Tulipán a talapzaton

2015. 03. 21. 09:06

Évről-évre súlyosbodó ünnep-fóbiában szenvedek. Különösen aggasztó, ami március 15-vel történt a kilencvenes évek eleje óta. Kisajátítódott, kiveszett belőle a tavasz, az ünnep természetessége. Zavar például, hogy a szembenállás, a megosztottság egyik jelképes megjelenési formájává vált, ezért is gondoltuk úgy vasárnap, hogy kora délután, két pártirányítású koszorúzás között hagyunk egy szál tulipánt a mártír országgyűlési jegyző szobrának talapzatánál. Kinek csak egy tollvonás volt a bűne, épp magányosan álldogált a délben ott hagyott néppárti koszorúk mögött.

Zavar, hogy a politika, a politikai üzenetek ennyire kisajátították ezt a napot. Zavar, hogy apropóvá silányul, retorikai fordulattá. Zavar a mindent elsöpörni igyekvő budapesti kormánypárti arrogancia, ugyanott a demokratikus ellenzék tanácstalansága, kontúrtalansága. Üzenetük vasárnap sem söpört úgy végig a tömegen, mint a vihar Vanuatun.

Az sem fér igazán a fejembe, miért kellett az anyaországi üzenetet mifelénk olyan kormánytagnak tolmácsolnia, akinek a nemzetpolitikához eddig nem sok köze volt. Bár ez még mindig ízlésesebb, mint a korábbi, kormányfő-helyettesi belovagolások. Igaz, sakkszövetségi elnökként Seszták is látott már lovat, bár nem vágtatni, csak lépni f3-ra. Ám szinte mindegy, ki mondja, ugyanazt kapja az ünneplő, egy-két historizáló közhely, jelenbe átívelő szimbólum, meg persze autonómia. Anélkül tapodtat se.

Üzent nekünk, szokása szerint Victor Ponta is, túl nagy rizikót persze nem vállalva, de miért épp tőle várnánk valami érdemit? Érdekes a meglátása, miszerint mi, magyarok és románok együtt erősebbek vagyunk. Volt is rá példa néhány napja, a sílövő VB női váltójában két magyar és két román sportolónő vitézkedett együtt Románia válogatottjában, sokáig közel állva ahhoz, hogy kellemes meglepetést okozzanak. Aztán az utolsó lövések célt tévesztettek, mint egy rossz szónoklat.

Hiába vártuk viszont, hogy megfogalmazza felénk üzenetét március idusán Románia német származású elnöke, Iohannisnak sajnos erre nem jutott ideje, bizonyára leköti a korrupcióellenes küzdelem. Esetleg attól fél szebeni szász polgártársunk, hogy egy ilyen üzenet erodálná a népszerűségét, így már nem lenne elég jó román? Pontának ilyen gondjai nincsenek, örül, hogy még szabadlábon van a kormánytöbbség a pénzügyminiszter lemondása és várható lecsukása után is.

Kora estére minden helyet beborítottak már a koszorúk Szacsvay Imre szobra előtt. Indulhat a fáklyafényes felvonulás, aztán lassan beköszönt a hétköznap, a viszonylagos normalitás. Mert azt már megszoktuk, normalitásnak tekintjük, hogy a politika, a hatalmi játszmák mindennapjaink részévé váltak, kampány van akkor is, ha nincs választás, de hiába minden kampány, ha nincs jó választás.

 

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!