Szíria, a nagyon sok ismeretlenes egyenlet

2015. 09. 22. 14:28

Miközben polgárai tömegesen hagyják el az országot, Szíriában sokféle érdek és sokféle erő igyekszik befolyást szerezni. A világpolitika szinte minden fontos szereplője jelen van, illetve jelen szeretne lenni a nem csupán Szíria miatt fontos játszmában. Ady András elemzése.

 

Egy kis kormánypárti demonstráció Damaszkuszban Aszad és Putyin képeivel

 

Még mielőtt Szaúd-Arábia az amerikai-iráni atomalkura rábólintott volna, robbant a hír, hogy lehetségesen az uralkodó maga fog tárgyalásokat folytatni orosz földön, utóvégre Putyin elnök elképzelése szerint ez lett volna az alappillére annak, amit most mindenki „Putyin-plánumként” ismer: Oroszország az ISIS-ellenes koalíció aktív tagja akar lenni. Moszkvába nem a király, hanem fontos, de mellék-szaúdiak érkeztek, láthatóan nem elég súllyal a putyini tervhez. A szaúdi monarcha azonban találkozik Obama amerikai elnökkel – nehéz ezt Putyinnak nem arculköpésként elkönyvelnie – sőt mi több, olyan gesztust tesz, amely szinte keresztülhúzza mindazok félelmét, akik igenis látták a rijádi eltávolodást Washingtontól: kegyesen rábólint az Iránt de-nuklearizáló megaprojektre. Nem sokkal ezután elkezdenek dőlni a nemzetközi sajtóból a hírek, miszerint Oroszország fegyvereket szállít Szíriának, majd fegyvereseket is, majd Szíriában maradásra utaló építőanyagokat és így tovább. Mindenki meglepődik, vagy a helyzet sokágúsága miatt igyekszik meglepett attitűdöt ölteni, a Pentagon rögtön szakmai aggódásba kezd, a külügyminisztérium pedig a telefon után kap: hátha meggyőzik Szergej Viktorovics Lavrovon keresztül Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint, hogy ha teszi is, ne tegye tovább.

 

Az orosz jelenlét históriája

De miért lennénk mi meglepve, hiszen tudjuk, az orosz-szír mezaliansz minden, csak nem új keletű és dehogy ered, ahogy Moszkva is szeretné elhitetni, csak a szíriai forrongások kezdetétől, vagy az Arab Tavasz itteni kisiklásától. Ha csak a kibomló hidegháború éveit nézzük, akkor is az látszik, hogy Moszkva paktumot ajánl fel Szíriának és Egyiptomnak egy lokális, Amerika-ellenes súlyzóna létrehozására, ami az ötvenes-hatvanas években, csak Damaszkusz felé, Moszkvának valami 200 millió dolláros hadianyagsegélyébe került. Ankara szerette volna elfenyegetni a pro-oroszságtól Damaszkuszt, szinte háború lett belőle, Moszkva pedig teljes Molotov „koktélos” diplomáciáját be kellett vesse Törökország ellen, hogy hagyja Szíriát létezni. Amikor a hatvanas évek végére végképp nem áll már a zászló a pánarab Izrael-ellenességnek, Moszkva kissé visszalép a játszmából és demonstratíve magára hagyja Egyiptomot, aztán mégis ad és ismét Szíriának egy két és fél milliárdos hadisegélyt. Amikor a mostani Aszad elnök apukája, Háfez lett az úr Szíriában és együttműködési paktumot kötött Moszkvával, ezt a szovjetek ismét milliós hadisegéllyel díjazták (135 millió), majd amikor 1973-ban minden egyiptomi és szíriai igyekezet ellenére az izraeliek (Amerika-támogatottan) győznek, Moszkva ismét a zsebébe nyúl és mindkét vesztesnek adogat nagyhatósugarú rakétákat és harci repülőket. A szovjet-szír szerelem csak a libanoni polgárháborúval hűl ki. (Háfez a keresztény, tehát a szovjet szemszögből rossz oldal mellett avatkozik be). Mire elérkezik Gorbacsov ideje, a megszokott évenkénti két és fél milliárd dolláros hadiajándékok értéke 1,3 milliárdra apad. A szovjet „szakértők” jelenléte a hetvenes évek négy-ötezer főjéről (egyesek szerint akkoriban kilencezres a katonai jelenlét) visszaesik másfél ezerre.  Szíria kimarad a kegyekből és a nagyjátékból. Még hogy a dolog új keletű és nem eléggé Közép-keleti!

