Kevesebb én, egyre több mi

2015. 03. 05. 14:19

 

Legtöbbünknek a közösségi médiáról valószínűleg elsőre az jut eszébe, hogy a negyven év alattiak orra hozzánőtt az okostelefon képernyőjéhez. A társas létezés technika kínálta újfajta lehetőségeiről viszont hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig – a virtuális világ térfoglalása mellett – sok más szempontból átírják az életünket, például a birtoklásról alkotott fogalmaink is jó eséllyel teljesen megváltozhatnak a közeljövőben. Tasnádi-Sáhy Péter írása.

 

 

Sok olyan használati tárgy van az életünkben, amikre nincs szükségünk naponta, sőt, néhányuk maximum évente egyszer-kétszer kerül csak elő a kamra vagy a garázs mélyéről. Ha bárki körbenéz az otthonában, könnyen fel tud sorolni jó pár ilyet, amik az idő kilencvennyolc százalékában csak állnak és porosodnak. Felmerül a kérdés, miért halmozzuk ezeket a tárgyakat, pénzt és tárhelyet nem kímélve, amikor adódik jobb megoldás:

ki kell találni, egy adott tárgy hány tulajdonost tud megfelelően kiszolgálni, és annyi emberre elegendő lesz egy darab ezekből az eszközökből.

Utópisztikusan hangzik? Nem mindenkinek. Ciprian Ciuciu Pitz nagyváradi színész például tenni is hajlandó érte, hogy a tartós fogyasztási cikkek egy részével kapcsolatban minél több ember nyisson a birtoklás egy hatékonyabb formája felé.
„Amint eszembe jutott az ötlet, gyorsan készítettem róla egy rövid leírást, csináltam neki egy Facebook profilt, amit aztán megosztottam néhány csoportban, amelyeknek tagja vagyok, például az ökoház építők vagy permakultúrás kertészek körében, szóval olyan szabadabban gondolkodó embereket céloztam, akikről azt gondoltam, esetleg jól reagálnának az ötletemre. Egy délután alatt háromszáz követője lett a kezdeményezést népszerűsítő AVEM Oradea oldalnak, másnap pedig egy online újság hosszú cikkben foglalkozott a témával. Jellemzően jók voltak a visszajelzések, de olyan is akadt, aki dühösen kikiáltott kommunistának, pedig szerintem a két dolognak nincsen köze egymáshoz, hiszen senkitől nem akarok semmit elvenni, csak egy hatékony birtoklási formát ajánlok olyanoknak, akik szeretnének ebben részt venni. Senkinek sem kötelező” – meséli az első lépésekről a fiatal színész, akit két próba között sikerül diktafonvégre kapnom.
 

 

Egy úttörő lombvágó

 

Az első termék, amihez Ciprian a közösségi oldalakat használva társakat keres, egy lombvágó. Első fecskének tökéletes választásnak tűnik, hiszen egy átlagos háztartásban ritkán van rá naponta égető szükség, illetve az árát nem túl sokfelé osztva, még romániai fizetésekhez mérve is, barátságos összeget kapunk, mivel egy minőségi darab hozzávetőleg 500 lejbe kerül. A teljes summát nézve felesleges kiadás egy speciális célszerszámért, de a tizedéért, azaz 50 lejért már egy hobbikertésznek is megéri, tekintve hogy a gép napi bérleti díja nagyjából ilyen összeget taksál.
A fenti rövidke példán keresztül könnyedén belátható, hogy az eredetileg valóságtól elrugaszkodottnak tűnő ötlet igenis komoly lehetőségeket hordoz magában. Ahhoz, hogy egy ilyen közös beruházás hasznait élvezhessük, nem kell más, csak némi rugalmasság. Például, hogy a tulajdonosok meg tudjanak egyezni, mikor ki használja a gépet, ha pedig valaki önhibájából kárt tett a közös eszközben, vallja be, ha pedig magától romlott el, garancia időn kívül, akkor a tulajdonosok tudjanak osztozni a terheken. Ciprian ezt nálam kevésbé aggályosan látja, hiszen szerinte

nem kell más a sikerhez, mint hogy a csoport racionálisan viselkedjen, illetve a tagok legyenek némi belátással egymás felé.

Mondjuk, olyan emberektől, akik nyitottnak mutatkoznak ilyen megoldásokra, sőt a termék kiválasztásában még kompromisszumra is képesek, talán ennyi minimálisan elvárható, legalábbis legyünk optimisták.
 

