Agyagba égetett századok

2015. 06. 13. 10:14

A Kézdivásárhelyen élő LÁSZLÓ KÁROLY keramikus műhelyébe látogatva megszemlélhettük gazdag kályhacsempe-gyűjteményét, megismerkedhettünk a használt technikákkal, miközben a geológusból lett csempeművész portréja is kibontakozik. A lapunkban, több év szünet után újra jelentkező Bede Erika írása.

 

 

A vásárokban közszemlére tett portékák sokfélesége, hatalmas választéka a bizonyíték arra, hogy a kézműves mesterségek – majd egy évszázados agónia után – reneszánszukat élik, egyre többen szeretünk a kézműves standok közt kószálni, jólesően nézelődni ott, ahol nincs bóvli, csak hagyományos tárgyak, vásárfiának való. Persze, nem mindig könnyű felismerni, mely tárgy gépi sorozatgyártás terméke, és melyek készültek kézi munkával. Előbbiek ára viszonylag könnyen megfizethető, míg az egyedi kivitelezésű kézműves tárgyak drágábbak.
A honlapjukról előzetesen tájékozódva ezekkel a gondolatokkal kerestem fel Kézdivásárhelyen az Amrita kft. megálmodóját, létrehozóját, igazgatóját, László Károly keramikust, akit a régi tárgyak vonzása terelt egykor a kézműves mesterség elsajátításának igénye felé.

 

Kerámiaműhely a szigetelőgyárban

 

A mesterrel a főtéri református templom előtt futottunk össze. Megnyerő külsejű, magas, őszes úriember. Máris a közeli bemutató üzletükben szemlélődhetek kedvemre, ahol lenyűgöző szépségű kályhacsempék sorakoznak a falakon. Kecses olaszkorsóból kinövő tulipán, stilizált liliom és növényindák, fenyőág, zergeboglár, életfa, gránátalma, makk és tölgyfalevél, akantuszlevél, angyalkák, király és királynő árkádok közt, magyar huszár, lovagok, Sárkányölő Szent György, Szent László és a kun, török vitéz baltával, kétfejű sas, madarak, bika holddal és csillaggal a szarva közt néz le rám. Még kalózhajó is ring a rekonstruált agyaghullámokon. A lelkes csempegyűjtő nem csupán felújítja a kezébe kerülő ép vagy töredékes leleteket, hanem a régieket rekonstruálja. Több mint kilencven féle rekonstruált csempével büszkélkedhet. Ezekből a múlt hangulatát idéző cserépkályhák születnek, nemcsak felújított kúriákban, udvarházakban, hanem modern lakásokban is Magyarországon át egészen Franciaországig. Ez a cégük fő profilja.
Iszom magamba a gyönyörű mintákat, már azt is tudom, melyik kályhát rakatnám a nappalimban, alig várom, hogy a mester műhelyébe invitáljon.
Csak akkor értem meg, miért szabódott ettől, amikor beérünk az elhagyatottnak tűnő, rozsdamarta, lerobbant, valamikori szigetelőgyár udvarára, és visszhangozva csapódik utánunk a vasajtó, mint a filmekben…  vagy inkább, mint az ezüstporos mesében?
Még működik egy részlege a gyárnak, a kaolinőrléstől finom, fehér porréteg borít mindent. Sebaj, a műhelyt látnom kell, ahol ezek a szépséges csempék megújulnak vagy újjászületnek László Károly keze alatt.
Ebben a világvégét idéző gyárépületben bérel helyiségeket kerámiaműhelye számára az Amrita kft.. Hagyományos technikával, ornamentikával, természetes anyagokból alkot itt a szépteremtő keramikus, maga tervezve egyedi tárgyait, négy alkalmazottja segítségével.
A céget fia, László Zsolt menedzseli. Neki nem olyan a kézügyessége, hogy a kezébe vegye az agyagot s a faragóvésőt – meséli az apa –, azonban menedzserként fellendítette a céget.