 

A szembenálló felek szinte már mindent elpusztítottak az országban

 

USA: aggódunk vagy örülünk?

Ugorva: amennyiben a szaúdiak visszasorolnak Amerika mögé, ami az iráni ügyvitelt és az egyik legfontosabb regionális kamerádi kapcsolatrendszert illeti, akkor Moszkva megemeli kissé a téteket, csakhogy jelezze: keze továbbra is az eseményeken. Hangoztatja, hogy Aszadnak a szíriai helyzet rendezése érdekében maradnia kell, meg kell erősödnie és ők, mint eddig is oly gyakran, segítenek ebben Szíria demokratikusan újraválasztott elnökének. Nagyon érkezni kezdenek a már érkező „segélyek”, és mindehhez hozzáadódik az orosz magyarázat, hogy Moszkva az ISIS-ellenes koalíció tagja akar lenni (hisz az ISIS fenyegeti igazán Aszad hatalmát), a szír és iraki, meg líbiai és jemeni, meg Sínai-félszigeti probléma amúgy is globális érdek kezd lenni, az amerikai és regionális hatalmaknak túl sok a teher, ők segítenek és punktum. Arra képtelen vagyok tippeli, hogy erre a Pentagon aggódó válasza az igazi vagy az, hogy az amerikaiak valójában titkon pezsgőt bontottak. Az igaz, hogy az iraki és afganisztáni kasszasikereken okulva Washington nem akar talpasokat küldeni olyan helyekre, ahol azok siker reménye nélkül évtizedekig vérezhetnek. És az is igaz, hogy Washington jogosan aggódik azon, mi történik, ha Szíriában amerikai gép találkozik orosz géppel, amerikai gép találkozik aszad-párti orosz légvédelemmel, vagy ha orosz gép lő olyan rebelliseket, akik ISIS-nek tűnnek, de valójában dollármilliókon kiképzett Aszad-ellenes rebellisek. Az is igaz azonban, hogy aki a West Pointon végzett, az mind tudja: se Szíriában, se Irakban nem lesz ISIS feletti győzelem, ha nem vetnek be amerikai csapatokat, s ilyen értelemben, ha Moszkva tényleg bevetne Szíriában szárazföldi csapatokat, azok adott esetben az amerikaiak helyett hullanának. Helyettes-halál motívumnak nem rossz, arról nem is beszélve, hogy ha az orosz haderő itt gyengül, akkor otthon is gyengül, illetve az ukrán forrózónán is gyengül, és így tehermentesül az amerikai érdek.

 

