„Szép számmal szerveztek be magyar besúgókat is”
2014. 10. 24. 10:16
CSENDES LÁSZLÓ az öt évvel ezelőtti lemondásáig két és fél éven át a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elnöke is volt. Jelenleg a harmadik mandátumát tölti az intézménynél, amely az utóbbi időben kiszorult a média érdeklődési köréből. A Cseke Péter Tamásnak adott interjúból azonban kiderül, hogy a kommunista titkosrendőrség működésének feltárása nem állt le.
Közel öt év telt el az elnöki tisztségről történő lemondása óta. Felelevenítené, hogy miért távozott önként a CNSAS éléről 2009 végén?
Azért mondtam le, mert úgy éreztem, elnökként két fontos küldetést is teljesítettem: 2008-tól a CNSAS is tagja a kommunista titkosszolgálatok tevékenységét feltáró intézmények nemzetközi hálózatának, valamint a székházhiányt is megoldottuk. Nagyon sok pénzébe került az államnak és bizonytalanságban tartotta az intézményt, hogy a CNSAS-nak a megalapítása után nem volt saját székháza, mandátumom alatt azonban sikerült székházat vásárolni. Annak idején megígértem Constantin Ticu Dumitrescunak, aki a legtöbbet tette ennek az intézmény létrejöttéért, hogy bármilyen nehézségek adódnak, nem mondok le addig, amíg le nem zajlik az államfőválasztás. Traian Băsescu 2009 decemberében új mandátumot szerzett, és én napra pontosan akkor mondtam le, amikor ez eldőlt. Betartottam a Ticu Dumitrescunak tett ígéretemet.
Lemondásának okai között emlegette korábban, hogy megfenyegették. Mondana erről részleteket?
Erről most nem szívesen beszélek. A lényeg amúgy is az volt, hogy úgy éreztem, teljesítettem a küldetésemet, és sikerült betartanom a szavam. Amikor lemondtam, Ticu Dumitrescu már egy éve halott volt. Ha nem tettem volna neki ígéretet, lehet, már jóval hamarabb lemondtam volna.
Emlékszem, elnöki mandátuma idején szinte nem volt nap, hogy ne jelenjen meg valamilyen hír az intézményről, igen nagy volt a média érdeklődése a kommunista titkosszolgálat tevékenysége, a Securitate által beszervezett személyek leleplezése iránt. Most nagy a csend, alig hallani valamit a CNSAS-ről. Szerinte mi ennek az oka?
Természetesen mi is észleljük, hogy már nem vagyunk ott a címlapokon, de nem nagyon firtatjuk ennek az okát. Ugyanez a jelenség tapasztalható külföldi testvérintézményeinknél is. Egész Kelet-Európában lanyhult az érdeklődés a kommunista titkosszolgálatok iránt. Mi is elértük már nagyjából a határainkat.
Kiderítettük mindazt, amit eddig megtudhattunk a Securitatéról, s világossá vált számunkra az is, hogy mit nem kötnek az orrunkra. Úgy értékeljük, hogy az embereknek elegük van ebből a témából, már nem találgatják annyit, hogy kik lehettek a rendszerváltás előtti besúgók.
Van, aki biztos abban, hogy a szomszédja jelentett róla, ennek ellenére nem firtatja, tudja, nagyon nehéz lenne bebizonyítani. Azt is látjuk, hogy különböző politikusok mindenféle titkos iratokkal hadonásznak tévéadókban. És ilyenkor nem értjük: miért nem lehetett huszonöt évesnél régebbi titkosított iratokat annak idején nekünk átadni.
Mekkorára bővült mára a CNSAS archívuma?
Ha a birtokunkban lévő mikrofilmanyag mennyiségét papíralapra vetítenénk ki, akkor lassan a 30 ezer iratfolyóméter fölött lennénk. Nekünk van Kelet-Európában a harmadik legnagyobb irattárunk, amely továbbra is folyamatosan bővül.
