És akkor bepörgött a város (IV.)

2016. 08. 30. 19:15

Forgatag-naplója utolsó részében Bögözi Attila váratlan ölelésekről, eb-seregszemléről, kipróbált egészségprogramról, míves kézműves portékákról, s a világban élő vásárhelyiek újabb találkozójáról számol be.

 

Jót tesz az ízületeknek egy kis átmozgatás a Forgatagon   Fotók: Forgatag.ro

 

Ahogy mondani szokás: rendelve sem lehetett volna szebb, jobb időt kitalálni, mint amilyen a múlt hét végén, Marosvásárhelyen volt. Mindvégig szikrázó napsütéssel, csillogóan tiszta kék éggel, a korábbi kánikulákat könnyen feledtető, a még harsányzöld lombokat szelíden motozó szél úrfival, egyszóval, amolyan szeretlek nyárvéggel, amikor a költők szerint: „virágok kelyhében tündérek ülnek/, s csendesen nékünk hegedülnek”.

 

„Free hug” és a rossz reflexek

A tündér, aki hozzám lép, most épp egy fiatalember.

„Szabad egy ingyen ölelés?” – kérdi, s mire magamhoz térhetnék a meglepetésből, már kapom is az ölelést.

Nem magán a gesztuson lepődtem meg. 

A Vásárhelyi Forgatag idején, a Ligetben, már többször is volt alkalmam megélni ilyen pillanatot, mi több, láttam, amint szinte a semmiből felbukkanó, vidám tekintetű, mosolygós arcú kamaszok papírlapocskákat is ragasztottak autók szélvédőjére, válltáskákra, vagy egyszerűen a szembe jövő emberek kezébe adták a kis színes cetliket olyan kedvesség-feliratokkal, mint: „mosolyogj”, „szép napot”, „jobb adni, mint kapni”.

Amin most meglepődtem, hogy az ingyen ölelést egy fiatalember kínálta fel. Eddig ezt lányok tették, és valahogy így is rögzült bennem. Pedig nemekhez kötni a két ember közti legbensőségesebb mozdulatot, bizony nagy butaság, hiszen az ölelés – bárkitől kapod – lecsendesíti a lelket, megnyugtat, pár pillanatra el tudja feledtetni a körülöttünk lévő dolgokat, problémákat. Erőt ad, az együvé tartozás olyan intenzív érzését váltja ki, ami semmilyen más módon nem érhető el. Azt hiszem egy amerikai pszichológusnő mondta, hogy napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.

Később megtudom azt is, hogy a „free hug” táblácskákkal ingyen ölelést osztogató fiatalok – Konrád Zsuzsanna, Csibi Kriszta, Jenei Áron és társaik – a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tagjai. Tapasztalataikat megosztva mondták, hogy szerintük a legszebb dolog az ölelésben az, hogy az esetek többségében nem marad viszonzatlanul. Csak mifelénk még szokatlan gyakorlat, az pláne szokatlan, hogy fiúk is osztogassák. Hiába, a beidegződött, régi, rossz reflexek…

Hoppá! Ezt viszont most jobb lenne messze elkerülni.

A kutyameleg legkevésbé a Forgatag négylábú vendégeit zavarta

 

Amint a Sportcsarnok előtti téren haladok a Liget bejárata felé, hirtelen drótszőrű kutyus terem mellettem, s miután barátkozása jeléül alaposan megszakérti a szagomat, elégedett farok csóválással visszaballag gazdijához. „Nem kell félni, nem harap a kutya” – nevet rám a tulaj, amiben akár ki is egyezhetnénk, csak abban nem vagyok biztos, hogy a kutya is tudja-e, hogy a bácsi sem harapós.

A Gézengúzok Gyerekfesztiválon aratott siker után a Magyar Kutyafajták Romániai Klubjának bő két tucat tenyésztője, kilenc kutyafajtát mutatott be a Forgatag Liget előtti terén.

Persze, a gyerekek voltak a legkíváncsibbak az ebekre, melyek közt termetre ugyancsak tiszteletet parancsoló példányok is voltak.

