Nyugaton (és délen) a helyzetünk változatlan

2015. 03. 04. 14:05

Tavaly márciusban felkerestem néhány ismerősömet, barátomat, akik már nem élnek Romániában. Célom az volt, hogy rámutassak: generációm, a húszas-harmincasok közül sokan máshol találták meg a boldogulást, Bulgáriától Izlandon át a Fülöp-szigetekig. A színes életutakról szívesen beszéltek. Egy év elteltével ott folytattuk, ahol abbahagytuk: mi változott bennük az új hazában, mit gondolnak a befogadó társadalomról, terveznek-e hazatérést? Kustán Magyari Attila írása.

 


 

Nemzedéktársaim közül lassan az számít kivételnek, aki itthon marad, a legtöbben csak ünnepek idején találkozhatunk. Annak ellenére, hogy több, hasonló cikket írhatnék a többiekről, úgy döntöttem, inkább azt vizsgálom meg, mi történt a már megszólaltatott ismerőseimmel, akik közül néhányan egy éve úgy tervezték, hónapokon belül hazaköltöznek.

 

Napsütés és árnyék a Fülöp-szigeteken

 

Andrással tavaly sokat beszélgettünk arról, hogyan él a Fülöp-szigeteken. Amikor elköltözött Sepsiszentgyörgyről, majd Kolozsvárról, meglepődtem választott új hazáján. Ki a fene költözne olyan messzire és pont oda? – tettem fel a kérdést. Mint elmesélte, internetes munkával keresi a kenyerét, ahhoz szinte mindegy, hol élünk.
Egy olyan világról számolt be, amelynek megvannak a maga problémái – szegénység, káosz többek között –, mégis vidám, harsány, és elfogadó, legyen szó szexuális kisebbségekről vagy származásról.
András az elmúlt egy évben sok emberrel állt szóba, mindenfélét megtapasztalt. Amit kiemelne, az a társadalom passzivitása: a család és a családi értékek állnak a középpontban, ezzel be is záródik a kör.
– Talán az oktatás hiányára vezethető ez vissza – magyarázza, – de van, aki az amerikai individualizmust és a fogyasztói társadalmi modell követését okolja. Összetett a kérdés.
 

A politika ugyanakkor „tele van szennyel”, amikor egy normális ember lemondott volna a posztjáról, itt még mindig foggal-körömmel kapaszkodnak bele. Délen rengeteg az erőszak, felkelők és katonák csapnak össze.


Az érem másik oldala derűsebb: sok a napsütés, egyszerűbb az életvitel. Sok a szép sziget, finomak az ételek, pörög az élet:
– A gyerekek játszanak az utcákon, bőg a zene, valaki karaokézik, más kutyát sétáltat, tricikliznek, főzik az ebédet az utcán, az ember sok figyelmet kap – sorolja. – Szeretem, hogy hülyéskednek, amikor az ember sorban áll valahol, nem búval bélelt elárusítóval áll szóba. Az biztos, fel kell adni a rendszeretetből kicsit, ha itt akarsz maradni, különben belebolondulsz.
András közben megtartotta a polgári esküvőt egy helybéli lánnyal, tavaszra tervezik az egyházit is. Az esküvőre jellemző, hogy az emberek gyorsan befalják az asztalról, amit lehet, aztán távoznak is.
A hazaköltözésről is gondolkodott korábban, ez nem változott meg:
– Ezt eldöntöttük, a kérdés csak az időzítés. Az ukrán konfliktus, a bevándorlás-ellenes hangulat miatt egyelőre maradunk, de remélhetőleg hazalátogatunk egy időre, aztán eldől, mi lesz.

 

Aki a szomszédba költözött

 

Géza néhány éve költözött Bulgáriába, miután meglátogatta ott dolgozó testvérét, és maga is úgy döntött, tesz egy próbát a déli szomszédnál. Arra nem számított, hogy sokáig marad, de egyelőre úgy tűnik, semmi oka továbbállni.
Egy éve azt mondta, nem érez jelentős különbségeket a két ország között: „ha Romániát és Bulgáriát összecsatolnák, nem lehetne megmondani, melyik hol kezdődik és végződik”. Ezt a véleményét ma is tartja, annyival egészítve ki, hogy az utak minősége és az építkezési stílus különösen egyezik.
Tavaly márciusban még nem igazán volt barátja a cirill betűknek és a bolgár nyelvnek, mára azonban büszkén mondja, hogy a tudása fejlődött, az olvasással pedig oly módon haladt, hogy a különböző forgalmi táblákat, a reklámokat is segítségük hívta.
 