 

Mázasak és mázatlanok

 

– Kézdivásárhely jelentős fazakas múlttal rendelkezik – mondja László Károly. – Hírnevesek voltak a fazakas céhbe tartozó helyi mesterek, akiknek keze alól gyönyörű mintázatú kályhacsempék sokasága került ki, és akiknek a névjegye egy-egy művészi kivitelezésű régi csempén máig látható. A helyi múzeumban sok fazakas neve fel van jegyezve, egy kiállítótermet is nekik szenteltek.
Már 1649-től volt fazekas céhe a városnak. 1750-ben csupán 10 adófizető agyagművészt tartottak számon, azonban a céh- és ipartársulat „aranyas könyvébe” 1853 és 1904 közt már 58 fazekasmester nevét írták be – tudjuk meg dr. Szőcsné Gazda Enikőtől, a Székely Nemzeti Múzeum néprajzos szakemberétől, akitől riportalanyunk is sok segítséget kapott a régi csempék közti eligazodásban.
Művészien díszes kályhacsempéket Európában Itálián kívül Magyarországon készítettek először Mátyás király idejében, a 15. században. Az erdélyi kályhásközpontok között legismertebbek a kalotaszegiek: Kolozsvár, Váralmás, Magyarvalkó, Bánffyhunyad; a Székelyföldön Korond, Küsmöd, Csíkmadaras, Kézdivásárhely; a Szilágyságban Désháza. Jelentős szerepe volt a barcasági és a besztercei szász kályhásságnak is.
Az erdélyi mázatlan kályhacsempék mellé szépen sorakoznak a mázas – zöld, fehér alapon kék írókás vagy több színű mázzal készült – kályhacsempék is. Díszítményeiben mély nyomot hagytak a történeti stílusok: a reneszánsz, a barokk, a rokokó és a klasszicizmus. A besztercei szász csempéken gyakori motívum a középkorban is kedvelt lovagalakos díszítmény. E darabok jellegzetes motívuma még a futó szarvas és a fenyő együttese, vagy a táncoló párt ábrázoló díszítmény. Ezek között mázatlan nem fordul elő. Legtöbbjén fehér vagy a fehér alapon kék mázas, netán kék-zöld vagy sárga-zöld mázas a díszítmény. A kalotaszegi kályhacsempék a reneszánsztól örökölt olaszkorsós, életfás motívumokkal díszítettek, ugyanazon a tárgyon geometrikus díszítőelemek – rozetta – is előfordulnak. Sokszor az előbbi elemek klasszicista stílusú oszlopokkal körülvéve láthatók.
Az erdélyi kályhacsempék díszítményeire a varrottasok, faragások, bútorok díszítőelemei is hatottak. Mindenekelőtt a faragások hatása emelhető ki, mivel a fából készült kályhacsempenyomó dúcokra főleg a faragók által kedvelt motívumok kerültek. (Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon)

 

 

A habán örökség

 

A művészien kidolgozott kályhacsempék elterjesztésében kiemelt szerep jutott a habán fazekasoknak. A Bethlen Gábor által 1622-ben Alvincre letelepített morvaországi anabaptista (habán, eredetileg hutterita) kolónia fazekasai a ragyogó ón- és ólommázzal bevont, újszerű díszítményű csempéikkel már a 17. század első felében meghódították az erdélyi nemesi réteget. A habán kályha ismert fogalommá vált székelyföld területén is – meséli László Károly. Érdekességként említi azt is, hogy a habánok olyan különleges népcsoport volt, akik közösségi házakban éltek, és a gyermekeket nem a családok nevelték, hanem az egész közösség.
A habán befolyás mellett az erdélyi kályhacsempe-készítésre a szászok művészi mintázatú csempéi hatottak leginkább. A 17. századra a brassói, szebeni, homoróddaróci, besztercei ragyogó mázú, reneszánsz és barokk mintázatú szász csempék Erdély egész területén csodált darabok voltak.
Székelyföldön különösen a brassói fazekas céh termékei váltak népszerűekké, erőteljesen befolyásolva a székely fazekasok tevékenységét és ízlésvilágát.