Kuvasz, komondor, puli, pumi, mudi, magyar vizsla, drótszőrű, magyar vizsla, erdélyi kopó és magyar agár mutatkozott be a Forgatag egyik színfoltjának szánt rendezvényen. Kisebb-nagyobb, de minden alkalommal békés kimenetelű nézeteltérés az ebek között csak akkor adódott, amikor bichon, pincsi, csivava, ritkábban törpe uszkár haladt el a bemutató résztvevői mellett. „Én is kutya vagyok, én is kutya vagyok” – vakkantotta oda, vékony, cérnahangon egyik-másik öleb, mire csak nagy ritkán jött egy-egy mély hangon eldörmögött válasz: „na és, az oroszlán is egy macska, csak egy kicsit nagyobbacska”…

 

Egészséggel dicsérd a napot

Az óvatos lépkedésre a ligeten belül sem árt odafigyelnem. Ezúttal azért, mert hatalmas járgányfelvonulás van készülőben. Negyedes, feles, két-, háromkerekű biciklik, hajtányok, rollerek meg mindenfajta más, pedállal vagy csak lábbal hajtott mozgó alkalmatosság „hasít” a sétányokon, duda, csengő vagy egyszerűen csak szóval kérve magának szabad elhaladást.

Azt már korábbi naplóbejegyzéseimben is megírtam, hogy örvendetesen sok gyerek volt az idei Forgatagon, és itt a Ligetben végre kedvükre játszadozhattak kövér pázsiton, biztonságos csúszdákon, hintákon, sátrakban vagy szabad ég alatt. Korábban, a Maros parton épp ezeket hiányolták a szülők, nem lehetett szabadjára engedni a gyerekeket. Leült a papa sörrel hűsölni, de kettőt sem kortyolhatott poharából, s már szökhetett fel, anyuka „hol a gyerek?” kétségbeesett kiáltására. Most a Ligetben az árgus szülői tekintetek mellett rengeteg önkéntes is vigyázta a gyerekeket meg a rendet, s ha kellett játszott is aprajafalva boldog népségével. Zenei aláfestésnek a MeseHetes együttes (tagok: Szilágyi Nóra, Zsigmond Éva-Beáta ének, Bene Zoltán zongora, Boldizsár Szabolcs fuvola, György Csongor dobok, Krizbai Imre gitár, Szakál Attila basszusgitár) zenéje terült szét a Turbina-árok partján, csupa könnyed, ismerős dallam, hiszen a hét csíkszeredai művész kizárólag rajzfilmzenét játszik, saját feldolgozásban, dzsessz, blues, funky, rock, bossanova, reagie és egyéb stílusok ötvözésével. Ez pedig bejön a gyerekeknek, mint ahogy a szülők is szívesen hallgatják az effajta, igényesen kidolgozott zenét.

Odébb, a liget egy eldugottabb sarkában szintén zene szól, de ez már halkabb és egészen más jellegű. Kardio-tornán mozognak az egészségforgatag résztvevői, már aki úgy érzi, hogy az egész napos forgatagolásba belefáradt izmainak, ízületeinek jót tesz egy kis ellazulás. Bartha Zsuzsa vezető gyógytornász, gerincspecialistától megtudom, hogy a forgatagi egészségszigeten a szakemberek igyekszenek az egészséges életmód tudatosítása mellett az is elmondani az embereknek, hogy milyen lehetőségek vannak testük karbantartására. Hiszen régi igazság, hogy nem elég idős korban figyelni az egészség megőrzésére, azt már kisgyerekkorban el kell kezdeni.

Külön attrakció, hogy az egészségszigetre betérők úgynevezett egészség-útlevelet kapnak, amellyel sátorról sátorra haladva fordulhatnak a szakemberekhez, akik – képzett szakorvosok, fizikoterapeuták és asszisztensek – az egyes vizsgálatok után részletesen értékelik a kapott eredményeket, és minden esetben felhívják a figyelmet az egyes kockázati tényezőkre. „Senki sem távozik üres kézzel, mert az orvosok olyan személyre szabott életviteli tanácsokkal látják el az érdeklődőket, amelyek könnyen beépíthetőek a mindennapi, gyakorlati életvitelbe” – magyarázta Bartha Zsuzsa.