Érvek Aszad mellett

Mert bármi is lenne az oroszok elképzelése, ez a döntés veszélyt is jelent számukra. Oroszország, határai közelében elég sok katonát állomásoztat: Örményország (3200), Abházia és Dél-Oszétia (7000), Transznisztria (1500), Kirgizisztán (500), Tadzsikisztán (5000), s ehhez nem számoltam hozzá a dél-keleti ukrán vidékeken harcolókat, vagy a Krímben állomásozókat, mert ezek a számok nem megbízhatóak. Mindenképpen sok, s ha Szíriába is népes alakulatokat akar küldeni, a haderő sorainak széthúzása még vékonyabb sereget eredményez majd otthon. Íme néhány oroszos magyarázat is: Tartúsz kikötője a múlt század hetvenes éveitől vendégül látta az oroszokat, névlegesen itt csak a szovjet hajóknak utántöltő és készletellátó pontja létezett. Orosz oldalról még a szíriai polgárháború előtt akarták Tartúsz orosz részének igazi tengerészeti bázissá növelését, bár erre eddig nem került sor. Most, hogy Aszad erői körül szorul a hurok és a biztonságos Latakia-régió is egyre körbezártabb a rebellisek, az al-Kaida és ISIS keverékek, vagy tiszta ISIS-erők által, Moszkvának is fontos Tartúsz biztosítása a kikötőbe érkező „segélyek”, vagyis hadianyagok, páncélosok, légvédelem, és lövészegységek miatt. Ahhoz, hogy az ISIS-szel egy nemzetközi koalíció tényleg leszámoljon, szükség van arra az államstruktúrára és hadseregre, amelyet még Aszad jelent. Hogy ezt a Nyugat nem nyeli le, érthető, bár Amerika már kezdi belátni, hogy legalább az ISIS-kérdésben szükségük lehet Aszad patrónusára, Teheránra: ezt a kérdéskört – főleg az iráni atompaktum sikere után – nem is feszegeti Washington.

Harckocsizó orosz „szakértők” a szíriai napsütésben

 

Veszélyben a kurdok

Hatások? Ha orosz csapatok harcolnak Szíriában, az jó hír a végelgyengülésben lévő Aszad-regulárisoknak és a még harcképes, de egyre fogyó Hezbollah-egységeknek, Iránnak szintén jól jönne a nyomáscsökkenés. A hír rossz az Aszad-ellenes lázadóknak, akik még komolyan veszik eredeti motivációjukat és nem soroltak be valamely iszlamista dzsihádoid szervezet zászlaja alá: ezen keveseknek túl sok lenne az orosz jelenlét. És ez attól függetlenül, hogy az oroszok a Donbasz-melléki harcedzettek, vagy tömegsorozott zöldfülűek. Az orosz jelenlét elveheti a lehetőséget az izraeliektől, hogy, ahogy eddig tették, berepüljenek Latakia fölé és támadják a Hezbollahnak szállított iráni fegyverkonvojokat. Továbbá az orosz légierővel vagy légvédelemmel való találkozások miatt nehezednének a Libanon fölé repülések is. Törökország úgy nyomódna közel Amerikához, ahogy még soha, és mégis úgy, hogy közvetlenül ne kelljen harcolnia az oroszokkal, akik iránt történelmi mélységű mind az utálatuk, mind a félelmük (van legalább tizenhét vesztes háborújuk az oroszok ellen), és akikkel életfontosságú az energetikai kötöttségük. Hogy ez a furcsa, de fullánktalan harcközelség mit okozna a Pentagonban, az kérdés, az viszont nem, hogy ennek árnyékában és olyan címszavak alatt, hogy meghalunk amerikai partnereinkért, mekkorákat gyilkolnának az egyetlen ütőképes regionális ISIS-ellenes erőn – a kurdokon. A közvélemény nyugtatására Moszkva ecsetelte, hogy mekkora kockázattal járna számára egy szíriai expedíciós hadsereg, s hogy ilyen odaküldéséről nem is álmodnak: ők csak segítik a kalifátus elleni harcot, de nem vívják meg azt mások helyett. De jó lenne. Annak viszont hinni fogok, ha Latakia kikötőjében, Tartúszban, Szlinfahban, Homsz városában, vagy a damaszkuszi nemzetközi reptéren masszívan megjelennek az orosz Su-24-es vagy 25-ös vadászok, mert akkor meg kell jelenjenek az orosz légibázisok Irakban és Iránban is. Az orosz légierő megjelenése és masszív jelenléte Szíria felett a földi támogatóegységek felduzzasztását jelenti, ezek számbeli növekvése pedig a védelmükre kirendelt katonai egységek megsokszorozását: ez már lassan expedíciós hadsereg, s innen minden játékos számára minden játékszabály megváltozik.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!