Hon(lap)foglalás

Egészen Világosig vezetik el virtuálisan a szegedi turisztikai konferencia hallgatóságát, a Bohus (szerintük: Bohos) kastély csupán arról nevezetes, hogy falai közé rendezték be a falu szülöttének, Ion Slavici írónak az emlékmúzeumát. Hogy 1849. augusztus 13-án is történt ott valami, az már elkerülte a hegyaljai turizmus fellendítésén fáradozó szerzők figyelmét. Szilágyi Aladár jegyzete az Erdélyi Riport 2012/23. számából.

Bevett riporteri szokásom az egyre sűrűbbre szövődő világháló létrejötte óta egy-egy vidékre, településre indulóban előzetesen kihalászni a kistájra, a falura vonatkozó tudnivalókat. Praktikus, kényelmes és szórakoztató foglalatosság, legfeljebb több forrás összevetésével igyekszem ellenőrizni az így nyert adatokat. Bár a román nyelvű adatbázis Kárpátokon inneni helységekre vonatkozó anyaga sokkal szegényesebb, mint a magyar, sok helyütt helytörténet híján csupán egy „ciot” (csonk) árválkodik, nem sajnálom a fáradságot, egy-egy meglévő szöveget néhány klattyintással előszedek.
Így történt ez a minap is, Arad-Hegyaljára, azon belül Gyorokra készültömben. Bár szűkebb pátriám históriájáról sok tudnivalót gyűjtöttem össze, elindulásom előtt néhány órát további hátterezésre áldoztam. Ismereteim is gyarapodtak, unatkozni sem unatkoztam. Érdeklődéssel láttam hozzá egy Szegeden, „turizmus-utazás” témakörben megtartott szakkonferencia közleményeinek böngészéséhez. Három földim – az aradi Aurel Vlaicu Egyetem tanárai – Idegenforgalmi látványosságok az aradi borvidék településein címmel tartott előadást. Nos, a szöveg magyarított változata – csikorgó magyartalansága miatt – alapos olvasószerkesztői munkát igényelt volna, de annál szórakoztatóbb bosszúságot okoztak a lokálpatrióta érzelmeimet birizgáló tárgyi tévedések, melyektől hemzseg a szerzőhármas tanulmánya. A forrásmunkák említését teljes mértékben nélkülöző vidéktörténeti szöveg olvastán – ha megérhette volna – néhai történelemtanárom, Kovách Géza (egy Arad-Hegyaljáról közölt alapos monográfia szerzője) cifrákat mondott volna…
„A vidék középkori térképén (milyen térképén? – Sz. A.) a következő helységek szerepeltek” – közlik a szerzők, majd felsorolnak néhányat a mai tizenhét falu és kisváros alkotta településhálózat tizenkét Árpád-kori megülésű helysége közül. Az általuk feltüntetett első okleveles helynévemlítés nyolcból hat esetben nem stimmel. A legkirívóbb éppen az engem pillanatnyilag érdeklő Gyorok község esete. A hármak 1333-ra teszik, holott Kovách tanár úr szerint 1080 körül bukkan fel először az oklevelekben. E téves adatoknak a közlése semmiféle nemzeti elfogultsággal nem magyarázható, hiszen más falvak esetében azok javára tévednek néhány évtizedet.
Az viszont már a román nemzeti „nagyvonalúság” iskolapéldája, hogy amikor az „idegenforgalmi látványosságok” sorában első helyen Sólymos (nem Solymos) várát említik, közlik a szegedi konferencia résztvevőivel és a reménybeli olvasókkal: „A várat, mely egy román kenézség központjában emelkedett, először 1278-ban említik.” Nos, „mi” úgy tudjuk, hogy Solymos várát 1272 és 1275 között Pál szörényi bán emeltette, birtokközpontnak… Az a Pál, akinek a neve IV. László egy 1273. június 7-i oklevelében, mely „kelt kedvelt hívünknek, Benedek aradi prépostnak, udvarunk alkancellárjának keze által”, ott szerepel az országnagyok sorában.
Az már apróság, hogy a szerzők tudomása szerint Baracka falu arról nevezetes, hogy „itt hozták létre az állam első szőlészeti iskoláját, 1855-ben, amikor létrejött a filoxéra kárpótlására szánt oltott szőlővessző tenyészet.” „Mi” viszont úgy tudjuk, hogy „az állam (a magyar állam) első szőlészeti iskoláját” nem Barackán, hanem Ménesen hozták létre, nem 1855-ben, hanem 1881-ben, ráadásul a filoxérajárvány nem 1855-ben, hanem 1883 és 1885 között terjedt el Arad-Hegyalján. Az már csak hab a tortán, hogy amidőn szerzőink egészen Világosig vezetik el virtuálisan a szegedi turisztikai konferencia hallgatóságát, a Bohus (szerintük: Bohos) kastély csupán arról nevezetes, hogy falai közé rendezték be a falu szülöttének, Ion Slavici írónak az emlékmúzeumát. Hogy esetleg 1849. augusztus 13-án is történt ott valami, az már elkerülte a hegyaljai turizmus fellendítésén fáradozó aradi szerzők figyelmét…
Nos, eme hosszadalmasra sikeredett felvezetés után jutottam el nézőpontom mondandójának a címben is jelzett lényegéhez: efféle, a fentebbihez hasonló, többnyire néhány mondatnyi helytörténeti remeklés gyakran előfordul, jobbára a polgármesteri hivatalok honlapjain, de még gyakrabban egyetlen sor sem olvasható a weblapokon, a Wikipédián vagy egyebütt. Ezeket az űröket szépen fel lehetne és fel kellene tölteni – méghozzá a többség nyelvén – azzal, amit „mi tudunk”…