Rózsák forradalma: hogy ne vetéljen el a társadalom

2015. 01. 06. 10:17

„Ha egy nő nem sipítozik, normálisan viselkedik, normális ellátásban lesz része” – ez a nyilatkozat egy, az anyák jogait képviselő marosvásárhelyi civil szervezet munkatársától származik, aki azzal kapcsolatban foglalt állást néhány hete: hogyan viszonyuljunk a szülészeti erőszak fogalmához Romániában. Vélekedése, miszerint a nők viselkedése határozza meg a nőgyógyászati ellátás jellegét, minőségét, nem egyedi, de lényegileg vitatható. Parászka Boróka írása.

 

A „szülészeti, nőgyógyászati erőszak” olyan jogi kategória, amely több országban már törvényerőre emelkedett, amely alapvető emberi jogokat véd – például a méltósághoz való jogot – s amely nem csak a kórházi ellátás működését érinti, de azt is, hogyan viszonyul a (női) testhez a társadalom, mennyire biztosított az egyéni, személyes integritás, intimitás, milyen esélyegyenlőséggel indulhat az emberi élet, hogyan működik a reprodukciós folyamat. Párfogalma a méltó, kegyes halál fogalmának – ez utóbbi már, a hospice mozgalom révén – magyar nyelvterületen is ismert, és széles körben támogatott. Az előbbi nem ismert, és ha fel is bukkan a hazai sajtóban, gyakorta elutasító, negatív módon értelmezi a megszólalók jelentős része. Egyrészt azért, mert a betegjogokhoz hasonlóan számtalan félreértés, nem értés kötődik hozzá, nagymértékű az információhiány. Másrészt azért, mert általában a nőjogi kezdeményezések megítélése negatív, ezek túlzó, részrehajló, a valóságtól elrugaszkodó felvetésekként bukkannak fel a hazai, nyilvános vitákban. Harmadrészt azért, mert éles szemléletbeli és érdekellentét áll fent a hagyományos, intézményes nőgyógyászati-szülészeti ellátás, és az intézményes kereteket átértelmező reformjavaslatok között. Az előbbi támogatói felelőtlenséggel, az anya és a magzat életét kockáztató eljárások gyakorlásával, a higiéniás szabályok mellőzésével vádolják az utóbbiakat. Az utóbbiak általában arra figyelmeztetnek: a kialakult nőgyógyászati-szülészeti infrastruktúra egyre kevéssé a közegészségügy és egyre inkább az üzleti szféra része, amelyben a magánkórházakban megállapított díjakat, illetve a közkórházakban hallgatólagosan kialkudott csúszópénzt fizető nők és az őket ellátó orvosok állnak üzleti viszonyban egymással.

 

Nyilvánosan elmondani

 

Az, aki ezt a struktúrát megkérdőjelezi, a kereslet-kínálat rendjét kérdőjelezi meg, veszélyezteti. Pedig van harmadik út – állítják a nőgyógyászati- és szülészeti jogok képviselői,

van mód arra, hogy ezeknek az alapjogoknak az ismerete általánossá váljon, az érdekképviselet megerősödjék, és a szakorvosi ellátás a piaci érdekektől függetlenül mindenki számára elérhető és méltányos legyen.

