Kerítést nekünk is!

2015. 07. 27. 13:27

 

 

Ha Orbán úr és munkatársai perifériaként gondolnak ránk, hasonlítsák össze a színházainkat azok többségével, amiket ők nyomorgatnak éppen otthon, töltsenek el egy laza estét Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön vagy Temesváron, olvassák íróinkat, költőinket és szégyelljék el magukat, nekünk itt nincs miért. A civilizációt nem futballstadionokban mérik. Tasnádi-Sáhy Péter írása.

 

Pénteken délelőtt – Magyarországon autózva – angol nyelvű híreket hallgattam egy komolyzenei csatornán, és megütötte valami a fülemet: a bemondó az amerikai elnök kenyai látogatásával kapcsolatban úgy kezdett egy mondatot: Mr. Obama said…azaz Obama úr azt mondta. Bizonyára hallottam már így említeni a világ talán legbefolyásosabb vezetőjét, de akkor, egy migránsnevelő plakátra pillantva, mégis felkaptam a fejem. Gondoljanak csak bele, mennyire más lenne az élet, ha a magyar miniszterelnököt a magyar média decensen Orbán úrként emleget(het)né, ha Magyarországnak tényleg miniszterelnöke lenne, és nem Orbán Viktora.
Persze, mindenkinek a magánügye, milyen politikai berendezkedést preferál, toleráns, onnan ideszakadt fiúként még abban sem látok kivetnivalót, ha magyarországi atyámfiai néha közpénzen elküldik hozzánk Orbán Viktorukat. Ahogy az
Index videóját elnéztem, a fiataljainkban túl sok kárt nem tesznek vele, ők koncertekre járnak, buliznak, Orbán úr nem éri el az ingerküszöbüket. Politikusainknak pedig, akik szépen felsorakozva megtöltik az ártatlan ifjúság helyett a széksorokat, remélhetően van gyakorlatuk abban, mit ne halljanak meg, egyébként is, ha már székely bölcsesség: a vendégnek kétszer örülünk, egyszer, amikor jön és egyszer, amikor megy.
Szóval nincs ezzel semmi baj, hogy Orbán Viktor Tusványosra jár emberkedni, főleg amíg az illiberális demokráciát otthon építi, az otthoni politikai ellenlábasait hergeli, a saját országában szerez népszerűséget a segítségért folyamodók gyalázásával, az általa vezetett államot írja ki Európából (dicsérje, vagy szidja éppen az Uniót).
Idáig idén sem volt fennakadás, a beszéd maga nagyrészt haza szólt, repültek a kokik és sallerek a bevándorlóknak és a baloldalnak, a román-magyar viszony rövid említésekor Orbán úr maga volt a felebaráti szeretet megtestesülése, bár kórház ügyben, Marosvásárhely bedobásával kavart egyet a levesen, de ezért szerencsére csak egymást püföljük, nem másoktól kérjük a pofont.
Az viszont már nincs annyira rendben, hogy a kirándulás képei között a Facebookon nagy-magyaroszágos jelvényeket posztolgat(tat), hiába tudjuk, hogy ez is hazaszól leginkább, de mégis nekünk árt vele, mert minket nem visz innen sehová a Volkswagen kisbusz.
Hajdani magabiztos táposként éppen ezért szeretném megkérdezni: mire fel ér a takaró az ezeréves határig?
Egy olyan állam miniszterelnökének, amelyik kétszer egymás után nem tudott szerződésben maradni bizonyos állampolgáraival, jól állna némi alázat, amikor meglátogatja őket, vagy inkább már gyermekeiket, unokáikat.
Emellett – Németh Zsolt elszólására reagálva – azt is érdemes tisztázni, hogy „le” az ember a boltba megy kenyérért a negyedikről, és nem Erdélybe, Partiumba vagy a Bánságba. Ha Orbán úr és munkatársai perifériaként gondolnak ránk, hasonlítsák össze a színházainkat azok többségével, amiket ők nyomorgatnak éppen otthon, töltsenek el egy laza estét Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön vagy Temesváron, olvassák íróinkat, költőinket és szégyelljék el magukat, nekünk itt nincs miért. A civilizációt nem futballstadionokban mérik.
Nem vagyunk határon túl ragadt szegény testvérek, akik áhítattal várják, hogy idejöjjenek Pestről vagy Felcsútról, mert nekünk nem az a világ közepe, nekünk Kolozsvár, Csíkszereda, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagyvárad, Temesvár, Bihardiószeg, Végvár, Máréfalva és sok másik város és falu a centrum, ahol élünk és dolgozunk.
Persze, hogy remek, ha van pénz, ha van támogatás, ha van ötlet, ha Európában egyengeti egy állam az utunkat, törekvéseinket, de parancsot, nagyképűsködést, lenézést nem kérünk, mert erre nincsen az égadta világán semmi jogalap. Lehet jönni, iszogatni, nagyot mondani, de letolt nadrággal a ventillátorhoz ne tessék közelíteni, főleg, ha nincs mész a vederben, mert a falat mi festjük újra.
A baráti felvilágosítás természetesen arra az esetre érvényes, ha csak a híres anyaországi szemüveg felejtődött ott az orrnyergen, nekem is időbe tellett, amíg levakartam magamról. A Soprontól Debrecenig érő tömbmagyar egóval nem könnyű leszámolni.
Ha viszont faragatlanság és cinizmus áll a háttérben, akkor csak egy kérésem lenne: építsenek kerítést mihamarabb a román határra is, szerintem akadna pár önkéntes, aki őrizné a felőlünk eső oldalát.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!