Az Osteopharm sátorban, türelmesen kivárva sorom, én is alávetettem magam egy gyors szűrővizsgálatnak, ahol ultramodern készülékkel világították át lábaimat, megnézték gerincem, testem statikáját, majd a szakorvossal közösen eldöntöttük, milyen utólagos kivizsgálásokra lesz még szükségem. A lúdtalpról tudtam, azt viszont nem, s ezt Bartha Zsuzsa mondta el, hogy ma a lúdtalp már népbetegségnek számít. Gyakori nemcsak az eladók, pincérek között, akiknek lába egész nap folyamatos terhelésnek van kitéve, hanem az ülőmunkát végző irodai dolgozóknál, számítógép előtt órákat görnyedőknél is.

Ökörsütés nélkül ma már elképzelhetetlen egy városfesztivál

 

Kézműves vásár ökörsültelenséggel

A gágogó szárnyasról jut eszembe, hogy be kellene néznem a gasztro-udvarba is, hátha összefutok ott Baja alpolgármesterével, hogy személyesen is elnézését kérjem, amiért egyik korábbi naplóbejegyzésemben kecskeméti főszakácsnak „neveztem ki”. Sajnos, nem találom, így marad a nyilvános megkövetés, no meg a kecskemétiek számlámra írt kajánkodása, hogy főszakácsként akármikor szívesen látják Bajára az alpolgármester urat. Ha tud főzni.

Mivel az ökör sem sült még meg, (pedig arra ugyancsak tartogatom a hasam, igaz, ezzel sokan vagyunk így), úgy döntök, szétnézek a termék- és kézműves vásáron.

Bár péntek óta nyitva vannak a standok, azt szemem sarkából eddig is láttam, hogy nézelődő, bámészkodó akad szép számban, viszont, aki pénztárcája után is nyúl, annál kevesebb. Pedig legalább negyven termelő, nemcsak Marosvásárhelyről, hanem a Székelyföld távoli szegletéiből, vonultatta fel készítményeit. Ennek köszönhetően, a kínálat is színesre és változatosra sikeredett, a legkülönbözőbb szörpöktől a kézműves sajtokig, a díszes faragványoktól a becses házi szőttesekig, a hagyományos mézeskalácstól a finom megmunkálású bőrdíszműves termékekig százféle csecse-becse, használati cikk, vagy csak egyszerű dísztárgy, párna, varrottas kellette magát.

Kányádi Lenke Nagygalambfalváról szőtteseit hozta el, meg egy hagyományos szövőszéket, Makkai Zsolt Marosszentannáról többféle mézet kínált, finom volt Koronka Illa kertészmérnök hígítás nélküli feketeribizke gyümölcsleve, és ízlettek a kundi Varga István két hónapig érlelt kézműves sajtjai, meg házi készítésű joghurtja. Barabás Rozália pászkát, aprósüteményeket, mutatós formákba öntött házi csokit hozott Erdőszentgyörgyről, Szeredai Noémi, Székelykeresztúr mellől, a saját recept szerint főzött szörpök, lekvárok mellett levendulakészítményekkel kényeztette a vásárlókat (egyébként ő és családja a népszerű csekefalvi levendulafesztivál szervezője is). Szívesen állt szóba bárkivel, büszkén emlegette, hogy Vásárhelyen született, innen származott el Keresztúr mellé, ahol közel egy hektáron termesztenek levendulát, amiből többnyire gyógyászati szempontból értékes illóolaj készül. „700 kg virágból lesz egy liter illóolaj” – árulta el, amikor a kis szelence olaj árát enyhén sokalltam.

A bámészkodás közepette régi ismerősre is bukkantam! Ferencz Zsolt bőrdíszművessel korábban más termékvásárokon már találkoztunk. Tudom róla, hogy igényes, alaposan felkészült szakember, bőrszandáljai, bőrtáskái igen keresettek a hölgyvásárlók körében. Messziről érkezett a szakmába, de nem bánta meg. Azt mondja: a Forgatagra inkább PR megfontolásból jött ki, hogy ezzel is gondozza eddig kiépített hírnevét, no meg az esetleges későbbi vásárlási, rendelési szándék felkeltésével tovább bővítse ügyfeleinek körét.

