Kössünk egy többség-kisebbség megállapodást

2015. 01. 07. 20:13

A többség-kisebbség viszonyáról szóló megállapodást szeretne kötni idén az RMDSZ elnöke a román pártok vezetőivel. Lényege, hogy a már megszerzett jogok nem csorbulhatnak, a kisebbségi kérdést pedig ki kell vonni a napi politikai csatározásokból. KELEMEN HUNOR Cseke Péter Tamás kérdéseire válaszolt.


 

 

Az RMDSZ ellenzékben, erodálódott szavazatszerzési potenciállal, az ügyészség szemében „terroristagyanús” szervezetként kezdi az új évet. Ez így leírva kissé ijesztően hangzik. Mennyire ijesztő ez a szövetségi elnök számára?

 

2015 számomra egyáltalán nem tűnik ijesztőnek, és amúgy sem vagyunk ijedősek. Ellenzékben vagyunk, de ez esetünkben sajátságos ellenzéki helyzetet jelent, amely a román pártokéhoz nem hasonlítható. Szerintem butaság is lenne minket ebben a szerepben hozzájuk mérni, mert egy kisebbségi politikai szervezet növekedési potenciálja általában korlátozott. Nem úgy vagyunk ellenzékiek, hogy egyszer csak 45 százalékos támogatottságú, kormányváltó erő leszünk. Ezért a mi ellenzéki helyzetünket ebben a kontextusban kell értelmezni, és ez így van már 25 esztendeje. Másrészt

nem tudom elfogadni azt a megállapítást, hogy a szavazatszerzési potenciálunk erodálódott,

mert minden politikai szervezetnek a szavazatszerzési képességét az éppen aktuális választásokon lehet lemérni. A pártoknak, a politikusoknak pedig az a feladatuk, hogy megszerezzék a szavazók bizalmát, számunkra is ez a feladat. Tavaly államfőválasztás volt Romániában, amelyen az RMDSZ-nek is indult a jelöltje. Az eredményeken egyértelműen látszott, hogy a már évek óta konszolidálódott szavazóbázisunk megmaradt, a kérdés pedig az, hogy képesek leszünk-e ehhez a 2016-os választásokon hozzátenni azt a pluszt, amelyre szerintem szükség van, és képesek leszünk-e az idén úgy politizálni, a választók felé fordulni, közösségépítéssel foglalkozni, hogy a törzsszavazóink mellett megszólítsuk azokat, akik elbizonytalanodtak, akik elfordultak a politikától, vagy a fiatalokat, akik most nőnek bele a politikába. Harmadrészt a terrorizmus gyanúját határozottan elutasítom, bárki részéről is érkezzen ez a gyanúsítgatás.

 

A Terrorizmus és Szervezett-bűnözés Elleni Ügyészség (DIICOT) tavaly december közepén jelentette be, hogy eljárást indít a Szövetségi Képviselők Tanácsa legutóbbi ülésén elhangzottak miatt. Történt-e valamilyen fejlemény ebben az ügyben?

 

Nem történt semmi. Nem keresett meg minket azóta sem ebben az ügyben az ügyészég. Nem is hiszem, hogy ezzel különösebben foglalkozni kellene, mert nem tettünk semmit, amivel okot adnánk arra, hogy ilyen gyanút bárki megfogalmazzon. A múlt év végi értékelésem az ügyészség eljárásával kapcsolatban nem változott: precedens nélkülinek, nagyon veszélyesnek tartom, és értetlenül fogadom. Lehet, hogy az elmúlt 25 évben tévedtünk is, lehet, hogy nem úgy politizáltunk, ahogy elvárta volna egyik vagy másik oldal, de egy valamiben meg tudunk egyezni, és ezt még a bírálóink is elfogadják: mi a parlamentáris eszközöket, a demokrácia eszközeit használtuk, és azt az értékrendet tartottuk mérvadónak, ami egy 21. századi parlamentáris demokráciában mérvadó kell legyen. Erőszakot nem alkalmazunk, és nem is bujtunk erőszakra senkit, hanem a párbeszéd és az érvek erejével, partnereket keresve próbálunk előrejutni. Lehet, hogy időnként élesebben, karcosabban fogalmazunk, ezt nem tagadom. De akkor is: a párbeszéd és a demokratikus parlamentáris eszközök keretein belül maradunk.