Elnöki mandátuma idején még folyamatban volt Román Hírszerző Szolgálat (SRI), a belügyminisztérium és más intézmények birtokában lévő iratok átadása a CNSAS-nek. Lezárult ez a folyamat?
Nem zárult le.
Szerintem még csak a fele került át hozzánk azoknak az iratoknak, amelyeknek a mi archívumunkban lenne a helye.
Rengeteg dokumentumot várunk még a belügyminisztérium útlevelekkel foglalkozó részlegétől. Néha nehezen kerülnek át hozzánk tőlük olyan dossziék, amelyeknek a titkosítását fel kell oldaniuk. Az világos, ha valakinek az utazáshoz való jogát megsértették, akkor az útlevélrészlegről előkerülhetnek besúgói jelentések. Kaptunk is arra példát, hogy valakiről jelentettek, és emiatt nem engedték ki az illetőt az országból. Ezeket az anyagokat szerintem természetes módon át kellene vennie az intézményünknek. A SRI-vel azonban egész jónak mondható az együttműködésünk ezen a téren. Eddig ugyan a mikrofilmeknek csak a felét adták át, de a folyamat nem állt le. Megyék szerint történik az átadás-átvétel, és most vagyunk valahol a névsor közepén.
|
Balla Zsófia kérvényezte besúgói azonosítását A rendszerváltás óta Budapesten élő Balla Zsófia nemrégiben nézett bele a megfigyelési dossziéjába, amelyet a Securitate állított össze róla. A kolozsvári költő ennek kapcsán a Népszabadságnak adott interjút arról, hogy mindmáig nincs következménye a besúgók leleplezéseknek. Balla elmondta, 89 decemberében tudta meg, hogy a telefonját és a lakását is lehallgatták. „Én nem voltam se hős, se ellenálló, előfordult, hogy valamely jogos harag miatt távol maradtam egy annál sokkal fontosabb tiltakozástól, ezt ma gyávaságnak érzem. Annyit tettem, mint sok erdélyi magyar értelmiségi: nem működtem együtt a szekuval, a hatóságokkal, nem azt írtam, amit folyton kértek” – mondta a 89 előtti korszakról. Balla Zófia megfigyelési dossziéja 1700 oldalas. Leginkább a tisztek feletteseiknek tett jelentéseit tartalmazza, amelyeket a bizalmi embereikkel, az alkalmi vagy rendszeres besúgóikkal folytatott beszélgetéseik alapján állítottak össze. Emellett telefon- és lakáslehallgatási jegyzőkönyveket. „Első pillantásra úgy tűnt, hogy a közelebbi barátaink közül egyet sem szerveztek be, ám később legalább három közeli ismerőst azonosítottam. Olyanokat, akiknek vélhetően nem volt beszervezési kartonjuk, mégis ilyen vagy olyan formában, de együttműködtek a titkosszolgálattal. Mindenki álnéven szerepel, a besúgók és a megfigyeltek is. Az Olimpia fedőnév alatt jelentett például egy ismerősöm, aki ma Kolozsváron öregotthont vezet, amelynek botrányos működéséről a sajtó is beszámolt” – mondta besúgóiról. |
Az intézmény tavalyi jelentése szerint 2013-ban többen kérték ki a megfigyelési dossziéjukat, mint 2012-ben. Ezek szerint csak a médiaérdeklődés lanyhult, de az embereket továbbra is érdeklik a rendszerváltás előtti évek?
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a CNSAS-hoz fordulók száma. Intézményünk több mint egymillió másolatot készített a birtokunkban lévő iratokról. Ez nemzetközi összehasonlításban is nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük a testvérintézményeinkéhez képest az anyagi lehetőségeinket.
Mennyire törvényszerű, hogy a megfigyelési dossziéja tanulmányozását igénylő személy utóbb besúgói dekonspirálását is kéri a CNSAS-tól?
