Charlie után Európa

Nem túlzás: a múlt héten Párizsban egy egész szerkesztőséget kivégző, rendőröket és vásárlókat öldöső terroristák Európát támadták meg. Háborúba keverték. Azt az Európát, amely évtizedek óta képtelennek látszik integrálni azokat a más kultúrájú, vallású milliókat, akik jelenlétére, munkájára a fogyatkozó népességű kontinensnek szüksége lenne. A megtámadott Európa gyászol, összekapaszkodik, de az érdemi válaszokat még nem ismeri. Tudja, a három gyilkos ártalmatlanítása csak a vészhelyzet elhárítása, nem győzelem.
De a francia főváros sugárútjait vasárnap elözönlő másfél millió emlékező nem csak a terror ellen tüntetett, hanem a véleménynyilvánítás, a sajtó szabadságáért. Méghozzá abszurd drámába illően olyan politikusokkal is a menet élén, akik saját országaikban – Moszkvától Budapesten át Ankaráig – mindent megtesznek azért, hogy a velük szemben kritikus sajtót elhallgattassák. Vajon ők mire gondoltak, amikor a mögöttük haladó százezrek azt skandálták: Liberté, liberté!
Európa nem akar terrort, mégis a terror fő célpontjává kezd válni, már csak azért is, mert védtelenebbnek tűnik, mint az Egyesült Államok. Félő, hogy a fegyveres fanatikusok miatt a határok nélküli államközösség bezárkózása kezdődik el, máris megfogalmazódott az igény a schengeni paktum felülvizsgálatára. Mindennek semmi értelme, hisz a Charlie Hebdo karikaturistáit lemészárló fiatalemberek sem turisták voltak. Sok-sok potenciális terrorista szocializálódott Európa legkipróbáltabb demokráciáiban, közülük az ISIS zsoldjába is számosan álltak.
 

A szabad utazás mellett a vélemény szabadsága a másik olyan érték, amelyről a terrorfenyegetettség árnyékában sem szabad lemondanunk.

Elkeserítő olvasni azokat a magyar nyelvű kommentárokat, melyek szerint annyi történt, hogy a megölt újságírók szelet vetettek és vihart arattak. Márpedig e gyilkosságokra nincs magyarázat, nincs mentség, nincs enyhítő körülmény. De ugyanezzel az eréllyel kell védelmére kelni azoknak is, akiket muszlim vallásuk miatt ér támadás egy egészen más szélsőség részéről. Hiszen kettős küzdelem folyik, az európaiságot most nem csak a símaszkos terroristáktól kell megvédeni, hanem a saját populistáinktól, köztük azoktól a politikusoktól, akik a tragédiában lehetőséget látva elérkezettnek látják az időt rasszista, kirekesztő programjaik megvalósítására.
Félő, hogy a párizsi tragédia eldönti azokat a vitákat is, hogy a hatóságok, – köztük a romániaiak is – jogosultak-e az állampolgárok telefonbeszélgetéseinek, levelezésének szinte akadálytalan megfigyelésére. A Big Brother törvények ellen bizony gyengíti az érveket e hadiállapot, reális cél az lehet, hogy a demokratikus kormányzatok teremtsenek garanciákat arra, hogy egyetlen szolgálat se élhessen vissza az így szerzett információkkal. Ha nem így tesznek, az ellen bizonyára maga a Charlie Hebdo hetilap emel majd szót a legélesebb hangon, gyilkos humorral. Ez a dolga.

Szűcs László