 

Az ügyészségi eljárás nem sokkal azután indult, hogy visszaállamosították a Székely Mikó Kollégium épületét, az időközben leváltott háromszéki prefektus hadjáratot indított a közösségi szimbólumok ellen, Markó Attila képviselőt pedig le akarták tartóztatni. Ezek a lépések mennyire függnek össze egymással?

 

Nem így, nem kizárólagosan ebben a kontextusban látom az összefüggést. Érezzük, látjuk mi is nap mint nap, hogy olyasmik történnek, amik ezelőtt hét-nyolc évvel elképzelhetetlennek tűntek, ám az én olvasatomban ez egy komplexebb történet. Egyrészt Európa-szerte és általában a civilizált világban ma a kollektív jogok köré szerveződő kisebbségi mozgalmak nincsenek különösebben jó állapotban. És ezt fel is tudják turbózni azok, akik elutasítják az őshonos közösségek kollektív jogait. Európa-szerte szeparatista mozgalmakként próbálják beállítani ezeket a kisebbségi szervezeteket. Azt hirdetik, hogy ezeknek a közösségeknek a törekvései veszélyeztetik a nagyobb állami entitásokat. A magyar ügy pedig ebben a pillanatban amúgy sem túl szimpatikus az Európai Unióban, és most Budapest megítélésére gondolok. Mindemellett a közép-kelet-európai országok számára folyamatosan veszélyérzetet teremt, ahogyan a Krím-félszigettel vagy Kelet-Ukrajnával kapcsolatosan Moszkva viselkedett. Ez további olyan potenciális veszélyforrást láttathat a kisebbségi közösségekben, amelynek az égvilágon semmi közük Oroszországhoz, de a társadalmakban lehet ilyen képzetet kelteni. Tehát, ha ebben a kontextusban olvassuk, akkor azt kell mondanom, nem vagyunk különösen jó helyzetben. Rögtön hozzátenném: nem gondolunk arra, hogy a jogos törekvéseinket emiatt zárójelbe tegyük. Kérdés az, hogy lesz-e lehetőségünk, képességünk a többségi társadalmainkkal – és itt összességében a Kárpát-medencei magyar közösségekre gondolok – a párbeszédet, a bizalmi viszonyokat úgy alakítani, hogy ha áttörés nem is várható, de visszalépések ne történjenek; lehessen konszolidálni, gyakorlatba ültetni a megszerzett jogokat úgy, hogy ezek ne legyenek kitéve a mindenkori politikai vitáknak és játszmáknak. Ezért az én javaslatom az lesz 2015-ben a romániai politikai pártok számára, hogy üljünk le, és ha lehetséges, kössünk egy többség-kisebbség megállapodást.

 

 

 

Mit tartalmazna ez?

 

Rögzítenénk azt, hogy az elmúlt 25 évben honnan indultunk, hová jutottunk a kisebbségi jogok terén. Belefoglalnánk, hogy a megszerzett jogok érvényesítése, gyakorlatba ültetése, a törvényeknek az alkalmazása a prioritás, visszafele nem léphetünk, az előrelépéshez pedig folyamatos párbeszédet folytatunk. Az szeretnénk, hogy vegyük ki a mindennapi politikai vitákból a kisebbségi kérdést. Látni kell, hogy ezeknek a csetepatéknak a kisebbségek isszák meg a levét.

 

Visszatérnék még a tavaly történtekre. Az újságírókkal tartott decemberi kolozsvári sajtóreggelin megjegyezte: a rendszer most gondolta úgy, hogy lehet az RMDSZ ellen lépni, az igazságszolgáltatás eszközeivel. Körülírná ezt a rendszert?

