„Sámuel” az érmelléki gyerekekért

2014. 11. 15. 11:48

Egyre több olyan gyermek van, aki komoly tanulási nehézséggel küzd, esetleg évekig el sem jut az iskolába, jóllehet a szülei szeretik, és szívük szerint megfelelő körülményeket biztosítanának neki a fejlődéshez. Csakhogy nem áll módjukban. Ilyen esetekben egy puha ágy, napi háromszori étkezés és szakértő segítség a leckéhez felbecsülhetetlen segítséget jelent. Tasnádi-Sáhy Péter riportja.

 

Az Érmelléki Református Diakóniai Alapítvány 2003 óta működő „Sámuel” Szociális Bentlakását a Bihar megyei Micskén Bertalan Lajos és felesége, Bertalan Csilla álmodták meg, mondhatni szinte a semmiből. A férfi zootechnikus mérnök, az asszony szociális munkás, mindketten régóta foglalkoznak fiatalokkal. „A nálunk lakó gyerekek nagycsaládból származnak, és a szülők anyagi lehetőségei sokszor nem teszik lehetővé, hogy rendesen tanulhassanak. Úgy működünk, mint egy kollégium, a tanulók a hétvégét a családjuk körében töltik, hét közben pedig nálunk tartózkodnak, szállást, ételt biztosítunk, illetve segítséget a tanuláshoz. A korskála széles, öttől tizennyolc éves korig terjed, az óvodásokat és általános iskolásokat itt Micskén írattuk be, a középiskolások pedig Margittára, illetve Borsra ingáznak. Van egy vállalkozó, aki a faluból egyébként is szállítja a gyerekeket kisbusszal, mi is vele állapodtunk meg” – avat be a bentlakás működésébe Bertalan úr.
„Képességek alapján nem zárunk ki senkit, de azért válogatunk – veszi át a szót Csilla asszony. – A gyerekekkel, az esetek nagyobbik részében könnyebb, mint a szülőkkel, jellemzően ők a szűk keresztmetszet. Ha valakivel nem tudunk együttműködni, mert nagyon agresszíven viselkedik, nagyon más irányba húz, akkor inkább nem erőltetjük a dolgot. Mondjuk a szűrés nagy részét elvégzik helyettünk, hiszen az érmelléki lelkészek, illetve a Diakóniai Alapítvány szociális munkásai küldik hozzánk a gyerekeket, és az említett helyzetektől igyekeznek megkímélni bennünket. Természetesen sok olyan eset is van, amikor a szülő fordul hozzánk. Az szeretném hangsúlyozni, hogy

a mi profilunkba tartozó gyerekeket nem taszítja el a családja, csak nem képesek segítség nélkül a fejlődéshez szükséges ellátást biztosítani.

Bár most például van egy olyan kislányunk, akit beadtak hozzánk bennlakásra a szülei, mondván, hogy elmennek Franciaországba dolgozni, csak elfelejtettek hazajönni. Van szerencsére egy nagymama, de neki meg teher a gyerekkel foglalkozni, szóval nem tudom, mi lesz a vége, egyelőre itt van nálunk, de lehet, hamarosan a Gyámügyhöz kell forduljunk. Érdemes megemlíteni, hogy vannak román gyerekeink is, Micskén viszont nincs román iskola, így az ő integrálásuk sem könnyű feladat.”

 

Segít a tapasztalat

 

A gyerekek hetven százalékának komoly lemaradásai vannak az iskolákban, mert legtöbbjükkel otthon egyáltalán nem foglalkoztak, ilyen-olyan okból, illetve akad olyan is, akit 10 évesen – amikor a bentlakásba került – írattak csak be elsőbe. „Ezt a lemaradást nagyon nehéz kezelni, sokszor megfeszülnek a tanítóink, hogy valamit lefaragjanak a hátrányból,” – teszi hozzá Bertalan Csilla.
Felmerül bennem a kérdés, hogy mennyire igényel speciális tudást a gyerekekkel való foglalkozás, és ha igen, mennyire állnak rendelkezésre szakemberek: „Kell, vagy kellene speciális tudás, csak nem igazán áll rendelkezésre. Két tanító jár hozzánk délutánonként, ők nem vettek részt szakirányú képzésben, viszont most már sok gyakorlati tapasztalat segíti őket a munkában, illetve a szociális vetületét a munkának én magam végzem” – feleli Bertalanné.