Erre tesz kísérletet az a világméretű civil mozgalom, amely az idén Erdélyben is elindult, és amelyet az aktivisták a Rózsák forradalmaként tettek ismertté. Évente legalább egyszer megmozdulásokat is szerveznek. 2011 óta ezek a demonstrációk kötődnek A nők elleni erőszak megszűntetésének világnapjához. November 25-én állnak a nyilvánosság elé azok a nők, akik szülészeti- nőgyógyászati erőszak áldozatai voltak, tudomásuk van ilyen cselekményekről vagy szolidarizálnak azokkal, akik érintettek. Hasonlóan az AIDS, a mellrák elleni küzdelemhez, és más közegészségügyi mozgalmakhoz ennek a kezdeményezésnek is van saját jelképe: a csatlakozók rózsaszínű rózsával emlékeznek meg az általuk megélt szülészeti erőszakról. Van ahol az áldozatok visszatérnek a jogsértés helyszínére, hogy nyilvánosan elmondják, jelét adják annak, milyen sérülést, traumát éltek át egy-egy adott kórházban, szülészeten. Idén több példa volt arra, hogy szüléstörténetének írott, publikus formáját a csatlakozó egy szál rózsa kíséretében hagyta hátra ott, ahol sérelmet szenvedett el. Facebook-oldalak is várják a megszólalni vágyókat, valódi panaszfalak ezek az online felületek. Azok pedig, akik különböző megfontolásokból nem vállalják a nyilvánosságot (mert a továbbiakban is igényt tartanak a nőgyógyászati ellátásra, ezt azonban csak ugyanabban az intézményben, ugyanazoktól várhatják, akik már követtek el jogsértést korábban) névtelenül is publikálhatják panaszaikat a Rózsák forradalma Facebook-profilján, online felületein. A tiltakozások mellett ezen a napon vannak a felvilágosító, jogokat népszerűsítő akciók is. Az aktivisták úgy vélik: az ellátásban résztvevő orvosok, asszisztensek, szülést kísérő dúlák számára éppúgy fontos a tájékoztatás, a szemléletváltás, mint ahogyan tudatosítaniuk kell a nőknek is saját igényeiket, lehetőségeiket, jogaikat. Érzékeny, de határozott párbeszédre van szükség, amely számtalan előítéletet, tabut kell oldjon a siker érdekében. A mozgalomban való részvétel azt is feltételezi, hogy a nők vállalják legbensőbb félelmeiket, gátlásaikat, és kiállnak azok védelméért. A választott szimbólum is ezt jelképezi: a törékeny rózsát tüskék védik, ezt az aktivizmust az önvédelem hajtja és működteti. A kezdeményezés Nagy-Britanniából indult, Jesusa Ricoy-Olariaga nőjogi aktivista elképzeléseinek megfelelően, aki azért választotta a világszintű megmozdulás napjául november 25-ét, hogy ezzel is jelezze: a szülészeti bántalmazás túlmutat a közegészségügyi ellátás keretein, és ez a visszaélés a nők elleni szexuális erőszak egyik formája. Az, aki bántalmazó: nem pusztán mulasztást követ el foglalkozása gyakorlása közben, hanem erőszakot tesz. Arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű ez az erőszak, nagyon sokrétű meghatározás érvényes. Szülészeti-nőgyógyászati erőszaknak minősül a szóbeli bántalmazás, megalázás hasonlóan az indokolatlan, a beteg hozzájárulását nélkülöző beavatkozásokig, mint amilyen a női nemi szerv megcsonkítása (nem köztudott, de ennek minősül a rutinszerűen, alaposabb ok nélkül végzett gátmetszés is). A szülészeti erőszak besorolása alá tartozik minden olyan megnyilvánulás, amely az ellátásban résztvevőt dehumanizálja, megfosztja a nőket az önrendelkezés, a testük feletti szabad döntés jogától. A hazai kórházakban gyakori például a szülészeti osztályokon a szegregáció (az ellátottakat etnikai hovatartozásuk, szociális helyzetük alapján helyezik el a kórtermekben, elkülönítik, nyílt vagy kódolt megbélyegzés áldozatává teszik). Gyakori, hogy betegjogaikról, az ellátás választható alternatíváinak lehetőségéről nem világosítják fel őket, mint ahogyan a kezelések-beavatkozások során alkalmazott gyógyszerekről sem kapnak kielégítő információt. Általános, hogy a szülést, a reprodukció folyamatát betegségként kezelik, az ellátás rendjét is így határozzák meg, holott a szülő, illetve gyermekágyas nő cselekvőképes, a szülést természetes folyamatként éli meg, amely az egészséges élettani működés részeként zajlik. A visszaélések másik formálja, hogy a szüléssel, nőgyógyászati kezelésekkel járó valóban anomáliás jelenségeket nem diagnosztizálják, tüneteit alábecsülik, és nem is kezelik: ilyenek a beavatkozások során átélt traumák, és az ezek révén kialakult pszichés krízisek, a szülés utáni depresszió.

 

Hiányos adatok

 

Mindezeknek az anomáliáknak a kezelése sikeres lehet, állítják a mozgalom támogatói, ha a szülészeti-nőgyógyászati erőszak fogalma törvényerőre emelkedik, mód nyílik az ellenőrzésre, számonkérésre, kárpótlásra. Erre immár van számos példa: az erőszak ilyen formáit 2007-ben Venezuela írta le elsőként jogszabályban. Az elmúlt években 17 ország csatlakozott a mozgalomhoz, idén először Magyarországon és Romániában egyszerre indult az aktivizmus: a Roses Revolution magyar oldalát Boros Kinga és Katharina Kellig működtetik. Az ezeken az oldalakon megjelenő adatok, illetve az egészségügyi minisztériumok, szakhatóságok – hiányos – adatközlése alapján megállapítható:

a kezdeményezéshez most csatlakozó országokban, Romániában és Magyarországon éppúgy beszélhetünk szülészeti, illetve nőgyógyászati erőszakról, mint a világ más tájain.

