Borsafüredi életjelek

2015. 07. 26. 14:49

Jól döntött-e Bak Sándor építészmérnök és felesége, a számtantanár Bak Menyhárt Anetta, amikor másfél évtizede Budapestet felcserélte a vonzó adottságai ellenére sok gonddal küzdő, máramarosi magashegyi üdülővel, Borsafüreddel? Egyebek mellett erre keresi a választ Sike Lajos alábbi riportja.

 

Jellemző borsafüredi kép, a legtöbb emeletes házban panzió működik

 

Szerelem első látásra! 1963 novemberében jártam erre először, Bartók még élő nótafáit kerestem az Iza-völgyében, aztán túl a hegyen egyszer csak elém állt a Nagy-Pietrosz. A rozsdás őszi erdőkből messze kiemelkedve, lélegzetelállítóan fenséges volt. Azt mondtam, nem megyek haza, míg fel nem jutok a 2315 métert jelző kőig. Másnap ott ebédeltem a szolgálatos erdésszel, szalonnát, hagymát, kenyeret, forrásvízzel locsolva, amit ilyen helyen szokás.

Azóta minden négy-öt évben itt töltök pár napot. Pontosabban a „nagyhegy” folytatásaként bal kéz felé elterülő Borsafüreden, amelyet hivatalosan Borsa-Complexnek neveznek. Ennek első nagy épületét még a fehér lovas országlása idején emelték, s ugyanarra a sorsra jutott, mint a tekintélyelvű uralkodók legtöbb alkotása, a kutyának sem kell, mert nincs az a pénz, amiért rendbe lehetne tenni és felújítani.

Enyhe vigasz, hogy a jóval később, a rendszerváltás után épített sok száz villa és turistaház közül is sok erre a sorsra jutott. Ezért mostani borsai beszélgetésünk első témája is, akár erdészmérnökkel, helyi képviselővel, akár turisztikai szakemberrel folytatom, mindjárt ezzel kezdődött. Érdekes: csaknem mindnyájuknak az a véleménye, hogy az átlag borsai polgár kezdettől jobban látta, mi lehetne itt a leállt és rengeteg állami pénzt felemésztett ércbányászat helyet a fejlődés iránya, mint az állam képviselője és az önkormányzat. Akár úgy is fogalmazhatnánk: a közember okosabb volt, mint a hatóság, ami persze nem borsai specialitás. Legtöbben nyugati példák után orientálódtak, már csak azért is, mert közben több-kevesebb ideig ott dolgoztak és dolgoznak. Egyértelműnek látták: ahol olyan pazarlóan szép és változatos a táj, vele a növény- és állatvilág, ahol ilyen szemrevaló ritmusban váltják egymást a fenyvesek, tisztások, sziklaormok, s ráadásul a vízesések és a gleccsertavak sem hiányoznak, ott mindenekelőtt a turizmust érdemes fejleszteni. Összekuporgatott pénzükön elsősorban turistaházakat, panziókat építettek, nem egy esetben a nagy haszon reményében túlméretezve. A hatóságoknak eszükbe nem jutott ehhez igazítani a település fejlesztését (pedig a lakosság megtartása ezt igényelte volna), a működéshez feltétlenül szükséges infrastruktúra kiépítéséről nem, vagy csak kisrészt gondoskodtak. A rossz utak, a meg nem épült bekötők és letérők, a hiányos közművek erről a mulasztásról tanúskodnak.

 

A turisták számához képest kevés az egyetlen sífelvonó

 

Tisztább lett Borsa

Persze, a válság. Főleg a korábban elkezdett beruházásokra nincs elég pénz. Ezért csúszik az ide vezető autóutak modernizálása is. A bukovinai már-már járhatatlan. De van egyéb, a turizmussal közvetlenül összefüggő hiányosság is. Munteanu Ioan mérnök úgy látja, Borsafüreden a mai körülmények mellett is (amikor a hat-hétezer szálláshelynek jó, ha a fele foglalt), legalább 4-5 siklóra és sífelvonóra lenne szükség, de mind ez ideig csupán egy működik. A második egy uniós pályázat nyomán csaknem 15 éve épülget,

a kivitelező görög cég már rég eltűnt

a beruházásra szánt pénz 65 százalékával együtt.

– Azért van egy-két olyan változás, ami már-már felülírja az infrastruktúra elmaradottságát, észrevehetően sokat javult például a köztisztaság. Pár éve a központban is szemétkupacokat kergetett a szél, a patak és az árkok partját eldobott pillepalackok „díszítették – mondom Munteanu mérnöknek.

