A Szász-különítmény „kudarca”

2015. 06. 15. 10:40

Besztercén, a „szórványok szórványában” 2015 szeptemberétől önálló életet kezd a bizonyos magyar-magyar érdekek egyeztetésének hiánya miatt (is) veszélyeztetett középfokú anyanyelvű oktatás. Szilágyi Aladár publicisztikája.

 

Voltaképpen a címbeli különítmény szót is illett volna idézőjelekkel enyhítenem, hiszen szó sincs bármiféle fegyveres kommandó erőszakos akciójáról. Csupán annyi történt, hogy 2014 nyarán székelyudvarhelyi pedagógusok egy csoportja járta fel Beszterce városát és a vonzáskörzetébe tartozó magyarlakta településeket, diákokat toborzandó. Az udvarhelyi tanárok a Szász Jenő vezette Nemzetstratégiai Kutatóintézet „Magyar gyermek-magyar iskolába” elnevezésű pilot-projektjére hivatkozva ösztöndíjat, ingyenes bentlakást és ingáztatást ígértek – anyaországi támogatással – a nyolcadikos végzős diákoknak. Szász Jenő korábban az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának ülésén szórványösztöndíj-programot szorgalmazott, ugyanakkor kijelentette, hogy a szórványkollégiumokat a tömbmagyarság által lakott területeken működtetné.

Senki nem vonhatja, ne is vonja kétségbe a „Szász Jenő városából” (ismét felraktam az idézőjeleket…) érkezett csapat jóindulatát, hiszen ha az akció eredménnyel járt volna, a visszafordíthatatlanul elszórványosodott Beszterce-Naszód megye jónéhány báránykáját sikerült volna Udvarhely biztonságos – a besztercei diákokkal tovább bővíthető – aklába terelni-menteni.

Miért, miért nem,

a szórványvidéki toborzás nem váltotta ki az érintettek, a helybéli magyar közvélemény elismerését.

Annyira nem, hogy a magyar tagozat tanárai személyeskedésektől sem mentes nyílt levélben tiltakoztak a kezdeményezés ellen: „Nem elég, hogy a szórványok szórványa vagyunk és a kommunista időszakban a volt Szekuritáté kétszer is (1957-ben és 1971-ben) megpróbálta szétverni a magyar tagozatot, most úgy tűnik, hogy a tömbmagyarság vállalja fel, ami a Szekuritáténak nem sikerült.” Egyik prominens szószólójuk, Décsei Attila Lehel, az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezetének elnöke a történtekre reagálva riadót fújt, Kerüljük el a magyar-magyar (ellen)harcot! címmel közleményben fejtette ki a véleményét. A helyi politikus egyértelműen, határozottan fogalmazott: „Szórványban az oktatást támogatni kell, nem csak anyagiakkal, hanem tettekkel is! Számunkra fontos, hogy a gyerek itthon tanulhasson! A gyerekhiány mellett az asszimiláció is közrejátszik! E két tényező mellett sajnos egy harmadikkal is szembe kell szállnunk, éspedig a gyerekek korai elszívása a tömbmagyarság részéről! Ez egy kitelepítési folyamatra emlékeztet.” Keménynek tűnő kijelentéseit megcáfolhatatlan, racionális érvekkel támasztotta alá: „Ha ezek a fiatalok 14–15 éves korukban elhagyják szülőföldjüket, mekkora az esélye annak, hogy ide még visszatérjenek és családot alapítsanak, itthon, szülőföldjükön? Ez nem támogatás számunkra, hogy gyerekeinket elviszik, a támogatás az volna, ha ezek a gyerekek a szórványban, otthon, szülőföldjükön kapnák meg az ajánlott segítséget, ha a helyi magyar oktatást választják.” Egyébként az udvarhelyi pedagógusok – talán a maguk mentségére – bizonygatták, hogy ők elsősorban azokat a szülőket szándékoztak meggyőzni, akik román iskolákba akarták íratni nyolc osztály elvégzése után a gyerekeiket. Önként adódik a kérdés: amennyiben ugyanazok az „anyaországi támogatók” – és egyéb források – a megyeközpont magyar tagozata számára biztosítanák ugyanezeket a feltételeket, mennyivel lenne csábítóbb a távoli Székelyudvarhelyen taníttatni magyarul őket, mint a közeli Besztercén?

Egyébként az erdélyi magyar iskolák történetében nem példa nélküli a tömeges diákvándoroltatás gyakorlata. A múlt század közepén – többek között – Lugos veszélyeztetett, kevés tanulóval rendelkező magyar középiskolai tagozatának megmentése érdekében éppen a Székelyföldről „importáltak” negyven diákot a bánsági városba. Akkor mindenki „jól járt”, hiszen olyan „osztályidegen elemek” tanulhattak tovább, akiket származásuk miatt – például Ferenczes Istvánt, a későbbi jeles költőt és szerkesztőt – odahaza nem vettek fel a középiskolába, a székely „vérátömlesztés” pedig egy ideig életben tartotta a lugosi magyar nyelvű középfokú oktatást.

Régóta készülök – önhibámon-önhibánkon kívül – megritkult etnoszportyáimat felújítani. Riportútjaim egyik céltája éppen Beszterce és környéke volna, hiszen – az egy Cegőtelke kivételével – e kishaza egyetlen településén se forgolódtam. Háttéranyagok gyűjtögetése közben bukkantam rá egy színes tudósításra, mely a besztercei Andrei Mureşan Főgimnázium magyar tagozatán érettségiző diákok hagyományos szalagavató báljáról tájékoztat Újabb 57 gyöngyszem a felnőttek sorában címmel. Az „57 gyöngyszem” egyértelmű utalás és válasz a Szász Jenő által kezdeményezett, „gyöngyhalászat” metaforával fémjelzett stratégiai elképzelésre, mely az utódállamok szórványaiban élő magyarság javát, „igazgyöngyeit” volna hivatott meg- és kimenteni a szórványmocsarakból. A főgimnázium magyar tagozatának aligazgatója, Antal Attila a Sportcsarnokban megtartott bálon az 57 végzős gyöngyszem, a szüleik, az ünnepi alkalom közönsége előtt örömmel harangozta be az önálló magyar iskola közeli létrejöttét Besztercén. „Kerüljük el azt a lehetetlen helyzetet – figyelmeztetett –, hogy amikor ilyen közel állunk a lehetőséghez, ne legyen majd kinek magyar iskolát létrehozni!”

Régóta dédelgetett tervüket tett követte: Beszterce város önkormányzata két héttel ezelőtt 16 igen szavazattal, 6 nem ellenében – az egyetlen RMDSZ-es tanácsos ott (is) a mérleg nyelvét képezi… – támogatta, hogy önálló magyar iskola létesüljön a megyeközpontban. A 2015-2016-os tanévvel kezdődően beinduló, 17 osztállyal működő intézmény egyelőre a Besztercei Magyar Líceum nevet fogja viselni, mindaddig, amíg jóváhagyják a Hunyadi János nevet. Tervezik, hogy 2018-ra saját épületet kapjon az önállósított tanitézmény. Décsei Attila Lehel közölte, hogy olyan diákotthonnal is ellátott szórványközpontot szeretnének kialakítani a városban, amely összegyűjtheti a megye magyarul tanulni vágyó gyermekei egy részét. Azt is tervezik, hogy a jelenlegi elméleti képzés mellett a magyar nyelvű szakképzést is elindítják a városban.

– Ennél nagyobb „kudarcot” nem kívánhatunk maguknak, még a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek sem…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!