– Lassan három éve élek itt, és már otthonomnak érzem – mondta. – Lehet, azért nincs honvágyam, mert régebben sokat utaztam, különben sem vagyok az a helyben ülő típus.


Géza egyre ritkábban jár haza, akkor is várja, hogy visszatérhessen Szófiába.
Zenkő – akit egy rotterdami üvegházban korábban rovarellenőrré léptettek elő, majd gyerekek nevelésével foglalkozott – és barátja több éve élnek Hollandiában. Tavaly a rendezett, biztonságos társadalomról mesélt, ahol „sok a tetovált, fiatalos, élettel teli nagymama és nagytata”, akik nem bámulják meg azt, aki másképp néz ki az utcán. Mint mondta, a tolerancia kulcsfontosságú Hollandiában.
Továbbra is elégedett az ottani élettel. Problémát mindössze az jelentett, hogy ez évtől a bevándorlókra néhány megszorítás várt: nem igényelhet ingyenes nyelvkurzust, aki szociális juttatásra szorul, így a barátja nem járhat ingyenes holland-órákra, pedig volna rá szükség.
– Ugyanott és ugyanazzal foglalkozunk most is, mint tavaly. Belülről láthatom és élhetem meg a holland hétköznapokat, mert egy családnál dolgozunk – mesélte. – Szerencsére kis kertes albérletünk van, egyébként nehéz jó helyet találni itt: drága, bár a fizetéshez képest még így is megéri.
Terveznek egy nagyobb kiruccanást az Egyesült Államokba – ilyet romániai fizetésből nem tudnának megfizetni.
Arról is beszélgettünk, mennyivel jobb, hogy párban dolgoznak.
– Nagyon jó, hogy nem egyedül jöttem ki. Sokat segít a párom, ha a honvágy rám tör például, bár ez egyre ritkábban fordul elő – mondta. – Személyiségtől függ, van aki egyedül is ugyanúgy otthon érzi magát egy idegen országban, nekem viszont fontos, hogy van, akivel az anyanyelvemen beszéljek.
Ugyan az angol nem okoz problémát, és a hollandot is kezdi elsajátítani, továbbra is anyanyelvén álmodik és gondolkodik. Vegyes társaságokkal szoktak összeülni, olyankor magyarul, románul, angolul, hollandul zajlik a csevej, ez mára természetes számukra.
Arról is beszélt, bár korábban azt mondta, a jövőjét itthon képzeli el: „jó lenne, ha az otthoniak fejébe be lehetne ültetni a toleranciát, derűlátást, bizalmat. Kimosnám a sok negatív berögződött nyavalyát. Gyerekekkel szeretnék otthon foglalkozni, bennük látom a változás lehetőségét”. Ez változott az elmúlt évben, ahogy telik az idő, sokszor megfordult a fejében, hogy érdemes-e hazajönni Erdélybe, vagy inkább maradjon Hollandiában.

 

Négy év Dubajban

 

Csanád és párja négy éve költöztek Dubajba azzal az elképzeléssel, hogy ennyi idő elteltével hazatérnek. Egyelőre azonban maradtak.
– Az elmúlt négy év sok változást hozott, és szinte észrevétlenül múlt el. Mindketten irodában dolgozunk. Friss diplomásként jöttünk ki, az egyetem befejezése után néhány hónappal – mondja Csanád, hozzátéve, az a terv, hogy előbb-utóbb hazaköltöznek, változatlan, sőt, határidőt is megszabtak maguknak: szeptembert. A szemükben átértékelődött Románia: „otthon nem mindenki értékeli, hogy mennyire szép ország a miénk, és mennyi lehetőség rejlik benne.”
Elmesélte, mivel az ember az Egyesült Arab Emírségekben nap mint nap más kultúrákkal találkozik, gyorsan kell alkalmazkodnia, meg kell értenie az embereket.
– Ez azzal járt, hogy nekünk is át kellett vennünk bizonyos gondolkodásmódokat, bővült a látókörünk.