– Megviszem a jó hírt Sorin Timis borsai polgármesternek – válaszolja –, hogy ezt egy magyar újságírótól hallottam, biztosan örülni fog, mert ezt nem mindenki tartja sikernek. Pedig valóban az, mert az emberek a házuk előtt is gyakrabban sepernek, kaszálnak és ürítik a szemetes-konténereket, de a közbeszédben is gyakoribb és nagyobb súllyal bíró lett a köztisztaság. A polgármester egy zöldpárti elöljáró, megválasztása előtt is elsősorban erről beszélt, mert több pénzt nem tudott ígérni. Nem hazudott.

 

Itt kellene működnie a második felvonónak. Eltűnt a görög kivitelező is, ahogy a pénz java is

 

Természetes többnyelvűség

Ha őszinte akarok lenni, a számos csiricsáré, giccses vendégváró mellett azért van itt több igényes, mutatós új turistaház és panzió is. A Făntâna nevűben ebédelünk az azonos nevű patak partján. Állítólag ott a legjobb parasztcsorba. Nem lep meg, hogy az öt nyelven írt étlap egyike a magyar. Pár éve, mikor itt jártam, Anetta mesélte: mint a helyi turisztikai szervezet alelnöke, sikerült meggyőznie több kollégát, hogy a vendég iránti tiszteletből írják ki magyarul is az étel nevét, már csak azért is, mert egyre több a magyarországi rendszámú gépkocsi. Kérdezem a kiszolgálónőt, jártak-e itt ma magyarok, a válasza: hogyne, már két csoport is volt, s újabb kettő későbbre jelentkezett. S kérdezetlenül is mondja, hogy ez „Anetta keze”. Miként innen nem messze a libegő beszállójánál olvasható figyelmeztető szöveg magyar változata is. Nem azért a mintegy 300 főnyi helyi lakosért, sokkal inkább a debreceni, miskolci, nyíregyházi, kecskeméti vendégekért.

Anetta a kétnyelvűséggel akaratlanul is hivatást teljesít. Vajon miért nem teszi ezt sok-sok kollegája Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Nagybányán, Aradon, ahol sokkal nagyobb igény volna (már csak üzleti érdekből is) a vendéglátói kétnyelvűségre. 

A Bak házaspár 28 személyes panziója teljesen foglalt. Az udvarban álló kocsik jelzése szerint kisebb részt szatmári, bányai, nagyobb részt H és D felségjelűek utasaiként jöttek. A legtöbben visszatérők, akik hetekkel előbb az Ursu panzió honlapján jelezték szobafoglalási szándékukat. Bakék jó ötlete volt, hogy „medvéjüket” feltették az internetre, természetesen külön magyar szöveget is adtak hozzá. Így igencsak megdobban a szíve annak az ide érkező erdélyi származású mérnöknek, tanárnak, tisztviselőnek, művésznek, sportolónak, akit 30-40 éve űzött a sors és a biztonságigény a világ más tájára. S dobban is sokuknak, amikor olyan szép magyar földrajzi neveket olvasnak, mint

Lóhavasok, Gargaló, Ünőkő, Sárkány, Puzdra.

Mikor tele a ház, besegítenek a családtagok, a két siheder vagy Annetta édesapja, aki Máramaros híres gyümölcsoltó szakembere, hosszú ideig ő vezette a szinérváraljai faiskolát.

 

Az Ursu panzió télen is, nyáron is várja a vendégeket

 

Megtalálták a helyüket

– Hazajövetelünkben fontos szerepet játszott, hogy idős szüleink ne maradjanak magukra. Sokat köszönhetünk nekik mindketten. Az nem az ő hibájuk, hogy végül nem lettünk matematikusok és építészek. Az még kevésbé, hogy szolgalelkű bürokraták se.

Budapestet azért hagytuk ott, mert nem tűrtük a lekezelést.

Például azt, hogy olyanok kérjenek tőlünk magyar nyelvvizsgát, akik gyengébben beszélik a magyar nyelvet, mint mi, és soha nem hallottak Szinérváralja nagy szülöttjéről, Erdős Szilveszter János bibliafordítóról, a nagy Erasmus barátjáról. Megtaláltuk itt a helyünket, jó érzés segíteni az ide járó egyre több magyarnak. Közben a románokkal jó viszonyban vagyunk. Amiben az is segít, hogy nem pusmogunk össze-vissza, nyíltan magyarnak valljuk magunkat.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!