Sportra hangolva Püspökfürdőn

2014. 10. 09. 10:34

 

Az idén a sport volt az alaptémája a MIÉRT Akadémiának. A Nagyvárad melletti Püspökfördőn tartott találkozón ismert sportemberek vettek részt. Az volt a cél, hogy rávilágítsanak az egészséges életmód és a rendszeres mozgás fontosságára, továbbá világos képet kaphassanak az erdélyi magyar fiatalok sportolási lehetőségeiről. A diagnózis eredménye lehangoló. Borsi Balázs összefoglalója.

 

A háromnapos találkozó első délutánján Kereskényi Gábor Szatmár megyei parlamenti képviselő elevenítette fel a Szatmárnémeti Városi Sportklub létrehozásának, felvirágoztatásának és jelenlegi agóniájának történetét. Szatmári kollégája mellett foglalt helyet Benedek Csaba, Székelyudvarhely alpolgármestere, aki arról beszélt, mekkora felelőssége van a helyi önkormányzatoknak a sportélet fellendítésében.
A párbeszédből egyértelműen kiderült: a sportot támogatni kell, különben nem fenntarthatók a klubok. A szponzorpénzek eredményfüggők, ezért arra sem lehet gondolni, hogy a támogatóktól folyik a pénz a sportegyletekbe. Kevés kivétellel önkormányzati támogatással, tehát közpénzből működnek a klubok, amelyek így értelemszerűen kisebb-nagyobb pénzügyi terhet jelentenek a településeknek. Kereskényi Gábor példaként hozta fel a szatmárnémeti sportklubot, melyre annak dicsőséges idején valamivel több mint 3 millió lejt költöttek, míg a kolozsvári tanács a tizenkétszeresét tudta ugyanarra a célra fordítani. Ebből kifolyólag eltérők a körülmények és az eredmények is. Benedek Csaba szerint éppen ezért nem lehet pusztán az eredményeket nézni, amikor összehasonlítjuk a csapatokat, meg kell nézni azt is, melyik hogyan és mennyiből tartja fenn magát. A lehetőségek a pénz(hiány) miatt nagyban korlátozódnak, a problémák okai, mint látszik, sokrétűek, és a feladatok sokszor meg is haladják a fenntartók adottságait.
Benedek Csaba kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a professzionális kategóriát külön kell kezelni, mert ott teljesen eltérőek mind az elvárások, mind a kiadások. Ennek ellenére, mivel a profi klubokat is nagyrészt közpénzből tartják fenn, szükség van rájuk, mert ezek „termelik ki” a példaképeket, akikre nagyon nagy szükség van. Példaképpen a székelyudvarhelyi felnőtt férfi kézilabdacsapatot említette, amely komoly eredményeket ért el, ismert játékosok alkotják, ezért jelentős az utánpótlás-nevelésben résztvevők száma is.
A MIÉRT Akadémia második napja lényegében a futballról szólt. Két olyan szakembert hívtak meg a szervezők, akik érkezésének a hírére megtelt a konferenciaterem. Jenei Imre futballszakember, BEK-győztes edző, volt romániai és magyarországi szövetségi kapitány szavaira különösen figyelt a publikum, mélységes csend volt a teremben, amikor a mesteredző beszélt. A várva várt előadás azonban szűk hárompercesre sikeredett, aztán Boros Péter nagyváradi sportújságíró kérdezgette a meghívottat, hogy minél többet kihúzzon belőle, később pedig a közönség tagjai is szóhoz jutottak néhány kérdés erejéig.
Ha többet költenénk a sportra, akkor kevesebbet kellene az egészségügyre – indította mondandóját Jenei Imre, aki fájlalja, hogy mi minden fontosabb manapság a rendszeres testmozgásnál. Sajnálja, hogy a gyermekek már nem járnak ki a grundra, pedig az ilyen „grundfocistákból” lettek világbajnokok is. Igaz, a grund helyett ma már inkább a műfüves kispálya a jellemző. Fontos lenne, hogy a gyermekek közösségbe járjanak és sportoljanak, focizzanak, mint annak idején, mert ez a társasági élet sok mindenre megtanította őket, legfőképpen a sport szeretetére. „Nagyon vigyázzanak a gyermekekre, akik szeretnek sportolni! Lehet, hogy nem lesz mindből bajnok, de hogy egészségesek lesznek, az biztos” – mondta Jenei Imre, aki a tanügyi rendszer ama módosítását is bírálta, amely csökkentette a testnevelés órák számát a közoktatásban. A Bukaresti Steauával 1986-os BEK-győztes edző szerint a tornatanárok hozzáállása sem a legmegfelelőbb, mert nekik kellene megtanítaniuk a gyermekeknek az alapokat, és ők kell legyenek azok, akik a tehetségeseket elindítják és kompetenciáik szerint kiválasztják nekik a legmegfelelőbb sportágat.
„Az az igazság, hogy a gyermekeknek manapság más elfoglaltságaik vannak. Nem mondom én, hogy nem jó tévét nézni, hiszen tartani kell a lépést a technikai fejlődéssel, de vigyáznunk kell arra, hogy ez számunkra ne visszafejlődés legyen” – tanácsolta a szakember.
Élete nagy állomásairól és a futballhoz kötődő szeretetéről vallva elmondta: ő is egy aradi grundon kezdte rúgni a rongylabdát, ott figyeltek fel rá, majd innen került be egy helyi sportiskolába, ahonnan játékosnak a bukaresti Steauához igazolt. Ügyvéd szeretett volna lenni, de az élet másképpen hozta. A középiskolát Aradon magyarul, ám a testnevelés egyetemet már románul végezte el a fővárosban. Előbb a bukaresti klub ifjúsági, majd a felnőtt csapatának edzője lett, és ezzel érte el legnagyobb eredményét, ’86-ban megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Fontos azonban azt is megjegyeznünk, hogy még további két alkalommal volt a győzelem kapujában, hiszen még egyszer játszott döntőt, egyszer pedig az elődöntőig eljutott ugyanazzal a csapatával. „Tehát volt jó pár olyan év, amikor meghatároztuk az európai focit” – hangsúlyozta a futballszakember.
Az 1986–1990 között a román, míg 1992–1993-ban magyar futballszövetségi kapitány elmondta: büszke arra, hogy az ő idejében a román válogatott kijutott az Európa-bajnokságra, és reméli, hogy „a román csapat ismét ki tudja küzdeni az Eb-részvételt, annak ellenére is, hogy most egy csoportba került magyar barátainkkal”. A Magyarországon töltött éveiről szűkszavúan csak annyit mondott: megtisztelő volt számára a magyar válogatottat vezetni, de nehezen tudott dolgozni, mert úgy néztek rá, mint „egy erdélyire”. A nagyváradi mesteredző egy történetet is megosztott hallgatóságával. Puskás Öcsi, hazatérve Spanyolországból, a Magyar Labdarúgó Szövetségnél dolgozott Jenei Imre kapitánysága idején. Egy alkalommal edzőmeccs szervezését kérték az MLSZ-től, mire „mindenféle nagy neveket” soroltak, válogatottakat, amelyekkel lehetne játszani. Öcsi bácsi azt tanácsolta Jeneinek, ne fogadja el ezeket, mire a szövetségi kapitány értetlenül fordult oda Puskás Öcsihez, aki azzal folytatta: ezek mind megvernek minket, és már mehetünk is haza...
Kérdésre válaszolva a mai magyar futballválogatottról, illetve ennek jövőjéről Jenei Imre azt mondta, nehéz megjósolni, mikorra sikerül egy olyan csapatot összeállítani, amelyik helytállhat az európai vagy akár a világversenyeken. A „projektet” a gyermekeknél kell kezdeni. (Ehhez képest a csapat 38 éves kapusa éppen korrekordot fog dönteni Bukarestben  – sz. m.). „Mindenhol vannak tehetséges gyerekek, akikkel foglalkozni kell. Az edzőnek pedig nem csak edzenie kell a csapatot, hanem tanítani is, egyúttal apának is kell lennie a kisgyermekek számára. Ugyanakkor azt se feledjük: a futball olyan, mint a színház, a nézők nélkül nincs játék”.

