Rakka, Moszul: győzni könnyű, de mi lesz utána?

2016. 09. 01. 11:22

Nem lenne meglepő, ha a közeli hetekben, hónapokban visszafoglalnák az Iszlám Államtól a szíriai Rakkát és/vagy az iraki Moszult. Amire még nem lehet pontos választ adni, hogy ki és hogyan veszi be e városokat, s még kétségesebb, hogy mi következik ez után, milyen lépésekre lehet számítani a nagypolitikai játszmában. Ady András elemzése.

 

Úton Moszul felé az ostromra készülő iraki kormánycsapatok

 

Ami a tavalyi amerikai, DAESH (ISIS)-ellenes stratégiát illeti, azt még jobbára az „először Irak” elképzelés uralta, azaz visszafogott amerikai jelenlét (ennek ellenére az ottani létszám közel 5000 US katona), kiképzés, technikai-taktikai támogatás, tanácsadás és harci beavatkozások tervezése, sebészeti pontosságú légicsapások.

A protokalifátus elleni új katonai doktrína ez év elején kezdett kiszivárogni, bár annak iraki, szíriai vetületét a Pentagon sokáig nem taglalta. Ha a felszínt nézzük, most is zömmel Irakban vannak amerikai erők, míg Szíriában inkább tartja magát a kis létszámú (háromszázas tanácsadói és speciális egységi) szakértői jelenlét mítosza. Annak, hogy a Pentagon korábbi és újabb elképzelései változtak, egyik legfontosabb jele volt, hogy kimondták: az ISIS egy katonai, adminisztratív, politikai szervezet, amelynek legyőzésére nem elég csak a politikai akarat, a pénzügyi-kereskedelmi izoláció, a drónos vagy repülős légi hadviselés. Ha eredményt akarnak, csapatokat kell bevetni, növelni a helyszíni információkkal szolgáló katonai hírszerzés létszámát. Igaz, az obamai ígéret továbbra is az, hogy kevés amerikai életet kockáztatnak a hadszíntereken. A létszámnövelés tehát lassú, az információk szűrtek, s már most sok függ attól, hogy Amerika kit választ novemberben.

Hillary Clinton elnöksége esetén nagy valószínűséggel kevesebb lesz az oroszokkal való kooperáció, folytatódik a talpasok áttelepítése, amíg a nagy DAESH-központokat felszámolták, s kezdődhet a terrorsejtek felszámolása, ami a területek nagyságát tekintve ismét sokéves maradást jelenthet. Ha Trump nyer, nagyobb szerepet kaphatnak az oroszok, mint azt az amerikai fantázia valaha is elképzelte, ezáltal paradox módon valami megvalósul abból az obamai elképzelésből, hogy tényleg visszafogottá válik az amerikai jelenlét. Nem kell elfelejteni azt a recens ellenkezéshullámot sem, amelyet Trump állítólagos külpolitikai és biztonságpolitikai elképzelései váltottak ki épp egy republikánus politikus, biztonsági szakember-csoportból. Nekik nem pártjuk jelöltjének realitásmentessége, nem a helyzetismeretének a hiánya, avagy a külpolitikai jártasság mélypontja ment az agyukra, hanem az izolacionizmus, amelyre Trump oly sokszor utalt: Amerika zömmel magával fog foglalkozni. Tehát a Pentagon felismerte: a DAESH katonai szervezet (akkor még harmincezres létszámot jegyeztek, most csak ennek felét) s ekként kell őt kezelni. Innen következett az, hogy amennyiben amerikai segítséggel meg lehet tisztítani a szervezet két legnagyobb központját, az iraki Moszult és a szíriai Rakkát, az azt jelentené, hogy a protokalifátus elveszti adminisztratív központjait, katonai döntéshozó erősségeit, két ország monetáris ügyvitelének csomópontjait. Ez az ISIS végét jelenthetné, jöhetne a szétszakadt terrorszövedék szálainak felspulnizása.

A piros foltok az ISIS egyre szűkülő mozgásterét jelzik a térségben

 

Egyelőre szép szavak, elképzelések, a konkrétum kevés. Ashton Carter védelmi miniszter megkapó képekben beszélt arról egy év eleji tájékoztatón, amelyet Irakba tartó amerikai katonáknak tartott, hogy a Pentagon felgöngyölít. Ashton szerint fel kell számolni a moszuli és rakkai DAESH-tumorokat, majd harcolni kell a kalifátus világszerte jelzett metasztázisaival, és védeni kell az amerikai területeket a terrorcselekményektől.

Egyelőre a két gócpont közötti utánpótlás-vonal elvágása vitális fontosságú: Moszul és Rakka között meg kell szüntetni az átjárhatóságot, s miközben a légierő mindkét oldalon felszámolja a DAESH olajkútjait, pénz-, szállítóeszköz- és fegyverraktárait, el kell érni, hogy a főut(ak) járhatatlanok legyenek. Az olaj- és hadianyag-szállító gyorskonvojok számára csapás az, ha harminc-negyven kilométer alatti sebességgel, mellékutakon kell megtegyék a központok közti távot, hiszen ugrásszerűen megnő a légitámadás-kiszolgáltatottság.

