Lendvai a vágatlan szöveghez), melyek a regényben izgalmasak, de a színházban, ezekben a pillanatokban – főként ha a narrátor monotonon, gyorsan ledarálja Kosztolányi sorait (természetesen tudatosan, a rá jellemző stílusban) – kiesünk a cselekményből és a kifejezhetetlenül hosszú szubjektív időben elkezdünk unatkozni. Ez után nehéz visszazökkeni az előadás világába, a nézők szerencséjére azonban az alkotók pihenőt adnak. 

 

A narrátor beleszól

 

Mindemellett a rendezőnek többször is sikerül felpörgetni és látványossá, élvezhetővé tenni néhány hosszabb leíró részből álló jelenetet is az első felvonásban. Jó példa erre, hogy míg a regényben Vizyné csak magában sorolja a nála megfordult szobalányokat, a színpadon a narrátorral (aki segít felidézni az emlékeit) egymás szavába vágva emlékeznek vissza a tolvajokra, a falánkokra, a bujákra, a csúnyákra, akik rendre rászedték, visszaéltek bizalmával és rövid időn belül elhagyták. A hosszú felsorolással párhuzamosan a szobalányok megjelennek és belakva a színpadot megelevenítik az elhangzottakat. A jelenet jól működött, mivel egy térben, egy időben láthattuk a Vizyné legnagyobb gondját okozó „alanyokat”, azonban a lineáris megjelenése a történeteknek már nem annyira izgalmas. A rendező azokat a narrátor által elmesélt leíró jeleneteket, amelyben a szereplők megjelennek (nem valamelyik karakter múltját, történetét írja le), gyakran meg is eleveníti a színpadon. Talán azért, mert így könnyebb fenntartani a néző figyelmét, de mivel a párhuzamosan zajló cselekménysor nem ad semmi újat a narrációhoz, nem erősíti a vizualitás az auditivitást, sem pedig fordítva, az egyik megjelenési forma feleslegessé válik.

Azok a momentumok, amelyekben a narrátor csak „felkonferálja” a jelenetet, majd a rendező ránk bízza a cselekmény megértését, nagyszerűen működnek.

Például, amikor megszállják a románok Krisztinavárost: a színpadra betáncol egy katonatiszt, kiadja a parancsot: minden krisztinai lakos csatlakozik a hórához, a közös tánc alatt, kézről kézre kiadogatnak minden mozdítható díszletdarabot a színpadról. Lendvai Kosztolányi szövegét, „megkezdődött a tánc, a nagy tánc...”, szó szerint beépítette az előadásba megtöltve olyan jelentésekkel, amelyekben szükségtelen volt  a narrátor szövege. Hasonlóan jelenik meg Anna (Czikó Juliánna) és Jancsi (Bende Sándor) pár napig tartó szerelme is: a két szereplő szavak nélkül jeleníti meg a pajkos, játékos, izgalmas, vidám, szenvedélyes szerelmet. Nem volt szükség narrátorra, hogy „megölje” ezt az intimitást. Számos bájos gesztus, apró lépés hiteti el velünk az örökké tartó szerelmet, annak ellenére, hogy ismerjük a történetet. Ez a jelenet nagyban segít megértetni a gyilkosságot. Ezért a jelenetért – a két nagyszerű alakításnak köszönhetően – érdemes megnézni az előadást.

 

A kimaradt kisfiú

 

A vontatott első felvonást követően a második sokkal dinamikusabbra, izgalmasabbra sikerült, ami nagyrészt a történetnek az érdeme, másrészt a húzásoknak köszönhető. Ennek viszont az a hátránya, hogy néhány fontos információ kimarad és így nehezebb elhinnünk a kettős gyilkosságot. Az előadásból nem derül ki, hogy Anna csak Vizynét akarta megölni, mivel az egész gyilkosság jelenetét kihagyta a rendező a nagyobb sokkhatás érdekében. Anna Bandikánál tett látogatása is kimarad az előadásból, pedig tudjuk, mennyire fontos volt a lánynak az a kisfiú, akire vigyázott és aki anyának is szólította néha, azonban alig fél év elteltével már nem ismerte meg a közös dalukat. Így egyrészt érthetetlen az előadásban megjelenő kürt (Anna csomagjából), az esténként eldúdolt ének, másrészt a saját gyerekén és szerelmén kívül Bandika elvesztése is közrejátszik Anna tettében.


 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!