A vezető a kezdeményező

 

Természetesen ez ilyen kis eszköznél még nem akkora probléma, de komolyabb beruházásoknál már adódhatnak gondok. Ettől függetlenül az AVEM Oradea kezdeményezője a legfontosabb gondolati korlátot abban érzi, hogy felfogjuk, az igényeink nem egyediek, és igenis vannak olyan beszerzések, amiket hatékonyabb másokkal közösen eszközölni, arról nem is beszélve, hogy ezzel a módszerrel rengeteg tároló helyet felszabadíthatunk az otthonunkban, mivel a közösen birtokolt tárgyak egyik tulajdonostól a másikig vándorolnak.
Persze ahhoz, hogy a szemlélet elterjedjen, elő kell segíteni, hogy az azonos szükségletekkel rendelkező leendő vásárlók egymásra találjanak. Ciprian most egy olyan honlap kialakításán dolgozik, amely biztosítja a szükséges infrastruktúrát. Lehet majd például a hely és a beszerzendő eszköz megadásával közös vásárlást kezdeményezni új csoport megnyitásával, amihez aztán mások is csatlakozhatnak. Lesznek a tájékozódást segítő egyéb kategóriák is, például kiválaszthatjuk, lakásban vagy kertben használandó eszközökre keresünk tulajdonostársakat.
A rendszer szabályai még kialakulóban vannak, de azért az alapelvekről már tudtunk ejteni néhány szót. Például arról, hogy szükség van-e kinevezett vezetőre egy csoporton belül. A válasz természetesen nem. Ciprian szerint magától értetődik, hogy mindig az adott vásárlás kezdeményezője legyen a vezető, legalábbis olyan szempontból, hogy ő gyűjti össze a pénzt, ő intézi a beszerzést, őrzi a garanciajegyet. Mint mondja, ez a logikus, hiszen azoknak az embereknek az ötletéből lesz tényleges tranzakció, akik rá tudnak érezni releváns igényre és képesek meggyőzni ehhez kellő mennyiségű embert, ők a maradék tennivalókat is bizonyára gond nélkül el tudják látni.
Bizonyára létezik ideális csoportméret, de ezt még ki kell tapasztalni. Az viszont biztosnak tűnik, hogy könnyebb 15 embernek közös döntést hoznia, mint 1500-nak.
Egymáshoz közel, vagy akár társasházban lakó emberek számára egy ilyen rendszer a lehetőségek tárházát jelenti, amit a világ szerencsésebb tájain ki is használnak.

Hiszen minek egy tízlakásos társasházban minden lakásba mosógép, nyomtató, kárpittisztító vagy éppen gyümölcsaszaló?

 

Mi fán terem a Közösségi Gazdaság?

 

A közösségi gazdaság (sharing economy) már a közgazdaságtanban is bevett fogalomnak számít, sőt, egyre több fontos konferencia választja központi témának.
A megosztáson alapuló modell vezérgondolata, hogy egyre kevésbé van jelentősége a tulajdonlásnak, és egyre inkább előtérbe kerül az elérés, ami számtalan helyen hatékonyságot, jobb fenntarthatóságot hoz, igaz, olyan üzleti modellek révén, amik szembemennek a ma általánosakkal.
A hangsúly minden esetben a tömegben rejlő kihasználatlan kapacitások felszabadításán van, valamiféle közösségi fogyasztási gyakorlat bevezetésén keresztül.
Sokakban az igény régóta megjelent arra, hogy a webes élményekhez hasonló módon közösségi szervezésben használjanak tárgyakat, szolgáltatásokat. Az ilyen irányú keresletet jól mutatja egy érdekes statisztikai adat: 2012-ben az amerikai lakosság több mint fele bérelt, kölcsönzött vagy osztott meg másokkal termékeket valamilyen módon, és több mint 83 százalék volt azok aránya, akik hajlandóak lennének erre.
A közösségi gazdaságon alapuló megoldások lehetnek profitorientáltak vagy non-profitok, de mindenképpen hozzájárulnak ahhoz, hogy termékeket, szolgáltatásokat szélesebb körben lehessen elérni, mint a hagyományos tulajdonfelfogáson alapuló modellek esetében.


 

Zöldségesdoboz és TeleKocsi

 

