Tömörebb Unióban búcsúzunk a lejtől?

2015. 06. 06. 09:06

Amennyiben az Európai Egyesült Államok tagságának a feltétele az euró bevezetése, akkor senki se lepődjön meg, ha Románia 2019. januárjától elbúcsúzik a lejtől. Simon Judit publicisztikája.

 

Feltűnő, hogy Bukarest mennyi következetességgel szorgalmazza az egységes európai fizetőeszköz bevezetését, noha a témával foglalkozó korábbi tanulmányok szerint az euró bevezetése egyelőre nem lenne célszerű az országnak. Újabban ugyanezek az elemzők inkább a közös valuta bevezetésének előnyeit ecsetelik, hallgatva a kellemetlen mellékhatásokról. Pár éve sokan legyintettek, komolytalan felvetésnek tekintették, amikor Traian Băsescu államfő kitűzte a 2019-es céldátumot. Akkor szinte minden elemző azt állította, Románia nincs felkészülve erre a sarkalatos változásra. Klaus Iohannis elnök, aki szinte minden másban eltérően gondolkodik elődjéhez képest, egyetlen szóval sem bírálva a román euró céldátumát, folyamatosan az integrációt, a felzárkózást szorgalmazza. Ponta kormányfő pedigakár 2017-ben elképzelhetőnek tart egy népszavazást a bevezetésről, ha addig a felkészülés technikai feltételei teljesülnek.

Minap egy kereskedelmi tévécsatorna táblázatot mutatott arról, mennyi volna a lakosság átlagjövedelme, ha az ország áttérne a közös fizetőeszközre. A közszolgálati tévében pedig egy gazdasági újságíró a hozzáadott értékadókat (TVA) taglalva szemléltette, mennyivel olcsóbbak Romániában az alapélelmiszerek, mint az Európai Unió legtöbb országában. Nyílt titok, a politikusok a médián keresztül mérik le egy-egy bevezetendő intézkedés hatását, és ez nem csak nálunk divat.

Közben a német és a francia gazdasági miniszter (Sigmar Gabriel és Emanuel Macron) közös cikket publikált a Guardianban. Már az is érdekes, hogy a két politikus együtt dolgozott ki egy tanulmányt Európa jövőjéről, s amiről értekeztek, az különösen kényes és érdekfeszítő az unió tagállamai szempontjából. Úgy vélik, sokkal átfogóbb integrációra lenne szükség, ami feltételezné a közös kasszát, a minimálbér és az adókulcsok összehangolását, a költségvetési szabályozások közös felügyeletét. Szerintük a közösbe befolyt pénzből lehetne segíteni az eladósodott tagállamokon.

Ebben az erős unióban, valóságos Európai Egyesült Államokban csak a közös fizetőeszközzel rendelkező államoknak lenne helyük. Gabriel és Macron átalakítaná az EU irányítását is, hogy az eurózónának saját parlamentje legyen, vagyis kettéválasztanák – mondjuk így belső és külső házra – a mostani Európai Parlamentet. Javaslatuk szerint az eurózónának lenne egy saját biztosa, aki az egész zónás intézményrendszert vezetné, európai elnökféleként.

A két miniszter közös cikke nem általánosságban gondolkodó, elvi alapokat felvető elképzelés, hanem sürgető hangvételű, konkrét tervet adó program, amely így végződik: „Franciaország és Németország felelőssége utat mutatni, mert Európa nem várhat tovább.” Az útmutatás nyilván utalás arra, hogy Berlin és Párizs járt elől az EU létrejöttében és kiterjesztésében. A mondatban az is benne van, hogy aki akar, tartson velük, a két állam mindenképpen elindul ezen az úton.

Másképp fogalmazva,

aki nem hajlandó része lenni az új, szorosabban integrált Uniónak, az marad reszlinek.

Előbbi számos előnnyel járna, igaz, kevesebb szuverenitást hagy meg az államoknak. A csatlakozni nem hajlandók megőriznék a több nemzeti szuverenitást, de vám- és kereskedelmi szabadságon kívül más aligha jutna nekik.

Noha egyelőre csak egy cikkről van szó (ami érdekes módon nem francia vagy német lapban jelent meg, hanem a szorosabb integrációt elutasító Nagy-Britanniában), biztos, hogy a két gazdasági miniszter egyeztetett a maga kormányával, mielőtt a nyilvánosság elé álltak javaslatukkal. Erre enged következtetni, hogy a német pénzügyminiszter is említette az eurózóna külön parlamentjét, míg a francia végrehajtás az euró erősítéséért száll harcba.

Az Európai Egyesült Államok (EEÁ) gondolata nem először fogalmazódik meg az Unión belül, és túl a lassan múló gazdasági válságon, egyes országok eladósodásán, az ukrajnai helyzet, az orosz erőfitogtatás is erősíti egy összezáró Európa lehetőségét és szükségességét.

Ugyanakkor kizárt, hogy mindegyik tagállam üdvözölné az új rendszert. A britek népszavazásra készülnek az Unión belül maradásról, a csőd fenyegette Görögország szélsőbalos kormánya egy senkitől sem függő államról álmodozik. Magyarország is valami, vagy csak megy ki tudja, hova. Dél-Európában erősödött az euroszkepticizmus.

Románia, noha nem áll túl jól a felkészüléssel az áttérésre, 2019-ig javíthat esélyein, jöhet egy kormány, amely vállalja az euró bevezetését követő valószínű népszerűségvesztést. (Illetve, ha a nép megszavazza, utóbb ne is reklamáljon.)

Az is elképzelhető, hogy az euró bevezetésének tervezett időpontja kitolódik, de bizonyos, hogy Bukarest az elsők között jelentkezik majd az Egyesült Európába, üsse kő azt a fránya szuverenitást.

A 90-es évek elejétől, a mindenkori román hatalom, de a lakosság többsége is az európai elkötelezettség támogatója. Bukarest ugyanis belátja, ahhoz elég nagy, hogy beleszólása legyen a közösség ügyeibe, de annyira nem, hogy a közös buliból kimaradva képes legyen a fejlődésre. Szóval, ha az EEÁ-tagság feltétele az euró bevezetése, senki se lepődjön meg, ha Romániában 2019 beköszöntével elbúcsúzunk a lejtől.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!