Rakka megvívása azért is került testközelbe, mert nemrég kergették ki az ISIS-t egy másik fontos szíriai utánpótlás-településből – Manbijból –, amely Rakka és a török határ között fekszik. Ez a terület fenyeget leginkább azzal, hogy amerikai-orosz verseny színhelyévé válik, amelyben felejtődhetnek az olyas részletek, mint például az arab szunni törzsek szerepe, a kurdok szerepe, pedig a harc végén e kérdések is ostorvégként visszacsaphatnak. Amerika próbálja is bevonni – ahogy Moszulnál is – a szunnita arab csoportokat az ostromba, pontosabban a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) soraiba, hogy ne egyértelműen a kurdokra nehezedjen a súly, illetve ne ők foglalják el Rakkát. Amerika tárgyalt is Ankarával és Rijáddal, hogy vegyenek részt a szárazföldi hadműveletekben. Ankara lenne a megfelelő támogatás, hiszen régi NATO-partner, aki közelben lévő légi támaszpontokat, gyorsan átdobható, jól felszerelt csapatokat, DAESH-elleni iraki tapasztalatokat kínálhat, ám az Erdogan-ellenes puccskísérlet után, s azt követően, hogy azóta épp Moszkvával keresik a kibékülést, kiszámíthatatlan a szerepük. Nem beszélve arról, hogy a Szíriai Demokratikus Erőkön belül, a leginkább harcképesek a kurd YPG (népvédelmi) egységek. Az YPG a szíriai PYD (Demokratikus Egyesülés Pártja) fegyveres érdekérvényesítője, a PYD pedig kapcsolatban áll a törökországi PKK-val (Kurd Munkáspárt). A PKK-t Amerika terrorszervezet-listán tarja, viszont a PYD-YPG kettőst Ankara pressziója ellenére sem, hisz leginkább megbízható helyi vazallusaiknak számítanak. Moszkva se akarja terrorszervezetként nyilvántartani a szíriai kurd kettőst, mert azok, Amerikával szembeni elégedetlenségükben gyakran fogadnak el orosz fegyvereket, így szolgálva esetleg távlati moszkvai terveket.

A kalifátus központjában, Rakkában kedvenc Toyotáikon felvonuló terroristák

 

Az is egy rakkai ismeretlenségi faktor, hogy a régió közössége hogyan viszonyulna egy olyan kurd képlethez, amely a legfrissebb rojavai alkotmány szerint is legalább asszírokat, türkméneket, örményeket, csecseneket, cserkeszeket, „sima” muszlimokat, keresztényeket és jezidiket jelent. A türkmének, csecsenek, cserkeszek, de akár az örmények esetében is más-más az elképzelése Ankarának és Moszkvának, Amerikának pedig semmilyen elképzelése sincs erről. Ha Ankara harcolna, azt elméletileg Amerika oldalán kellene tegye, ám végig amiatt aggódva, hogy az SDF-erők kurd zömét segítené ezzel, egy nemkívánt szomszédos autonóm kurd állam megalapításában. Ha az oroszokkal való közeledést nézzük, Ankara úgy kellene megnyilvánuljon, hogy azzal ne sértse az Aszad erők (Rakka bevételének másik nagy komponense) érdekeit, azokat az érdekeket, amelyeket Moszkva is garantál egyelőre, de ezzel szembemenne az amerikai elképzelésekkel.

Nóvum, hogy szíriai repülők célzottan bombáztak kurd állásokat (amerikai tanácsadók közelségében) az északi Hasakah provinciában. Ha a gülenizmust Amerikában is üldöző Erdoganra bízzák a bölcs döntést, abból semmi jó nem származik, ha pedig Putyinra, akkor ajánlatos Washingtonnak ejtenie a török komponenst Rakkával kapcsolatban.

Ha a szíriai kurd vezetés Moszkvához fordulna a nagy Rojava kialakításáért, nehéz elképzelni is, hogy Putyinnak mibe kerülne engedékenységre bírni Erdogant félelme leküzdéséért. Ha Putyinnak egyáltalán fáradtságot jelentene lerázni az ankarai ellenkezést egy nagy szíriai és regionális képviselet elérése vágyában, azt az Ankarát, amely most az erdogani őrület miatt Amerikával és Európával ellenséges és kiszolgáltatott az orosz barátság felé.

Év elején, amikor úgy nézett ki, hogy a jemeni hadviselésben Rijád számára is kevesebb arcvesztéssel járó nyugvópont alakul ki, Washington még a szaúdiaktól is kapott ígéretet a rakkai részvételre. Amióta a kuvaiti tárgyalások összeomlottak, s a szaúdiak továbbra is úgy fogják Jement, hogy az nem engedi őket, az egyezkedések lekerültek az asztalról, a szaúdiakat Jemenben, a morális felismerhetetlenségig támogató Amerika nem is erőlteti a dolgot. Persze itt fontos Rijád haragja, amelyet Obama Teherán iránti engedékenysége váltott ki. Amíg tehát egyre többen megegyeznek, hogy Rakka valójában az orosz támogatású aszadi szíriai hadsereg és az amerikai támogatású SDF erők versenyfutásának a helyszíne, addig kevés tintát pazaroltak arra, hogy mi következne a győzelem után. Megnyugtató, hogy a július 21-én Washingtonban tárgyalva, több mint harminc ország képviselői tervekkel készültek a moszuli és rakkai siker utánra. Hogy Jean-Yves Le Drian ígéretet tett a nagyobb francia szerepvállalásra az iraki hadsereg és a pesmergák oldalán, és szorosabb kapcsolatokat ígért Amerikával? Hogy Michael Fallon megduplázná az iraki angol jelenlétet ötszáz lélekre? Amerikai oldalról azt hangoztatják, hogy Rakkát könnyebb feltörni, mint Moszult. Ezt ritkán magyarázzák, ahogy azt is, hogy ki lesz az úr ott, ha már nem a DAESH, kinek kell felszámolnia a metasztázisokat?



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!