 

Gyerekek helyből is

 

 

Eddig a bentlakók maximális létszáma 15 fő volt, de nemrégiben kiegészítő tevékenységbe kezdtek: húsz micskei gyereket fogadnak délutánonként napköziben a református egyház támogatásával. Ők is nehéz anyagi körülmények közül származnak, úgyhogy az ő fejlődésükhöz is nagy segítség, hogy meleg ebéd után, jó körülmények között ülhetnek le tanulni segítséggel, mielőtt este hazamennének.
Ezzel a szülők válláról is nagy teher kerül le, hiszen a legtöbb család rég nem engedheti meg magának, hogy a klasszikus családmodellt követve az anyuka otthon maradjon a háztartást vezetni, viszont a gyerek délutáni felügyeletét csak meg kell oldani valahogy, az utolsó tanórától délután ötig-hatig, amíg valamelyik szülő hazaér. Pedig a micskeiek, a környező települések lakóihoz képest szerencsésnek mondhatóak, a legtöbb szülőnek nem kell ingáznia, hisz van Micskén egy cipőgyár, amely több száz embernek biztosít munkát.
A napközi fejlesztéséhez a „Sámuel” bentlakásnak 15 ezer euró vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg két évvel ezelőtt, melyet egy EU-komform fából készült játszótér építésére, a tanulószobát modernizáló szemléltetőeszközök vásárlására, illetve informatikai fejlesztésre fognak fordítani. Mármint amikor hozzájutnak a pénzhez, a közbeszerzési dossziét többedszerre sem sikerült elfogadtatniuk Szatmárnémetiben, a régiós pályázati központban. A konzultánsuk sokszor felküldte javítva az elbírálókhoz, de eddig formai okok miatt mindig visszadobták. Most megint ott van, Bertalanék reménykednek, ezúttal minden rendben lesz.

 

Könnyen megy a magyar

 

Az ebédlőben beszélgetünk, de befele jövet láttam, hogy az épület hatalmas, kérdésemre Bertalan úr sorolja a méreteket: a bentlakás emelettel együtt 700 négyzetméter, ebből két rész a gyerekeké (egyik a fiúké, a másik a lányoké, 2-3 ágyas szobákkal), egy pedig a szolgálati rész, itt van az étkező, konyha, illetve a raktárak. „Azt hiszem, igazi sikertörténet, hogy lassan 12 éve végezni tudjuk a munkánkat, és nem adtuk fel – teszi hozzá. – Már az önmagában csoda, hogy a református lelkész hajdani kertjét, amely állami tulajdonban volt, visszaszereztük, 49 évre koncesszióba tudtuk venni, és létre tudtuk hozni ezt a komplexumot. Csak az épület több mint 75 ezer eurós beruházás volt. Azt el kell mondani, hogy a Sámuel bentlakást az egyház ugyan támogatja, de alapvetően önellátók vagyunk. Mondjuk, szerintem az egyházmegye éves költségvetése alig lenne elég ahhoz, hogy működtetni tudjuk az intézményt.

Minket 80 százalékban külföldi adakozók tartanak fenn. Már a beruházásra is így lett meg a pénz: fele-fele arányban adta össze egy holland alapítvány és maga a holland kormány, mivel volt erre egy pályázat.

Emellett rengeteg segítséget kapunk a mai napig is egy észak-ír úriembertől, aki ezt az otthont édes gyermekeként kezeli, első perctől fogva támogat bennünket. Vele még 2000-ben találkoztunk, amikor még az egyház alkalmazásában álltam, és az észak-ír presbiteriánus egyházzal közösen szerveztünk Micskén – többek között – angol táborokat. Ő volt az egyik csoportvezető, Norman G. McKinney. A barátság, illetve a támogatás azóta is fennmaradt. Rajta kívül is vannak állandó adományozóink, leginkább keresztény bázisú holland alapítványok. A feleségem heti rendszerességgel, aprólékosan tájékoztatja támogatóinkat az itt végzett munkáról, illetve a támogatás elköltéséről. A gyerekek előmeneteléről személyenként is beszámolunk, immár 12 éve. Kezdetek kezdetén volt úgynevezett keresztszülő programunk egy holland településsel, ahonnan több magánszemély is támogatott egy-egy gyereket 10-10 euróval. Ez két-három évig működött, de azután elmaradt, azóta nem is erőltetjük.”
A bentlakás munkáját a kezdetektől fogva önkéntesek is segítik. Ők jellemzően Hollandiából érkeznek, ebben az évben viszont egy biharkeresztesi tanító jelentkezett, akinek elhúzódott az államvizsgája, és amíg a végére jár, szeretett volna elhelyezkedni valahol. Mint Bertalanék elmondják, remekül végzi a dolgát, de a hollandokra sem lehet panasz, egytől egyig nagyon szépen be szoktak illeszkedni, az eddigiek meglepően hamar megtanultak magyarul, és talán a leckeírás kivételével, mindenben remek segítséget jelentenek.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!