A maszájok lecsücsülnek

2016. 04. 04. 10:54

Szilágyi Aladár Brüsszelbe szóló jegyzete, nagyobbik lánya afrikai élménybeszámolója alapján.

 

Ha szó esik róluk, földkerekség-szerte talán mindenkinek elsősorban az ifjú harcosok férfiúvá avatási rítusa, (az eunoto) elengedhetetlen nagyjelenete: a jellegzetes, ritmikus kántálással-rikoltozással egybekötött, magasba szökdécselésből és lendületes futásból álló táncuk jut az eszébe. A felnőtté avatandó, vörös okkerfestékkel bemázolt fiúk a harcosok levesének elfogyasztásával kezdik az ünnepséget. Az imotori-nak nevezett étek gyógynövény-gyökerek élénkítő kivonatából, tehéntejből és húslevesből készült keverék. A harcos létből való kilépést jelképező tánc, mely nemrégiben még öt napig tartó, összmaszáj népünnepély volt, a félnomád pásztornép fokozatos életmódváltásával inkább alkalmi, idegenforgalmi látványossággá alakult. Tanzánia turisták által látogatott városaiban, falvaiban – ha igény van rá –, egy-kettőre beöltözik egy maszáj pincérekből, árusokból, lézengőkből álló nyolc-tíz fős, rögtönzött csapata, és hihetetlenül magasra szökdécselve, ugrabugrálva járják el az enkipatát.

A dzsungelfalvak társadalma, ahonnan a távoli legelőket járó marhapásztorok és a még távolabbi városokban boldogulásukat kereső társaik hiányoznak, néhány idős férfiúból, asszonyokból és gyerekekből áll. Ott még szinte változatlanul fennmaradt a hagyományos éltemód, a harcosoknak menendő kislegények szorgalmasan gyakorolják a hagyományos fegyverforgatást, az oroszlánvadászatra való felkészülést és az enkipata akrobatikus művészetének tökéletes elsajátítását szolgáló, játékos edzést. A lányok pedig kiskoruktól kezdve részt vesznek minden asszonyi tevékenységben, ami elengedhetetlen a faluközösség fenntartása érdekében, a kunyhóépítéstől a ház körüli teendőkig. És persze, szabadidejükben, a fiúk, lányok egyaránt űzik azokat a közös, dallal-tánccal átszőtt színházi játékokat, amelyek a maszáj életforma, életszemlélet szerves tartozákai.

Azon viszont joggal álmélkodhat egy bizonyos rejtett dzsungelfaluba elvetődő látogató, ha netán idegen dallam csendül fel, ha bármelyik helyi idiómától eltérő szavak ütik meg a fülét. Például, amikor a domboldalról egymás kezét  megragadva, hosszú gyermeklánc tekeredik-csordogál lefelé, csengő hangon, visítozva, kacarászva mondikálják, hogy: „Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!” – Így, magyarul… Merthogy a nagyobbik leányunk, Judit egy hétig közöttük forgolódtában tanította meg nekik ezt a hétszavas mondókát. Előbb két-két leánykával összefogózva kezdte a sétálunk-sétálunkat, de percek alatt a falu teljes gyerekserege csatlakozott hozzájuk. Újból és újból elölről kezdve a játékot, alaposan kimerítették a „fehér anyát”.

Jutka vasárnap tért vissza az otthonába, Brüsszelbe. Párizsból autóbuszon szállították át őket a belga fővárosig, ugyanis Zaventem még nem fogadott repülőjáratokat. Egyébként, a dzsungelfaluban – térerő hiányában – három napig semmit, de semmit nem tudott a brüsszeli tragédiáról. Csupán Dar el Salaam-ba érkezve értesült a merényletekről, arról, hogy az egyik robbantást éppen annál a metróállomásnál követték el, ahol ő szokott kiszállni, munkahelyére, az Európai Parlament székházába igyekezve.

Egy szó, mint száz: a maszáj harcosok távoli faluja sokkalta békésebb, bátorságosabb volt azokban a márcus végi napokban, mint Európa fővárosa…



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!