A teljes felmérést nehezíti, hogy mivel a sérelmezett beavatkozások jelentős részét nem tekintik jogsértésnek, ezért kielégítő adatgyűjtés sincs. Ami tudható, az az, hogy Magyarországon az elsőszülő nők 90 százaléka esik át gátmetszésen, pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása az esetek 5-10, de semmiképpen sem több, mint 20 százalékát tartja indokoltnak, és szakmai körökben egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a rutinszerűen történő gátmetszés a női nemi szerv megcsonkítása. Romániában ez az arány megközelítő, vagy ennél is magasabb. A helyzet Magyarországon azért lehet egy árnyalattal jobb, mert ott a gátvédelem immár évtizedes hagyományra tekint vissza. A nőgyógyászati orvos- és asszisztensképzés része a gátvédelmi program, és a „nő” illetve „csecsemőbarát” intézményekben ezeket az eljárásokat alkalmazzák is. A császármetszések száma 30 százalék körüli Magyarországon, ez is egy nagyon gyakori arány, hiszen a WHO ajánlása 15%. Románia ezen a statisztikán is túltesz: országszerte 80 százalék, az európai ranglistát tekintve a harmadik helyen áll az ország. A császármetszés elterjedtéségenek az egyik oka szintén az információhiány: a nőgyógyászok számára az a módszer a szülészeti komplikációk elkerülésének egyik biztos módja, a szülő nők pedig úgy gondolják, így kényelmesebb a számukra a szülés, gyermekük számára pedig előnyösebb az eljárás, hiszen megspórolják számukra a születés kínjait. Arról, hogy milyen, a szülő nőre, és a magzatra nézve is káros rizikófaktorok állnak fenn a császármetszések esetén nem esik szó a szülésfelkészítőkön (már amennyiben vannak szülésfelkészítők – Romániában ez a gyakorlat is elenyésző). A császármetszések hosszú távon jelentkező szövődményeiről szintén nem világosítják fel az anyákat.
A Rózsák forradalmának képviselői arra hívják fel a figyelmet: „nincsenek statisztikáink a szülés közbeni egyéb beavatkozások gyakoriságáról: a szülés gyorsítása érdekében végzett manuális méhszájtágításról, méhösszehúzódást okozó drog adagolásáról, hasbakönyöklésről stb., és főleg nincsenek statisztikák a verbális erőszakról, manipulációról, autoriter bánásmódról.” Gyakori – állítják az aktivisták – hogy a születő gyermek épségére való hivatkozással érzelmileg zsarolják az anyát a szülés levezetésben résztvevők, olyan beavatkozások elfogadására bírják így rá, amelyek nem feltétlenül volnának szükségesek, és amelyek testileg-lelkileg fájdalmasak.

 

Út a konszenzusig

 

A jogvédelem, a hiányzó jogi kategóriák miatt is nehézkes, és akadályokba ütközik azért is, mert a sérelmezett eljárásokat az orvosi protokoll védi. Erről széleskörű társadalmi párbeszédet csak az orvosi érdekvédelmi szervezetek bevonásával, az egészségügyi minisztérium, és intézetek valamint az orvos-, nőgyógyász, és dúlaképző intézetek bevonásával lehet kialakítani. A remények szerint az immár Romániában is működő mozgalom ehhez segít hozzá. Addig, amíg ez létrejön, és valóban konszenzus születik, amíg a teljes társadalom megérti és elfogadja, hogy a szülészeti-nőgyógyászati jogok mindenkinek az alapjogait védi, nem csak a szülő nőét, addig az áldozatok felvilágosítása, védelme lehet elsőrendű feladat. Ma még az is kérdés, hol és hogyan lehet beszélni az elszenvedett sérelmekről. A nő, aki üvölt fájdalmában a szülészeten, még az anyavédő szervezetek képviselői szerint is, lám a marosvásárhelyi nyilatkozatot, eltér a „normalitástól”.

A kérdés, ebben az ügyben is az: mit tekintünk normának, és mit kezdünk azzal, aki eltér a normáktól, élettani, személyes, helyzeti okokból nem tud megfelelni azoknak?

Ma még problémát jelent egy átlagos, komplikációktól mentes szülés lezajlása, ideális körülmények között is. Még ilyen optimális körülmények között is lehet gátmetszés, császármetszés, elhangozhatnak olyan szavak, megjegyzések, amelyek lényegében befolyásolják majd a nő későbbi önképét, önmegbecsülését, az anya-gyermek viszonyát. De mi történik akkor, ha a körülmények nem ideálisak – hiszen ilyen a hazai szülészetek zöme? Ha speciális esettel találják szembe magukat az orvosok: mert az anya szociálisan, társadalmilag kiszolgáltatott, családi erőszak áldozata, alultáplált, ellátatlan egészségügyi problémákkal küzdő? Ma a „norma” a szülészeti, nőgyógyászati ellátásban, ha a fentieket vesszük figyelemben az „abnormális”. Az átlag szerint élő nők zömének esélye sincs ideális, megfelelő körülmények között világra hozni a gyermekét. Terhét, traumáit nemzedékek viszik tovább, alapozzák meg az „abnormális” társadalom továbbélését. Kivéve, ha sikerül, a Rózsák Forradalma, és az ahhoz hasonló mozgalmak révén kilépni a közegészségügy ördögi köréből. Az első lépés ehhez az, hogy hangot kapnak a problémák. Csíkszeredában, november végén-december elején elindult a mozgalom, megnyíltak a panaszfalak. Érdemes olvasni, szembesülni a feldolgozandókkal.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!