 

Mindent az alapoknál kell kezdeni

László Csaba székelyudvarhelyi származású edző, az MTK Budapest nemzetközi játékosmegfigyelő-rendszerének igazgatója, Litvánia és Uganda volt szövetségi kapitánya szervezési oldalról közelítette meg a témát. A neves szakemberrel Boros Miklós kolozsvári sportújságíró beszélgetett a MIÉRT Akadémián.
A sportember szintén az utánpótlás-nevelést emelte ki elsőszámú feladatként. Mint mondta, minden sportklubnak az akadémia az egyik fontosabb ága, mert „struktúrák nélkül nincs eredmény, mindent az alapoknál kell kezdeni, akár egy ház építésekor”. A klubnál, jelenlegi munkahelyén, most azon dolgoznak, hogyan tudják biztosítani a hosszú távú fennmaradást. Ahhoz, hogy a klub megfelelően működjön, mind az edzőnek, mind a játékosoknak harmóniában kell lenniük azokkal a törekvésekkel, amiket a klub képvisel. A játékosok esetében sem elegendő a tehetség, ennél sokkal többre van szükség.
A ifjúság-nevelés kérdése kapcsán László Csaba elárulta, klubjánál azon gondolkodnak, hogy olyan rendszert építsenek ki, amelybe bekapcsolódhatnak azok az ifjú sportemberek is, akiknek a lehetőségeik jelenleg nagyon beszűkültek. Ilyenek a 14-15 éves ifi focisták, akik jobb híján külföldön keresik a boldogulást, de általában nem találják meg, és kiégve, elfáradva, csalódottan térnek haza, ahol ráadásul a társadalmi befogadással is problémák vannak. Sokan úgy néznek rájuk, hogy „hazajöttek, mert már külföldön sem kellenek”. A gyermeket nem szabad kiszakítani környezetéből. „Azt szeretném megteremteni, hogy társadalmi szinten a szülő jöjjön rá, hogy Magyarországon belül is vannak lehetőségek gyermekeik tehetségének kibontakoztatására és gondozására”.
A sportember azt is elmondta: nem felejtette el, honnan indult, és szeretné megteremteni annak a lehetőségét, hogy a tehetséges külhoni magyar sportolók se vesszenek el, és ha már nem férnek be a romániai keretbe, akkor beférjenek a magyarországiba. Fontos ezeknek a fiataloknak a képzése is, és a magyar állampolgárságon keresztül, ha erre lehetőség lesz, akkor miért ne lehetnének ott a magyar csapatban? Ezt a kérdést nem ideológiai vagy politikai, hanem sport alapon kell megközelíteni – mondta László Csaba.