 

 

Negatívból pozitív

 

 

A csempeművész műhelyébe lépve, kályhacsempéket kereső tekintetem gipsznegatívokkal sűrűn telerakott polcokra esik. Az előtérben járunk. A csempékig beljebb és egy emelettel feljebb kell jutni.
– Százon felül vagyok már – így a mester. – Több mint száz negatív sorakozik itt a polcokon, amiket saját kezűleg faragtam, csempeminták. Előbb elkészítem a negatívokat, s azokba kézzel nyomkodjuk bele az agyagot. Azért van ilyen sok negatív, mert egy kályhához többféle kell. Vannak a sima lapok, a sarokcsempék, abból is van, amelyikből jobbos és balos sarokcsempe kell.
A negatívok gipszből készülnek. Első lépésként elkészül agyagból vagy gipszből a pozitív. Arra készül gipszből a negatív, ami a csempekészítés munkaeszköze.
– Régen a negatívokat fából készítették – hangzik a magyarázat –, de a fa azért nem jó, mert jobban tapad az agyag hozzá. Azt meg kell szórni valamivel, homokkal, régen hamut is használtak, hogy ne tapadjon. Nem lehet olyan gyorsan dolgozni a fával. Már a régi mesterek is áttértek gipszre.
Ma hogy mázaznak? És miként régen? Feloldották hideg vízben a mázat, amibe mártották a kiégetett agyagedényeket. A kályhacsempéket inkább öntötték. Egy edénnyel ráöntötték a mázat, majd következett a ráégetés.

 

 

Vonzották a régiségek

 

– Eredetileg geológus vagyok, Kolozsváron végeztem 1980-ban, és Gelencén a kőolajiparban kezdtem dolgozni, mint geológus mérnök. 1990 után átmentem a tanügybe, ide Kézdivásárhelyre a Tanulók Klubjához, kerámia kör vezetőnek. Érdekelt mindig is. Ott kezdtem a csempemintákat faragni. Mintagyűjteményes könyvek alapján is, de több múzeummal is kapcsolatba kerültem, ahol hozzáférhettem régi mintákhoz.
Tizenhét évet dolgoztam gyermekekkel. Azok közül, akiket tanítottam a Tanulók Házában, több járt vissza később hozzám. Olyan diákom is akadt, aki elment képzőművészeti egyetemre a kerámiaköröm hatására, de kimondottan csempékkel senki sem foglakozik. Ott, a Tanulók Házában kerültem az agyaggal képzőművészeti kapcsolatba. Azelőtt csak tudományos szempontból érdekelt, mint geológust.
Mindig vonzottak a régiségek. 2000 körül történt, hogy Incze Laci bácsi, a kézdivásárhelyi múzeum igazgatója ideadta a múzeum régi kályhacsempe gyűjteményét, hogy lemásoljam. Kifaragtam a mintákat gipszben, így kezdődött.
– Egy emberem készíti a mintákat, régebb én készítettem, ma már van segítségem. Egy hét után annyira megszáradnak, hogy mehetnek a kemencébe. Az örlő malomban készítjük elő a nyersanyagot, amit a bányából hozunk, ebben őröljük. Megtisztítjuk, leszűrjük, hordókba kerül, ahol szárítjuk. Agyagport és egyéb anyagokat adunk még hozzá.
A nyersanyagot szeleteket vágjuk, az döngölődik bele a mintába. S így lesz a negatív. Ha valaki rendel egy kályhát, akkor kiszámolom, hány darab csempe kell hozzá, és így készítjük el.
Minden csempe, ami itt látható, régi minták alapján készült. De van néhány olyan is, amiket ő talált ki, ihletődve a régi példákból. Kedvenc mintái felől tudakolva, mondja, a régi magyar virágos minták. De kedveli a habán stílust is. A habánok csillámos csempéket is készítettek, és mázaztak is.
A csillámos csempe úgy készült – magyarázza –, hogy csillámporral szórták meg a festetlen csempe felületét, ez volt a díszítés. Hogy ezt láttassa is, leemel egy rekonstruált csempelapot, amely – mint megtudom – Várallyay Réka művészettörténész és Péter Alpár képzőművész, Bikfalván élő házaspár manufakturájából került ki. Ők azok, akik a kézdivásárhelyi mesteren kívül még Erdélyben régi csempelapok rekonstrukciójával foglalkoznak.
A csempekészítő mester élete nemcsak a műhelyében zajlik, érdekes lehetőségeket nyit előtte az élet agyagba zárt csodákkal.
– Berethalomban van egy óriási evangélikus templom, ott látható egy régi tűzhely, úgy hívták régen ezeket, hogy cserepesek – meséli –, fent füstfogóval, nyitott. Ajtajuk sem volt, a füstkivezetőjük deszkából. Alól a tűzház is fából készült, az akasztó is, amire ráakasztották az üstöt. Most egy restaurátor barátommal annak felújításán dolgozunk. Ami jó, azt a csempét visszatesszük, s a minta alapján készítek tíz újat, annyi hiányzik belőle.
Nemrég kászonaltízi régi csempelapokat restaurált László Károly. – Van ott egy tájház, amelynek a birtokában volt sok eredeti régi csempe. Felkértek, építsünk ott belőle egy cserépkályhát. Mind eredeti kézdivásárhelyi csempéből. Csak kevés elemet kellett nekem elkészítenem a régiek mintájára.

