A boldog vég nem boldogít (IFESZT - 4. nap)

A fesztivál negyedik napján a zsidó Lear életben maradt, és Lola Blau sem halt bele. Simon Judit beszámolója.

Iacob Gordin, orosz származású, amerikai jiddis szerző darabjának, annyi köze van Shakespeare művéhez, hogy egyik szereplő elmondja, hogy Reb Dávid, a családfő úgy viselkedik, és úgy végzi majd, mint a híres Lear király. Szegény öreg valóban szétossza a vagyonát lányai között, valóban kitagadja a legkisebbiket és még valamiféle bolondja is van, de korántsem végzi úgy mint angol névrokona. A Bukaresti Zsidó Színház a Zsidó Lear Király előadásban ugyanis nem hal meg senki, az öreg ugyan megvakul, de kisebbik lánya, aki orvos lett majd megoperálja, s végül az egész család boldogan borul össze, itt a vége fuss el véle. Őszintén szólva, futottam volna én még a vége előtt, de ha munkaköri kötelességem végig nézni, ha már beszámolok róla. A Grigore Gonta rendezte előadásban, lényegében annyi történik, hogy szereplők elbeszélnek egymás mellett a rosszul kitalált díszletben. Az UNITER-díjas Alexandra Fasola sem mutatta meg elismerésre méltatott tehetségét, igaz, nem ennek az előadásnak a Teibeléért kapta a kitüntetést.
Az előadásnál sokkal drámaibb helyzetről beszéltek a színház tagjai: az épületet állítólag most ősszel kezdik javítani, az év első felében beszakadt a tető. Most éppen ott játszanak, ahová befogadják őket. Az állami fenntartású színház társulata próbálja őrizni a jiddis nyelvet, megmutatni a hagyományokat pénz és infrastruktúra nélkül. Az egyetlen örömük, hogy a közönség estéről megtölti a színháztermet és szereti az előadásaikat. Amúgy Csíkszeredában is nagy sikerük volt.
A Sepsiszentgyörgyi M Stúdió helyett jött a fesztiválra Bartha Boróka előadása, a Lola Blau. A független produkciót Bérel László rendezte.
Kiszolgáltatott, de önző Lolát mutat Bartha, mondom, mutat, mert jobban koncentrál az átöltözésekre, mint arra, hogy azonosuljon a zsidósága miatt üldözött, Amerikában karriert befutott, de a háború utáni Európában sem szívesen látott színésznővel. Az előadás látványban utal néha a holokausztra, de nem erre fekteti a hangsúlyt. Georg Kreiler mono-musicaljében átvonul a történelem, de ebből vajmi keveset mutatnak meg a független előadás alkotói. A rendező a közönségtalálkozón elmondta, ez koncepció: azt az alkotói helyzetet szerették volna megfogalmazni, amit a jelenben átélnek feleségével Bartha Borókával. Talán ez a baj az előadással, talán az, hogy a színésznő nem tudott azonosulni Lola Blauval, vagy meghaladta őt a feladat.