Ez egy gazdaságilag dinamikus hely, gyorsan fejlődik. Sok a cég és a vállalkozó ember, mindenki előre akar haladni, építeni, gazdagodni, te is felveszed ezt a mentalitást, inspirál a környezet.


Csanád megemlíti, nem olyan szigorúak a vallási szabályok, mint más arab országokban: könnyen lehet disznóhúshoz és alkoholhoz is jutni. Vannak persze fura törvények, például egy hónapja vezették be a boltokban, hogy ha disznóhúst adnak el, akkor külön pénztárgépbe kell bevezetniük, hogy ne kerüljön ez a termék egy kasszaszalagra a „halal”, azaz megengedett, tiszta élelmiszerekkel.

 

Élet a jég országában

 

Gyerekkori barátom, Andrea az érettségi után rögtön nyakába vette a világot: előbb Spanyolországba került, ahol négy év alatt megtapasztalta, butaság bedőlni a sztereotípiáknak, hiszen, „nem tudnak táncolni és énekelni mind, s nem is barna mindenki”. Ezt követően egy különleges helyet választott magának, Izlandot. Tavaly elmondta, tanulja a nyelvet, és szokja, hogy zárkózottabbak az emberek, de jól érzi magát. Mára a nyelvüket jól elsajátította, még regényeket is olvas izlandiul. Ugyan a zárkózottságot még mindig tapasztalja, de ha saját nyelvükön szólítja meg őket, és bebizonyítja, hogy ismeri a kultúrájukat, akkor másképp néznek rá, segítőkészebbek, barátságosabbak lesznek.
Nem tudja, meddig marad. Néhány évet mindenképp, aztán terepet vált: vagy egy közép-európai országot céloz meg, vagy újra Ibériát.
– Habár a szülőföldem Románia, tele csodálatos emlékekkel, sajnos nem tartozom oda – válaszolta arra a kérdésre, hogy élne-e újra itthon.

 

Dánia és Anglia

 

Amy évekkel ezelőtt Abu Dhabiban élt, majd Dániába került. Tavaly elmondta, nem foglalkozik azzal, hogy hol köt ki, hazatérni pedig nem szeretne. Az elmúlt egy évben rengeteget utazott, ugyanis megismerkedett egy üzletemberrel, új munkája pedig olyan helyekre szólítja el, amelyekre sosem számított. Tavaly így visszautazhatott az Emirátusokba, hamarosan Szaúd-Arábiát ismerheti meg.
– Számomra éppen az nem a kényelmes, ha nap mint nap ugyanazt a környezetet kell látnom, vagy rutinmunkát kell végeznem. Szükségem van a környezetváltozásra, az adrenalinra, az utazások pedig ezt a célt szolgálják – magyarázta.
Egyik másik barátom, Botond és barátnője, Andrea néhány éve Angliában dolgoznak, jelenleg egy wokingi párnál házvezetőként, Londontól 25 kilométerre.
– Elmélyült a kapcsolatunk a családdal, bíznak bennünk és szeretik, ahogyan dolgozunk – mesélték.
Amikor Botond a jogosítvány megszerzésén gondolkodott, néhány órát fizettek neki, biztosítást kötöttek az autóra és a családanyával gyakorolhatott. A biztosításra egyébként azért volt szükség – magyarázták – mert annyi személyre kell megkötni, ahány vezeti az adott járművet.
Októberben Franciaországba utaztak, ahol a család másik házában dolgoztak két hétig, de sokat kirándultak is.
 

– Egyelőre nem akarunk hazamenni, és új munkát sem keresünk itt, amíg szükség van ránk. – mondta Andrea. – A szomszédok is igényt tartanak ránk: én takarítok, Boti kertészkedik, fest, minden egyéb munkát elvégez, amire kérik.

Sok barátunk is van a környéken, egymáshoz járunk, ha a hétvége szabad, kirándulunk. Úgyhogy még maradunk, ki tudja, meddig…

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!