 

 

Összeálló töredékek

 

Hogy miként jutott hozzá egy-egy szép régi csempedarabhoz, esetleg töredékhez, ami a polcokon látható?
– Már ismernek annyira, hogy szólnak ismerősök, ha valahol előbukkan a földből egy régi csempe. Így állt össze ez a gyűjtemény. Leggyakoribb, hogy egy darabból áll a földből vagy innen-onnan előkerülő lelet, de előfordul, hogy több csempe, sőt egész kályha anyaga kerül elő. Tavaly felbukkant Lemhényből néhány nagyon szép, középkori csempetöredék, amit próbálok összerakni. A hiányzó darabokat rekonstruálom. Szántás közben egy kertben került elő. Ott hevert századok óta, nem vette észre senki. Most felfigyelt rá a kert gazdája, és szólt, hogy nekem adja. A jellegéből, a mintából lehet tudni, hogy középkori. Ez olyan, amit még Gazda Enikő sem látott.
Kíváncsi nézelődésemre olyan csempetöredékeket emel le a polcáról a mester, melyek Csíksomlyóról, a Fodor-házból kerültek elő.
– Vízvezeték ásásakor, felújítási munkálatok során került elő egy jó nagy tekenyőnyi csempetöredék. Felkértek, hozzam el az egészet, újítsam fel, s rakjunk kályhát belőle. Aztán a központi fűtés miatt lemondtak a csempekályháról, a töredékeket nálam hagyták. Érdekes, szép mintázatúak.

 

 

Agyagfejek története

 

A roskadásig rakott csempegyűjteményes polcokat fürkészve, két fejszoborra figyeltem föl, egymással szemben elhelyezve. Egyik Nagy Imre csíkzsögödi festőművész kerámiába vitt fejszobra. Eredetileg Vetró Artúr szobrászművész büsztje, ami úgy készült, hogy Nagy Imre személyesen modellt ült. A másik egy agyagfej, amit Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója gyeremekként készített a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja kerámia szakkörén.
– Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművésszel munkakapcsolatban állok – fűzi a magyarázatot László Károly. Ő gipszből dolgozik, én átviszem a munkáit agyagba. Elkészítem az alkotás gipsz negatívját, ez több darabból áll. Abba kerül az agyag. Kiégetjük, kerámia lesz belőle. Kis szériában, 15-20 példányban. Lepatinázom. Közösen értékesítjük.
Kedves alkotásai a mesternek a honfoglalás kori stílusban, magyar motívumok alkalmazásával készített kerámiaplakettek. Saját munkák, saját tervezés, saját ötletek agyagba rögzítése.

 

 

Már inkább honlapon, mint a vásárban

 

– A fazekasmesterek munkáit díjakban is mérik. A csempekészítőket kevésbé, inkább a cserépedények készítőit… – ezt is tőle tudom meg, amikor elért sikereiről faggatom. Az első nyílvános kiállítása 2006-ban zajlott Kézdivásárhelyen, ezt több követte Kolozsvártól Székelykeresztúron át Szatmárig. Külföldön is: Püspökladánytól Budapestig, Bárándon, Berettyóújfalun át.
Érzelmileg a legelső állhat a legközelebb a lelkéhez, gondolom én, mert még őrzi, és mutatja is a megsárgult, poros plakátot: Agyagba zárt hagyaték – így szól a cím. 2006. január 8-án, vasárnap.
A kézdivásárhelyi mázas és mázatlan kályhacsempe-csodákról, az agyagba égetett, hajdani mintákba rögzített fazakasmúltról, a László-manufaktúráról sokan tudnak. Sok is a megrendelésük, alig győzik. Éppen ezért már kézműves vásárokban sem látni László Károly, a Felsőháromszéki Népművészek Egyesületének elnöke gazdag gyűjteményét, mint régebb. Csak a honlapjukon (www.amrita.ro). Vagy a műhelyében.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!