Szalmabálák közt randevúznak a világban szétszóródott vásárhelyiek

 

„Vásárhelyikum” és laza öntudat

Mikor eddig értem szubjektív naplóm zárófejezetének pötyögésében, nagyon megijedtem. Mert amikor a leütések számlálójára pillantottam, az majdnem tízezret mutatott. És még egy szót sem szóltam a Forgatagon szintén negyedik alkalommal szervezett Marosvásárhelyiek Világtalálkozójáról. Ezrét Kirsch Attilával, a Világtalálkozó főszervezőjével gyorsan számba vettük a történteket. A Művészeti Líceum udvarába a szélrózsa minden irányából érkeztek résztvevők, ki Európa valamelyik országából, ki az óceánon túlról. Aki jött, annak valamiért fontos e találkozó, olyannyira, hogy többen már úgy időzítik éves pihenőszabadságukat, hogy a találkozón újra itthon lehessenek.

Idén „kétfelvonásos” volt a rendezvény.

Az elsőnek piknik jellege volt, szalmabála székekkel és asztalokkal, a kockás abroszokon péksüteményes és gyümölcsös tálakkal, és persze, a se vége, se hossza, régi emlékeket felidéző sztorikkal.

„Ennek a városnak voltak olyan intim terei, ahol otthon érezhettük magunkat. Ez az otthontudat ma már eltűnőben van” – mondta Kovács Levente, a világtalálkozó díszvendége, majd az úgynevezett „vásárhelyikumokra”, a Súrlott Grádics flekkenére és vargabélesére emlékezett.

Az együttlét fontos mozzanatát képezte annak körüljárása, hogy „mi is a vásárhelyi?” Itt aztán elszabadult a pokol, mert csak úgy sorjáztak a jellegzetesnél jellegzetesebb figurák.

Bársony Rózsi, Amerikából hazalátogató, ünnepelt színésznő, Rezső, a Ritz vendéglő pincére, Pattantyús Ferkó, egy keréken bicikliző, óriáskarikában pörgő mozgásművész, Holdy Juci gyors lábú táncosnő, és ki ne hagyjam Jockát, az „accegylejt” aranyköpés felejthetetlen virágárusát.

Az ötletekből játék lett, a játékból verseny kerekedett, ennek győztese pedig a Keresztes Ildikót, a vásárhelyen született énekesnőt megszemélyesítő Deák Orsolya lett.

„Cementlapok, Víkend, Hétfák, Somostető, Liget, Tornakert, Jazz, kicsi és nagy G – sorolták Fodor Piroska és Nagy István színművész-műsorvezetők a vásárhelyi öntudat születésének egykori és mai színtereit, délután a Kultúrpalota nagytermében, ahol telt házas közönség előtt, a világtalálkozó „második felvonásaként” gálaműsoron léptek fel a könnyedebb zenei műfajok helyi és kecskeméti csillagai.

És még hány koncert, közös éneklés, folyóirat-, könyv- és színházi bemutató, bútorfestés, cirkuszi mutatvány, táncszínházi előadás, kamaszoknak lelki tanácsadás, kisgyerekeknek rajz- és kézműves foglalkozás, rövidfilm-maraton, kerámiaműhely, mindennapi nagy és kis színpados könnyűzene koncert maradt ki a naplóból, aminek a végére egyszer pontot kell tennem, mert ezt sem lehet, akár a rétest, a végtelenségig nyújtani.

Ugyan a legtöbben a koncertekre voltak kíváncsiak, az idei Forgatag többi rendezvénye is vonzotta a vásárhelyieket

 

Nem szalmaláng népe

Összegzés helyett jegyzem ide azt, amit Portik Vilmos, főszervező mondott: „Nagy siker volt az idei Vásárhelyi Forgatag. Megmozgatta a civil szféra egészét, megmutatta, hogy a marosvásárhelyi magyarság képes összefogni egy cél érdekében és közösen dolgozni, szórakozni, magyarul élni meg mindazt, amit a vásárhelyiség jelent. S bár még korai számokat mondani, az már most biztos, hogy a tavalyi negyvenezres részvételt idén sikerült felülmúlni. Marosvásárhely magyarsága ezzel is bizonyította, hogy nem a szalmaláng, hanem a ki nem hunyó örök gyertyaláng népe. Érte dolgozni, nemcsak megtisztelő feladat, de sohasem lesz hiába”.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!