Nem törvényszerű. Sokan fordulnak úgy hozzánk, hogy nem kérik tőlünk a besúgóik azonosítását is. Ennek fő oka az, hogy ők maguk rájönnek az iratokból a besúgóik kilétére. Általában azok kérnek teljes körű dekonspirálást, akik nyilvánosságra is akarják hozni ezeket az információkat. Aki csak azért jön hozzánk, hogy megnézze a saját anyagát, az nem erőlteti a besúgók felfedését.
Hogyan történik egy besúgó azonosítása és átlagban mennyi időt vesz igénybe?
Az azonosítás sok esetben több dosszié együttes tanulmányozásával történik, de nem tudnám megmondani, hogy ez a munka átlagban mennyi időt vesz igénybe. Vannak olyan megfigyelési dossziék, amelyek esetében akár egy nap alatt azonosíthatók az iratokban szereplő jelentések forrásai. Az is előfordult már azonban, több év telt el, amíg sikerült azonosítanunk egy-egy besúgót.
Tegyük fel, hogy megtörtént a besúgó azonosítása. Ezt is szavazásra bocsátják a CNSAS kollégiumának ülésén, akár csak az átvilágított személyekről szóló döntést?
Igen, van egy formális szavazás erről is. Az azonban még nem fordult elő, hogy ez a szavazás ne legyen egyhangú.
A besúgók azonosítását a CNSAS igazgatósága végzi levéltári kutatások alapján. Munkájuk eredményét a kollégium elé viszi, hogy azért mégis legyen egyfajta kontroll. Ám olyan még nem volt, hogy az intézményen belül maradt egy besúgó neve, mert a nyilvánosságra hozatalát nem szavaztuk meg.
A CNSAS másik küldetése az egykori állambiztonsági szervek alkalmazottainak felfedése. Hány százalékban derült fény a Securitate egykori állományára?
Nem tudnék százalékot mondani, de sok egykori szekusnak nem csak a nevét ismerjük, hanem a részletes tevékenységét is. A törvény azt mondja: ha mi bebizonyítottuk valamilyen szinten, hogy az illető sértette valaki emberi jogait, akkor megkapjuk az úgynevezett káderdossziéját. Most már ezres nagyságrendű a birtokunkban lévő káderdossziék száma, és ez az anyag is folyamatosan bővül. Ezeket az iratokat kutathatóvá tettük.
A CNSAS feladata a köztisztséget betöltő személyek, köztük a politikusok múltjának átvilágítása is. Ez hogyan történik?
A különböző tisztségekbe megválasztott politikusok esetében még a megválasztásuk előtt hivatalból megvizsgáljuk, együttműködtek-e a Securitátéval.
Most éppen az államfőjelöltek múltjának vizsgálata van folyamatban.
A törvény részletezi, melyek azok a köztisztviselői kategóriák, amelyeket kérésre vagy hivatalból átvilágítunk. Mi nem világítunk át olyan személyeket, akik semmilyen köztisztséget nem töltenek be.
A napokban hír volt, hogy jogerősen kimondta a bíróság: a bulvárlapok egyik főszereplője, Irinel Columbeanu üzletember besúgó volt. Miért foglalkozott vele is a CNSAS?
A magyarázat egyszerű. Lehet, hogy sokan nem tudják, vagy nem emlékeznek rá, de Columbeanu korábban főpolgármester-jelölt volt, így át kellett őt is világítanunk.
A módosított törvény szerint már bíróság állapítja meg a CNSAS iratai alapján, ha valaki együttműködött a Securitatével. Az illető azonban fellebbezhet. Hány ilyen perük van folyamatban?
Rengeteg. Ahhoz képest, hogy csak hat jogászunk van, több mint ezer perünk van.
Milyen arányban nyeri meg a pereket a CNSAS?