A Ciprian Ciuciu Pitz által alapított első nagyváradi csoport – az a bizonyos lombvágós – egy hónappal ezelőtt alakult, de az új ötletekre jellemző gyermekbetegségek miatt lassabban halad a tervezettnél, a szükséges 10 emberből hét gyűlt eddig össze, még keresnek hármat, de Ciprian nem aggódik. „Azt hiszem, ha az első csoportot sikeresen beindítjuk, nem lesz megállás, hisz eddig is sokan jelezték, hogy ha lombvágóra nem is, de más termékekre szívesen társulnának. Rajtam legalábbis nem múlik, hasonló módszerrel szeretnék szőlődarálót és prést beszerezni, amik már egyenként ezer lejes tételek. Szükségem van rájuk, de egyikbe sem ruháznék többet a kereskedelmi ár tizedénél” – jelenti ki búcsúzóul a lelkes fiatalember.
Természetesen, még csak a környezetünkben sem ő az egyetlen, aki azon munkálkodik, hogy a közösséget építve tegye könnyebbé, hatékonyabbá, szolidárisabbá az élet valamely területét.
Két éve, Akiktől jó kosarat kapni című riportunkban mi is írtunk arról a Székelyföldön, valamint Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon és Temesváron működő „zöldségdoboz-rendszer” néven elhíresült mozgalomról, melynek keretében városi családok 20-40 tagot számláló fogyasztói csoportot alkotva szimpla vásárlóból egy-egy (a város vonzáskörzetében élő) kistermelő foglalkoztatóivá lépnek elő. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy havi fix összeggel biztosítják a gazda megélhetését, illetve a gazdaság működését, ő pedig, ennek fejében, hetente összeállít számukra egy zöldségekkel teli dobozt. Ebben a rendszerben két helyen is felbukkan a szolidaritás eszméje: először is a csoport vállalja a kockázatot, ha valamiféle vis maior okán elmarad a termés, másrészt pedig a bármilyen okból át nem vett dobozokat előzetes megállapodás szerint odaadják a rászorulóknak.

 


Később a Na, ki a kocka? és a Távmunka közösségben című írásainkban egy kolozsvári, illetve egy nagyváradi coworking kezdeményezésről, azaz két olyan közösségi munkahelyről tudósítottunk, ahol szellemi szabadfoglalkozásúak dolgozhatnak egymás mellett, független projekteken, osztozva a téren, adott esetben egymás szürkeállományán. Az első riportban bemutatott kolozsvári Ruby Tribe iroda munkatársai akkor éppen egy olyan Circulacia névre keresztelt számítógépes alkalmazáson dolgoztak, amelyen keresztül tagokat csak ajánlással fogadó csoportok tudnak hitelezni egymás közt, a bankok kizárásával.
Bár nem közös tulajdon, a közösségi autóhasználat több formájára is tudunk működő példákat hozni. Ezen rendszerek létjogosultságát – a környezetvédelmi szempontok mellett – az adja, hogy benzináraktól függően, évente 8-10 ezer futott kilométer alatt nem költséghatékony saját gépjárművet fenntartani.
Magyarországon már pozitív tapasztalatokkal működik az Avalon vállalat CareShare (autó megosztó) rendszere. Ennek alapelve az, hogy a cég ügyfelei interneten regisztrált időpontokban, kilométer díjért cserébe, akár fél órára is bérelhetnek autót, amit Budapest, illetve az ország több pontján is átvehetnek, illetve leadhatnak.

Eddig 45 ország 220 városát hódította meg hatalmas botrányokat kavarva az Uber okostelefon alkalmazás, mely Budapest után Bukarestet is célba vette. A szisztéma rendkívül egyszerűen működik: azokban az élethelyzetekben, amiben az ember eddig felhívott egy hagyományos taxi társaságot, hogy küldjön egy autót, az Uber felhasználó most az okostelefonja segítségével választhat egyet a közelében lévő regisztrált sofőrök közül.

Ők nem mind hivatásos sofőrök, bárki regisztrálhat, akinek van autója és szívesen szállítana embereket. Romániában jelenleg is zajlik a jelentkezők toborzása. A minőségellenőrzést maguk a rendszer résztvevői végzik, hisz utazás végén a sofőr, illetve az utas kölcsönösen értékelik egymást, ezzel szűrve ki az alkalmatlan szolgáltatókat és felhasználókat. Közvetlen, készpénzes fizetés nincs az út végén, a díjat a bankkártyánkról vonják le. Nyolcvan százalék megy a sofőrnek, húsz az Ubernek.
Az Uber terjedésének vannak vesztesei is: a monopolizált piac előnyeit eddig kizárólagosan élvező taxitársaságok. Ahol az Uber felbukkan, egymást érik a perek, illetve a feljelentések a versenyhatóságoknál.
Magyar fejlesztés az Oszkár TeleKocsi rendszer, amely tulajdonképpen útitárskereső. A sofőrök feltöltik az adatbázisba az út kezdő és végpontjait, az indulás időpontját, illetve az utastól várt hozzájárulás összegét, az utasok pedig ezen ajánlatok közül válogathatnak, sőt, online le is foglalhatják a helyüket. A minőség biztosítása, az Uberhez hasonlóan, szintén egymás értékelésén alapul.
Mint a fenti példák is talán bizonyítják – ki tiszta üzleti alapon, ki hitből – de egyre többen vesznek részt egy néma forradalomban, ami évek alatt átformálhatja az életünket. Elég valószínűnek látszik, hogy az egyes szám első személy felett az élet számos területén győzedelmeskedik a „mi”. Hogy a különböző közös érdekek, célok mentén egyre sűrűbben összefonódó közösségeinket milyen tartalmakkal töltjük meg, már rajtunk múlik.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!