Történet egy csónakban

„Szemléletes képpel érzékelteti is a helyzetet: ülünk a hánykolódó csónakban, mi evezünk, ők pedig a léket tágítják, vágják.” Szűcs László vezércikke.

Kisvárosi polgármester panaszolja, nem tud mit kezdeni azzal, hogy az önkormányzatban néhány tanácsos folyamatosan árt és betart nekik azzal, hogy a lakosokat félretájékoztatva, a helyi vezetők ellen hangolva hisztérikus állapotokat gerjeszt a településen. Tegyem hozzá, a kisvárosban zömében magyarok laknak, a helyi tanácsban az RMDSZ rendelkezik kényelmes többséggel, s a panasz értelemszerűen a néppártosokra vonatkozik. Szemléletes képpel érzékelteti is a helyzetet: ülünk a hánykolódó csónakban, mi evezünk, ők pedig a léket tágítják, vágják.
Annak ellenére, hogy az elöljáró fentiekben megfésült, nyomdafestéket tűrhetővé tett szavait őszintének, mi több, hitelesnek érzem, s a helyi viszonyokat ismerve nincs is okom kétségbe vonni igazságtartalmát, azt kell mondanom neki, hogy ettől nem hatódok meg. – Ember, hát ti vagytok többségben – mondom, mintha nem tudná – még a helyi média is a ti kezetekben van, ez a második mandátumod, neked igazán bírnod kellene a gyűrődést. Azt is hozzáteszem, hogy az ellenzék a világ minden részén többnyire addig „konstruktív”, amíg az erre vonatkozó első nyilatkozatot el nem felejtik a választók. Márpedig az hamar megy.

Ha az állampolgár inkább hisz néhány lejárató szándékú szóbeszédnek, akkor megette a fene, a közösség ott olyan vezetőket is érdemel. Amúgy meg, osztom ingyen a jó tanácsot, nem elég hasznosan dolgoznotok, vinni a település ügyeit, de ma már az sem mellékes, hogy helyi szinten is eredményesen kommunikáljatok, a pletykák ellen ez elég jó orvosság lehet.
Ahogy polgármester barátom a fejét ingatja, mindinkább érzékelem, hogy bölcsességeimmel nem sokra megyek nála. Visszautalva csónakos hasonlatára, azt mondja, igazából nem is azzal a két-három ellenzéki tanácsossal lenne a bajuk, akik pár éve még velük együtt dolgoztak, azt a vizet, ami ezek miatt a csónakba beszivárog, még könnyedén ki is tudnák merni. – A hátterükkel nem tudunk mit kezdeni – kezd rávilágítani az igazi gondjura. – Értsd meg, zavarban vagyunk – folytatja – nem tudjuk miként kezelni azt a helyzetet, hogy miközben az országos vezetőink kapcsolata láthatóan egyre jobb a Fidesszel, a kormánnyal, tárgyalnak, találkoznak, épülget a bizalom, közben „idekint” érdemben semmilyen változást nem érzékelünk. Hiszen odaátról továbbra is gőzerővel támogatják azokat, akik velünk ellenségesek, s ez nem politikai versengés, érvek küzdelme, hanem jól megtervezett lejárató kampány. Úgy érzékeljük, semmi sem drága azért, hogy a mi erőnk gyengüljön. Hát ezért vagyunk zavarban. Arról már nem is szólva, hogy közben a másik fronton, megyeszékhelyen, fővárosban, néha itt helyben is a románsággal, a hatalommal, a bürokráciával nekünk kell nap mint nap megvívnunk a magunk harcait költségvetésért, fejlesztésért, projektekért, egyáltalán azért, hogy szóba álljanak velünk. Bizonyisten, ez utóbbi küzdelem általában kevésbé sportszerűtlen, pedig nem is egy nyelvet beszélünk.
Mit is tehetnék hozzá ehhez? A víznek, s értse most ez alatt mindenki, amit akar, teljesen mindegy, hogy az evezőt forgatót vagy a csónakot süllyesztőt nyeli el.