 

Abba a politikai-társadalmi kontextusba, amiről beszéltem az imént, bele kell érteni azt is, hogy a többségi társadalmaknak azon szegmensei, amelyek igazából nem voltak soha érdekeltek a többség-kisebbség viszonyának a rendezésében, felismerve, hogy most mi a helyzet az őshonos nemzeti közösségek céljait illetően, ilyenkor úgy érzik, nagyobb nyomást lehet rájuk gyakorolni: akár az asszimilációt erősíteni, akár az etnikai jellegű pártok többségi pártokba történő feloldódását kikényszeríteni, és akár az igazságszolgáltatás eszközeivel szűkíteni a politikai érdekérvényesítést, érdekképviseletet.

A többségi társadalmon belül lehetnek és vannak olyan személyek, akár szervezett közösségek, amelyek nem érdekeltek abban, hogy a többség és a kisebbség harmonikusan éljen.

Intézményt ebben a rendszerben nem nevesítenék, de azt hiszem, vannak azért tapasztalataink, emlékeink, tudjuk, hogy ez az ország sokat változott ugyan, de nem eleget ahhoz, hogy ilyen tekintetben nyugodtak lehessünk. Azt is el tudom képzelni, hogy ilyenkor régi reflexek, mechanizmusok kezdenek el működni, anélkül, hogy valaki erre parancsot adna.

 

Említette a múlt év végén azt is, hogy az igazságszolgáltatás ellen nem lehet politikai úton fellépni. De ami például Markó Attila képviselővel történt (bizonyítékok nélkül kérték a letartóztatását), az megkérdőjelezi a román jogállamiságot. Nem jelentene egyfajta védettséget, ha erre felhívnák például az Európai Unió döntéshozóinak a figyelmét?

 

Ezeket a kérdéseket eddig mindig felvetettem minden egyes, európai politikusokkal, intézményvezetőkkel tartott találkozómon. Éppen Brüsszelbe készülök, ahol tárgyalok Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével, ezekről a kérdésekről most is be fogok számolni. A néppárti vezetőknek is tudniuk kell arról, hogy egy régi, megbízható EPP-tagszervezetet az ügyészség egy olyan törvénynek a hatálya alá próbálja helyezni, amely a terrorizmussal hozza összefüggésbe az RMDSZ-t. A Mikó-ügyről is tájékoztattam őket, politikai védettséget azonban ez nem jelent. De jó, ha az európai politikusok tudnak ezekről az ügyekről, mert amikor román vezetőkkel találkoznak, és ezek a témák szóba kerülnek, akkor azt is tudják, hogy milyen szemszögből kell nézni ezeket az ügyeket. Ezért én 2015-ben is nagyon fontosnak tartom a nemzetközi kapcsolatépítést.

 

De el lehet-e menni amellett, ami Markó Attilával történt?

 

Markó Attilát belesodorták a Bica-ügybe (a DIICOT volt főügyészének korrupciós dossziéja – szerk. megj.). Ha nagyon jóindulatú akarok lenni, azt mondanám, hogy ez az eljárás kicsit hasonlít ahhoz, ami a kilencvenes évek elején történt Olaszországban. Akkor az ügyészség úgymond megtisztította az olasz politikát, és ez hozta el a sorozatos kormányválságot, majd a Berlusconi-érát. Olaszországban is bokrostól lőtték a nyulat. Ez nem kívánatos, ilyet nem szabad elfogadni. Nem lehet az, hogy Markó Attilára úgy lőnek, úgy kérik a letartóztatását, hogy semmiféle bizonyítékuk nincs ellene. Sőt, az ügyészség állításait cáfoló bizonyítékok vannak. Hozzátenném azt is: azért én a közvéleményt is meg tudom valamennyire érteni, hiszen a Bica-ügyben hatvanmillió eurós visszaélésről van szó.

 

Az RMDSZ egy hónapja még kormányban volt. Vannak-e még kormányzati pozícióban emberei?

 

Vannak, igen. Van, akit leváltottak vagy lemondott, de néhány államtitkár, például György Attila és Pásztor Sándor még tisztségben maradt az új államtitkár kinevezésig.

 

 

Megtörténhet, hogy a magyar alprefektusok megőrzik a tisztségüket?

 

Ez a miniszterelnöktől függ. Victor Pontának az volt a szándéka, hogy ha nem is tud prefektust megtartani azokban a megyékben, ahol magyar közösségek élnek, de az alprefektusokat megtartaná.