 

A saját pénzüket áldozzák

A MIÉRT Akadémia harmadik, egyben zárónapja is tartogatott érdekfeszítő programot. Három remek sportolót hívtak meg a szervezők, és az előadás a vártnál is jobban sikerült. Novák Ede paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpározó, a Román Kerékpár Szövetség elnöke, Tófalvi Éva világkupa győztes csíkszeredai biatlonista és Zsigmond Zoltán kolozsvári származású gyorsmotoros beszámolója bepillantást engedett a profi sportolók hétköznapjaiba. Boros Miklós körkérdéseire felváltva válaszoltak a meghívottak.
Novák Ede ismertette élete első versenyének menetét és csúfos eredményét. Az első kudarcok késztették arra, hogy eddze és fejlessze magát. 1996-ban bekövetkezett balesete miatt gyökeres változást vett az élete. Miután felépült, kerékpározni kezdett, majd csapatot alapított, és két évvel ezelőtt Londonban a paralimpián aranyérmet szerzett. Naponta számtalan nehézséggel kell megküzdenie. Csapatát jószerével saját pénzéből finanszírozza, az állam a szövetségen keresztül alig segít valamit, sőt gyakran mintha inkább hátráltatnák őket. „Azért harcoltam, hogy bajnok legyek, hogy úgy tekintsenek rám az emberek, mint a kitartás jelképére” – mondja a sportoló, aki elismeri, ennek a pályának is megvannak a hátrányai, rengeteg lemondással és áldozattal jár. Kellemetlen élményként a rengeteg utazást említette többször. Mint mondta, évente úgy négyszázszor csomagol be és ki, 25 ezer kilométert kerékpározik, saját autójával úgy 50 ezer kilométert vezet, plusz a szolgálati autójával és a repülőgéppel megtett utak. Ennek ellenére folytatja, mert Tófalvi Évával egyetemben vallja, hogy „megfertőződött”, a sport olyan, hogy „ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni”.
Tófalvi Éva szintén mesélt a kezdetekről, az első vereségekről, majd arról az útról, amit megtett addig, hogy sikeres, Európa-szerte elismert sportoló váljon belőle. Ugyanakkor elmondta, bár szerte a nagyvilágban ismerik a nevét és felnéznek rá eredményei miatt, itthon elmarad az elismerés. „Itt mindig kétszer többet kell megtegyél azért, hogy egyenlőként kezeljenek” – mondja a biatlonista. Ha megnyer egy világversenyt, jó esetben egy rövidhír kerül be erről az országos sportújságokba, bezzeg ha egy –escu nevű társa érne el hasonló eredményt, azzal tele lenne a sajtó – sommázza Tófalvi Éva.
Zsigmond Zoltán arról mesélt, a gyorsmotorozás mennyire gyerekcipőben jár Romániában. Mint kiemelte, őket nem szabad összekeverni azokkal, akik az országutakon vagy a városi utcákon száguldoznak. A hivatalos sportmotorozás drága mulatság, ellenőrzött körülmények között zajlik. Olyannyira, hogy Romániában eddig nem is volt pálya, amin gyakorolhattak, ezért is külföldre kellett menniük. Most Bukarestben építettek egyet, illetve egy másikat terveznek Marosvásárhely mellé.
A közönség soraiból Novák Ede kapott egy olyan kérdést: mit érez olyankor, amikor győzelme esetén a román himnusz szólal és a román trikolórt lengeti a szél a tiszteletére. A londoni olimpia után néhányan támadták is, amiért a román lobogót lengette meg az aranyérem-szerzés után. A paralimpikon kerékpáros válaszul csak annyit mondott, neki az csak annyit jelentett: „legyőztelek”.

 

 

(Erdélyi Riport 2014/38., október 3.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!