Volt olyan eset, amikor veszítettünk a sok-sok év alatt, de nagyon kevés. Első fokon elég sokan nyernek ellenünk, ám a legfelsőbb bíróság legtöbbször már nekünk ad igazat. Emlékezetes Dan Voiculescu esete is. Az üzletember alsóbb bírósági szinteken majdnem tisztára mosta magát, ám végül a jogerős ítélet kimondta, hogy besúgó volt. Soha nem felejtem el egyébként, hogyan fenyegetett engem perekkel Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszter, amikor kimondtuk róla, hogy jelentett a Securitáténak. Aztán még az is kiderült róla: képes volt iratokat is hamisítani, hogy ártatlanságát bizonyítsa.
A jogászok kis számán és az archívum hiányosságain kívül mi nehezíti meg leginkább jelenleg a munkájukat?
A számítógépeink, a mikrofilm-olvasóink elavultak. Utóbbiakból például volt négy is, de ma már csak kettő működik. Itt számolnék be arról is, hogy az utóbbi években egy veszedelmes tendenciával szembesültünk. Az történik, hogy rendszeresen küldünk le átvilágítási dossziékkal kapcsolatos iratokat vidéki bíróságokra az archívumunkból, ám ezeket elfelejtik visszaküldeni. Ezekre az iratokra nekünk is szükségünk van kutatási célokból, vagy a személyes hozzáférés biztosításához. Amikor pedig rájuk írunk, hogy most már illene visszaadni, ami a miénk, akkor azt a választ kapjuk, hogy ők azt nem adhatják vissza. Olyan is megtörtént, hogy ezeket a dossziékat összevarrták más anyagokkal.
Mi lehet a céljuk a bíróságoknak a visszatartott iratokkal?
Én nem akarok találgatni, de ennek csúnya okai is lehetnek. Ha valaminek nyomtalanul el kell tűnni, a legkönnyebb, ha valahova elássuk. Ezek az iratok még nincsenek teljesen feldolgozva. Tartogathatnak még új elemeket, amelyeket a bíróságok most elzárnak a nyilvánosság elől. Vagy felelőtlenségből, vagy rosszindulatból teszik ezt, én ezt nem tudnám hirtelen megmondani. Tény, hogy most már ezres nagyságrendű az ily módon „elásott” dossziék száma.
Gondolom, sok iratot, nevet látott már az elmúlt években. Megállapítható-e, hogy az erdélyi magyarok felülreprezentáltak voltak az 1989 előtt megfigyelt személyek listáján?
Engem is foglalkoztatott ez a kérdés. Ha leszűkítjük a nyolcvanas évekre a vizsgált időszakot, akkor valamelyest dokumentálható az erdélyi magyarok felülreprezentáltsága a megfigyelések terén.
A hetvenes években kicsit enyhébb volt a légkör, de a nyolcvanas években valóban volt egy magyarellenes hullám, és erre a politikából induló hullámra nyilván a politikai rendőrség is ráült a maga módján.
Ezt láthatjuk a különböző – például a magyar egyházak elleni – intézkedési tervekből. Azt is el kell mondanom, hogy elég szép számmal sikerült beszerveznie a Securitáténak magyar besúgókat is.
És mekkora az erdélyi magyarok érdeklődése a dossziék iránt?
Egészen sokan térnek be hozzánk. Nem csak magánszemélyek, kutatók is. Gáspárik Attila például rendszeresen fordul hozzánk, ő a színház és a Securitate kapcsolatait próbálja feltárni.
Tudtommal az átvilágítások során egy volt miniszteren kívül egyetlen jelentősebb, köztisztséget betöltő romániai magyar személy sem akadt fenn a hálón. Ennyire feddhetetlenek lennének ezen a téren az erdélyi magyarok?
A sajtó valóban kevés ilyen személyről tud, de azért akad néhány. Többnyire vidéki polgármesterekről, önkormányzati képviselőkről van szó, akiket átvilágítottunk, és besúgói múltjukra fény derült. Ám mivel nem olyan hangzatos nevek, a média nem figyelt fel rájuk.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