 

A kisebbségi hivatalt vezető államtitkár és az oktatási államtitkár is marad?

 

Igen, de ez nem egy külön PSD-RMDSZ megállapodás, hanem hagyománnyá vált, hogy az oktatási tárcánál és a kisebbségi hivatalban vannak magyar tisztségviselők államtitkári vagy vezérigazgatói szinten. A szociáldemokraták is tiszteletben tartják ezt a hagyományt.

 

A liberálisok bejelentették, hogy már dolgoznak a bizalmatlansági indítványon, amit a februárban kezdődő parlamenti ülésszakban nyújtanak be a kormány ellen. Az RMDSZ megszavazza ezt az indítványt?

 

Ha a bizalmatlansági indítvány nem csak arra vonatkozik, hogy legyen egy parlamenti vita, hanem látjuk a továbblépés lehetőségét is, vagyis azt, hogy mi következik a kormány bukása után, és az, ami következik, az nem az előrehozott választás, akkor nem zárom ki, hogy partnerei lehetünk az ellenzéki kezdeményezésnek.

Abban nem leszünk partnerek, hogy a liberálisoknak úgy hajtsuk a malmára vizet, hogy nem tudjuk, mi lesz másnap.

 

Ellenzékből több idő jut az RMDSZ sorainak átrendezésére, idén ráadásul tisztújító kongresszus is lesz. Több RMDSZ-es politikus is úgy fogalmazott az utóbbi hetekben, hogy a szövetségnek közelítenie kell a választókhoz. Ezt hogyan képzelik el?

 

Sokféle változásra van szükség. Ezeket a kongresszusig hátralévő időszakban kell előkészítenünk. Főként tartalmi kérdésekről van szó. Egyrészt olyan meggyőző közpolitikai megoldásokat kell keresnünk, amelyekről az emberek elhiszik, hogy választ adnak a problémáikra. Ezeknek a problémáknak a jelentős része a közszolgáltatásokhoz, gazdasági intézkedésekhez (egészségügy, nyugdíjak) kapcsolódik. A tartalmi rész változása mellett szükséges egy magatartásbeli vonatkozás is. Az RMDSZ politikusainak, velem kezdődően, meg kell érteniük, hogy ha nem foglalkoznak a közösség problémáival, ha nem érzi a közösség, hogy a politika értük van, akkor nem fognak visszajönni azok, akik elpártoltak tőlünk, és nem szavaznak ránk azok sem, akik most nőnek fel és válnak politikailag aktívvá.

 

A legerősebb RMDSZ-szervezet, a Maros megyei, máris önt javasolja újra szövetségi elnöknek. Ezt hogyan kommentálja?

 

Múlt év végén azt mondtam, hogy január elején nyilatkozom az esetleges jelöltségemről. Ma már elmondhatom, hogy a kollégákkal konzultálva, az RMDSZ elmúlt négy évét,

a szövetséggel szembeni elvárásokat átgondolva úgy döntöttem, hogy a kongresszuson megpályázom az elnöki tisztséget.

A Maros megyei szervezetnek előre is köszönöm a támogatását.

 

Az biztos, hogy 2014 végével egy korszak véget ért Romániában, Traian Băsescu távozott a hivatalából. Jelent-e az új elnök személye korszakváltást az ország életében?

 

Az adottsága, lehetősége megvan erre Klaus Iohannisnak. Hogy személye korszakváltást fog-e jelenteni, azt még nem tudnám megmondani, ez később fog kiderülni.

 

Klaus Iohannis január 12-re konzultációra hívja a pártokat, köztük az RMDSZ-t. Szövetségi elnökként mit tart majd fontosnak elmondani az új államfőnek?

 

Néhány kérdést fel fogunk vetni azokon kívül, amit ő majd megjelöl. Ezek egyrészt az ország általános kérdéseire vonatkoznak, másrészt a kisebbségi ügyekre. Ennél jobban nem részletezném, mert nem szeretnék a sajtón keresztül üzengetni az államfőnek.

 

A teljes beszélgetés az Erdélyi Riport január 16-i számában olvasható

Fotók: Tofán Koós Imola (maszol.ro)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!